Kingsman: The Golden Circle – nem minden arany….

2014-ben a Dire Straits-szel megspékelt túlzóan heroikus intróval Matthew Vaughn gyorsan deklarálta, hogy milyen áldásos őrületet szabadít éppen a moziba a Kingsmannel. A tökös kiképzés szekvencia, az elmúlt évek egyik legjobb akciójelenete és Colin Firth, aki James Bondabb volt, mint pár 007-es jómaga, olyan szórakoztató kém-akció-vígjáték zsáner masszává álltak össze, ami ekkora marhaságnál elég ritka anélkül, hogy totalis káoszba és idiótaságba csusszanna végül.

Most 3 évvel később a Golden Circle a fenti pofonokba olyan szépen belefutott, hogy nem volt öröm nézni: a végtermék darabos, ostoba és a már ismert szabadalmaztatott akciójelenetekből próbál megélni. A Kingsmanhez hasonlóan elmebeteg antagonista most is akad vastagon, Julianne Moore, mint agyilag beszakadt Poppy iszonyatosan gonosz, mert rohadtul unatkozik (a motivációja tényleg nagyjából ennyi), ezért Eggsyéknek kéne megfékezniük, miközben bohókás kalandokba keverednek, magánéleti problémákkal küszködnek és mellesleg Harry is felbukkan újra a plotban.

Az első mozi a rongyosra járatott eredetsztori tematika ellenére (szinte) végig izgalmas, a senkiből lesz nagy valaki féle underdrog dramaturgia mindig hálás, hiszen relative könnyű azonosolni a hőssel. Eggsy kifejlett kémként viszont jóval kevésbé érdekes (ez már érződött az első film legvégén is), szuperkomoly érett badassként még ebben a karikaturisztikus világban is röhejesen fest öltönyben és az sem tesz neki jót, hogy fele akkora, mint bárki a szinen.

Ezt érezhették az írók is, kellett valami csavar a történetbe a szánalmas szappanoperás megmozdulásokon kívül, ezért hamar felkutatják az amerikai “rokonokat” a Statesment, akik természetesen alkohol bizniszben nyomulnak, hogy pont annyira legyenek sztereotipikusak a piálással és a suttyó cowboy outfittel, mint Kingsmanék az angolos modorosságukkal. Közben totál random néha bevágják Poppyt hogyan unatkozik az erődjében és miként nagyon gonosz abban a pillanatban, aztán vissza Eggysékre, ahogy megpróbálják őt előkeriteni.

A Kingsman világa sok őrületet elbír, ezt tolerálja is a néző, hiszen pont a hülyeség miatt fizetett be rá, nem pedig annak ellenére, amikor viszont Transformers-baromság szintet ütünk meg, az még itt is pofonért kiált. Mig az első részben tökéletesen működött a visszafogottan adagolt családi dráma, vagy kínált igazán komoly érzelmi katarzist Harry kivégzése, Vaughn most teljesen felesleges és ostoba jelenetekben akarná ezt kicsikarni a karaktereiből. A fajsúlyosabb pillanatok nincsenek felvezetve és igazán lecsengésük sincsen, Eggsy szerelmi vergődése szimplán idegesítő, az egyik szereplő önfeláldozása meg teljesen betetőzi az elmebajt.

Ugyanis egy olyan alternatív valóságban járunk, ahol olyan kurva kemény mindenki, hogy Rambo a pályája csúcsán térden állva kérne elnézést a munkásságáért. Itt simán reggelire lehentel akárki 10-15 fegyveres embert, mégis csoportos bevetésénél 4-5 rongyos őr miatt – ráadásul teljesen feleslegesen – valakit ki kell nyírni, csak hogy ismét elcsurranhasson pár könnycsepp. Azért a jelenetért helyből letöltendő járna, de többször is jócskán kileng a “menjél már az anyádba”-mérő.

Ehhez asszisztálnak a színészek koppra ugyanúgy hozva a karektereiket, mint először, egyedül Colin Firth halványabb, még akkor is amikor elemében van, Julianne Moore kliséhalmaz, Halle Berry szerepét akárki lehozná, Channing Tatum viszont minden pillanatában aranyat ér, már amikor éppen a vásznon van. Hálistennek van cserébe Elton John, aki minimum plusz egy pontot ér és a “visszafogottan” polkorrekt, teljesen infantilis amerikai elnök figurája is jó húzás.

Matthew Vaughn mondott már nemet a kritika által éltetett Kick-Ass és X-Men First Class folytatásaira is és hogy miért pont a Kingsman esetében tett kivételt, az kábé olyan, mint amikor az eminens diák önkéntesen jelentkezik felelni, aztán leültetik egy hülyevagyfiam kettessel, mert csak a három órával korábbi anyagból készült.

És azzal ne jöjjön senki, hogy ezt csak egy egyszernézős eszképista baromságnak szánták, mert pont az első rész már megmutatta, hogyan lehet ebből maradandó élményt is kovácsolni. 10/5

abelh
írta
2017. 10. 15. 01:05
megjelenés
26
hozzászolás


A Kingsman 2 szereplői

Összejöttek egy csoportképre. Az ősz egyik legjobban várt blockbustere?

human
írta
2017. 09. 02. 02:11
megjelenés
9
hozzászolás


Csak 1 hónap

És jön az aranykör a Kingsman folytatásában.

human
írta
2017. 08. 17. 18:08
megjelenés
3
hozzászolás


Még egy Kingsman 2 videó

Ezúttal is a pia van előtérben, amiatt utaznak hőseink Kentuckyba, ahol összefognak a Statesmannel. Az új promó videó a tovább mögött.

Mellesleg a rendező épp reklámozza a film, és egy ilyen interjú közben ejtette el, hogy már tervezi a 3. részt, és szerinte elképzelni sem tudjuk, hogy hol és mibe keveredik majd Eggsy. Meg azt is megosztotta velünk, hogy tervezi a 2. rész rendezői változatát, annyi mindent ki kellett vágnia a filmből időhiány miatt.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 05. 08. 03:44
megjelenés
1
hozzászolás


Csak a bourbon

Ez még nem az alkoholizmusom, hanem a Kingsman folytatásában a Statesman-ek igazi kőkemény amerikai bourbont isznak. Erről dumál a rendező a tovább mögötti videóban.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 05. 01. 17:44
megjelenés
1
hozzászolás


A Kingsman: The Golden Circle felvezető teasere

A héten jön a rendes előzetes is, addig meg képkockánként léptetve lehet nézni a trailert felvezető teasert. Úristne ez a marketing trend még mindig az agyamra megy. A lényeg, hogy valamit mutattak a folyatásból? (youtube videón lehet nagyon lassú sebességet választani, úgy látszik is valami.)

Sőt, valaki már ki is screenshotolta az egészet.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 04. 18. 21:02
megjelenés
11
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.