Kidumáló: Knives Out

A film aminek nem kell ajánló. Vagy kellett volna? Hétvégén gondolkoztam, mit írhatnék a kritikába, de igazából még a ködös utalások is elvettek volna az élményből.

Mostanában ősszel-télen jobban lehet szórakozni még a nagy stúdiók munkáin is, mint a blockbuster szezonban. Ott volt a Ford v Ferrari, az Ad Astra is vállalt valamit, és a Knives Out a krimi visszatértét folytatta a múltkori Orint Express után. Sőt, ez ugye nem is már ismert történet volt. Az előbbiek szinte mindegyikét pedig a közönség is díjazta, mintha lenne igény azért új dolgokra is, lehet velük pénzt keresni.

A bevételek alapján kint is alap a Colombo, és tudom, hogy Rian nem oda nyúlt igazából, hanem a Deathtraphez, mégis a jó öreg “one more thing” hangulata ugrott be, viszont kicsit modernizálva. Rian Johnson fogta a krimi zsáner bevált receptjét, a nézői elvárásokat, és csak egy kicsit csavart rajtuk. Tényleg nem akarok jobban belemenni, vagy okoskodni, hogy mi található ki és mi nem, viszont azt mindenképp ide tenném, hogy összességében iszonyat jól szórakoztam.

Mondjuk onnantól, hogy Daniel Craig megszólalt, sőt, bármikor megszólalt a filmben, csak mosolyogni tudtam ezerrel. Bár egy krimi a Knives Out, ugye a családfő meghal, és a hozzá közel állók közül mindenki gyanús valamiért, de közben komédia is, amiben lubickol a nem semmi szereplőgárda (fenti kép). Mondanom sem kell, hogy mindenki jó.

A tempó kifejezetten bejött, már ha egy krimire lehet ilyet mondani, hiszen mindig van valami felfedés, fordulat, ami átszínezi az addig történ látottakat, fenntartja a néző érdeklődését. Több ilyet a moziba! Nem mellesleg ugye már tervezik is a folytatást Craig nyomozó karakterével, amihez csak helyeselni tudok.

human
írta
2020. 01. 10. 14:40
megjelenés
26
hozzászolás


Bevételek: az emberek a mozikba menekültek a Fagy elől?

Ugye Amerikában Thanksgiving volt, és a Disney is hálát adott az elvileg 5 napos ünnepért, mivel akkorát kaszált a Frozen II vele, hogy a részvényesek pezsgőt bontottak.

Bár a Frozen II a múlt héten nyitott 130 millióval, de nagyon keveset esett a mostani hétvégére is, az 5 nap alatt 125 milliót hozott. És most sem lesz igazán kihívója, mármint ezen a héten. Világpiacon már 742 milliónál jár a megállíthatatlan hidegség.

A ténylegesen új premier Knives Out sikeresen összehozott egy 41,4 milliós nyitást 5 nap alatt. Elvileg a költségvetés valahol 40 millió körül volt, szóval még nincsenek a pénzüknél, de a 41,4 simán az elvártak felülteljesítése, és bőven sikeres lesz a film az elkövetkező hetekkel karöltve. Nézd már, az emberek kíváncsiak krimikre mozikban? Főleg ha ismert arcokkal van teletéve a film. Mik vannak!? Ugye a a Gyilkosság az Orient Expressen is siker volt (na meg a Murder Mystery is a Netflixen:). Ennek fényében lehet más stúdiók is próbálkoznak majd a zsánerrel mostanában, ami valamennyire üdítő lesz.

A Tom Hanks-es A Beautiful Day in the Neighborhood is jól kezdett a múlt héten, és alig esett, nagyon jól tartja magát. Kis kellemes siker? Mondjuk nemzetközi piacon lehet nem üt majd akkorát, viszont egy hosszú kifutás benne van, hiszen nem sok hozzá fogható film megy jelenleg odakinn. Ezen kívül a Ford v Ferrari bevételei is jónak számítanak az elemzők szerint, bár a költségek duplázása még nincs meg.

A hétvége amerikai bevételei a tovább mögött. Az új premiereknél az összesített pénznél jól látszik a 5 nap hatása.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 12. 03. 14:49
megjelenés
8
hozzászolás


Kecsap: King vs Zilla, Invisible Woman: Black Widow, The Prom, Thor: Thunder, Moonfall, Bond, Big Bug, Hulk vs. Wolverine hülyülés, Downton Abbey

A Godzilla vs. Kong bemtuatója 2020 novemberére lett tolva márciusról, szóval fél évvel később nézhetjük. Mondjuk ez gyanús volt eddig is, hiszen semmi reklámanyagot nem kapott pedig március 4 hónapnyira volt. A rendező amúgy Adam Wingard, és nyilván az új Godzilla és Kong filmek kötődnek össze benne.

Elizabeth Banks olyan sikeres filmeket rendez sorban, na jó, a Pitch Perfect 2 anyagilag hozott, hogy az Universal rábízza az Invisible Woman filmet. És a főszereplő is ő lesz benne. Mielőtt mindenki felháborodik: 1940-ben már volt az Universalnak egy komédiája Invisible Woman címmel, és bár nem mondják, hogy ez a mostani projekt pontosan micsoda, de az épp mozikba kerülő Invisible Mantől eltérőbb hangulatot akarnak, így valószínűsíthető, hogy nem egy sima horrort csinál, amiben most egy nő lesz láthatatlan. Sőt, igazából ugye a mostani Invisible Man is feminista film a bántalmazásról, szóval azt jobban kiforgatni nem lenne értelme.

Meglepő módon (nem) a Carnival film már elindította a Downton Abbey film folytatásának projektjét. Dolgoznak a történeten, de nehéz lesz minden színészt újra összehozni.

A People Just Do Nothing sorozatból is film lesz Big in Japan alcímmel.

Scarlett Johansson nem akarta, hogy a Black Widow film sima eredettörténet, vagy sima kémfilm legyen, mert szerinte sokat tett azért, hogy ezeket a rétegeket lebontsa a karakterről, és mélyebbre merüljön vele. Reméli több társalgást is elindít majd a film az önbizalomhiányról, a szégyenről és hasonló önismereti kérdésekről. Rengeteg kép is van a nagy Scarlett cikkben, érdemes átkattintani.

Mark Ruffalo azt mondta Kevin Feige-nek, hogy benne lenne egy Hulk vs. Wolverine filmben. Persze ezt csak egy comic conon osztotta meg velünk a színész, nem tudja, hogy pár nerd gatyája már nedves és most 10 évig ezt követeli majd? Arra gondolok, hogy semmi komoly tervről nincs szó egyelőre, és mire lehetne, addigra sok idő eltelik majd.

Ryan Murphy a Netflixre csinál musicalt The Prom címmel. A főszereplő pedig Jo Ellen Pellman, de ott lesz mellette Meryl Streep, James Corden, Nicole Kidman, Kerry Washington. Négy színházi színész segíteni akar egy lánynak, mivel annak a diákbálját lefújták, mert a barátnőjével akart menni rá egy fiú helyett. A zenét Matthew Sklar és Chad Beguelin szerzi.

Roland Emmerich ismét sci-fit csinála Midway után. A Lionsgate szerezte meg az amerikai terjesztés jogait, a forgatást jövőre kezdik. Moonfall a címe, és “event movie”-nak tervezik, nagy akciónak. A filmben egy rejtélyes erő kilöki a Holdat a pályájáról, és úgy néz ki a Földbe fog csapódni. Egy csapat minden hátrahagyva odarepül a Holdra, és igyekszik megakadályozni valahogy, hogy katasztrófa legyen. Ködösek a részletekkel, de a 2012 és a… Close Encounters of the Third Kind keverékének tervezik. Eléggé wtf.

A Thor: Love and Thunder forgatását 2020 közepe felé kezdik Ausztráliában. Hemsworth beszélt is kicsit róla: I haven’t seen the script yet. I know they’re working very hard on it and pretty excited to bring you something pretty fresh and new again. But having left Endgame, where Thor was, we have a lot of room to move there and drastically change again, which is very, very exciting. But we start shooting that sort of mid-next year.

Daniel Craig hivatalosan is megerősítette, hogy No Time to Die lesz az utolsó Bond-filmje.

J.J. Abrams rendező megerősítette, hogy a The Rise of Skywalker 141 perces lesz, így 11 perccel rövidebb, mint a Last Jedi. Fontos infó?

Digitális platformokon a Star Wars Jedi: Fallen Order volt az legjobban fogyó Star Wars játék az első 2 hetében.

Jean-Pierre Jeunet újra sci-fit rendez? A Netflix tárgyal vele a Big Bugról, ami egy komédia lenne a mesterséges intelligenciáról, méghozzá robotokkal.

Rian Johnson interjú, hiszen a Knives Out miatt sokat kellett adnia. Rip, hogy nem hozták be hozzánk időben.

A héten volt ugye thanksgiving odakinn, erre a Jumanji sztárjai is készültek egy videóval.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 11. 30. 13:11
megjelenés
8
hozzászolás


Szegény Harlan, és szegény magyar nézők

Klasszikus, gondolom a Hitchcock filmek trailereire is hajazó reklámot kapott Rian Johnson új műve, amiben Harlan Thrombey halálában nyomoz Daniel Craig karaktere.

A ház tele van nyommal, mindenki gyanús, nem tudni ki a tettes. Mondjuk a hazai premier eltolásááért a Freeman film, akiket amúgy is sokan kedvelnek, mivel évek óta csak szinkronnal hozzák be a filmjeiket. Mondjuk itt volt valami ígéret feliratra, ennek ellenére siralmas, hogy pont egy rejtélyre alapozó film premierjét tolták el ennyivel.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 11. 22. 14:44
megjelenés
1
hozzászolás


A Knives Out szomorú poszterei

Végre jött volna egy whodunnit a moziba, remek szereplőgárda, erre január 2-re tették a bemutató. Odakinn, meg Angliában is november 27…

human
írta
2019. 11. 20. 02:16
megjelenés
3
hozzászolás


Emlékszel, amikor jól szórakoztál a moziban? A Knives Out végső előzetese erre utal

Vagyis a kritikusoktól idéznek Rian Johnson sztárokkal teli krimijénél, amire muszáj lesz elmenni a moziba. Mármint ilyen whodunnit nem sok van nagyvásznon. Nyilván az Agatha Christie adaptálást említhetnénk, de hát ott mindenki tudta, hogy ki a gyilkos.

A lényeg, hogy Daniel Craig nyomoz, sokan pedig hazudnak.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 10. 29. 02:51
megjelenés
7
hozzászolás


Knives Out-előzetes: ki tette!?

Egy jó kis krimi jöhet télen? Rian Johnson a céges meló után végre újra saját cuccot csinálhatott, szóval fogott egy Agatha Christie művekhez hasonlító helyzetet: egy családfő meghal és mindenki gyanúsított; aztán egy rakat jó színésszel csinált belőle filmet is.

Nagyon ritka a zsáner mozikban, szóval kötelezőnek tűnik. Amúgy a szereplőgárda Daniel Craig, Chris Evans, Ana De Armas, Jamie Lee Curtis, Toni Collette, Don Johnson, Michael Shannon, LaKeith Stanfield, Katherine Langford, Noah Segan, Edi Patterson, Riki Lindhome, Jaeden Martell, Christopher Plummer.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 07. 02. 17:24
megjelenés
24
hozzászolás


Knives Out: Rian Johnson újra forgat

Annyira durva, hogy tök nyugodtak, talán még érdeklődők is lennének a kommentek, ha Johnson előző filmje nem a The Last Jedi lett volna. Szerintem sokáig érdekes rendező volt, a Brick örök klasszikus, a Looper tök szórakoztató, a Brothers Bloom szintén, a Terriers első része ütött. Szóval jó dolgokat szállított, de most még szétszedik a fanok.

Mondjuk én nem fogom, mert ha “egyet a stúdiónak, egyet magamnak” módon csinálja ő is így egy blockbuster után, akkor talán ez a film ismét fontosabb számára és ütni fog. A Knives Out történetéről nem sokat tudni. Elvileg egy gyilkosság lesz benne, amit klasszikus nyomozós módon fognak elénk tárni. A szereplőgárda se semmi: Daniel Craig (Spectre), Chris Evans (Captain America), Ana de Armas (Knock Knock(úú)), Michael Shannon, Lakeith Stanfield (Atlanta), Jamie Lee Curtis (True Lies).

human
írta
2018. 10. 30. 21:34
megjelenés
15
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.