La La Land őszintén

A Honest Traileresek most betaláltak! Szétszedték a tavalyi év egyik legnépszerűbb filmjét, és szinte minden amit említenek betalál. Pedig szerettem ezt a musicalt. Videó a tovább mögött.

A videó második fele ha nem is zseni, de baromi jó a dallal.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 05. 03. 04:07
megjelenés
8
hozzászolás


Így gyakorolták a La La Land kezdődalát

Damien Chazelle egy telefonnal rögzítette, ahogy próbálták a nyitó dalt. Iszonyat tervezés előzhette meg a dolgot, hiszen azt a lehajtót nem zárhatták le hetekre, ahol végül felvételre került a végleges jelenet. Ez utóbbi is látszik a videóban.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 02. 21. 03:06
megjelenés
5
hozzászolás


La La Land (Kalifornia álom)

Nem szeretem a musicaleket, így nem is nézek túl sokat. Egyéni ízlés nyilván, de a nagy táncos jelenetek nem szórakoztatnak. A La La Land ennek ellenére is tetszett, bár lehet kevésbé, mint azoknak, akik odavannak az ilyesmiért.

lalaland-k1

Konkrétan az elején kicsit megijedtem, amikor két olyan tipikus musical darabbal kezdett, amit nem szeretek. Persze technikailag ezek is szépek voltak, sőt, az egész film gyönyörű. Na meg a kezdő jelenet látszólagos vágás nélkülisége már alapból lenyűgöző.

Most jön a de… de szerencsére egy földhözragadtabb (nem negatívan értve) film is megbújik a sok dalolás alatt, később mellett. Egy szerelmes történet az álmokról, gondolom emiatt kapja a film a rengeteg “menekülés a valóságból” megjegyzést, pedig szerintem pont az a jó, ahogy egyre inkább beüt a realitás a filmben és mélyülnek ezzel a karakterek. Itt ez a két szerelmes fiatal vágyakkal, álmokkal, és szépen lassan rájönnek, hogy ezek valóra váltása mivel jár. És erre akaszkodva még a kreativitásról is elfér pár gondolat a La La Landben.

Még egyszer visszatérnék arra, hogy milyen gyönyörű a film. Most nem Gosling szemeire gondolok, hanem az éjszakai jelenetekre. Na jó, a nappaliakra is áll a dolog, de Los Angeles a lámpák fényében megigéző, olyan amiért a nagyvásznat kitalálták. Komolyan, még azt a hosszú sztepptáncos jelenetet is feldobta az időpont.

lalaland-k2

Amit nem tudnék éltetni, az Gosling. Emma Stone mindenét beleadja, de Gosling csak a kinézetével illik a filmbe. Avagy tényleg egy ilyen szép férfi kellett szerintem a főszerepbe, de egy kicsit több lelkesedés elfért volna. A kettejük közötti kémia is elég felemás volt, néhol nagyon klappolt, de azért rossz pillanatok is voltak bőven benne.

Azon mondjuk magam is meglepődtem, hogy mennyire felkapott lett a film. Úgy tűnik az emberek ki voltak éhezve már egy tényleg jó musicalre, ami a régi idők felidézése mellett valamennyire modern is. A végére csak ez az érdekesség maradt: egy videóban (indavideo backup) a sok musical, amikből idézett a film.

human
írta
2017. 01. 25. 15:50
megjelenés
21
hozzászolás


Blockbuster watch: az új ének az esőben?

A nyitó újdonság csak a második helyen tudott debütálni, míg egy indie film rekorddöntéssel kezdte a mozis körutazását.

office-christmas-party

Az Office Christmas Party 16.9 millióval a második helyen kezdett, ami hozza az ekörül bemutatásra kerülő R besorolású komédiák szintjét. A kritikák és a nézői pontszámok nem erősek, szóval sok puskapor nincs benne valószínűleg.

Amúgy a Disney mese, a Moana dominálja a listát 3 hete. Mondjuk most csak 18,5 milliót hozott, és összesítve csak 240,7-nél jár, szóval az ismételt első helye inkább csak a vetélytársak hiányába keresendő, hiszen semmi nagy falat nem jött. Na de most hétvégén a Rogue One…

lala-land

Ami sokkal érdekesebb, hogy a La La Land 5 moziban indított, hetente adnak majd hozzá plusz vásznakat, kisfilmeknél sokszor csinálják így a terjesztést, és 171,000 dollár / mozi átlagot hozott. Ez minden idők tizedik legjobb átlaga, idén pedig az első.

Közben a nem is olyan rossznak tűnő Miss Sloane elég nagy bukta.

A hétvégi amerikai bevételek listája. Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 12. 13. 02:40
megjelenés
10
hozzászolás


A La La Land zenéje

A Whiplash rendezője egy musicallal jön, így nem meglepő, hogy a zenére koncentráló “ígykészült” videót is kaptunk a filmből. Ez szólt Ryan Gosling és Emma Stone románca alatt.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 11. 30. 02:58
megjelenés
1
hozzászolás


Ha eddig nem vettek volna meg

A La La Land sountrackjének a borítója olyan szép minimal.

c0xx3k0

human
írta
2016. 11. 15. 11:07
megjelenés
1
hozzászolás


La La Land-előzetes: itt az új adag

A Whiplash rendezőjének új filmje is kapott egy friss előzetest. Most már tudjuk, hogy fesztiválokon imádta a nép, szóval el sem hiszem, hogy ilyet mondok, de várok egy musicalt. Persze az is rásegít, hogy képileg gyönyörűnek tűnik, és a két főszereplőt is bírom.

lalalalala

A friss előzetes a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 11. 03. 18:26
megjelenés
10
hozzászolás


La La Land még mindig

Ryan Gosling és Emma Stone egymásba szeret Hollywoodban, mindezt a Whiplash rendezőjének új filmjében. Az biztos, hogy a több pént gyönyörű képeket szült ebbe a trailerbe, reméljük a sztori is ütni fog. A poszter alatt nézhető az új videó.

lalalandcover

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 08. 24. 04:09
megjelenés
4
hozzászolás


La La Land-előzetes: a Whiplash rendezőjének új filmje

Egy musical, amire láthatóan sokkal több pénze volt. Legalábbis a trailer elején többnyire csak drágább díszleteket mutatnak, meg azt, ahogy Ryan Gosling és Emma Stone közelebb kerül egymáshoz. Talán. Amúgy egy színésznő és egy jazz zenész kapcsolatáról, és az álmaik kereséséről szól egy olyan városban, ami híres ezek összezúzásáról.

A poszter alatt ott a hangulatvideó.

la_la_land_xlg

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 07. 14. 04:00
megjelenés
4
hozzászolás


Az EW folytatja a képáradatot: Arms and the Dudes, Finding Dory, Neighbors 2: Sorority Rising, La La Land,

Vegyül előre Todd Phillips (Hangover trilógia) új sötét komédiáját, amiben Jonah Hill és Miles Teller, akik egy zsíros kormányszerződést kaparintanak meg valahogy, aminek során 300 milliórt felfegyverzik Afganisztánt a Pentagon megbízásából.

fs7lSYj

Gondolom mindannyian tűkön ülve várjátok a Neighbors 2: Sorority Risingot, ami láthatóan a Bad Neighbors folytatása, és visszatér Efron + Rogen benne.

nq7ioKC

A La La Land pedig Damien Chazelle (Whiplash) új filmje, vagyis musicalje. A főszerepben Ryan Gosling és Emma Stone dalol majd.

7Ufr5MJ

Bailey és Destiny tűnik fel a Finding Nemo spinoff, a Finding Dory új képén.

9f4PA4l

human
írta
2016. 01. 01. 14:01
megjelenés
8
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.