Leave The World Behind

Bárcsak megtehetnénk! Mármint a film címét. Mondjuk a történetről nehéz lesz beszélni spoilerek nélkül. Sőt, még a véleményem is ellövöm itt az elején, miszerint csak nagyjából tetszett a film, de közben meg mindenképp értékelem, hogy próbálkozott valamivel. Érdekes, de kettős a végeredmény, gondolom pont ezért olvastam itt kommentekben a két végletet róla, nem pedig azt, hogy “közepes sz*r”.

A történet egy család körül indít, akik kimennek New Yorkból kis nyaralásra Long Island partjaira, mivel a feleség rájön, hogy utálja az embereket. Két gyerek és férj meg is érkezik a bérelt luxus házba, le is ugranak a strandra, ahol egyenes a part felé tartó olajtankhajó zavarja meg az idillt. Aztán este a ház tulaja is beállít, miszerint ott akar aludni, mivel nem akar visszamenni New Yorkba. Közben az internet is elmegy, és más furcsa dolgok történnek.

Igazából itt bomlik szét a történet, és kerül elő, hogy miről is szól, hiszen a fehér és a fekete család teljesen bizalmatlan egymás irányába, mondhatni megosztottak, és látszólag ez itt a lényeg, csak személyes dráma szintre hozva, hogy Amerika megosztott, és az ott élők már senkiben sem bíznak vagy épp bízhatnak.

Közben szerintem még akár az olaj tanker jelenetbe is bele lehet látni, hogy a NagyVilág a katasztrófa felé tart, és erre a szülők szörnyülködve reagálnak, a gyerekek meg fél másodperc alatt szinten unottan túlteszik magukat. Igazából egyikőjük teljesen a 90-es évek idilljébe vágyik vissza, amikor minden egyszerűbb volt, és ami neki kimaradt. Erre tekint nosztalgikusan egy sokaknak ismerős sorozattal. Az az időszak volt a mostani civilizáció csúcspontja?

A megvalósítás viszont néhol teljesen elvesztett engem. Tudjátok milyen volt? Mintha pár remeknek kitalált pillanatot össze akartak volna kötni valahogy. A feszültséges csúcspontok működtek, a modern civilizációsok főleg, de baromi nagy kontrasztban voltak a többivel, ami egy rosszabb Shyamalan művet idézett.

Viszont a profi szereplőgárda: Julia Roberts, Mahershala Ali, Ethan Hawke, Myha’la, Kevin Bacon kicsit kihúzta a végeredmény rosszabb perceit is a bajból. A vége viszont ütött, de nyilván arról már főleg nem írhatok semmi. Mondom, összességében az érdekes halmazba került nálam, de mégsem tudnám azt mondani, hogy kifejezetten jó.

human
írta
2023. 12. 19. 17:28
megjelenés
23
hozzászolás


Sam Esmail!

A Mr. Robot készítője filmezik a Netflixen. A poszter korrekt, a trailer milyen szerintetek?

human
írta
2023. 10. 24. 11:11
megjelenés
2
hozzászolás


Leave the World Behind-előzetes

Sam Esmail, a Mr. Robot készítőjének filmje, amiben ők vannak: Julia Roberts, Ethan Hawke, Mahershala Ali, Myha’la a fő szerepekben, de gondolom Kevin Bacon sem arra a 3 másodpercre lesz benne.

Mostanra hivatalos leírás is lett: Egy család vakációja káoszba fullad, amikor éjszaka megérkezik két idegen menedéket keresve a kibertámadás elől, amely percről percre egyre ijesztőbbé válik, és mindenkit arra kényszerít, hogy elfogadja a helyét egy széteső világban.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 10. 02. 15:27
megjelenés
3
hozzászolás


Képeken a Leave the World Behind

A Távol a világtól a Netflix posztapok filmje lesz. Egy váratlan elsötétedés után két család igyekszik túlélni. Röviden ez a sztori, amúgy regényadaptáció, itt a sztori.

Hogy ​kiszakadjanak pörgős New York-i életükből, és több időt töltsenek kamasz fiukkal és lányukkal, Amanda és Clay az Airbnb-n egy teljes hétre kivesznek egy pazarul berendezett házat Long Island egy félreeső szegletében. Érkezésük másnapján, késő este azonban kopognak az ajtajukon: egy zaklatott idős házaspár, Ruth és G. H. az, állításuk szerint a ház tulajdonosai. Ezek a vadidegenek azt mondják, áramszünet állt be egész New Yorkban, felbolydult a város, ezért vidéken kerestek menedéket.

Mivel azonban nincs sem tévé-, sem mobil-, sem internetszolgáltatás, Amanda és Clay nem tudják, mit gondoljanak. Bízhatnak vajon a másik párban, és vice versa? Mi történt valójában New Yorkban? A civilizációtól elszigetelt nyaraló tényleg biztonságot nyújthat a két családnak? És egymástól biztonságban vannak?

Még több kép:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 09. 29. 03:29
megjelenés
1
hozzászolás


Kecsap: Dwayne Johnson, Murder Mystery 2, IF, Cut & Run, Knives Out 2, Marry Me, Wallace & Gromit, Thirteen Lives, Father Stu, The Aristocats, “Kitbag”, True Love,

Dwayne Johnson azt mondja, hogy újabb játékadaptáció készül majd vele. Még nem fedte fel mi, csak annyit mondott, hogy “one of the biggest, most badass games”, szóval lehet találgatni a színész brandjét ismerve. Far Cry? Just Cause?

Csúszik Ron Howard új filmje, viszont ez esetben pozitív okból. Konkrétan idén áprilisról áttették novemberre, mert a tesztvetítéseken olyan jól szerepelt, hogy láthatóan többet remél tőle az MGM. A címe amúgy Thirteen Lives, és Thai barlangban rekedtek mentéséről szól.

A Father Stu a Sony-nál kötött ki, aki az előbbi filmcsúszás miatti időpontot be is vették a Mark Wahlberges filmmel, ami egy bokszolóból lett papról szól. Ez a kép járt a hírhez.

Pár hónapon belül forog a Murder Mystery 2, nyilván Sandler és Aniston visszatér, de sok új vendégszereplő is lesz.

Steve Carrell és Ryan Reynolds lesz két főbb szereplő John Krasinski új írta és rendezte (mint a Quiet Place) filmjében, az IF-ben (korábban Imaginary Friends). Egy gyerek újra felfedezi a képzeletét lesz a fő téma.

A Cut & Run thrillerben Jake Gyllenhaal fog a tengeren kirabolni valamit, de ha jól értem, akkor olyan emberektől, akiktől nem lett volna szabad.

A producerek felébredtek végre, és Kitbag helyett átnevezték Napoleon-ra Ridley Scott új filmjét, amiben Joaquin Phoenix a főszereplő.

A Mr Robotért felelős Sam Esmail filmjének, a Leave the World Behindnak bedurvult a szereplőgárdája mostanra: Ethan Hawke, Myha’la Herrold, Julia Roberts, Mahershala Ali. Két egymást nem ismerő családról szól, akik kénytelenek együtt tölteni egy hétvégét.

Gareth Edwards újra a Rogue One fényképészével dolgozik közösen a True Love-on. A történetről még mindig nem fedtek fel semmit, de sci-fi lesz.

A Variety értesülései szerint ősszel érkezik a Knives Out 2.

Élőszereplős The Aristocats (Macskarisztokraták) filmet tervez a Disney, amit Will Gluck és Keith Bunun ír.

A Netflix-re 2024-ben érkezik majd új Wallace & Gromit film.

Itt egy részlet a Jennifer Lopez és Owen Wilson szereplésével készült Marry Me-ből.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 01. 26. 17:49
megjelenés
16
hozzászolás


Leave The World Behind, azt mondják majd a Netflixen

Sam Esmail (valami Robotos sorozatról ismert) filmjében Denzel Washington és Julia Roberts lesz a főszereplő. Elvileg elég nagy licitálás ment a filmre, 10 különböző ajánlatból végül a Netflix nyert.

Rumaan Alam nemsokára megjelenő novellájáról van szó, amiben egy család vidéken bérel egy házat, hogy ott nyaraljon, de a rendes tulajok is feltűnnek, mivel menekülnek az elsötétült nagyvárosból. Az internet, rádió, telefon és a tévé nélkül senki nem tudja mi történt, és hangrobbanások a vidéki nyugalmat is megzavarják. Sőt, ezek után az állatok is elkezdenek furcsán viselkedni.

Roberts lesz a bérlő, Washington a tulaj.

human
írta
2020. 07. 22. 03:41
megjelenés
11
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.