Mank a színfalak mögött

Pár forgatási kép is van még itt Fincher filmjéhez. Amit… megnézett valaki? Csak mert itthon a Netflix belső toplistájára egyáltalán nem került fel, és bevallom, még én sem vettem rá magam.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 12. 23. 10:11
megjelenés
12
hozzászolás


Rajongói poszteren a Mank

A kritikák jók, bár kicsit hűvösek, amolyan “Fincher elvolt az álmával”. Decemberben minden kiderül.

human
írta
2020. 11. 12. 11:33
megjelenés
1
hozzászolás


A Mank teljes előzetese

David Fincher (Fight Club, Benjamin Button) új filmje, ami a Citizen Kane írójáról, és 1930-as évek Hollywoodjáról szól. Magyar feliratos előzetes jött hozzá. Főszerepben Gary Oldman.

Extrának a Trent Reznoros filmzenébe is bele lehet hallgatni.

December 4-én nézzük, pár moziban is megy majd előtte elvileg, de ugye az még 6 hét, ki tudja hogy alakulnak a dolgok addig. Mármint a mozipremiert tekintve, mert a Netflixre tuti felkerül akkor.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 10. 21. 18:41
megjelenés
11
hozzászolás


A Mank posztere

Fincher filmje a Citizen Kane írójáról szól majd, voltak előzetesek, és itt ez a poszter is, amiből egyértelműen belőhető a kor is.

human
írta
2020. 10. 21. 01:04
megjelenés
3
hozzászolás


Mank-előzetesek: Fincher decemberben

Befutott a Citizen Kane írójáról szóló film előzetese. A rendező David Fincher, a szereplőgárda rengeteg ismert arc, a nézési lehetőség pedig a Netflix, szóval nem a végtelenbe tologatott dátum vár ránk.

Ja igen, nyilván az 1930-as évek, és ránézésre a film olyasmi lett, mintha akkor készült volna. Nem csak a fekete-fehérségre értem, bár digitális technikával reprodukálni a régit kicsit céltalannak érződik.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 10. 08. 17:42
megjelenés
3
hozzászolás


Gary Oldman is a Mankból

Fincher új filmje a Citizen Kane megszületéséről, vagyis írásáról. A múltkor már láttunk képeket, gondolom lassan trailer, de előtte még egy Oldman. Na meg egy forgatási kép Fincherrel.

human
írta
2020. 09. 29. 02:40
megjelenés
2
hozzászolás


Kecsap: Dr. Strange 2, Project Zero, Silent Hill, Samaritan, The Texas Chainsaw Massacre, Elvis, Mission Impossible, Knives Out 2, Garreth Edwards, Fast 10 Part 1?, Mona Lisa, The Pixer, Pee-weeeee, Nightmare Alley, Fatman, The Man from Toronto, TickTick, Transformers

Először is: kövessétek az oldalt facebookon.

Úgy tűnik a rendező távozásával komolyabb átszabás folyik a Doctor Strange 2-nél. Természetesen ez megszokott, szóval érkezik Michael Waldron (Loki sorozat), hogy kicsit átírja a forgatókönyvet. Az új rendező elvileg Sam Raimi lesz ugye, de még csak tárgyalásnál járnak vele.

Christophe Gans  rendező azt mondta, hogy kettő projekten is dolgozik, az egyik a Project Zero, a másik pedig a Silent Hill adaptáció. Utóbbinál ugye újra, hiszen már volt egy film belőle, amit Gans rendezett, szóval nem ismeretlen számára a játék világa.

A Samaritan-ban Javon Walton fog szerepelni Stallone mellett. A címkén már ott van, hogy milyen szuperhősös film.

Ryan és Andy Tohill fogja rendezni a The Texas Chainsaw Massacre rebootját a Legendary stúdiónak.

Maggie Gyllenhaal alakítja majd Elvis anyját a Baz Luhrman rendezésében készülő az legendás énekesről szóló életrajzi filmben.

Vanessa Kirby mindkét készülő Mission Impossible folytatásban feltűnik majd. Ugye a legutóbbiban láthattuk egy számító némberként.

Hivatalosan is zöld utat kapott a Knives Out folytatása (már eddig is tudtuk, de most már nem kell sejteni sem). Új helyszín, úgy gyanúsítottak, csak Craig örök.

A Sonic rendezője a redesign problémáiról beszélt.

Gareth Edwards (Rogue One, Godzilla) végre új filmen dolgozik. Méghozzá ő is írja, a saját ötletét valósítja meg, egy közeljövőben játszódó sci-fit.

VinDiesel azt mondja, hogy lehet a Fast and Furious 10-et két részre szedik, mert csak úgy lehet elmondani azt az epic sztorit, ami abban lenne.

Jodie Foster filmet rendez a Mona Lisa festmény 1911-es ellopásáról. A rablást összehozó karakterekre fog koncentrálni a film, keverve a valóságot (tényleg ellopták anno a festményt) a kitalációval. A forgatókönyvet Bill Wheeler írja épp.

Ron Howard (Solo, Apollo 13) rendezi a The Fixert, ami egy Fidel Castro ellen tervezett merényletről szól. A forgatókönyvet Tyler Hisel (Treadstone, The Corporation) írja, és megtörtént eseményen alapul: a hidegháború csúcspontján egy FBI ügynököt befűzött a CIA arra, hogy pár ügynöküket a chicagoi maffia segítségével vezesse Fidel Castro kinyírására.

A Safdie testvérek (Uncut Gems, Good Time) azt tervezik, hogy felvállaják az új Pee-wee Herman történet rendezését. Darkos lenne, Pee-wee a börtönből szabadulva lenne hollywoodi sztár, aki rászokna a drogokra és az alkoholra.

Ha már szóba kerültek, az Uncut Gems forgatásáról is van dvd extra.

Elkezdték a Nightmare Alley film forgatását, ami Guillermo del Toro új rendezése.

A Pixar lámpa kap egy saját kisfilmet, amihez még egy teaser videó is van.

Alakul a Fatman, ami egy sötét akció-komédia a Mikulásról, és Mel Gibson mellett Walton Goggins várható bele. A történetben egy 12 éves fiú felfogadja Gibson karakterét, hogy nyírja ki a Télapót, mivel az szenet tett a zoknijába.

Kevin Hart és Jason Statham közös akciókomédiában várható, a The Man from Toronto-ban. Szerepcserés alapú, amiben a világ leghalálosabb bérgyilkosát összekeverik valakivel, aki ugyanabban az airbnb-ben szállt meg, mint amiben ő. Patrick Hughes (Hitman’s Bodyguard) rendezi.

Priyanka Chopra is csatlakozott a Matrix 4 szereplőgárdájához.

Lin-Manuel Miranda filmet rendez Tick, tick…Boom címmel, amiben Andrew Garfield és Bradley Whitford szerepel majd. Utóbbi alakítja majd a “broadway kingpinjét”. Egy feltörni akaró zeneszerzőről szól, akit a 30. születésnapja környékén már mindenki noszogat, hogy kezdjen már valamit az életével, adja fel az álmait.

A Paramount jelenleg 2 Transformers filmet is fejleszt, az egyiken Joby Harold a másikon James Vanderbilt dolgozik forgatókönyvíróként. Rendezők még nincsenek.

A Tom Holland főszereplésével készülő Uncharted film a legújabb dátumok szerint 2021 márciusában érkezik. Persze.

A Masters of The Universe viszont elvesztette a premieridőpontját. Gondolom a casting hírek miatt ennek azért sokan örülnek.

Miközben a Vanity Fair az új Ghostbusters forgatásán jártak egyértelművé vált számukra, hogy az eredeti szereplők vagy 1 hétig ott voltak a munkálatokon, több jelenetük is lesz.

David Fincher kész van a Citizen Kane írójáról szóló filmjének forgatásával, a Mankkal.

Egy akciórészlet a The Call of The Wild-ból.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2020. 02. 08. 23:30
megjelenés
11
hozzászolás


Kecsap: Space Invaders, Ghostbusters, Big Lebowski spinoff, Brightburn 2 talánsoha, új Fincher,

Most akad pár tényleges kecsap, lássuk őket.

A Rampage és Detective Pikachu filmekért felelős New Line egy Space Inavaders filmet tervez az új Mortal Kombatot író Gre Russo forgatókönyvével. Mármint megbízták, hogy írja meg.

Reitman készen áll az új Ghostbusters forgatására. Ezt a képet posztolta.

John Turturro írt és rendezett magának egy Big Lebowski spinoffot. Igen, a kult filmben ő alakította “Don’t fuck with Jesus” karaktert, és az ő történetét folytatta The Jesus Rolls címen.

James Gunn jelenleg nagyon elfoglalt, ugye Suicide Squad 2 és utána Guardians vol 3., de talán ezek után ír egy Brightburn folytatást is, mivel már beszélgetnek róla: I think I’m tied up for the next few years with Suicide Squad and then Guardians, but we’re talking about the sequel.

David Fincher a Netflixre rendezi a következő filmjét Mank címmel, méghozzá Gary Oldman főszereplésével. A Citizen Kane egyik írójáról szól, Herman Mankiewiczről. Fincher filmjének a forgatókönyvét a faterja írja kivételesen.

A tovább mögött pedig még egy Lion King videó van. Amúgy láttátok, hogy a kritikusok szétszedik a filmet? Persze ettől még kaszálni fog.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 07. 13. 14:10
megjelenés
4
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.