Mile 22 – kátyús a bevált út

A Mile 22-val Peter Berg és Mark Wahlberg kollaborációja immár négy film nagyságúra duzzadt, ám a kritikusok a Lone Survivor, Deepwater Horizon, Patriots Day trió után nem hogy nem emelték keblükre a páros legfrissebb munkáját, hanem inkább rommá ekézték és még sóval is behintették a maradványait. Ezekkel a véleményekkel nem szívesen azonosulnék, mivel amit én a minap láttam, az ugyan egy helyenként eléggé zavaros, darabos, de mégis teljesen korrekt akciófilm volt.

A történet egy szupertitkos CIA csapat ténykedését követi, akik a profizmusukat fitogtató hatásos felütést követően az Indonéz zavargások közepette találják magukat, némi céziumot és világbékét keresve. Az alakulat fejét, a nem túl visszafogottan elmebeteg James Silvát Mark Wahlberg kelti életre, a legfrissebb küldetésük pedig Li Noor (a.k.a. Iko Uwais) kimenekítése az országból cserébe létfontosságú információkért, azon a bizonyos 22 mérföldön keresztül.

A sztori a beleerőltetett csavarok ellenére is szögegyenes és teljesen jól működik egyszerű B filmként, aminek az érzetéből csak az ismert színészek (Wahlberg, John Malkovich) billentenek ki néha. Sőt, ahogy elindulnak a 22 mérföldes túrán, egy egészen szórakoztató zsánerdarabbá fejlődik, amibe azért rendszeresen bekavarnak Silva random bevágott kihallgatási részletei, vagy egy hirtelen jött Malkovich monológ és a néhol tényleg nehezen követhetően rángatózó akciójelenetek.

Peter Berg és megszokott editora ezekkel nem könnyítették meg a kezdő írók szárnypróbálgatását, mert hiába üt át a rendező stílusa a vásznon, a furcsa vágással a forgatókönyv inkonzisztenciáját nem sikerült elfedni. Az írók felvázolnak egy rendkívül egyszerű sztorit, ám érthetetlen görcsösséggel erőltetnek bele furcsa fordulatokat és igyekezenek árnyékot rajzolni a karaktereiknek.

Silvát szuperhősöket idéző fennköltséggel alapozzák már a főcímben, de többnyire azt látjuk, hogy síkideg, vagy valakit zsigerig aláz valami kirohanással. Minden próbálkozás ellenére a figura egész egyszerűen inkább egy paraszt, mintsem egy Mile 22 trilógiára hivatott kiváló alapanyag (ami Berg fejében elvileg komoly tervként élt). És ezt a főszereplőt rángatják végig a döcögősen egymásra illesztett eseményeken. A papírvékonyan megírt csapatból pedig csak Iko Uwais figuárja lóg ki picit felfelé. A verekedős jelenetei meg csont nélkül egy egész pontot is húznak a filmen.

Végeredményben hiába várna az ember a Berg-Wahlberg párostól valami kis extrát, a fenti hiányosságokat egy egyszerű akciófilmen azért az mégsem kéri szívesen számon, úgyhogy olcsó agyatlan kikapcsolódásnak tökéletesen megfelel. A mai túlnyújtott blockbusterek mellett meg külön üdítő, hogy valaki alig másfél órában levezényel egy csihipuhit.

abelh
írta
2018. 10. 28. 02:42
megjelenés
29
hozzászolás


Blockbuster watch: Crazy Rich Asians

A nyár végére még kitolják gyorsan a kicsit jobb sorsa érdemes mozikat a nagy blockbusterek árnyékából, a hétvégére esett is három szélesebb terjesztésű premier, amikről érdemes beszélgetni.

Első helyre futott be a már múlt szerdától vetített Crazy Rich Asians, ami némileg meglepő módon nem csak anyagilag kaszált, de elsöprően jó kritikákat is kapott, 30 millióból készülve végül 26.5 millióval nyitott és 5 nap alatt már 35 fölött tart.

Az immár három részes bestseller könyvsorozatot az a John Chu álmodta vászonra, aki két Step-up és két Justin Bieber mozit is letett már az asztalra a G.I. Joe és a Now You See Me folytatásai mellett, szóval ő nem feltétlen a pozitív előjeleket erősítette, de mégis győzött. Mivel a romantikus vígjáték zsáner kevés stabil darabbal reprezentálja magát mostanság, így jó eséllyel sokáig a mozikban maradhat és átlendülhet a 100 millión.

A Mile 22 közben nem tudott felnőni a 20 millió környéki várakozásokhoz, amin a pocsék kritikák sem segíthettek. Látatlanban nehéz megállapítani, hogy mennyire igaz a sokak által kiemelt negatívum, de állítólag gyakorlatilag követhetetlen a film cselekménye, annyira kamerarángatósra vágták az egészet. Peter Berg és Mark Wahlberg így nem sokáig fog már megélni a Lone Survivor sikeréből, azóta konkrétan háromból háromszor véreztek el, 2016-ban a Deepwater Horizon mellett a Patriot’s Day is mínuszos lett, és most hiába az 50 milliós büdzsé, a Mile 22 sem fog nagyon hasznot termelni a mozikban.

Peter Berg karrierje egyébként megér egy misét, egy-egy siker valahogy mindig a víz felszínén tartotta: kapásból a Very Bad Things már bukott még 1998-ban, aztán 2003-ban behozta a köztudatba a Rockot főszereplőként a Rundownban, ami szintén elhasalt. Kis pénzből egy évvel később a Friday Night Lights korrekt siker lett, ezért 3 évvel később csalódást okozott a Kingdom bevételével, amire kontrázott a rákövetkező évben a Hancock nagy kaszálásával, azután 4 évvel meg bukott egy orbitálisat a Battleshippel. És akkor elérkeztünk a kisebb kaliberű, de annál sikeresebb Lone Survivorhöz, amit a fentebb taglalt három anyagi csalódás követ.

A Mile 22-nál jóval pozitívabb visszajelzéseket kapott az Alpha, ahol viszont ennek ellenére elmaradt a pozitív eredmény, az 50 milliós mozi 10.3-at hozott a hétvégén.

A régebbiek közül a Meg átugrotta globálisan a 300 milliót, a Mission Impossible pedig a félmilliárdot, az Ant-man 2 pedig lekörözte az első részét eladott jegyekben otthon és lassan 500 millió környékére ér nemzetközi szinten.

A hétvége amerikai bevételei: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2018. 08. 22. 03:43
megjelenés
11
hozzászolás


A Mile 22 végső előzetese

Nem tudom ki az a Migos, de ő rappel a Wahlberg-Berg tesztoszteron eposzok idei felvonásában. Egy világháborút akadályoz ezúttal Mark osztaga, amiben a Walking Deades jócsaj is feltűnik. Sok robbantás, sok akció, sok keménykedés, egész korrekt trailer.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 07. 27. 19:52
megjelenés
8
hozzászolás


Nézzünk filmet: Mile 22 a felnőtteknek

Befutott Mark Wahlberg idei akciófilmjének az új, R besorolású előzetese. Továbbra is olyan érzés, mintha valami régimódibb akció lenne, és sajnos most még konkrétabban mesélik a történetet, de azért simán nézős lesz. Főleg, hogy Peter Berg a rendező. Ki is emelik azt a Lone Survivort minden sajtóanyagban.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 06. 28. 20:23
megjelenés
7
hozzászolás


Mile 22-előzetes: 10 évvel ezelőttinek érződik Wahlberg új akciója

Egy csávó több kilónyi eltűnt urániumról tud, amiért látszólag a saját kormánya is meg akarja ölni, és Mark Wahlberg meg a csapata kell elkísérje a 22-es mérföldkőhöz. Igazi régimódi akciófilmes történet, és a zsánerben Peter Berg rendező elég jónak számít, szóval még az is lehet, hogy nézhető darabot kapunk.

Mark Wahlberg stars in MILE 22

Csak ezeket a rapzenés előzeteseket hagynák már. Olyan kár, hogy ez lett az új trend.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 05. 15. 16:19
megjelenés
20
hozzászolás


Meet Option 3

Mark Wahlberg és Peter Berg tovább folytatja az együttműködését a Mile 22-vel, és még Lauren Cohan is feltűnik. Marky egy kémet alakít, akit egy nagyon titkos osztag segít, így velük közösen kell kicsempészniük egy csávót valami veszélyes országból, mivel az pótolhatatlan információknak van birtokában. Avagy folytatják a valamennyire realista akció-thrillerjeiket közösen.

human
írta
2018. 04. 25. 01:46
megjelenés
8
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.