A nővér és a bazi nagy lagzi

A múlt héten folytatódott a horrorral történő felszedése az ingyen pénznek a földről, hiszen a zsáner újabb darabja hozott jól a mozikban.

A The Nun első része 53.8 millióval kezdett anno, viszont így sem kell szégyenkeznie a The Nun II-nek, hiszen az Insidious The Red Door nyitóhétvégéje egy karnyújtásnyira volt neki, de erről lemaradva is a harmadik legjobban kezdő horror lett idén 32.6 millióval.

Újdonság volt még a régen gigasiker első résszel bíró franchise harmadik része, azaz a My Big Fat Greek Wedding 3 érkezett, hogy 10 milliót leakasszon a nosztalgiajáratra ugrókról. Ez nem hasonlítható össze az első lagzival, hiszen az kevés moziban kezdett és onnan tolták több vászonra, de annyira, hogy világszinten 374.8 millió lett a vége. A második része már mérsékeltebb siker volt, 17.9 millióval kezdett hazájában (2016-ban), hogy onnan 59.7-ig meneteljen el. Ránézésre is kevesebb a mostani bevétele, és manapság nagyobbakat esnek a filmek, szóval nincs sok esélye felülmúlni az eddigi gyengébb folytatást sem. Budgetről nincs hír, a második rész 20 milliónál olcsóbb volt 7 éve, itt alsó hangon 30-as belekerülésre tippelnék, szóval végül is nem lesz pénznyomda, de legkésőbb streamingre kerülésnél már tuti zöldben lesznek.

A héten még érdekesebb hír, hogy Denzel üldögélése, a The Equalizer 3 sajnos 65%-ot esett, ami azért még így a covid után időkben is erős mélyrepülés. Mondjuk korrekt lesz a vége, világszinten már 114 millió, de azért enyhe haszon ez, nem pedig menetelés.

A múlt hétvége amerikai bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 09. 17. 01:53
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


My Big Fat Greek Wedding 3-előzetes

— I’m a vegetarian.
— No!

Egy poén is elfért a teljes család görögbe utazik sztorival bíró folytatás trailerébe. Akik eddig rajongók voltak, azok most még jobban azok lehetnek.

Melyik a nagyobb család, ez vagy Domék?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 05. 11. 16:56
megjelenés
5
hozzászolás


Kecsap: A Different Man, El Conde, Thieves’ Gambit, The Green Hornet and Kato, The Sundance Kid, My Big Fat Greek Wedding 3, Wendell & Wild

Az A24-nek készül A Different Man Sebastian Stan, Renate Reinsve és Adam Pearson főszereplésével. Egy férfiról szól, aki újra akarja kezdeni az életét, és egy arcátalakító műtét után megszállottja lesz annak az embernek, aki egy színdarabban alakítja az ő régi énjét.

Pablo Larraín (Spencer) rendez egy vámpíros fekete komédiát a Netflixnek El Conde címmel. Egy 250 éves chílei diktátorról szól, aki csak a méltó halált várja. Ez egy kép az elképzelés mellé.

A Paramount azt mondja, hogy semmiféle tartalmat nem távolítanak el, ami más korok társadalmi normáival manapság már nem felel meg esetleg. “By definition, you have some things that were made in a different time and reflect different sensibilities. I don’t believe in censoring art that was made historically, that’s probably a mistake. It’s all on demand – you don’t have to watch anything you don’t want to.” Szerk: utóbbi mondat szerintem azokra is érvényes, akik új tartalmaknál akadnak ki.

A Thieves’ Gambit ifjúsági thrillerek adaptációs jogait a Lionsgate vette meg, úgy tűnik mintha újra ráfeküdnének a YA zsánerre. Az első regény Kayvion Lewis-től majd jövőre jelenik meg, és a története szerint a szülei tolvaj szakembernek képzelték ki lányukat, aki kénytelen részt venni egy veszélyes versengésben hozzá hasonlók ellen. Igazi YA már a sztori is.

Az Universal Leigh Whannellre (Upgrade) akarja bízni a The Green Hornet and Kato új adaptációját. Igen, ebből volt a Seth Rogenes film is a múltkor, csak most komolyan vennék.

A Warner tető alá hozza a The Sundance Kid filmet, ami Leyna Krow novellája, a The Sundance Kid Might Have Some Regrets alapján készülő thriller lehet. Egy ikerpár van a közepében, akikből az egyik szuperképességekkel bír, és közösen csinálnak rablásokat.

Jöhet a Spy Kids reboot? Csak mert a Netflix tervezi Gina Rodriguez, Zachary Levi, Everly Carganilla és Connor Esterson szereplésével. Robert Rodriguez írja és rendezi ezt is, ahogy az eredetit. Egy elszabaduló számítógépes vírus miatt kell a gyerekeknek akcióba lépni.

Már forog a My Big Fat Greek Wedding 3 Görögországban.

A Coraline-t készítő Henry Selick új filmje a Wendell & Wild, és itt az első részlet belőle.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 06. 26. 18:32
megjelenés
5
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.