Titokzatos folyó

Van még bőven pótolni való, úgyhogy egyik este hazafelé (pénteken) betértem a helyi dvdkölcsönzőbe zárás előtt 2 perccel, és vagy 10 percig kerestem, hogy mihez van kedvem amit még nem láttam. Végül a bőséges (nem az) kínálatból a Narnia helyett a Titokzatos Folyót szúrtam ki, mert régi tartozás. Jobban nem is választhattam volna.

A történet annyi, hogy egy lányt nem túl finoman meggyilkolnak, és az alvilági kapcsolatokkal rendelkező apa (Sean Penn) elkezd nyomozni a gyilkos után. Persze közben a gyermekkori jóbarátjára is – aki rendőr lett (Kevin Bacon) – ez a szerep jut. Aztán itt van még egy harmadik gyermekkori jóbarát, aki csak úgy belekeveredik a képbe, mert nem tökéletes az alibije az estére. Na ne számítsunk ezerrel pörgő krimire, mivel ez nem az, így még nevetségesebb a leírásom, de erre a vázra húzzák fel a hibátlan drámát.

Igazából kicsit kiszámítható volt a film felétől a befejezés (különben amúgy csak egy átlagos film lett volna), de addig is, és még utána is bőven nyomasztó volt. Clintnek valahogy sikerült ezt a hangulatot tökéletesen megteremtenie, és végig fenntartania a több mint 2 óra alatt.

A színészek meg… Ekkora csapatot összehozni a filmre nem semmi. Bár Sean Penn-t egyre kevésbé kedvelem, de itt még ő is hatalmas volt. A végeredmény egy 7/10, és egy ajánlott film valami borongós estére.

human
írta
2006. 06. 13. 09:58
megjelenés
9
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.