Nagy hal (Big Fish)

Egyszer felhívtak a barátnőim, hogy itt vannak a videótékában és javasoljak nekik valami jó bőgős filmet, mert olyanra vágynak. Nekem hirtelen a Big fish jutott eszembe, és jó választásnak bizonyult, sírtak is rajta fél este. Anno eléggé megosztotta a film a Tim-Burton-rajongókat, az ismeretségi körömben lévőket legalábbis: a könnyekig meghatott lányokon kívül elégedetlenkedő és csalódott ifjakra is emlékszem. Valamennyire érthető is a csalódottság, hiszen a Nagy hal eltér egy kissé a szokásos „Tim Burton-ös” meséktől: kevésbé sötét, nem kifejezetten hátborzongató, és megkockáztatom, hogy a szokásosnál nagyobb mértékben játszódik a valóságban. Illetve, nehéz eldönteni, mennyire játszódik a valóságban, éppen ez benne a lényeg.

Big Fish szív

Edward Bloom (Albert Finney / Ewan McGregor) halálos ágyán fekszik, ezért fia, Will (Billy Crudup), aki már három éve nem beszél vele, most bájos francia neje kíséretében meglátogatja. A film során Will apja mesél, Will pedig történetein keresztül megpróbál közelebb jutni valamiféle igazsághoz apjával kapcsolatban. Ez egyáltalán nem könnyű, az öreg Edward ugyanis folyamatosan hazudik. Vagy legalábbis színes, valószerűtlen történeteket talál ki: csodás kalandokat mesél, amikről nehéz eldönteni, mennyi közük van a tényekhez. Esetleg semennyi.

Edward kisfiú korában meglátta egy boszorkány (esetleg a falu végén élő furcsa öregasszony) üvegszemében tükröződni, hogy hogyan, milyen módon fog meghalni. A kis Edward innentől fogva mérhetetlenül kalandvágyó és vakmerő lett, hiszen végig tudta, hogy nem az Óriás fogja megenni, nem a koreai katonák kapják el kémküldetése során, nem szenved munkahelyi balesetet a cirkuszban, hanem a boszi-szemben látott módon éri majd el a vég. Edward tehát számos, hihetetlen és varázslatos kalandba keveredik, vagy legalábbis ilyenekről szóló mesékkel traktálja környezetét. Barátai, és bájos felesége (Jessica Lange) úgy tűnik, nem bánják, fiát azonban egy bizonyos életkor felett mérhetetlenül idegesíteni kezdi a dolog: hogy apja sosem őszinte, hogy folyamatosan a fikció mögé rejtőzik. Ezért megszakítja vele a kapcsolatot, most viszont, hogy az öreg haldoklik, Will azt reméli, talán kiderül végre, milyen is volt az igazi Edward Bloom. Egy mesebeli aranyhal közvetlen rokona, vagy csak egy nárcisztikus, hazug öregember. Ennek megfelelően régi iratok között kutat, a család ismerőseivel beszél, és felkutatja apja gyanús nőismerősét is (Helena Bonham-Carter).

A film nagy része Edward meséinek képi megjelenítéséből áll, ami ennek megfelelően valószerűtlen, fantáziadús, esetenként bizarr, de általában gyönyörű: vándorcirkusz különös teremtményekkel, víz alatti erdő, tízezer nárcisz, dögös thai sziámi ikercsajok. Mind a képek, mind a történet végig valahol az ijesztő komorság és a napfényes giccs határán egyensúlyoznak – mint általában a mesék. A háború ugyan borzalmas, a boszorkány üvegszemű, de az óriás azért jóságos, a szerelem pedig nyilván örök. Edward történetei időnként egészen valóságosnak tűnnek, máskor azonban nyilvánvaló népmesei elemekből állnak.

Nagy hal a mezőn

A Daniel Wallace regényéből készült történet végig valahol valóság és képzelet határán játszódik, és szemmel láthatóan Will Bloom az egyetlen, akit ez zavar. Valamelyest végülis választ kapunk a kérdésre, hogy mennyi volt Ed történeteiből a valóság, de nem teljesen. És egyáltalán, számít ez? Egyáltalán van ilyen határ? Honnantól nevezhetünk valamit kitalációnak és honnantól csupán szubjektív értelmezése ugyanannak a valós ténynek? Van-e egyáltalán olyan, hogy tökéletesen tényszerű vagy tökéletesen képzeletbeli? A nárcisztikus Edward énvédő mechanizmusa a fantáziálás volt, megfosztva őt ezzel az őszinte, „valódi” emberi kapcsolatoktól? Vagy gazdagabb lett azáltal, hogy egy egész elképzelt világot gondolt maga köré? Vagy nem is képzelt el semmit, hanem egyszerűen különbözőképpen látjuk a világot, mi emberek, és Edward ilyennek látta? És van ennek bármiféle jelentőség egyáltalán? Ilyen kérdéseket vet fel a film, választ pedig csak részben ad, és én épp ezért szeretem.

Nagy hal értékelés

Érdekes hangulatú családi dráma nagyon sok mesei elemmel, színes, lenyűgöző, kicsit bizarr képi világgal, Oscar-jelölt filmzenével és remek boszorkánnyal, 9/10 pontot adok rá. Biztos vagyok benne, hogy páran giccsesnek találják ezt a filmet, de mindenképp érdemes megnézni, és legyen nálunk zsebkendő.

isolde
írta
2008. 12. 24. 12:38
megjelenés
39
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.