Rémálom az Elm utcában (A Nightmare on Elm Street)

Idilli kertváros, ahol még a virágzás is szebb tavasszal, nyugodt, békés szomszédság, ebben a csodás világban él Nancy. Azonban most egy árny borítja be mesés életét, mégpedig ott támadja meg, ahol csakis magára számíthat, az álmaiban.

One, two, Freddy’s coming for you.
Three, four, better lock your door.
Five, six, grab your crucifix.
Seven, eight, better stay awake.
Nine, ten, never sleep again.

Az árny nem más, mint Fred Krueger, akit manapság csak Freddyként emlegetünk. Nem először jár a környéken, gyerekgyilkosként már korábban is megfordult itt, hiszen ebben a házban élt annak idején. Csakhogy halálával nem ért véget a szörnyűségek sora, az álmok világába költözött, ahol a félelmeink tartják életben, és képes a mi álmainkat is megfertőzni.

Úszik a kis hajó...

Úgy tartják az álmokról, hogy ha valaki meghal álmában, sosem ébred fel többé, de még mindig nem tartunk ott, hogy mindent tudjunk róla, amennyit igen, az az, hogy ott bármi megtörténhet. Erre a koncepcióra épít Wes Craven, aki rászabadította rémét az Elm utcára, illetőleg annak fiatalabb lakóira, lévén, Krueger gyerekgyilkos.

Természetesen nem mindenki vevő az elméletre, miszerint egy sorozatgyilkos rejtőzködhetne álmainkban, kiváltképp nem a csemeték szülői, akik elutasítják ennek még a gondolatát is. Így a tinik nincsenek túl jó helyzetben, hiszen ha elalszanak, egyedül maradnak, és ott vár rájuk Krueger, azonban ha ébren vannak, akkor sem kapnak túl sok segítséget. Szóval csak magukra számíthatnak, esetleg barátaikra, akik ugyanazt élik át.

A főszereplő Nancy, akit Heather Langenkamp alakít, az ő nyomában jár Freddy, és sorra végez mindenkivel útja során. A játéka teljesen korrekt volt, és még ha díjat is nyert, szerintem azért korántsem volt olyan kiemelkedő. Van egy barátja is, Glen, akit Johnny Depp alakít, élete első szerepében, és azt kell mondjam, már itt is érződött rajta a tehetsége. Egy amolyan, legalábbis én így érzem, letudott, de korántsem elmerülő alakítást láthatunk Nancy apjától, John Saxontól.

Heather és Johnny.

Robert Englund Krueger szerepében brillírozik, és habár most már szinte minden horror oldalon, újságban, akárhova nézünk, összefuthatunk vele, ebben az első részben még korántsem láthatjuk olyan sokszor, inkább főleg csak a pengés kesztyűjét. A folytatásokban már sokkal több kamera előtti pillanata van, és ugyebár némi humort is összeszedett, de itt nagyon is komoly figura. Persze ez is egy amolyan fogás az izgalomfokozásra.

Pedig azzal enélkül sincs probléma, Craven nagyon jó atmoszférákat teremtett az álmainak, illetve a szereplők álmainak. Emlékszem, mikor először láttam a filmet, és nem sok horror volt még a hátam mögött (ejj, de jó lenne valami radírral kitörölni őket, és újra izgulni), azért igencsak csomóban volt a gyomrom, tényleg kellőképpen félelmetes légkört teremtett meg a vásznon, Craven ehhez tényleg ért. Persze nem csak képileg kell ezt elérni, hanem hangokkal és zenével is, ez utóbbiban kiváló munkát végzett Charles Bernstein.

– What the hell did that, Lieutenant?
– I don’t know. What’s the coroner got to say?
– He’s been in the John pukin’ since he saw it.

A trükkök még mai szemmel is egész jók, bár itt-ott azért kilóg a lóláb, de én hajlamos vagyok észre se venni őket, igazából csak onnan tudom, hogy vannak, mert olvastam róluk, hogy hol és mikor helyezkednek el a filmben. Az a gáz az ilyesmiben, hogy azóta is mindig észreveszem őket. Ha nem olvasom, talán soha fel nem tűnnek.

Kétségtelenül ez az első rész volt a legsejtelmesebb, éppen emiatt láttam ezt a legkevesebbszer, mert ugyebár ha az ember tudja a következő jeleneteket, nem nagyon ér az egész semmit. Emiatt inkább ritkábban nézem újra, mert úgy azért az apróbb dolgok kiesnek. A többi rész újranézhetőbb, hogy úgy mondjam, még a gyengébbek is, mivel ott Freddy már igazi mókamester, szóval szórakoztatóbb darabok, akárhonnan is nézem. Nálam főleg ez a szempont, amikor értékelek egy horrorfilmet, legalábbis az utóbbi jó pár évben, egyre inkább a szórakoztatási faktorra megyek rá, és ugyebár ha többször is újranézhető a darab, pláne jobb pontot érdemel. De persze azért vannak más szempontok is, példának okáért el szoktam ismerni dolgokat, mint ahogy itt is a fentebb már leírtakat, szóval nyugodt szívvel kiadom rá azt a 8 pontot a 10-ből. Ez valamelyest tükrözheti az első élményemet is, ha azt vesszük. Ha pedig csak a szórakozási részét nézném, egy közepest adnék rá.

Mammut
írta
2009. 01. 28. 17:25
megjelenés
34
hozzászolás


← Vissza a jelenbe -


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.