Bár ezzel lehet terelem kicsit a kommenteket is, de akkor is csak azzal tudom kezdeni, hogy a Jackpot koncepciója tetszett, bele is néztem most amikor megérkezett az HBO Maxra, és szórakoztató valamennyire, viszont hiába folyamatos akció, pont az nincs jól kidolgozva benne. Azért vágtam a posztba így, mert iszonyat nagy a kontraszt a Jackpot 100 méterre elvétett “betaláló” ütései és a Nobody 2 verekedései között. Kár, hogy utóbbi még így is csak egy kaszkadőr bemutató marad.
Vajon lehet folytatni a nagypapák pakolnak zsánerű filmeket? Bennem ez merült fel, hogy a Nobody kicsit olyasmi volt, mint a Taken, a felfedezés érdekes. Tudom, ezerszer ellőtt puskaporról van szó, de a Nobody első részében milyen fasza volt már, amikor végre kiteljesedett a nyugdíjból visszatérő, erőszakosan mindent megoldó ember a buszos verekedésben. És a zene, ami felvezette, chef’s kiss. Azt a filmet csak azért jó volt megcsinálni. Tudom, hogy nem realista, de annak érződik, mindenki sebesül, fárad, stb… Ezt tetézték a kedvenc öreguras húzásommal, miszerint valaki kideríti a tényleges múltját, és rögtön dobbant, “innentől a ti bajotok, nem akarok belekeveredni” vagy hasonló beszólással. Mindebből a második részben semmi nincs! Vagyis lehet volt, de erre a történet után visszatérek.
Ezúttal nyaralni megy a Senki, mert a családjával kicsit romlott a viszonya, és újra közelebb kéne kerülni az asszonyhoz meg a gyerekekhez. Egy a fiatalkorából nosztalgikus kisvárosba viszi őket, ahol van vízi park, meg lepukkant szálloda, és hotdog. Tiszta országúti diszkós (és még ezer film), hogy a helyi kiskirállyal összetűzésbe keveredik a főszereplő, és így valami nagyobb bűnszövetkezetbe botlik itt is, akikkel összerúgja a port. Nem nagy megfejtés, de találtak még egy működő klisét, ami jól kibontva simán lehetett volna remek szórakozás minden kiszámíthatósága ellenére. A hangsúly a lehetett volna részen van.
Míg a Nobody első részének a végső akciója volt a túlzás, addig itt a játékidő 1/3-a után van a kisiklás. Mint említettem, az akciók többnyire jók, főleg az elején, de valahogy mégsem hittek a filmben. Tudom, a problémákhoz hozzájárult Bob Odenkirk betegsége, szóval nem akarok mindent a rossz filmkészítésre fogni, de elnézve a Nobody 2-t, olyan mintha egy 2 órás film első vágásának tesztvetítése iszonyat besült volna, így lemetszették 90 perc alá, hátha úgy több esélye lesz mozikban. Sokszor csinálnak ilyesmi a stúdiók, amikor valami szerintük rossz mű van a kezükben: egyrészt mert nem érződik végtelen rétestésztának az “unalmas” percek miatt, így talán jobban szórakoznak a nézők, másrészt sokkal több időpont fér el egy napra, így az első hétvégi bevételt maximalizálják, mielőtt a rossz híre utoléri filmet.
Konkrétan arra gondolok, hogy a Sharon Stone (aki lubickol a szerepben, hiába látjuk keveset) által alakított főgonosz feltűnésétől hatalmasakat ugrik a történet. Látszólag minden puzzle darab megvan a végkifejlethez, és nyilván nem iszonyat drámai mélységet vártam, de egyszerűen nem kötik össze az akciókat rendesen. És még a vége is amolyan PAFF, mert teljesen az merülhet fel bennünk, hogy “ez volt az a nagy fenyegetés?”. Ballerina-szerű a főmuftival való összecsapás. Olyan letudós érzet a film, míg az elsőben érezni lehetett valami szenvedélyt.
Talán az a Nobody 2 legnagyobb baja, hogy immáron senki nem tűnt sebezhetőnek, csak minél látványosabbra összetették a verekedéseket. Mechanikus. Ennek megfelelően akinek elég az immáron még képtelenebb akció, és bírja Bob Odenkirköt a szerepben, annak tudom ajánlani, de részemről nem adta az öregúr pakol érzetet most.
