Röviden: Egy nap (One Day)

Ha esetleg el akarjátok kerülni a The Vow című klasszikust Channing “mit keres romantikus filmekben” Tatummal, akkor javasolnám a One Day-t. Van itt minden: sírás, boldogság, jó zene, Anne Hathaway a fiúknak és valami csávó a nőknek is. Bár ez utóbbi nem annyira karizmatikus, nem is játszik valami jól, viszont Tatumnál jobban illik ilyesmi filmekbe.

kép a One Dayből

Mint kiderült kicsit félreértettem az előzetes információkat, a formula nem az lett, hogy évente egyszer találkoznak, hanem nekünk mindig csak 1 napot mutatnak az évből. Van amikor nem beszélnek évekig, olyankor csak a szereplőket látjuk magukba, máskor épp jóban vannak és abba tekintünk bele. Mindezt valami 20 éven át. Egy hosszú kapcsolat kicsit valóságszerű alakulása.

Valahol 7/10 környékén hozott. Ha ez lenne a romnatikus drámák alsó szintje, akkor nem lennénk bajban. Mondjuk ha azt nézzük, hogy a tévében tegnap épp a 27 idegen igent tolhatták le a bártrak, nos akkor még kiemelkedőnek is számít a One Day. Azért igazán újat nem hozott, de nem unatkoztam.

human
írta
2012. 02. 13. 16:28
megjelenés
3
hozzászolás


One Day-előzetes

Anne Hathaway és Jim Sturgess évente összefut egyszer, húszszor megismételve a “nyaralást”. Mindezt az első találkozásuk évfordulóján teszik. Sajnos hiába az An Education rendezője, a trailer eléggé gáz lett.

HD a nagyoknak.

human
írta
2011. 04. 30. 05:33
megjelenés
3
hozzászolás


Poszteren a One Day

Amiben 20 éven át van egy-egy napjuk. Kinek ne lenne Anne Hathaway-jel?

A One Day posztere

human
írta
2011. 02. 15. 16:49
megjelenés
3
hozzászolás


Képek a One Day-ből

Egy olyan pár van a film központjában, akik 20 év alatt húszszor találkoznak, mindig az egyéjszakás kalandjuk évfordulóján. Direkt. Aztán ráébrendke, hogy a másikkal akarnak élni örökre?

A főszerepben Anne Hathaway és Jim Sturgess, a film alapjául szolgáló könyvet David Nicholls írta. A rendező pedig Lone Sherfig (An Education).

One Day képek
One Day képek

human
írta
2010. 12. 26. 21:47
megjelenés
4
hozzászolás


Kép a One Day-ből

Anne Hathaway és Jim Sturgess látható a képen, ebből meg is állapítható a film minősége rögtön.

Ami miatt mindenképp figyelünk rá az a rendező: Lone Scherfig (An Education). Na jó, Anne sem rossz indok. A történet egy olyan párosról szól, akik az érettségijüktől kezdve minden évben találkoznak 1 napra, de csak annyira. 20 éven át.

kép a One Day-ből

human
írta
2010. 10. 05. 04:49
megjelenés
2
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.