Amikor pár hónapja először belefutottam a One Week trailerébe, azonnal tudtam, hogy ez kötelező adag lesz. Nem nézett ki extrának, de hát akkor is, Kanadában játszódó roadmovie kinek nem kell? Erre még rá is licitáltak a főszereplővel, Joshua Jacksonnel, akit a Dawson óta kedvelek.

Bár most sok átlagos dolog fog elhangzani róla, de mégis imádtam a filmet, mert olyan szomorkás hangulata volt a néha túlzó giccs mellett, mint amit most is érzek éppen. A történet szerint a főszereplő megtudja, hogy kiterjedt rákja van, kezeléssel 1:10-hez az esélye a túlélésre, de még egészségesnek érzi magát. Erre fel motorra pattan, otthagyja a menyasszonyát (azért szól neki, hogy mi a helyzet) és átvág Kanadán, mert egy kávéscsészén azt olvasta, hogy tartson nyugatnak. Innentől, igazából eddig is, tipikus roadmovie, hiszen sok érdekes emberrel találkozik, megváltoztatja az életüket, miközben a saját létezésének értelmét kutatja és pokoli fáradt.

Olyasmi volt, mint egy Cameron Crowe-film, csak hígítva, de a sok popdal között néha sikerült megtalálniuk az olyasfajta hangulatot, akármennyire is banális a nyitógondolat, hogy “mit tennél ha tudnád, hogy csak egy napod, heted, hónapod van hátra?”. Az említett higítás mellett azért még közepes lenne a film, de akkor jön a mesélő. Általában a narráció amolyan kibújás szokott lenni, “ezt nem tudjuk megjeleníteni jól és érhetően képben, vagy a színész nem tudná eljátszani az érzelmet, akkor mondjuk el 3 mondatban”, mert olyasmi volt, mint a Pushing Daisiesben. Tudom, sorozatos példa, kevesen értik így hirtelen, de ott kicsit bájossá teszi az egészet a nagy mesélő, és itt is ilyesmi történt szerencsére, ha nem is a bájos jelzőt használnám ide. Bár volt olyan, hogy a szereplő motivációit magyarázta, de volt olyan is, hogy apróságokat tett hozzá a történethez. Mondok egy példát: Ben, a főszereplőnk, a kezelés megkezdése helyett ugye motorra pattan, erre a hang magyarázza, hogy “mivel Ben nem jelent meg a megbeszélt időpontban, így az Forrester nővér előbb szabadult a munkából, rövid séta után elérte az 5:45-ös vonatot, ha nem így történik, és a 6:10-sel megy haza ahogy szokott, akkor ő is az áldozatok között lett volna ez utóbbi kisiklásakor.” Kész, engem itt megvettek végleg.

A kidolgozás meg gyönyörű volt. Arra gondolok, hogy szinte indulni akarnék Kanadába, megnézni pár olyan helyszínt amerre Ben járt. Hatalmas pusztaságok, hatalmas fura szobrok, esők meg naplementék, meg még lehetne sorolni. Tipikus roadmovie, de erről a környékről még nem készült annyi. Mindezek mellé egy egész jó soundtrack és meg is vagyunk.

One Week értékelés

Bár rengeteg szájbarágós tanulság, meg giccsbe fordulóan érzelmes rész van a filmben, párszor hatásvadászosan, mégis átjött a hangulatából ahhoz elég, hogy egy 7/10-et kiosszak rá.