Blockbuster watch: Rock vagy Spielberg nyitotta jobban a nyarat?

Rock csak nem bukott, mivel a Rampage a nyári szezon bemelegítőjeként nagyjából az elvárások mentén termel, a Blumhouse productions pedig tovább görgeti a zsozsót a horror zsánernek, most a Truth or Dare tarolt, hiába a kifejezetten rossz kritikák.

Jócskán akadt olyan cikk az elmúlt hónapokban, ahol a Jumanji 2 sikerére reflektálva egy „bezzeg de” kezdetű paragrafussal a Rock hanyatlását vizionálták a Rampage bemutatójára mutogatva, hogy a 120 milliós produkciós büdzsé sok lesz egy óriás állatos, túlzottan komolykodós ökörködésnek. A Rock persze erődemonstrációként „Ni!”-t mondott és termelt 34 milliót Amerikában a hétvégén, amivel ugyan jó nagyokat kéne nyújtóznia a 100 millióhoz, mert két hét múlva már Infinity War, de közben nemzetközileg már 148 folyt be a kasszába (hála Kína 55 milliójának). Ennek mentén globális összetettben talán nem túlzás 400 fölé lőni kicsivel, amire aztán már folytatást is lehet húzni, ha belefér a Rock naptárába (hiszen ő minden szerepel). Lényeg a lényeg, Mr. Muscle kiállta a próbát, a Rampage nem feneklett meg otthon 40 milliós végeredménnyel, azaz Rock jó előjelekkel hangol a nyári Skyscraperre.

Legutóbb január elején került szóba a Blumhouse production az Insidious: The Last Key kapcsán, hogy nem egészen egy évtizedes pályafutásuk alapján immár 3.2 milliárd dollárt termeltek horror mozikból és az aranybányában most a Truth or Dare-t találták meg, ami tőlük megszokott módon nagyon alacsony büdzséből (3.5 millió) fial nagyot. Jelen esetben ez 19 milliós kezdéssel egyenértékű és hiába a pocsék kritikák, innen 40-ig simán elmegy Jeff Wadlow friss rendezése (ő hozta korábban a Kick-ass 2-t, vagy ha még emlékszik valaki 2005-ben a Bon Jovis Cry Wolfot).

755 mozit kapott még a filmbuzin többször hírbe hozott Beirut, 2000 dolláros átlaggal viszont bevétel terén sok szót nem érdemel, az 1.6 milliós kezdés után feltehetőleg hamar eltűnik majd.

Közel 2000 mozira hizlalták már Wes Anderson friss rendezését, az Isle of Dogst, ami még így is csak 2000 dolláros átlag körül mozog és habár már 18 milliónál tart Amerikában, nem sok esélye lesz befogni a Budapest Grand Hotelt, ami nagyon ment 4 éve és végül 59 millióig jutott otthon, nemzetközileg pedig 174-ig, amivel a mai napig a rendező legsikeresebbje.

Közben a Quiet place horrortól szokatlanul kicsit esve, -35 százalék után 32 milliót hozott ismét és otthon éppen átesik a 100 millión, a Ready Player One végül lehet leragad 130 környékén, a Black Panther meg simán megy 680 fölé pár misivel.

A hétvége amerikai bevételei: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2018. 04. 16. 01:35
megjelenés
18
hozzászolás


Hatalmas állatok hatalmas képernyőn

Itt a Rampage IMAX posztere. Gondolom ti is ilyen minőségben néznétek a Rock új filmjét.

human
írta
2018. 04. 10. 02:22
megjelenés
3
hozzászolás


És így adja a Rampage

Két poszter jött a Rock hatalmas szörnyes filmjéhez. Hát a fekete-fehér régi Godzillásokat idéző nem lett rossz.

human
írta
2018. 03. 13. 14:55
megjelenés
1
hozzászolás


Vicces Rampage-előzetes

A Rock azt mondja, hogy jó fogunk szórakozni az óriásszörnyes akció-katasztrófa filmjén. És ezért egy humoros felvezetőt is kerített az új tv-spotokhoz.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 03. 13. 02:53
megjelenés
3
hozzászolás


Új Rampage poszter és a Rock megbékélt a Baywatch fogadtatásával

Hiába na, a Rock nagy ember. Mármint csupa izom. Viszont a pillanatnyi idegességén is túl tud lépni. A Baywatchot siralmas kritikákkal küldték moziba, nem is volt túl sikeres, a közönség sem szerette, viszont akkoriban még a Rock azt mondta, hogy “a fanoknak csináltuk”. Hát fiatalon én Baywatch fan voltam “futnak, futnaaak”, de nem éreztem úgy, hogy nekem csinálták. Nem is ez most a lényeg, hanem a sok fújás és a Jumanji sikere utána annyira megbékélt a Baywatch fogadtátásával, hogy konkrétan örömmel fogadta az arany málnát.

És akkor itt van a Rampage új posztere, amire nem volt elég a majom és a gorilla, rátettek a többi nagy állatból is párat, azokat akiket a trailerben is láthattunk.

human
írta
2018. 03. 06. 03:05
megjelenés
20
hozzászolás


Rampage másodszor: Rock out

Na akkor itt van a Rock, meg pár hatalmas állat, hogy összecsapjanak, miközben a genetikai módosításokról még valami üzenet is lesz. Már persze a hatalmas akciójelenetek közben. Aki bírta tavaly a napfényes Kongot, az lehet itt sem fog unatkozni.

Az új, egész pörgős trailer a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 02. 13. 19:50
megjelenés
16
hozzászolás


Rampage a tévében

A Jumanji már a Wonder Woman bevételi számai felé tart, de a Rock nyilván nem lassít, és áprilisban jön a következő dobása, a videójátékon alapuló Rampage óriásállattal. És még egy hatalmas gorilla is van benne. A trailernél ott a többi. A tovább mögött meg a friss tv-spot.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 01. 22. 02:08
megjelenés
8
hozzászolás


Rampage-előzetes: Big Meets Bigger

A San Andres rendezője újabb mesterművel jön. Mármint úgy tűnik teljesen komolyra forgatta a Rampage játék moziváltozatát, amiben genetikai módosítás után egy hatalmas farkas és egy hatalmas gorilla pakol mindenfelé, de szerencsére a Rock jóban van az egyikkel ezekből.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 11. 16. 23:44
megjelenés
20
hozzászolás


Csütörtökön jön a Rampage előzetese

Akik még nem unják a Sziklát, azoknak jövőre beköszön majd a 80-as évekből “ismert” Rampage játék feldolgozásában is. Most csak pár kép nézhető meg, de pár nap múlva itt a trailer is! Ha valaki addig többet akarnak olvasni róla.


human
írta
2017. 11. 15. 02:00
megjelenés
8
hozzászolás


Még egy Rampage

Újabb kép a Rock főszereplésével készülő videójáték adaptációból.

human
írta
2017. 06. 15. 10:09
megjelenés
9
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.