Blockbuster watch: a Civil War már az amerikai bemutató előtt kaszál

Mielőtt a nyári szezon nagyágyúi berúgják a házfalat általában néhány rosszabb és ritkán jobb sorsra érdemes mozi nyeri meg premierre ezt a szerencsétlen hétvégét, így hát a munka ünnepének legizgalmasabb kérdése az volt, mennyivel is nyit nemzetközileg a Civil War.

keanu-movie-2016-reviews-key-peele

A felvázolt jó és rossz tengely pozitív oldala felé kívánkozott egyértelműen a Keanu, Keegan-Michael Key és Jordan Peele abszurd agymenését egészen széles közönség elé tárta bátran a Warner Brothers, ami végül 2658 moziból 9.3 milliót termelt, ez a 15-ös büdzsé mellett abszolút bele is fér. A kritikusok ugyan jobban szerették, mint a közönség, de egy hasonlóan kreatív baromság R rated kiadásban mindig üdvözítő, úgyhogy jó eséllyel a főszereplő párosnak ad némi löketet a nagyobb vásznon is.

Kicsit lemaradva a negyedik helyre esett be, ráadásul pofára a Mother’s Day. Garry Marshall rutinos arcnak számít a romantikus zsánerben, a libabőrözés/nyálelválasztás nyilván egyből beindul a Pretty Woman hallatán, de hozott ő még Princess Diariest is kétszer. 2010-ben azonban valamiért feltétlen szükségét érezte, hogy közutálatnak örvendő filmeket húzzon fel hasonló tematikára, így lőn itt most a Mother’s Day a Valentine’s Day és a New Year’s Eve után harmadikként a sorban. Egy nap, sok mikrotörténet, rengeteg ismert színész és egy szar film, ez a tuti recept. Vagyis volt, mivel a két előd 110 és 54 milliót termelt csak az amerikai piacon, míg az Anyák napja 8.3 millió nyitása még a 20-as végeredményt is megkérdőjelezi. Jennifer Aniston, Kate Hudson, Julia Roberts, Sarah Chalke, Jason Sudeikis – velük pedig lehetett volna mit kezdeni és az utolsó kettőt még sajnálom is.

A harmadik new joiner pedig a Ratchet & Clank népszerű videójáték alapanyagot megelevenítve, a 4.8 milliós start mellett a kritikusok is agyonverték és beszórták sóval, szóval innét lehet már a 10 milliós végeredménynek is örülhet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ismerem a játékot, de Kevin Munroe rendezőért kár, ha esetleg a 2007-es full animációs TMNT tőle még nem volt meg, akkor egynek ajánlott.

Nem rég írtam, hogy limitáltan az igen csak várt Green Room egész szépen nyitott, a héten már 470 moziban viszont soványka 2000 dolláros átlaggal 960.000-et produkált, szóval komoly pályafutásra nem igazán számíthat.

A régiek közül nem nagy meglepetésre ismét első, zsinórban harmadszor a Dzsungel Könyve, mivel még mindig 42 milliót termelt és már 250 felett jár, globálisan 700 környékén. A Kapitány majd nyilván megfogja kicsit, de otthon garantált neki a 300 simán, a Huntsman ugyanakkor nemzetközileg valószínűleg 200-ig sem jut el, a hazai piacán pedig az 50 lesz neki sok, a Zootopia pedig fej fej mellett halad Batmanékkel (323 – 325 millióval), habár „külföldön” (az ottani perspektívából) már simán nyert (931 – 862 ellenében).

captain-america-civil-war-sides

Na és akkor eddig húztam, hátha nem teker mindenki az érdektelen premierek mellett a legvégére: A Civil War 200 milliót hozott nemzetközileg úgy, hogy pár nagyobb piac még várat magára (többek között Kína is), szóval innét akár még az Amerikán kívüli 1 milliárd is megcsíphető, pláne hogy a tetszési index az egekben van. Otthon is őrülten fogynak előzetesen a jegyek, 200 millió környékét pletykálják, és az Avengershez hasonló jó fogadtatás mellett az 500 millió sem tűnik egyelőre nagy falatnak.

A hétvége amerikai bevételei (becsült értékek): Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2016. 05. 02. 20:15
megjelenés

hozzászolás


Ratchet and Clank-előzetes: ez jó lesz?

Rég mosolyogtam ennyit egy gyerekeknek szóló animációs film trailerén, amiben basszus, trailerhang van. Úristen de régimódi, és mennyit hülyülnek vele in a world. A legendás playstation játékok után a mozivásznat veszi be Ratchet és Clank, miközben megmentik a galaxist egy zseniális gonosztól.

ratchetandclank-trailer-screenshot

Most akkor keressem elő a játék lemezét? Videó a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2015. 10. 16. 03:55
megjelenés
8
hozzászolás


Ratchet & Clank 2015-ben

Elvileg alap játék, már a konzolosoknak, PS2-n anno nem kötött le annyira, hogy végigvigyem. Viszont a 2015-re bejelentett filmnek egész pofás, vicces trailert hoztak össze.

We’ve wanted to do a movie for a long time! Ratchet & Clank’s action, humor and galaxy-spanning adventures have really been the basis for a fantastic game series, and we think it’d translate perfectly to the big screen.

human
írta
2013. 04. 23. 18:10
megjelenés
4
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.