Filmbuzi *human made

Meglepő fordulatként óriási bukó a He-Man film, a nézők továbbra is horrorra vannak akadva

Humantől elkértem most a box office rovatot mert a He-Man “teljesítménye” mellett nem tudok egyszerűen szó nélkül elmenni, de előtte gyorsan említsük meg a hétvége nyerteseit is.

A Horrorra akadva 6 végzett az 1. helyen, 54.3 millióval nyitott odahaza, világszerte pedig már 104.8-nál jár a Wayans-tesók 30-ból (+marketing) készült folytatása, ami egyébként a széria legjobbja. Az első rész anno 42 millióval nyitott (és akkor az R besorolású filmek új rekordere lett), a harmadik pedig 49 millióval tartotta eddig a franchise rekordját. Személy szerint én komoly visszaesésre számítok a második hétvégéjére, mert hiába pár tényleg tök jó poén, többször éreztem magamat sajnos inkább kínosan a moziszékben – szóval kíváncsian várom, milyen hatással lesz rá a szóbeszéd. Wayans-éknak ugye az első két részhez volt köze, abból az első különösen nagyot ment (19-ből készült és 278 lett a vége világszerte), a második már kevésbé, ami dupla annyiból készült és fele annyit hozott, de még így se rossz. Az biztos, hogy az ötödik rész számait már most a nyitó hétvégén megugrották a hatodikkal – az 20-ból készült de csak 78-ig tudott elkúszni – kérdés, hogy büntetnek-e minket vajon egy potenciális hetedikkel?

Az Obsession kapcsán is elindult a “lejtmenet”, hiszen az előző két hétvégével ellentétben ezúttal már nem nőtt tovább a hétvégi bevétel, hanem csökkent… komoly 7%-kal, mert megint hozott egy laza 25.3 milliót otthon. Világszerte már 220 felett jár, abból a hazai bevétel 150 felett, és ugye 750.000 dollárból készült… Human már az előző pár hétben kifejtette, mennyire fontos és óriási siker, ami továbbra se nagyon lassított le, az emberek látni akarják. A másik horror, a Backrooms sajnos azért hozta a “kötelezőt”, a 81 milliós nyitóját egy 26.2 milliós második hétvégével folytatta, ami 68%-os visszaesés. De sebaj, ígyis az A24 legsikeresebb filmje valaha, letaszítva a tavalyi Marty Supreme-t a trónról, ami 191-nél állt meg – a Backrooms meg már 220 felett jár.

És akkor a He-Man… szóval én ~15 éve követem aktívan a filmes világot (ipart? művészetet?), láttam már érdekes dolgokat, és az előző héten a Backrooms + Obsession kombó esküszöm feltöltött mindenféle pozitív energiával meg reménnyel meg motivációval meg mittomén… Hogy aztán jöjjön a Masters of the Universe és megkérdőjeleztessen velem mindent, amit tudok vagy tudni vélek a filmiparról (inkább iparról ebben az esetben, mintsem művészetről). Tényleg nem értem, hogy mit gondolt az Amazon MGM, bár valószínűleg nem sokat: a legelső bejelentés óta pontosan tudta mindenki, a nyékládházi nyugdíjas Mari néni reumás tengerimalaca is, hogy ez bukó lesz. Aztán jöttek a botrányos Idris Elba poszterek. A katasztrofális CG előzetesek. Meg a Jared Leto mint Skeletor bejelentések. És hát láss csodát, akkora zakó, hogy azt még a ’80-as évekből is látni lehet: a 200-ból (+marketing) készült film 29.4 millióval nyitott, 54 milliónál jár világszerte, már most a nyár/év legdurvább bukásaként emlegetik.

Felmerül bennem ismét a kérdés, de már csak félig költői módon, hogy mégis mit gondoltak? Tényleg ennyire erős az IP kényszer még mindig odafent a fejekben, hogy egy ’80-as években népszerű szériához nyúlunk vissza, 40 évvel később? De hát már akkor is készült belőle egy film 1987-ben Dolph Lundgren főszereplésével, az is földbeállt mint állat (22-ből készült és 17-et hozott), pedig akkor az legalább még valamennyire aktuális volt basszus. Én a 90-es években nőttem fel, nekem a gyerekkorom Power Rangers, meg az animációs X-Men és Pókember szériákról szólt, kb felnőttként hallottam erről a világról először… Szóval ha már engem meg az én Milleniál korosztályomat is – többnyire – hidegen hagyja ez az egész, akkor a Z meg Alfa generációsok kapcsán mégis mit vártak? Hogy majd Jared Leto Skeletorja becsábítja őket a moziba? A csávó, akinek az egyetlen kiemelkedő box office teljesítménye az utóbbi 5 évből egyedül az, hogy a Morbius-szal képes volt 2x is megbukni? (Mai napig nem hiszem el azt a sztorit amúgy.)

Tudom, hogy gonoszság ilyet kívánni, főleg mint “ex-szakmabéli” akinek együtt kellene érezni és előre sorolni, hogy mégis csak hány szakember dolgozik egy-egy ilyen filmen… de basszus, ezen a ponton már őszintén örülök neki, hogy az ilyen kaliberű “alkotások” mint a Masters of the Universe vagy a Mandalorian: The Movie: The TV Episode már a rajtvonalnál elhasalnak. A He-Man kapcsán egyedül tényleg csak azon égek ki, hogy nem hiszem el… Nem hiszem el, hogy nem volt bármiféle piackutatás vagy felmérés (vagy később a casting directornak józan paraszti esze Leto kapcsán), ami miatt inkább meghátráltak volna. Vagy megvágják a költségvetést. Vagy csinálnak inkább egy ilyen “box office csoda” helyett nem tudom, 10 darab Obsession-t, 20 millióval per film. De hé, legalább a héten jön új Spielberg!

gore
írta
2026. 06. 09. 02:50
megjelenés
32
hozzászolás


Michaeles teaser…

Az új Scary Movie “we are baaaack” hülyülés mellé még a “mindenkit megérintő popénekes” életrajzi filmjére is szabott egy paródia előzetest.

Újabb horrorokat is mutatnak itt. Mármint olyan horrorfilmeket, amiket parodizáltak, na.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2026. 04. 22. 18:41
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Scary Movie-előzetes

Igen, nincs szám a címében, de megjött a Wayansos komédia előzetese, ami a mostani horrorfilmekkel viccel elvileg.

De úgy tűnik inkább a “woke” dolgokkal poénkodnak, és közben megidézik a Sinnerst, Final Destinationt és hasonlókat.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2026. 03. 02. 16:13
megjelenés
17
hozzászolás


Scary MoVIe lesz a címe

Igen, a 6. Scary Movie rejtegeti a római számait. A jövő héten forog, Anna Faris, Regina Hall és Marlon Wayans visszatér, utóbbi ugye az egyik írójaként is a műnek. Nem mellesleg fogyott vagy 10 kilót a szerepért, hogy úgy nézzen ki Shortyként mint korábban.

A történetet még mindig nem tudni persze, de elvileg az I Know What You Did Last Summer, Heretic, Longlegs, Get Out, és Sinners kaphat majd bólintást, izé, parodizálást mindenképp.

human
írta
2025. 10. 30. 02:27
megjelenés
7
hozzászolás


Kecsap: Heat 2, SAW, Scary Movie 6, The Beatles, Tangled, The Revenge of La Llorona, Five Nights at Freddy’s 2, Resurrection of the Christ, Batman: Knightfall, The Devil Wears Prada 2, Bad Fairies, Knives Out 4, Impossible Creatures

A nagy előrelépést megírtam a Michael Mannes Heat 2 kapcsán, viszont jöttek még információk/pletykák. Egyrészt az, hogy Bradley Cooper érkezhet Leo DiCaprio helyére, ha utóbbi mégsem ér rá. Ezen kívül InSneider szerint Austin Butler lesz az előzményes szálon az eredetiben Val Kilmer által alakított Chris Chiherlis, míg az időben későbben játszódóban DiCaprio (vagy Cooper ezek szerint).

A Michael Jackson filmnek a végét nagyon átírták és újraforgatták (ugye úgy készítették el, hogy megszegték egy korábbi per megegyezését), így az énekes karrierjének inkább a csúcsán lesz vége, a későbbi gyanúsítások teljesen kimaradnak. A producer terve, hogy minden rosszat majd második filmként forgatnak le, az összes botrányt, de hát nem tudom komoly arccal végigírni, hiszen esélytelennek gondolom ezt, ha siker a Michael akkor azért nem lesz sötétebb folytatás, ha nem akkor pedig anyagi indokból.

A WB több animációs filmben adaptálja a Batman: Knightfall képregényt, az első jövőre érkezik Jeff Wamester rendezésben. Ez a logó.

Jim Caviezel mégsem tér vissza Jézusként a Mel Gibson által rendezett Resurrection of the Christba.

Jason Blum azt állítja, hogy James Wan nagyon benne lesz a készülő SAW filmekben. Ez persze nem rendezést, de legalább producerkedést jelent, mivel Leigh Whannell-lel közösen segítik jó irányba terelni a franchise-t.

Ha már Blumhouse, akkor Blum nagyon szeretne Friday the 13th és Freddy Krueger filmen dolgozni. Háát az új Halloweenek után lehet nem akarják ezt a horrorrajongók.

A Variety szerint Lady Gaga is benne lesz a Devil Wears Prada 2-ben.

Már forog a Scary Movie 6. Pontosabban Regina Hall ejtette el, hogy már október eleje óta forog.

Saoirse Ronan alakítja majd Linda McCartney-t a 4 filmes The Beatles mozi eseményben. De a többi női castingról is érkeznek hírek, bár csak az előbbi a fix egyelőre, de elvileg közel áll Anna Sawai Yoko Ono szerepére, Aimee Lou Wood pedig Pattie Boyd lehet. Sőt, Mia McKenna-Bruce pedig Maureen Starkey, Ringo felesége. (Ugye a pasikat korábban bejelentették, de ismétlésnek: Paul Mescal = Paul McCartney, Harris Dickinson = John Lennon, Joseph Quinn = George Harrison, Barry Keoghan = Ringo)

Cynthia Erivo újabb fantasy-musicalben, a Bad Fairies-ben, amiben tündérek felrázzák a mágikus világot Megan Nicole Dong rendezésben.

A Tangled élőszereplős változata ismét sínen, ugye a Snow White körül leállította a Disney, de hát közben a Lilo & Stitch eszméletlent hozott, és más élőszereplős film is korrekt lett a mozikban anyagilag, szóval nem halottak a semmirekellő adaptációk. Fejlemény is akad: Scarlett Johansson lehet benne Gothel.

Gondolom a Curse of La Llorona folytatását, avagy The Revenge of La Llorona-t mindenki várja, hiszen Conjuringot minden mennyiségben, nem? A cast valahogy így néz ki jelenleg: Monica Raymund, Jay Hernandez, Raymond Cruz, Edy Ganem.

Megan Fox lesz Toy Chica a Five Nights at Freddy’s 2-ben.

Rian Johnsonnak egyelőre nincsenek tervei a Knives Out 4-re.

A Disney lecsapott a Katherine Rundell regények, az Impossible Creatures-ök adaptálására. 5 kötetesre tervezett gyerek fantasy-ról van szó, nem tudom ti olvastátok-e.

Elhunyt Diane Keaton, rengeteg, de tényleg rengeteg film főszereplője. Nekem valahogy mindig az Annie Hall ugrik be a nevére.

Videónak Taylor Swift amint a One Battle After Anothert élteti (7:24-től, ha nem ott indul a videó).

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2025. 10. 13. 04:04
megjelenés
7
hozzászolás


Kecsap: The Adventures of Cliff Booth, The Initiative, Pineapple Express 2, 007, Jason Bourne, Star Trek, Top Gun 3, Transformers, The Fence, Artificial, F.A.S.T., Zach Cregger, Addams Family, Pirates of the Caribbean, Shrek 5, James Gunn, World War Z 2, Close Personal Friends, X-Men, Scary Movie 6

Angelina Jolie és Doug Liman összefog. The Initiative a kémthriller, ami röviden összefoglalva amolyan Training Day a kémvilágban. Egy tapasztalt, a szabályokat nem annyira követő ügynök lesz Jolie, aki kap maga mellé egy újoncot.

Tarantino mondott pár dolgot a Once Upon Hollywood folytatásáról, az Adventures of Cliff Boothról: szerinte nem a Netflix üzleti modellje a rendes mozis forgalmazás, szóval ne reménykedjünk nagyon egy olyan premierben. Tarantino eredetileg tényleg rendezni akarta a The Movie Criticet, de preprodukció közben rájött, hogy túlságosan hasonlítana a Once Upon a Time in Hollywoodra a megvalósítás, és nem azt akarja 10. filmjének, mivel valami olyat akar alkotni a karrierje végére, ami nem rutinból megy neki, ami kihívás. Ez a film bár Brad Pitt szerepelt volna benne, de valójában más szerepben. Ezután írta a Cliff Booth folytatást.

Claire Denis új rendezése a Fence, amiben Tom Blyth és Matt Dillon szerepel. A leírás nem tudom mit akar mondani, lehet túl fáradt vagyok. Ellenben ezek képek belőle.

Jenna Ortega akarta a főszerepet Baz Luhrmann új Joan of Arc filmjébe, de egyelőre inkább Isla Johnstonnal tárgyalnak.

Az animációs X-Men ’97 kirúgott készítője szerint esélytelen, hogy a Disney jól nyúl majd az X-Menekhez az új élőszereplős változatban.

Seth Rogen szembesült a Pineapple Express 2 kérdéssel, és az elterelő “talán, ha lepasszolhatjuk valami streamingre”. (Mivel a komédiák a mozikban nem mennek, és a Studio & Platonic duóval talált magának sorozatprojekteket Rogen, James Franco-val pedig “szakított”, így szvsz 0% az esély egy Pineapple folytatásra amúgy.)

Ryan Reynolds instagramon teaselte ugye a héten, hogy Deadpool jön az Avengers: Doomsdaybe. Most a THR megerősítette, hogy tényleg jön, de nem csatlakozik az Avengers csapathoz.

Anna Faris és Regina Hall visszatér a Scary Movie új részében.

Heti James Gunn ejtések: A Superman szaga folytatásának már megvan a kidolgozott treatmentje , avagy közeledhet az esetleges folytatása a karakter történetének, a Margot Robbie által alakított Harley Quinn-re is rákérdeztek, de az a jövő szele, viszont az Idris Elba általi Bloodsportot nagyon szeretné betenni valahova a DCU filmekbe.

November 7 helyett 14-én jön az új Running Man odakinnn.

A Close Personal Friends szereplőgárdája: Brie Larson, Lily Collins, Jack Quaid, Henry Golding. Egy átlagember pár utazás közben összebarátkozik egy celeb párral, és minden határt átlépnek ebben a komédiában.

Chris O’Dowd jött Andrew Garfield mellé az Artificialba, ami Luca Guadagnino filmje az OpenAI-ról.

Matthew Robinson (Love and Monsters) elvileg már írja a Jungle “zéró kémia” Cruise folytatását, amiben Dwayne The Rock is visszatérhet. (4 éve berendelt a projekt, szóval ki tudja.)

Zach Cregger azt mondja, hogy nem fognak a Resident Evil játékokból ismert karakterek feltűnni a filmjében, mivel teljesen új történet lesz. És egy Weapons prequelen is gondolkodik.

Jeff Bezos be akarja nyomni. Mármint a feleségét a következő Bond filmbe, méghozzá Bond nőnek. LOL.

A Shrek 5 2026 decemberéről 2027 nyarára költözött, ami 6 hónapos csúszást jelent.

Az NBCUniversal felszippantotta a Jason Bourne jogokat, vagyis a könyvek adaptálását. Nyilván nem tudni mit terveznek, Matt Damon ügynökének a telefonja csörög-e, de sokba került számukra az IP, szóval valamilyen Bourne filmet kapunk majd. Komolyan, 9 figure az összeg, avagy legalább 100 millió dollárt pengettek.

Taylor Sheridan a sok sorozata mellé összedobott egy akciófilm forgatókönyvet is: F.A.S.T.. A szereplőgárda: LaKeith Stanfield, Jason Clarke, Sam Claflin. A rendező Ben Richardson lesz, és augusztusban már forog is. Egy ex-különleges osztagos hazatér az államokba, ahol az DEA beszervezi a CIA által védett drogdílerek elleni harcba.

A Skydance-Paramount összeolvadás ezeknek a franchiseoknak hozhat gyorsan zöld utat: két Star Trek film, az egyik a Chris Pine-os vonalat folytatja JJ Abrams producerkedésével, Top Gun 3, három Transformers projektből (az egyikben Bay) valamelyik, és még a World War Z 2 is előkerült.

Már dolgoznak egy új Addams Family animációs filmen.

Jerry Bruckheimer már megint a Pirates of the Caribbeanról beszélt, miszerint a Deppel való találkozója alapján ha a sztárnak tetszik majd a forgatókönyv akkor hajlandó visszatérni.

human
írta
2025. 08. 17. 04:35
megjelenés
12
hozzászolás


A Scary Date

Már fel is írom a naptáramba, hogy mikor jön az új Scary Movie. Remélem az elevated horrorok kapják majd az ívet.

Ja igen, Marlon Wayans szólt erről itt.

human
írta
2025. 01. 25. 03:07
megjelenés
2
hozzászolás


20 év után újra Scary Movie

Marlon Wayans jelentette be, hogy visszatérnek a nagyvászonra, és viccelnek kicsit. Szétszedik a jelenleg menő elevated horrort? Képesek rá? Ez a kép is van a bejelentéshez.

A Miramax főnöke ezt nyilatkozta hivatalosan:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 10. 30. 03:16
megjelenés
12
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.