John Holmes, Sherlock McClane

Végre itt a várva várt Die Hard folyatás. Ezúttal John McClane fiatalkori kalandjait látjuk, a 1890-es években, hiszen “Túl öregek vagyunk ehhez a szarhoz” szlogennel kiszállt Bruce. Jahogy keverem a Halálos fegyverrel, és amúgy is mi van?

Az van, hogy a Sherlock Holmes 2. Árnyjáték fogyasztható akciófilm lett. Nem krimi, ahhoz semmi köze, de látványos jelenetekkel most is dugig van. Konkrétan már az előzetesben is belengetett menekülés az erdőben az besza-behu, mehet a Heat/Mátrix 2 autópálya mellé, annyira fasza lett az a 10-20 perc.

A főbb kritikánk itt olvasható a filmről, csak én is akartam pár sort, mert baromi jól szórakoztam rajta. Persze minden több, csak a nyomozás kevesebb, de ha ezen túltesszünk magunkat, és a bűnügyeket meghagyjuk a BBC zseniális sorozatának, akkor a Robert Downey Jr. & Jude Law duója egy elég jó buddy akciófilmet tesz le elénk ismét.

human
írta
2012. 01. 08. 19:56
megjelenés
15
hozzászolás


Sherlock Holmes: Árnyjáték (Sherlock Holmes: A Game of Shadows)

Pont két évvel ezelőtt így fejeztem be a Sherlock Holmes első részéről szóló írásomat: „…megvan, milyen filmre megyünk 2011 karácsonyán.” 2011 karácsonya megvolt, és itt az új Sherlock Holmes, ami ugyan nem számozott, hanem alcímes (magyarul a biztonság kedvéért bevetik mindkettőt), de mégis csak a második rész. Mondanám, hogy így legyen ötösöm a lottón, de a folytatás elkészülte nagyjából holtbiztos tipp volt. Azért legyen ötösöm is a lottón.

Sherlock Holmes Game of Shadows kritika

De ugorjunk is rögtön a közepébe, a film is így tesz. Watson házasodni készül, Holmes pedig a megszállottak kedvenc elfoglaltságát űzi: egymáshoz látszólag nem kapcsolódó eseményeket köt össze szines madzaggal, a pókháló közepén pedig nem más, mint Moriarty professzor áll. Holmes-nak persze nincs kézzel fogható bizonyítéka, de ez nem akadályozza meg abban, hogy több országon keresztül hajszolja a professzort…

Az Árnyjáték klasszikus folytatás: Guy Ritchie megnézte, hogy mi volt működőképes, és mindet megduplázta. Még több akció, még több robbanás, még több „előre lekottázott” jelenet (tudjátok, amikor Holmes kisakkozza, mit és hogyan). A pozitívum mindenképpen az, hogy ezek az akciójelenetek nagyon jól sikerültek, a szuperlassú felvételek kedvelői biztos magukhoz nyúlnak majd párszor. A film gyors sodrású, miután beindul szinte meg sem áll, ami végső soron nem baj, de én azért elviseltem volna némi klasszikus nyomozást is. Ez ugyanis szinte teljesen hiányzik. De gondolhatunk rá így is: a világ legjobb nyomozója még a film előtt megcsinálta a házi feladatát. Az is a folytatásokat idézi, hogy az előzőhöz képest ez egy kicsit logikátlanabb, még inkább ad hoc jellegű megoldásokkal operál. Annyira nem zavaró, csak ne kezdjünk el gondolkodni rajta.

A főszereplőkre nem érdemes sok szót vesztegetni, Dawney és Law továbbra is jók, és ez alkalommal az első részben hiányolt buddy comedy rész is teljesen rendben volt. Most Kelly Reilly sem volt olyan vérszegény, de a dícséret mégis az új szereplőket illeti. Noomi Rapace és Stephen Fry, mindketten remekül illettek a duóhoz, különösen a Holmes testvérét, Mycroftot alakító utóbbi volt remek választás. Sajnos nem jár hatalmas kalapemelés a Moriarty-t megformáló Jared Harrisnek, aki ugyan jól játszott, de sajnos nem volt elég karizmatikus. Holmes nagy ellenfelétől azért többet vártam volna. Mondjuk Daniel Day-Lewist (a szerintem legjobbat kiemelve a régi szereposztásos pletykákból).

Két évvel ezelőtt dicsértem a zenét, most is ezt kell tennem. Hans Zimmer ismét remekül aláhangolt a jeleneteknek, és az első rész főtémájának (valamint pl. Ennio Morricone egyik kevésbé ismert szerzeményének) felhasználásával stílusában illeszkedő, de mégsem ismétlés hatását keltő muzsikát alkotott.

Amit még mindenképpen meg kell említenem, hogy az utolsó jelenet – bár volt egy nagyon jó poén – nem tetszett, és nagyon remélem, hogy a harmadik részben (2013 karácsonya?) kapunk rá legalább egy félmondatos magyarázatot, hogy hogyan is történt pontosan az a bizonyos… Gondolom a regényeket olvasók sejtik, hogy miről van szó.

Értékelés

Mindenképpen azt tanácsolom, hogy az első rész nélkül senki ne ugorjon neki ennek, és szerintem akkor se, ha az nem jött be. Zárásnak meg csak annyit, hogy Ritchie általánosban elég jó lehetett matekból, mert a kivonások után pont annyival szorozta a maradékot, hogy a végeredmény ismét 8-ra jött ki. Mármint pontban.

— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.

vendegblogger
írta
2011. 12. 28. 14:49
megjelenés
35
hozzászolás


Mit néz Holmes?

A dátumot, mi? Számolgatja már a napokat, a mázlista nem Magyarországon fogja nézni.

human
írta
2011. 12. 05. 03:44
megjelenés
4
hozzászolás


Már megint Sherlock Holmes

Itt a legfrissebb poszter, a bemutató sincs már messze.

human
írta
2011. 11. 30. 20:46
megjelenés
2
hozzászolás


Előkerült ő is

Páran féltek, hogy az új Sherlock Holmes második részében végképp nem lesz, hát a külön neki gyártott poszter azért sugall pár percet.

human
írta
2011. 11. 16. 21:32
megjelenés
5
hozzászolás


Sherlock Holmes: A Game of Shadows másodszor

Jobban sikerült az új előzetes, mint az unalmas régi? Sajnos a zene ezúttal sem az igazi, kicsit túl sok jelenetet mutatnak be, de engem most egy kicsit jobban megfogtak. Máshogy mixelve már tetszik. És az a brutális lassítás az erdőben, aaaa. Szóval ja.

Holmes ezúttal Moriarty professzorral csap össze, hogy megmentse a nyugati civilizációt.

HD a nagyoknak.

human
írta
2011. 10. 19. 15:24
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Let’s roll: Crowe, Smaragd Románca, Blatant Violence, Dominion, The Gambler

Guilty Pleasures by Cameron Crowe. Mindenkinek van ilyenje, mi.

Újra szó van a Smaragd románca remakeről: Katherine Heiglt szeretnék a női főszereplőnek, férfinek pedig Taylor Kitsch vagy Gerard Butler.

Jason Eisene (Hobo with a Shotgun) már az új filmjén dolgozik: Blatant Violence High. Bosszúállós, utcai bunyós film.

Szakítsuk meg az adást egy új Sherlock Holmes 2-képpel.

A Paramount Dominion címmel akar összehozzni egy természetfelettis thrillert, főszerepben Zoe Saldana-val. Egy félig angyal félig embert alakítana.

És ha már Paramount, akkor a The Gambler remake is előkerült náluk. Leonardo DiCaprio lesz a főszereplője és úgy néz ki Martin Scorsese rendezi. Egyelőre csak a producerkedése biztos, de szó van róla, hogy beül a fő székbe is. William Monahan (The Departed) írta a forgatókönyvet. A film egy a játékfüggősége miatt egyre mélyebbre süllyedő emberről szól.

human
írta
2011. 08. 29. 04:29
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.