Az előzetesek alapján a Skyline teljesen úgy nézett ki, mintha egy csúcsköltségvetésű Asylum-őrület lenne: az a film, ahol a stúdiónak végre volt elég pénze, hogy legalább technikailag majdnem elérjék egy olcsóbb hollywoodi látványprodukció színvonalát. Az is valószínűnek tűnt, hogy ebből az említett pénzből sajnos tényleg csak a cgi-re futotta, írókra már nem, így a sztorit hozott anyagból kellett összetalicskázni két kokózás között (vagy egy kokózás és kurvázás között, ki tudja). Aztán mire megjött a végén a stáblista, kiderült, hogy tényleg így van.
Az Aliens vs. Predator 2-vel a bizonyítási lehetőséget egyszer már elszalasztó Strause-tesók úgy gondolták, ezúttal léptéket váltanak, és a rasztahajú vadászok lokális csetepatéja helyett rögtön egy (valószínűleg) világméretű idegeninvázió közepébe dobták hőseiket – hogy aztán másfél órán keresztül egy luxuslakosztályban parázzanak a kint történő dolgok miatt. Na jó, összesen kábé 20-30 perc (tippre, nem mértem) a lakáson kívül is játszódik – az épület egyéb részeiben -, és ezzel el is mondtam a Skyline legnagyobb problémáját. Hogy a francba lehet úgy 10 méteres idegenekről filmet készíteni, hogy nem is látjuk őket teljes valójukban? Nem az érdekel mindenkit, ahogy a világító ledekkel kirakott fejű monszták letarolnak egy tetszőleges nagyvárost felhőkarcolóstul-emberestül? Na ugye.
Az előbb visszaolvastam a 2007-es véleményemet az AvP2-ről, és az a helyzet, hogy simán lehetne kopipésztelni ide is: „Nem is magukkal a klisékkel vagy a karakterekkel van ám bajom, hanem azzal, hogy nem vezetnek sehová, illetve fölöslegesek. Komolyan, kell egy olyan filmbe karakterizáció, ahol tudjuk, hogy a feltűnő szereplők nagyobbik hányada csúnyán ketté lesz harapva? Egy olyan filmbe, amit eleve azért nézünk, mert tudjuk, hogy a feltűnő szereplők nagyobbik hányada csúnyán ketté lesz harapva?” Szerintem ez magáért beszél.
Az egyébként látszik, hogy a rendező tesók „civilben” látványtervezőként dolgoznak, a vizuális megvalósitással nem volt sok gond, leszámitva persze azt a bizonyos vadászgépes jelenetet. De a „még sosem láttunk ilyet” kijelentés kicsit túlzás azért. És ha már ütöttem a béna forgatókönyvet, álljon itt az elkövetők neve is: Joshua Cordes és Liam O’Donnell. A páros eddig ezeken a remek filmeken dolgozott: .
Viszont a fair play kedvéért azt is meg kell említenem, hogy a létező összes klisé felhasználása mellett is volt egy jelenet, ami elég váratlanul jött és tényleg meglepetést okozott. Bár utólag végiggondolva még abban is van egy marha nagy tipikus fordulat, szóval tényleg nincs új az égvonal alatt. Nem biztos, hogy pozitívumként említeném (ismételten: klisé ezerrel), de ettől függetlenül tetszett a film vége is, mert legalább némi magyarázatot ad a feszítő kérdésre, hogy mit is akarnak az idegenek. És persze pofátlanul megágyaz a folytatásnak, ami a 11 milliós nyitó hétvégét nézve tényleg készülőben lehet.
A filmhez amúgy durva sorozatos gárdát rántottak egybe, de sajnos nem a jó értelemben. A névtelen kategória versenyzőiként (egyúttal a szemcukor szerepét is betöltő) Scottie Thompson és Crystal Reed domborítanak, illetve Brittany Daniel is beugrott, hogy eljátssza az antipatikus szőke szerepét. Izé, “eljátssza”, na. A másodvonalat képviseli az idén már második mozifilmjével robbanó “Angel a Dexterből” és a (szarkazmus on) kivételes tehetségű (szarkazmus off) Donald Faison. Ez a tévézés átka egyébként, ha valaki hosszú ideig visz egy sorozatot (és amúgy nem különösebben sokoldalú színész), akkor utána már bármi lehet, mindig az adott karakter ugrik be róla. Például Faison minden megjelenésénél azt vártam, hogy majd felbukkan Zach Braff és elnyomnak egy Eeeeeagle!-t. De sajnos nem.
Az élvonalat pedig nem más, mint a külön bekezdést érdemlő főszereplő és húzónév, Eric Balfour képviseli. A tévéfüggők gondolom jól ismerik a nevét, és most adná magát, hogy én is jól lehúzzam, de nem fogom bántani. Egyébként sincs vele semmi bajom (igazából még kedvelem is), mindig hozza ugyanazt a stabil szintet, és itt is teljesen korrekt volt, sőt, talán még egy kicsivel jobb is, mint a film átlagos színvonala.
Értékelés
Igazából az a kérdés, hogy került ez a mozikba, hiszen abszolút nem nyújt semmivel sem többet, mint egy jobbfajta Syfy tv-film. Annyit viszont simán, és a vége is javított valamit az előtte lévőkön, úgyhogy simán megkapja a 6/10-et (vagyis újranézhető).
— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.
