Spiderhead – all style

A Top Gun Maverick és az Oblivion meg a Tron: Daft Punk rendezője ismét bemutatta, hogy a design életre keltéséhez rohadtul ért, de az érzelmi központhoz még egy másik erős alkotó hang is kéne mellé. Vagy legalább egy remek forgatókönyv?

A történet röviden úgy foglalható össze, hogy van ez a kigyúrt börtönigazgató, aki gyógyszerkísérleteket végez a rabjain, de azok beleegyezésével, hiszen ezen a helyen elvileg könnyebb tölteni a büntetést, mint egy állami börtönben. Szépen lassan eljut valami csodaszerhez, amiről nem árulnék el sokat, de a tesztek közben több hiba is becsúszik. És ennyi.

A Spiderhead a börtön neve, az egész pedig kicsit párhelyszínes dráma akar lenni az emberi határokról… talán. A kiszolgáltatottak kihasználásáról, nem csak a börtönben. Az a baj, hogy ha ez nem is belemagyarázás, igazából a film maga nem is merül el túlzottan ezekben a témákban, pedig talán oda tudott volna szúrni pár fájó helyre.

A pók feje egy novellán alapszik, aminek itt a története röviden összefoglalva, ezt húzták szét 100 percre. Mármint igazából simán lehetett volna ebből majdnem 2 órás végeredmény, de itt valahogy nem sikerült. Konkrétan elolvastam az előbbi tartalmat, és bólogattam, hogy igen, jó kis dilemma, de a filmben valahogy felszínesnek és súlytalannak érződött, talán azért is, mert a feloldásának átírása borzasztó lett. Konkrétan szanaszét esik a harmadik felvonás.

Viszont mindezek mellett simán lecsúszott, hiszen mint említettem, külsőségekben Joseph Kosinski továbbra is erős. Remek szereplőgárda, gyönyörű design, olyan “kellemes” jelenetek, már ha lehet ezt mondani. Talán pont a kellemesség miatt is gyenge a morális központ. Ha a végén a káosz mögött van egy rendes gondolat, és jobban megy neki a humor, akkor jobb élmény lett volna, de így is… elment.

Ui: na már a gonosz zseni CEO-k is kipattintottak lesznek? Micsoda kép ez a fiataloknak!

human
írta
2022. 06. 21. 16:37
megjelenés
9
hozzászolás


Részlet a Spiderheadből

A Netflix Geekedre már nem előzetessel, hiszen azt ellőtték korábban, hanem egy (feliratos) részlettel készültek a Black Mirror & Shutter Island keveréknek aposztrofált A pók fejéhez. Chris Hemsworth rosszalkodik egy gyógyszer kísérlettel?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 06. 07. 19:45
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Spiderhead-előzetes: Hemsworth kísérletezget

Joseph Kosinski (Top Gun: Maverick, Tron: Legacy) új filmje, A pók feje George Saunders regénye alapján készült. Mostanra már hivatalos magyar tartalom is van: Különleges kapcsolat alakul ki két fogvatartott (Miles Teller és Jurnee Smollett) között, miközben a múltjukkal küszködik egy modern büntetés-végrehajtási intézetben, amelyet a zseniális látnok (Chris Hemsworth) vezet, aki tudatmódosító szerekkel kísérletezik alanyain.

Merjem azt mondani, hogy ez jónak néz ki? A nagy alkotói szabadsággal csak tud élni pár rendező, nem? A poszter alatt feliratos előzetes. Amúgy azt továbbra is bírom a Netflixben, hogy az első hosszú előzetes után nem sokkal már jön is a film általában.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 05. 17. 16:43
megjelenés
4
hozzászolás


Spiderhead képek!

A Netflix “zsánercsavaró” thrillerje Joseph Kosinski (TRON: Legacy) rendezésében. Főszerepben Chris Hemsworth, Miles Teller, és Jurnee Smollett.

A közeljövőben játszódó történetben két elítélt a büntetése csökkentéséért belemegy, hogy érzelem befolyásoló kísérleteket folytassanak rajtuk.

human
írta
2022. 04. 23. 03:07
megjelenés
4
hozzászolás


Kecsap: Jiu Jitsu, Uglies, Indy 5, No Sudden Move, Salvage Title, Spiderhead, Beast, Lockdown, Tomb Raider 2, Head of State

Hogy ki vezet űrlények ellen Jiu Jitsu bunyósokat az azonos című filmben? Nyilván Nic Cage. Már csak Tony Jaa és Frank Grillo kell mellé. Ez egy forgatási kép:

McG (The Babysitter, The Babysitter: Kill Queen) rendez filmet az Uglies című ifjúsági regényből, ami természetesen egy disztópiában játszódik. A történetben 16 évesen mindenkit gyönyörűvé operálnak. Gondolom a főszereplő ezt eleinte akarja, de aztán mégsem. Itt a teljes magyar leírás a könyvhöz.

David Koepp az Indiana Jones 5 írója azt mondja, hogy nehéz volt mindenkit, Spielberget, Harrison Fordot, a forgatókönyvet és a Disney-t egy lapra hozni, nem tudtak egyetérteni mindenben. Ezért lépett ki Spielberg, és ugye érkezett helyére a Logant és a Ford v Ferrarit rendező James Mangold.

A Kill Switch-et átnevezték No Sudden Move-ra. Steven Sodebergh thrilleréről van szó, amibe megérkezett Don Cheadle, Benicio del Toro, David Harbour, Jon Hamm, Ray Liotta, Brendan Fraser és még sokan mások. A számlát az HBO Max állja, és Detroitban forog majd. A történetben hárman betörnek egy lakásba, de valami beüt és felmerül bennük, hogy elárulták őket.

Kevin Steverson sci-fijének, a Salvage Title-nek elvileg készül egy film változata a Hideout Pictures jóvoltából.

Chris Hemsworth, Jurnee Smollett & Miles Teller is csatlakozott a Netflixnek készülő Spiderheadhez. A rendező Joseph Kosinski. A történet a közeljövőben játszódik, ahol két elítélt a büntetése csökkentéséért cserébe elvállalja, hogy részt vesz egy kísérletben.

Baltasar Kormákur (2 Guns, The Deep) egy túlélős filmet forgat, a Beastet, amiben Idris Elba lesz a főszereplő. A The Shallowsra fog hasonlítani, csak cápa helyett egy oroszlán várható.

Doug Liman karanténos rablós filmje, a Lockdown újabb sztárokat kapott: Chiwetel Ejiofor, Ben Stiller, Lily James.

Alicia Vikander azt mondja, hogy 2021-ben szeretné forgatni a Tomb Raider folytatását, mivel idén a Covid miatt nem sikerült.

Az Amazonhoz kerül a Head of State , amiben John Cena és Idris Elba szerepel, és elvileg a 90-es évek akciófilmjeit akarják megidézni vele.

Nem tudom itthon hogy áll a Greenland, Gerard Butler katasztrófafilmje, de odakinn VOD-ra érkezik végül, 20 dolláros kölcsönzéssel.

human
írta
2020. 10. 03. 13:32
megjelenés
4
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.