The Astronaut Farmer

Gyerekek, mi a fene történt itt? Valaki Hollywood-ban mert arról álmodni, hogy Amerikában még van olyan aki mer álmodni, de legalábbis a forgatókönyv író szerint még létezik ilyen ember. Pedig innen is látszik, hogy a “bárki lehetsz ha mindent beleadsz” amerikai álom az elég nagy kamu. Mondhatnám, hogy eltértem a témától, pedig nem. Itt ez a filme, amit szinte senki nem várt, és megpróbálja azt mondani, hogy de, mégiscsak érdemes álmodni. Na jó, azért remélem páratok várta, a többieknek meg a trailer, ami elég kellemesre sikerült.

The Astronaut Farmer azaz Billy Bob Thorton

A film röviden arról szól, hogy Farmer-nek, aki nem csak hogy tényleg farmer, de még a vezeték neve is ez, és Billy Bob Thorton játssza (akinek tök furcsa volt megszokni a beszédstílusát, első pár percben elvesztettem párszor a fonalat szövegértésben). Szóval Farmer ki akar menni az űrbe és tenni egy kört a föld körül, ezért épít a pajtában egy rakétát, amivel ezt megteheti. És ez komoly. Persze a tudása meg van hozzá, hiszen ezzel foglalkozott, mielőtt visszavonult volna apja halála miatt, vagy valami ilyesmi. Többet nem árulok el.

Szóval Billy Bob hozza a szokásos tök nyugodt figurát, a film pedig eléggé feelgood többnyire, vagyis inkább olyan szerethető mozi, erre nem feltűnik egy kisebb szerepben még Bruce is? Mostanában ilyen meglepetéseket okoz, mivel itt sem szólt senki, hogy szerepelni fog, a neve nincs külön emlegetve a trailerben, erre egyszercsak feltűnik. És én most elrontottam ezt a meglepetést, hát ez van.

The Astronaut Farmer értékelés

Egy 7/10 simán jár neki, mivel én jobban éreztem magam a megtekintése után és ez bizony fontos szempont. Egyszerűen feldobott ez a történet, egy olyasvalakiről, akinek még vannak álmai.

human
írta
2007. 06. 17. 03:05
megjelenés
17
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.