Blockbuster watch: iszákos nő meg a bulvár

Emily Blunt közepes filmben tűnt fel, és egy az év elején még Oscar buzzos film valamennyire besült.

girltrain

Úgy tűnik a Girl on The Train hozta amit kb. vártak tőle, de a kritikai és nézői fogadtatás után ez a Holtodiglan-másolat elég durva lejtmenetre számíthat. A 24,5 milliós nyitás azért szép tőle, és világpiaccal simán a pénzüknél lesznek. Az gondolom nem meglepő adat, hogy a nézők 68%-a nő volt.

A Sundance után Oscar buzzal bíró The Birth of a Nation a rendező magánélete miatt is teljesíthetett alul, csak 7,1 milliót tudott beszedni. Bár a kritikák és a nézői pontszámok jók, de ebből nem lesz diadalmenet, az már most látszik. A Searchlight gondolom már bánja kicsit, hogy 17,5 millióért megvették a Sundancen, ami rekordnak számít, és utána ki tudja mennyiért reklámozták is, mert ez nem fogja beváltani a reményeiket. Főleg hogy ez nem tűnik nagy nemzetközi siker alapnak.

Sajnos a Deepwater Horizon hiába csak 42%-ot esett, ha rossz kezdőszámokból tette ezt. Ugyanez mondható el Tim Burton filmjére, az is 50%-alatti eséssel bírt, na de nem túl erős első hétvége után.

A hétvége amerikai bevételei a tovább mögött. Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 10. 12. 04:08
megjelenés
15
hozzászolás


The Birth of a Nation-előzetes

A Sundance-en hatalmas sikert arató Birth of a Nation végül a Fox Searchlighnál landolt, akik októbern küldik moziba odakinn. Nem meglepő, hiszen már csak a rabszolgaság elleni lázadással számítanak pár jelölésre, főleg, hogy a film jól van megcsinálva. Aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.

birthofanationteaser

A Nation Nat Turnerről szól, aki egy művelt szolgát alakít, aki mellesleg pap is, és amikor látja, hogy mennyi igazságtalanség éri az övéit, akkor az élükre áll. Trailer a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 04. 17. 01:54
megjelenés

hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.