A dilemma

A film amit vígjátéknak reklámoztak. Bár általában nem vagyok veletek abban, hogy “minden trailer hazudik”, mert többnyire az könnyű belőni a film tényleges minőségét belőle, miután osztottuk kettővel, de itt bizony csont nélkül hantáztak.

Röviden tisztázhatjuk, a film nem vicces. Nem vígjáték, hanem egy párkapcsolati dráma, amiben az egyik főszereplőnek a pénz és a barátság között kell választani. Üzletpartnerével az életük szerződése előtt állnak, amikor megtudja, hogy a felesége bizony csalja a csávót. Elmondja-e? Ha megteszi, akkor valószínűleg ugrik az egész szerződés, ha nem, akkor pedig szar barát. Mindezt úgy reklámozták, hogy viccesen őrlődik a választáson a csávó, miközben a feleséget is szembesíti azzal, hogy ő tudja. Mindez úgy lett előadva, hogy abszolút bénán őrlődik rajta, a feleség pedig két másodperc alatt befenyíti, hogy ne mondja el.

Mivel drámáról van szó, így bizony a főszereplők kiválasztása még nagyobb melléfogás. Egy komoly filmben higgyük el, hogy Kevin James zseniális mérnök? Már a leírása is nehezen megy. Vince Vaughn még elmegy, de már az idegesítő felé hajlik itt. A női szereplőknek nem sok értelmes dolog jut, mivel ők nem dilemmáznak annyira. Ja igen, ez már régóta fúrja az oldalam, lehet nem itt kéne feltenni a kérdést, de Queen Latifah mi a fenéért nagy szó? Minden egyes filmben amiben láttam ugyanazt csinálja.

Lépjünk túl a közepes rendezésen, azon, hogy a főszereplők között semmilyen kapcsolat nem érződik a barátságból, házasságból, ezáltal súlytalanná téve a főszereplő nehézségét. Eljutunk oda, hogy miközben a döntésén filózik még az élete párjával sem beszéli meg a dolgot, ezáltal egy olyan felesleges mellékszálat teremtve, amitől a hajad téped. A forgatókönyvíró úgy érezte, hogy elég ha ezt a baromságot egy-két magyarázó mondattal oldja fel a végén. Így legalább meglett a 100 perc, ami ugye kötelező, mert ki ad pénzt 80 perces drámára amiben van 4 közepes poén csak a trailerrel való eladhatóság kedvééért?

A dilemma értékelés

Tudjátok mi a durva? Amikor Channing Tatum a legszórakoztatóbb egy filmben. Itt megtörtént. Lehet jó dramedyt csinálni, de A dilemma simán leült a vígjáték és a dráma között a földre. 2/10 talán.

human
írta
2011. 06. 07. 14:54
megjelenés
17
hozzászolás


Már megint Dilemma van

Új előzetest kapott ez a nem kimondottan várt film is. Mi lenne itt a néző Dilemmája?

Viszont egy előnye van, vagy 3 perces ez a videó és a teljes filmet belerakták. Elvannak a jóbarátok, az egyik kiszúrja a másik feleségét egy idegen férfival, ezt megbeszéli a csajjal aki befenyíti stb.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2010. 10. 10. 15:33
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


The Dilemma-előzetes

Na, Ron Howard most megmutatja, hogy mit tud a vígjáték kategóriában villantani. Semmit? Azt hiszem nem fogtok sokat dilemmázni a megnézni vagy nemnézni kérdésen.

A történet röviden annyi, hogy legjobb barátja szíve választottját meglátja egy másik pasival, és azon pörög, hogy elmondja-e vagy ne. Mindezt Vince Vaughn, Kevin James, Winona Ryder, Jennifer Connelly, Channing Tatum és Queen Latifah kelti életre a vásznon. A trailerben pedig rossz a zene és kevés a poén.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2010. 09. 18. 05:08
megjelenés
7
hozzászolás


You’ll win again

Jim Carrey fog főszerepelni a Mark Waters által rendezett Mr. Popper’s Penguins legújabb feldolgozásában. Ez egy híres gyerekregény.

Whedon azt mondta, hogy az Avengerek között csak egy nő lesz, Black Widow (Scarlett az Iron Man-ben), de ettől még a jó és a rossz oldalon feltűnnek majd erős női karakterek. Whedon híres arról, hogy tényleg normális nőket ír a vászonra, a Salt-ot gondolom kinevette, ha egyáltalán megnézte.

Angelina Jolie a boszniai háború alatt játszódó szerelmes filmben fog szerepelni. Kellemetlen időpont a randizásra.

Már pletykák is vannak a Fantastic Four-reboot kapcsán. Alice Eve és Amber Heard a láthatatlan nő címére, Adrien Brody és Jonathan Rhys Meyers pedig a nyúlánk manuséra. Asszem nyúlánk volt, nem? A lény és fáklya helyére még nem emlegettek senkit.

Tower Heist címmel izé.. heist filmet rendez Brett Ratner. Főszerepbe pedig betolja Ben Stillert. Ami durva, hogy már rengeteg író javítgatta a forgatókönyvet, míg végre most megkapta a zöld utat a projekt. Ez tuti siker lesz.

A végére pedig Ron Howard (Frost/Nixon, Csodálatos elme) új filmjéből, A Dilemmából egy kép. A sztárokat látjátok, a történet: Vaughn karaktere megtudja, hogy a legjobb barátja felesége félrelépeget a színészisten Tatum által alakított csávóval.

Kép a The Dilemma címűből

human
írta
2010. 08. 24. 04:19
megjelenés
9
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.