Kemény volt a múlt hét, így asszonnyal kimozdulásnak valami könnyed filmet akartunk, nem a Hamnetet, ezért került pótlásra a remek magyar címes The Housemaid – A téboly otthona. Most kérném, hogy ha legközelebb valami Paul Feig művet akarnék megnézni, akkor szóljatok már rám, és mutogassatok erre a posztra. Csodálkoztam micsoda siker a film, pedig nem kezdett erősen, szóval az erős WOM cipeli, és így megnézés után ezt nem értem. Valaki kijön, és ezt ajánlja mindenképp nézősnek? Hogyan?
A történet egy börtönből szabadult nő körül játszódik, aki végső elkeseredésében már minden munkára jelentkezik. Így kerül egy gazdag családhoz házvezetőnek. Már a második napon látja, hogy a feleség minimum bipoláris őrült, szóval nem véletlenül vették fel, de hát nem mondhat fel, mert kell a meló. Ellenben a férj, nos, hát egy izmos, végtelenül megértő kedves férfi. Sokat kell szinte semmi ruhákban takarítani körülötte…
Mármint ahogy ezt így leírom, akkor felmerülhet valami fun túlfűtött thriller reménye, de hát Pail “minden visszafogott” Feig rendezte, így erre semmi esély. Semmi! Pedig Sweeney vagy 8 millióért megint bevállalt egy szexjelenetet, ahol kirobban minden addigi feszültség, csak hát a film ezt nem építette fel. Mármint semmi kémiát nem érezni a karakterek között, pedig Sweeney előtte is sokat rohangál mindent bevetve, szóval adná magát, hogy “jó trashre” gyúrnak, de nincs így.
Paul Feig is auteur szerintem, mert ennyire semmilyen filmet csak ő tud csinálni. Az első órát nézve szinte kitalálnám, hogy Feig mű, mert nem “netflix szint”, de mindenféle egyediséget nélkülözik a visszafogottságon kívül. Tudom, már megint ezt használom, de ugye a rendező onnan jött, hogy letette a kamerát a rögtönző komikusok elé, és hagyta őket kibontakozni (Bridesmaids, Ghostbusters), nem zavarta bármiféle irányítással az alkotást. Itt is ezt tette vajon?
Néha felmerült bennem, hogy milyen utasításokat adott a színészeknek, mert Sidney Sweeney kicsit eltévedten veti be magát, Amanda Seyfried pedig szerintem az említett túlfűtött thrillerben lehet, mert maximumra tekeri az alakítását, mintha valami másban játszana. Még Brandon Sklenar volt a legkönnyebb helyzetben, hiszen csak jóképűen és izmosan kellett “megoldjuk, nincs gond” nyugalmat sugároznia.
De a fő gond mindenképp az, hogy iszonyat unalmas az alapozó rész, és tényleg a legalapabb módon néz ki, nem cinema. Mármint a sikerkönyvben, ahol más eszközökkel talán építik a feszültséget a karakterek között, ott lehet működik a hosszú felvezetés, de itt ebből semmi nem jön át, már a pár magyarázó jeleneten kívül, ahol kénytelenek narrációt használni, mert kieshetett, hogy a 30 perc amit láttunk, nem mutatta be ténylegesen, amit akartak. Amúgy még ezek a narrációs pillanatok is tanácstalanságot sugallnak, úgy jönnek-mennek, nincsenek az audio-vizuális történethez használva, hanem csak lyukakat tömnek be.
Bár darabosan kezdődik el a cselekmény beindulása, de azért nem akarok teljesen sötét hangulatú lenni: az utolsó fél óra már szórakoztató, tényleg fun. Bár még itt is adott a visszafogottság, és túl is magyarázzák a dolgokat, ekkor sem merül el teljesen a ponyvába a Housemaid, de simán közepes lehetett volna, ha a 3 órás… izé, 70 perces felvezetést jobban megmetszik. Vagy hát fülledtebb az egész.
Ellenben úgy látszik, pont oda érkezett meg ahol a Szürke 50 árnyalata volt, ez a minimálisra visszafogott érzelmes “feszültség” tud nézőket találni magának. Aki viszont nem vevő rá, nos az mindenképp kerülje ezt a semmit.
