The Initiation of Sarah

Mindig is szerettem az olyan filmeket, amiben mágiáról, boszorkányságról, okkultizmusról szóló történések vannak, pláne, ha azt olvasom, hogy még horror is (pedig úgy tudom, hogy nem szabad bedőlni mostanában ezeknek a műfaj meghatározásoknak, de mindig bízva bízok), nem csoda, hogy lecsaptam erre a filmre, amint megláttam. Sajnos az eredmény korántsem mondható olyan jónak, amilyenre számítottam.

A két legrégebben fennálló görög betűkkel pompázó ház az egyetemi berkekben, az Alpha Nu Gamma és a Pi Epsilon Delta, időtlen idők óta rivalizálnak egymással. Látszólag ebbe csöppen bele a frissen érkező testvérpár, Sarah és Lindsay. Mint az hamar kiderül, már várták őket, mindkét ház számít a megjelenésükre, mondanom sem kell, nem pont azért, mert olyan jó fejek. Nem, itt nem a szokásos egyetemi vígjátékokból ismert hangulat uralkodik, inkább az a sejtelmes, titkos, ködös érzés motoszkálhat az emberben. Mindkét háznak célja van, és máris elérkeztünk a már oly sokszor felemlegetett koncepcióhoz: a jó és a gonosz áll szemben egymással, mint mindig. Ennyi tömören elég is lesz a történetből, azt hiszem, mindenki sejtheti, miről is lesz szó a ’78-as tévéfilm ezen, szintén tévére készült feldolgozásában.

A film egyik, és egyben igazi pozitívuma Jennifer Tilly és a hangja, egyszerűen hátborzongató tud lenni. Ezzel felejtsük is el a további borzonganivalót, hiszen ha az ABC Family Halloween maratonjának egyik éjszakai gyöngyszeméről is van szó, elég gyenge próbálkozásnak számít ez a horror műfajában. Ha volt egyik, másik pozitívumnak is kell lennie, legyen ez az eyecandy vonulat, kiket a filmben láthatunk, mint pl. Summer Glau (Serenity), Joanna Garcia (Már megint egy dilis amcsi film), vagy Tessa Thompson (Veronica Mars). Vicces cameora pedig beugrott Morgan Fairchild, aki az eredeti filmben számított még ezen a vonalon.

A film maga kiszámítható, a horror státuszt nem igazán érdemli meg, a thriller része is egy kicsit erős rá, inkább amolyan gyengébb kalandnak mondanám némi misztikus színezettel, a színészi játékok sem fogtak meg, a közepén inkább már az órámat néztem, szóval nem tudok neki többet adni, mint 3/10. Annyit sikerült mondjuk elérnie, hogy beszerezzem az eredetit, mert kíváncsi vagyok rá, az is ennyire lightos volt, vagy csak a jelenkor szokásai miatt lett ilyen ez a film.

The Initiation of Sarah
Mammut
írta
2007. 10. 27. 14:28
megjelenés
3
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.