Az új Running Man után gondoltam, hogy a másik disztópikus Stephen King adaptációt is pótolom akkor már idénről. A végére már fogalmam sem volt miért kerülgettem, de ha belegondolok, akkor természetesen tudom: mert baromi szomorú. A Long Walk végig komor.
Egy olyan jövőbeli/alternatív Amerikában játszódik, ahol valami háború után a katonaság irányít és rossz a gazdasági helyzet. Itt létesítettek egy ösztönző versenyt a remény sugarának, amiben minden államból lottóval kiválasztanak 1-1 jelentkező fiatalt, akik addig gyalogolnak, amíg csak 1 marad talpon. A győztes elképzelhetetlen pénzt kap, így természetesen mindenki jelentkezik. Mindez a becsületes, kitartó munkamorált akarja jelképezni szerintük, hiszen az ingyenélőkre nincs szükség. Ezt az ellenhangolást többször mutatják is, hiszen ha a “szórakozás” mellett egymást marja a nép, akkor nem a rendszert.
A gyaloglás természetesen nem pihenőkkel teli, a szabályok szerint aki 4.8 km/ó sebességnél lassabb, az figyelmeztetést kap 10 másodpercenként, és három figyelmeztetés egyenlő a fejbelövéssel. Már érzem is a remény inspirációját! Ti nem? Egyáltalán nem elrettentés lehet az egész “műsor” a lakosság számára! Erre a séta közben is van példa, amikor az egyik fiú magához ragad egy fegyvert, amiért hasbalövik, de direkt nem végzik ki, hogy lassan szenvedjen.
Ami még kicsit kérdés lehet(ett), hogy miképp töltenek meg majdnem 2 órát egy sétával, főleg, hogy tényleg nincs alapozás, szinte a rajttól kezd a történet. Nem meglepő módon a borzasztó helyzetben még mindig létező emberi kapcsolatokkal, hiszen a fiúk nagyjából összebarátkoznak, “jókat beszélgetnek”, sőt, még az egymással ellenségeseket és önzőket, ami párhuzam a valóságban összeugrasztott átlagnépre, is összekovácsolja a közös nehézség végül.
Lehet valami mélyebbet nem vettem észre, de nekem úgy tűnik eléggé a felszínen hordozza a lényegét a Long Walk. Ahogy mindenki, úgy King is jól látta a kapitalizmus végét, főleg ha az emberi viselkedést is a képletbe tette? Nem kerülgetem, arra gondolok, hogy a fiatalok előtt csak a halálba dolgozás áll, ahogy a filmben bemutatják, még minimálisan sincs idejük hobbira vagy kreatív munkákra. Csak a termelés. Nincs választás. Például az egyik zenész vagy költő lenne simán, ha nem ebben a világban élnének.
Külön durva, amikor a többnapos séta alatti szarás kérdése kerül elő, hiszen arra konkrét párhuzamunk is van a valóságban az Amazon munkásainak üvegbe pisilésével, mert nincs szünet még WC-re sem. Ha a létezés csak a termelésről szól és minden cselekedet a profitról, akkor ez az “optimalizáció” végpontja. És mindebben sokan közreműködnek, mert azt hiszik övék lesz a “nyeremény”, nem számít az ára, a társadalom fenn is tartja a sétát Őrnagyként tulajdonképpen, valami emberibb egyensúly keresése helyett.
Megvalósításilag ha nem is zseniális a Long Walk, de érdekes volt nézni. A kis költségvetés engedte, hogy a teljes lehangolást megkapjuk vizuálisan is, átadva a csak munkával teli mindennapok szürkeségét. Teljesen átlagos utakon sétálnak mindenféle szépség és látvány nélkül. Ahogy a barátságuk és emiatt az érzelmi tétek emelkednek, azt gyönyörűen követi le a fényképezés szépülése, hogy a végére teljesen összeroppantson minket a történet csúcspontján.
Az alakítások a fő duó, Cooper Hoffman és David Jonsson kezében jó helyen vannak, mindketten remekelnek, de igazából a teljes banda emlékezetes. Nem kiemelkedő a Long Walk, de nagyon jól van összerakva, talán ezt elsüthetem rá, és ha olyan hangulatban ülünk elé, akkor a kicsi plusz, amivel bír, az betalál. Töltök is egy pohárral.
A végére felmerült bennem még az a kérdés is, hogy vajon Francis Lawrence kereste meg a Lionsgate-et, hogy az 1987 óta Hollywoodban keringő adaptáció ötletet végre megvalósítsa nekik (egyszer majdnem Frank Darabont csinálta), vagy fordítva. Mármint Lawrence készítette a Hunger Games filmeket, szóval ezért gondolt rá a stúdió, vagy pont a direktort mozgatja ez a Battle Royale-szerű felépítés folyamatosan. Tudom, mellékszál, de valamiért itt eszembe jutott.
Számomra az egyik legjobb King adaptáció lett ez a hosszú séta, de sosem nézném újra, annyira jól kelti életre elvontan a jelenlegi trendeket. Pedig mikor is írta King, 45 éve?
