The Pale Blue Eye: halványszürke végeredmény

Pár dolog semmiképp sem süthető rá ezekre a Halványkék szemekre, az egyik ezekből, hogy “tipikus Netflix film”, mivel fényképezésben agyonveri az átlag Netflixes felhozatalt. Kidolgozásban is talán, de végül mégsem lett a kenyerem.

A történet a 19. században játszódik, amikor is felakasztanak a West Point katonai akadémián egy diákot, és utána valaki még a szívét is kivágja. Mivel az iskola jó híre a tét, így bevonnak egy külsőst, hogy oldja meg az ügyet, aki neki is áll ennek, és ebben az akkoriban oda járó Edgar Allan Poe segít neki, így tulajdonképpen a fiatal költő mentora lesz.

A film nem igazán alapszik a valóságon, sokkal inkább egy 2008-as könyvön, amiben apafigurát akart az író Poe-nak, és a detektívet a Murders in the Rue Morgue és a Purloined Letter történetekből vette, ahogy a keresztnevét is, a Landort pedig a Landor’s Cottage-ből. Aztán írt egy fordulatos krimit köréjük. Nyilván Christian Bale jól hozta a nyomozót, de a főszereplő sajnos Harry Melling volt, akit én pozitív karakter szerepben sosem fogok elviselni, így jelentősen elgáncsolta számomra a filmet.

Igazából nem akarok megint Rian Johnsonra mutogatni, na megKenneth Branagh-ra sem, de valahogy nagyon jó, hogy feltámadtak a nyomozós filmek újra, mivel ezekbe iszonyat hangulatokat lehet csöpögtetni. Itt konkrétan a Bíbor folyók ugrott be nekem eleinte, pedig hát teljesen más környezetben játszódik. Ellenben a nyomozás olyan nagyokat ugrott (már a két fő karakter találkozása is), hogy nem jól megírtnak érződött, hanem olyannak, ami erővel rejtegeti a néző elől a megoldást, nem pedig ügyesen félrevezeti. Ezen a kicsit túlhúzott fordulat sem segített.

Konkrétabban a legnagyobb negatívum, hogy elkövették a befejezés elrontásának hibáját, mivel hiába ütős esetleg a mögötte levő gondolat, bár egy nagyon túlhasznált dologra épül, a levezetése valahogy nem hat, nem mar mélyen a sötét lelkekbe. Mivel korábban is volt némi időhúzás a Pale Blue Eyeban, amit megfejelt a közepes levezetés, így összességében beszürkült a végeredmény.

Azt mindenképp el kell ismernem, hogy felnőttekre célzó film, és bizony pont azt rést tölti be, a középköltségvetéses művekét, amit hiányolni szoktam, de bárcsak kicsit jobban tenné.

human
írta
2023. 01. 10. 15:35
megjelenés
15
hozzászolás


A Pale Blue Eye új előzetese

1830, valaki “felakasztotta magát” a West Point katonai akadémián. Aztán kivágta a szívét? Bale karaktere nyomoz, Edgar Allan Poe segíti, és az új előzetesből kiderül, hogy valaki az örök élet titkát kereste.

Ebből a történetmesélős videóból, ami a hangulatot is jobban lefedi, valamiért a Bíbor folyók ugrott be.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 12. 07. 19:48
megjelenés
6
hozzászolás


Bale nyomoz

Edgar Allan Poe segít neki. Minden a címkén.

human
írta
2022. 11. 15. 02:01
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


The Pale Blue Eye-előzetes

Vagyis teaser Christan Bale filmjéhez, amiben a West Point akadémián nyomoz 1830-ban, és Edgar Allen Poe is feltűnik karakterként.

Ennyi alapján némi hangulata azért van.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 10. 28. 02:32
megjelenés
6
hozzászolás


Bale és a Pale Blue Eye

Scott Cooper (Out of the Furnace, Hostiles) új filmje, ami 1830-ban játszódik a West Point katonai akadémián, ahogy több gyilkosságban is nyomoz Bale karaktere, és ebben egy fiatal kadét, Edgar Allan Poe segíti.

Decemberben mozis premier, január 6-án nézzük majd a Netflixen. Ez itt egy kép a filmből.

human
írta
2022. 08. 30. 21:35
megjelenés
3
hozzászolás


Kecsap: Spawn,  Kung Fu Panda 4, Lisa Frankenstein, The Fall Guy, The Electric State, The Pale Blue Eye, Joker 2, Sonic the Hedgehog 3

Decembertől forog a Joker 2, és most már hivatalos, hogy Harley Quinn-t alakítja benne Lady Gaga, egy pszichiátert, aki beleszeret betegébe, Arthur Fleckbe. Már csak musical betéteket emlegettek a héten, nem “az egész film musical”-t.

A Russo testvérek (Avengers 3-4, Gray Cherry) újabb Netflix filmje, a The Electric State a korábbi Millie Bobby Brown és Chris Pratt mellé velük bővült: Michelle Yeoh, Stanley Tucci, Jason Alexander, Brian Cox, Jenny Slate. A film Simon Stålenhag eszméletlen hangulatos jövőképén alapszik, amiben egy árva tini járja Amerikát egy aranyos robottal és egy vándorral, hogy megtalálja az öccsét.

Mivel a Coen testvérek szétváltak, így érkezik Ethan Coen első szóló rendezése Margaret Qualley és Geraldine Viswanathan főszereplésével készül majd. Hivatalos címe még nincs, de egy leszbikus road movie lesz.

Bejelentették a  Kung Fu Panda 4-et 2024-es érkezéssel. A producer szerint azért működik a franchise, mert a “how are we going to have more fun with this character?” kérdés, avagy a több szórakoztató dolog Po-val köré építik, ahelyett, hogy “milyen történetet találjunk még ki”.

Jamie Foxx azt mondja, hogy az új Spawn film amolyan Joker szerűen karakterdráma, nem csak egy sima képregényfeldolgozás.

A Diablo Cody által írt horror-komédia Lisa Frankenstein szereplőgárdája így alakul mostanában, avagy ők is csatlakoztak: Carla Gugino, Liza Soberano, Joe Chrest, Henry Eikenberry. Korábbról a sztori, ha nem kattintanátok a címkét: 1989-ben játszódó történet, amiben egy népszerűtlen középiskolás véletlenül feléleszt egy Viktoriánus korú jóképű hullát.

A The Fall Guy tv-sorozatot filmként élesztik fel, méghozzá Ryan Gosling és Emily Blunt főszereplésével. A rendező David Leitch, és a történetről nem sokat tudni, a sorozat egy kaszkadőrről szólt, aki éjszakánként fejvadászkodott, mármint tudjátok a meglépő bűnözőket kapta el a kaszkadőr tehetségét felhasználva.

A Netflixes The Pale Blue Eye, amiben Chrisian Bale lesz Edgar Allan poe hivatalosan is R besorolást kapott.

A Sonic the Hedgehog 3 jelenleg 2024 december 20-ra van beírva a premier naptárba.

Elhunyt Anne Hecke.

Elhunyt Olivia Newton-John, a Grease sztárja, és elismert énekesnő.

Elhunyt Clu Gulager, a Return of the Living Dead egyik szereplője.

Elhunyt Biyi Bandele, a Half of a Yellow Sun rendezője.

Elhunyt Gene LeBell, a legendás kaszkadőr.

Elhunyt Denise Dowse, aki játszott a Starship Troopersben és a Ray-ben.

Videó a hétre:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 08. 14. 19:17
megjelenés
9
hozzászolás


Kecsap: Furiosa, Nope, 47 Ronin 2, The Matrix 4, Kandahar, Deep Water, Tarot, Renfield, Chippendales, Oppenheimer, Venom 3, Knock at the Cabin, Cleopatra, Spawn, Cameron-Man, Shang-Chi, Run Rabbit Run, Thor: Love and Thunder, Everything Everywhere All at Once, Young Sinner, Bad Blood, Punisher, Fred Astaire

Tom Burke váltja Yahya Abdul-Mateen II.-t a Furiosa-ban. 2024 a bemutató, szóval nagyon random hír.

Új kép az Uncharted filmből, hogy ne csak szöveg legyen itt.

Jordan Peele Nope-ja végzett a forgatással. 2022 júliusában nézhetjük.

Amy Pascal producer azt mondta, hogy már tervezési fázisban van a Venom 3. Ennek eskü azért nem írtam saját posztot, mert kb. az első film sikere óta folyamatosan tervezési fázisban lehet, követ hiszem, hogy most ültek volna neki.

A Disney/Fox levette a naptárból a Ben Affleck & Ana de Armas főszereplésével készült erotikus thrillerét, a Deep Watert. Januárban ment volna a mozikba a hasonló nézőket célzó Scream ellen, szóval érthető a döntés.

Jessica Henwick-et befenyítette a Warner és a Marvel, hogy csak az egyikőjük meghallgatására mehet, így Henwick tulajdonképpen elesett a Shang-Chi-ben való szerepléstől a The Matrix 4-ért.

Ugye végül nem Patty Jenkins rendezi a Cleopatra filmet Gal Gadottal, és megvan az utódja: Kari Skogland, aki a The Falcon and the Winter Soldieren utazott. Ez a hír amúgy arra is utalhat, hogy mégsem tették a fiókba a Jenkins kezébe adott Star Wars filmet.

Dolgoznak a 47 Ronin folytatásán, a jelenlegi állás szerint Anna Akana és Mark Dacascos lehetnek a főszereplői. De nagyjából ők ismertek csak, nem tűnik kiemelt nagy pénzes projektnek.

Gerard Butler nekiállt a Kandahar című filmjének Saudi Arabia-ban. A rendező Ric Roman Waugh, és azokról az afganisztáni időkről szól amikor a Snowned szivárgás történt.

A Trollhunter készítőjének új filmje a Tarot lesz, amit Jason Pagan és Andrew Deutschman írt, és elvileg sokan akarták megszerezni a projektet. A történetről nem sokat tudni. Vagyis semmit.

A Swiss Army Man rendezőinek új filmje lesz az A24-nél a Everything Everywhere All at Once, amiben egy kínai bevándorló egy hatalmas kalandban megmentheti az univerzumot, ha az elhalasztott életútjait átéli. Ez egy kép belőle:

A Renfieldbe megérkezett Awkwafina is Nicolas Cage és Nicholas Hoult mellé. Az Universal horror komédiája lesz egy Robert Kirman (Walking Dead) pitch alapján, amit Ryan Ridley (Rick and Morty) ír.

Dev Patel alakítja azt indiai bevándorlót, aki megalkotta a férfi vetkőzés alapjait. A film címe Chippendales lesz, és az egész club felfuttatós sztorit átveszik majd, miközben Seth Rogen és Elle Fanning is feltűnik.

Florence Pugh, Rami Malek & Benny Safdie is feltűnik majd Nolan új filmjében, ami Oppenheimerről szól, az atombomba megalkotójáról.

A Knock at the Cabin lesz M. Night Shyamalan következő filmje, és főszereplőnek jelenleg Dave Bautista esélyes. 2023-ban kerül majd mozikba, sztoriról nem sokat tudni.

Todd McFarlane azt mondja, hogy nem halt el az új Spawn film, jövő év első felében lesz valami nagyobb bejelentésük.

A Tech Noir: The Art of James Cameron könyvben van egy rész arról, hogy milyen Pókember filmet tervezett Cameron, amikor úgy volt, hogy csinálhat majd egyet. Valami gritty, nagyon a valóságban levőt az Alien és Terminátor nyomdokain, ahol sokat szenved Peter, és Pókember “ambiguous, profane, even sadistically violent.”

Destin Daniel Cretton visszatér a Shang-Chi folytatásának rendezésére. Gondolom a főszereplők is.

Daina Reid (The Handmaid’s Tale) filmje lesz a Run Rabbit Run, méghozzá Sarah Snook főszereplésével. Egy termékenységi orvosról (bocs, talán reproduktív endokrinológus magyarul) szól, aki tisztában van az élet körforgásával, megszületünk, élünk, meghalunk, de amikor a lánya elkezd furcsán viselkedni akkor megkérdőjelezi az egészet.

Michael Giacchino (leghíresebb műve a Lost) írja a Thor: Love and Thunder zenéjét.

Paul Verhoeven összefog a RoboCop írójával a Young Sinner filmnél, hogy egy női főszereplős erotikus thrillert csináljanak.

Mahershala Ali nagyon izgul a Blade szerep kapcsán, és mivel nem szereti a forgatások első napján sosem az alakítását, mivel még nem rázódott a szerepbe olyanok, így az Eternals egysorával nincs megelégedve:

My excitement for any role is pretty equal, honestly, because I feel the responsibility is always the same. But I’ve never walked into a role where the anticipation of it was so great. Where people were already so familiar with the character. And have real opinions, and points of view, and all that. So it feels different. There’s clearly an added layer of pressure, which I will embrace.

Adam McKay már dolgozik a következő filmjén a Don’t Look Up után. A Theranos alapítójáról, Elizabeth Holmes-ról fog szólni a Bad Blood, méghozzá Jennifer Lawrence főszereplésével készül az Apple TV+-nak. Nem tudom mennyire követtétek a botrányt, és mennyire tudom röviden összefoglalni, de nagyon drága és hosszadalmas vértesztekre ígért a cég olcsóbb és sokkal-sokkal gyorsabb megoldást, szedtek össze pénzt a fejlesztésre. Természetesen túl szépen hangzott, hogy igaz legyen. Itt egy sokkal átfogóbb cikk az egészről ha valakit érdekel.

Sokan licitálnak épp egy autóversenyzős film projektjére, amiben Brad Pitt szerepel majd és Joseph Kosinski (Top Gun: Maverick) a csatolt rendező.

Jon Bernthal csak akkor hajlandó visszatérni Punisher szerepében, ha nem finomítanak a karakteren, marad olyan éjsötét mint a Netflix sorozatban volt. Ugye azért is aktuális a kérdés, mert a Netflixes Daradevilből Cox már várható az MCU filmekben.

A Fred Astaire életrajzi film főszereplője Tom Holland lesz.

A Christian Bale főszereplésével készülő The Pale Blue Eye szereplőgárdájába feltűnt Gillian Anderson és Robert Duvall is. A történet 1830-ban a West Point katonai akadémián játszódik, és több gyilkosságról szól.

human
írta
2021. 12. 12. 14:44
megjelenés
16
hozzászolás


Kecsap: Bird Box spinoff, Four Good Days, The President’s Analyst,The Flash, Borderlands, Monkey Man, The Pale Blue Eye, Ray Donovan, Players, Writers and Lovers, Thirteen Lives, Wrath of Man, Vengeance, Classified, Bee Gees, Poor Things, Cocaine Bear, Francis and The Godfather, The Beast, Rothko,

Alex és David Pastor ír egy spanyol spinoffot a Bird Boxnak, ami természetesen abban a világban játszódik, amiben a Sandra Bullockos közepes film.

Chad Stahelski (John Wick) a Classifiedot is rendezi majd a New Line Cinema-nak, akik jó kis licitálási versenyben szerezték ezt meg. A Die Hard és az Indiana Jones keverékének mondják, és egy olyan bunkerben játszódik, amiben a II. világháború során szerzett relikviákat tárolják, azokat, amik hatalmasabbak és veszélyesebbek, mint gondolnánk. Indy emlegetés miatt gondolom természetfeletti dolgok?

Kenneth Branagh rendezi a Bee Geesről szóló életrajzi filmet. Ben Elton írja az aktuális vázlatát a forgatókönyvnek.

Yorgos Lanthimos rendezi a Poor Thingset, ahogy már írtam, egy gyermeki aggyal újraélesztett nőről szól, úgy tűnik Willem Dafoe is csatlakozik a gárdához.

Steven Spielberg a saját gyerekkorát akarja feldolgozni egy életrajzi ihletésű filmben, az ahoyg felnőtt Arizonában. Michelle Williams alakíthatja majd az anyát a filmben.

Elizabeth Banks a remek Charlies Angels reboot után újra rendez! Egy thriller lesz az Universalnak, és Cocaine Bear a címe. Egy 1985-ben tényleg megtörtént eseményen alapul.

Elle Fanning alakítja majd Ali MacGraw-ot a Francis and The Godfatherben, ami a Keresztapa film születéséről szól.

Kurt Sutter (Sons of Anarchy) a sok sorozat után végre filmet rendez, méghozzá a Netflixnek. A The Beast a 19. században játszódik, és egy angol falvat terrorizáló szörnyről szól, akinek elfogását ígéri egy prémvadász, de természetesen saját indoka is megvan a vadászatra.

Durva a Rothko szereplőgárdája: Aaron Taylor-Johnson, Michael Stuhlbarg, Russell Crowe, Jared Harris, Aisling Franciosi. Megtörtént esemény feldolgozásáról van szó, amiben Mark Rothko lánya igyekszik megakadályozni, hogy a vagyonkezelők kiárusítsák elhunyt apja művészetét.

A Ron Howard által rendezett Thirteen Lives a thaiföldi barlangmentésről csinál filmet, és mostanra a szereplőgárda: Viggo Mortensen, Colin Farrell, Joel Edgerton, Weir Sukollawat, Thiraphat Sajakul, Sahajak Boonthanakit, Vithaya Pansringarm, Teeradon “James” Supapunpinyo, Nophand Boonyai, Tom Bateman, Paul Gleeson,Lewis Fitz-Gerald.

WTF, Guy Ritchinek volt talonban egy filmje Jason Stathammel (avagy ez nem a Fives Eyes kémfilm): Wrath of Man. Az MGM be is tolta most áprilisra. A francia Cash Truck remakeje, és több idősíkon szól egy milliókat szállító pénzeskocsi vezetőjéről. Basszus, tényleg volt szó róla korábban.

A Vertical szerezte meg a Sundance-en vetített Four Good Days-t, amiben a Glenn Close által alakított anyuka még egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy kiszabadítsa a Mila Kunis által alakított lányát a heroin szorításából.

Trevor Noah lesz a producere, és valószínűleg a főszereplője is a The President’s Analyst szatíra remakejének, amiben a fehér ház pszichiátere menekül a munkája elől, mert úgy érzi a sok megtudott titok összenyomja, és az ügynökök igyekeznek visszaszerezni őt, mielőtt egy idegen hatalom rabolja el.

Maribel Verdú fogja Barry Allen anyját alakítani a The Flash-ben. És Kiersey Clemons is feltűnik majd a filmben.

Haley Bennett is csatlakozik a Borderlands filmhez, méghozzá egy új karaktert fog alakítani aki Lilith-hez csatlakozik.

Dev Patel első rendezése a Monkey Man, és a Netflix csapott le a terjesztési jogokra 30 millióért. Belsősök szerint “John Wick Mumbaiben” (avagy ez volt a pitch, amit remélnek mi is felkapunk:). Bosszú thriller az egész, amiben egy börtönből szabadult elbánik azokkal, akik évekkel korábban kibasztak vele. A filmben Sharlto Copley is szerepel.

A Netflix 55 millióért csapott le a Christian Bale-es The Pale Blue Eye thrillerre, ami 1830-ban a West Point katonai akadémián játszódik, és több gyilkosságról szól.

A Ray Donovan sorozat filmben folytatódhat, a showrunner rendezi és Liev Schreiber visszatér természetesen, sőt, még részben írja is.

Gina Rodriguez, Damon Wayans Jr. és Tom Ellis lesz a főszereplője a Netflixes Playersnek, ami egy sportírónőről szól, aki az évek során folyamatosan csak felszínes kalandokban élt, de egy új ismeretsége kapcsán el kell gondolkoznia egy igazi kapcsolaton.

Toni Collette is rendezésre adja a fejét a Writers and Lovers adaptációval, egy munkanélküli regényíróról szól, aki anyja hirtelen halála után szülővárosába költözik 1997-ben, és ott pincérnő lesz. Bár nem adja fel a kreatív álmait, de a dolgait nehezíti, hogy két férfiba is beleszeret.

Az Officeból ismert B.J. Novak thrillert rendez Vengeance címmel. A történetről nem igazán tudni, de a Blumhouse és a Focus Features pénzelte az egészet.

Elhunyt David Bailie, aki Cottont játszotta a Pirates of the Caribbean filmekben.

Elhunyt Trevor Peacock.

Elhunyt Tony Hendra, akit a This is Spinal Tapból ismerhetünk.

Öngyilkosságot követett el Michael Wolf a Nomandland 35 éves hangmérnöke.

human
írta
2021. 03. 14. 13:21
megjelenés
13
hozzászolás


Kecsap: I Want You Back, Demonic, Luther, Demonic, Doctor Strange: Multiverse of Madness, Bluff, The Outfit, Harley Quinn, Ministry of Ungentlemanly Warfare, The Actor, The Great Chinese Art Heist, Ticket to Paradise, The Pale Blue Eye, Shazam! Fury of the Gods

Az Amazonos I Want You Back főszereplői Charlie Day és Jenny Slate lettek. A Love Simon írói készítik, a rendező Jason Orley (Big Time Adolescence). A két színész gondolom jóbarátot alakít, akiket így 30 fölött dob a párja, és az exek gyorsan találnak is maguknak más. Ketten elhatározzák, hogy az új kapcsolatokat szabotálva visszaszerzik régi szerelmeiket.

Neill Blomkamp tavaly “titokban” forgatott természetfelettis horrorfilmet, ami most már címet is kapott: Demonic. Elvielg sci-fi elemekkel teli, sok VFX-et használó darab. Mást nem tudni egyelőre róla.

Rachel Zegler csatlakozott a Shazam! Fury of the Gods-hoz, méghozzá valami fontos szerepbe.

A Ticket to Paradise romantikus komédiában újra közösen dolgozik majd George Clooney & Julia Roberts. Mindketten főszerepelnek mármint, amit azért kell megjegyezni, mert Clooney a rendezést preferálja azért inkább mostanában. Ol Parker (Mamma Mia! Here We Go Again, Now Is Good) rendezi, és egy olyan párról szól, akik már rég elváltak, mégis közösen utaznak Bali-ra, hogy megakadályozzák a lányukat valamiben, amit ők is elkövettek és már hibának tartanak.

Bár még nem végzett előző filmjével, de Guy Ritchie következője elvileg a Ministry of Ungentlemanly Warfare feldolgozása lesz, ami az 1939-es években játszódik, és a Churchill által alapított, az ellenséges vonalak mögé csapó egységről szól.

Scott Cooper (Out of the Furnace, Hostiles) újra közösen dolgozik majd Christian Bale-lel a The Pale Blue Eye adaptálásán. A történet egy nyomozós film, ami 1830-as években játszódik.

Az Avatar Studios animációs filmet készít ami a The Last Airbender és The Legend of Korra világában játszódik.

A Crazy Rich Asianst rendező Jon M. Chu készíti a Warnernek a The Great Chinese Art Heistot, ami arról szól, hogy a világon mindenféle múzeumban eltűnnek a kínai műkincsek.

A Duke Johnson által készülő The Actor főszereplője Ryan Gosling lesz. Az 1950-es években játszódik, és egy olyan New York-i színészről szól, akit Ohioban majdnem agyonvernek, és eközben az emlékeit is elveszti. Nehezen tudja visszaszerezni az életét, amit elvesztett.

A Netflixre készül a Luckiest Girl Alive adaptációja Mila Kunis főszereplésével. Egy olyan nőről szól, akinek mindene megvan, de amikor egy dokumentumfilmbe hívják, akkor kénytelen szembenézni egy a tinikorában átélt eseménnyel.

Idris Elba azt mondja, hogy idén forog a Luther film.

Danny Elfman megerősítette, hogy ő szerzi a Doctor Strange: Multiverse of Madness zenéjét.

A Bluff főszereplője Zoe Saldana & Frank E. Flowers lesz. A pénzt a Netflix hozza. Egy a kajmán szigeteken az 1800-as években játszódó kalózos akciófilm.

Graham Moore rendezésre adja a fejét a  The Outfittal, amiben Mark Rylance, Dylan O’Brien és Zoey Deutch szerepel majd. Egy szabóról szól, aki egykoron a Savile Row-n dolgozott, de egy személyes tragédia miatt Chicagoban dolgozik már egy kis szabóságba, ahol is csak az őt megfizetni képes gangsztereknek készít ruhát.

James Gunn arra utalt, hogy lehet csinál valami Harley Quinn cuccot is a Dcnek a The Suicide Squad után.

Elhunyt Peter S. Davis, a Highlander (Hegylakó) producere.

human
írta
2021. 02. 27. 13:56
megjelenés
8
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.