Tudjátok mi lett a sok nézési tervemből a Disney+ első hetén? Hát beleugrottam a fenn levő sportfilmekbe, mert egyszercsak ott volt egy rakat. Mondjuk a szintén fennlevő Invincible-t (az a futás!) még az American Underdog környékén néztem újra, és hát a lenti listában is csak 1 újdonság volt. Több sportfilmet kérünk, Hollywood húzz bele!

A Remember the Titans-t eredetileg csak háttértévének akartam, hogy legyen valami zaj, de nyilván naiv gondolat volt, hiszen Denzel odateszi az egészet. Igaz történetet dolgoz fel, igazából mind a három amit most emlegetek. Itt arról van szó, hogy egyesítik az eddig fajilag elkülönített iskolákat, és a focicsapat élére egy fekete edzőt neveznek ki, akinek össze kell kovácsolni a tarka-barka fiatalokat egy csapattá. Minden rasszizmust megoldanak a végére! Nyilván kicsit cinikusan mondtam, de igen, fontosak a lépcsők a nyitottabb gondolkodás felé.

Ami meglepett, hogy mennyire egyben van a film. Konkrétan megnézem a rendező Boaz Yakin munkásságát, és nem hiszem el, hogy a Remember the Titans minőségéhez bármi köze volt. Némelyik karakter íve remekül van végigkövetve, és még a tetőpont sem siklik ki. Nyilván emlékeztem, hogy fasza film, de semmit nem kopott az évek alatt, viszont most már ezt inkább az iszonyat durván telepakolt szereplőgárda képességeinek tudom be valahogy.

A Glory Road volt egyedül újdonság a most emlegetett hármasból, és úristen ez mekkora mellé. Igaz történetet dolgoz fel, az első texas-i fekete starting lineup-pal nyerő kosárcsapatét ha jól értem, de 1-2 szép és erős pillanaton kívül itt csak pislogtam, hogy ez miképp van 7 pont fölött imdb-n. Konkrétan a feszültség nulla végig, a karakterek szintén, és a végső meccsben szinte követni sem lehet mi történik, szétesett az egész. A rendezőjének ez az egyetlen filmje, és ez nem is lep meg.

Igazából tökéletes példa arra, hogy hiába van meg a tipikus underdog csapat feltör formula, bizony a főzéshez más is kell, hogy jól süljön el a végeredmény. Például egy jó vágó mindenképp.

A The Rookie meg az egyik legjobb lazítós film. Ebben nagyon-nagyon kevés feszültség van, és tulajdonképpen két történetet mesél el egyben. Ez a legnagyobb gyengesége is, hiszen mindkettő erős lehetne magában, miszerint egy világvégi város fiataljai azért szedik össze magukat, hogy rávegyék az edzőjüket: próbálja ki magát még egyszer idősen a profi ligában. És mindkét szál végig van vezetve! Olyan, mintha két tetőpontja lenne a filmnek. Tudom, szükség volt rájuk, hogy valami erő összejöjjön, de közben meg nagyon furcsa, kicsit fókusztalan élmény lesz belőle, hogy a felénél nagyjából újrakezdődik.

Viszont pont ezek miatt tökéletes lazító. Szerintem vagy ötödszörre láttam, ahogy Dennis Quaid szerényen elkezd újra hinni magában, és ennek mennyien drukkolnak a környékről. Lehet mosolyogni, szól a country zene, és nincsenek nagyon komoly egymásnak feszülések, nincs megnyomott dráma, talán a magánéletben kicsi. Ezért jó nézni, ahogy szinte mindenki drukkol egymásnak, legalábbis a mutatott emberekből, semmi kicsinyesség, csak a képességekkel előre lépés. Nem meglepő módon pont ennek a filmnek a rendezője bír a legjobb filmográfiával a háromból.