T2 Trainspotting

What’s ‘choose life’?

Nem hittem volna, hogy lehet folytatni a Trainspottingot, főleg ennyi év távlatából. Danny Boyle más véleményen volt, és neki lett igaza. Nyilván.

Tippre a Trainspotting folytatását csak azok élvezik majd igazán, akik már éltek pár felnőtt évet. Ezt nem negatívan mondom, csak nyilván nem minden film szól mindenkinek. Míg az első rész tele volt fiatalos energiával, addig most a nosztalgiával való múltba tekintés volt terítéken. Ez alatt nyilván azt is értve, hogy az ember mit bán az életéből, most hol tart és kik azok, akikre ennyi év után is számíthat a maguk módján.

Mondjuk van egy tényleges történet is, amiben Renton visszatér szülővárosába, ahol sok régi ismerőssel fut össze. Ahogy telnek a percek, úgy csúszik egyre lejjebb a nosztalgia rózsaszín szemüvege, és kerül előtérbe az igazság, kiderül, hogy mégsem olyan fényes Renton új élete, 16 mínusz 4 ezer font az nem volt elég semmire és szépen lassan kiöregedett a modern korból. Közben Sick Boy, egy gyönyörű nő és Renton nyitni akar egy kupit, izé, szaunát. De ezt a plotot folyamatosan elnyomják az emlékek, legyen az valami régi dolognak az emlegetése, a megbánás, vagy épp konkrét jelenet előszedése a Trainspotting első részéből.

Rendezésileg lenyűgöző volt a film. Lehet, hogy Boyle stílusa nem illik egy Jobs filmhez, de a videóklippes vágás és látvány sokszor beszippantott. Hipnotikus volt a T2 Trainspotting lendülete. Arról nem is beszélve, hogy a drogozásból Radio Ga Gagával indító akciójelenetbe átmenés lenyűgöző volt, de valójában mindeközben olyanokon járt az eszem, hogy Begbie mintha a múltat keltené életre, és mutatná be, hogy a kőkemény ragaszkodás hozzá nem egészséges, de az előle való menekülés sem igazán.

Arról nem is beszélve, hogy az impotenciával a képünkbe tolt szimbolikán át egyértelművé válik, hogy modern korban változó nemi szerepekről is van pár keresetlen szava a filmnek. És akkor Spudot még nem is emlegettem, aki mindeközben megtalálja a hangját, és a végén tökéletesen lezárja a történetet.

Az biztos, hogy innentől ha előkerülnek a ténylegesen jó folytatások, akkor a T2 nem egy filmre lesz csak érthető. Durva, hogy ez az év milyen erős volt ilyen szempontból, hiszen a Blade Runner 2049 mellett itt sem gyalázták meg a múltat, hanem tovább merték gondolni, és a megvalósítása közben sem csúsztak el.

Dreaming is free.

human
írta
2017. 12. 28. 14:55
megjelenés
14
hozzászolás


4 csávó

A Trainspotting 2 magyar posztereit is megnézhetjük. Olvastam már jót róla, talán egy tényleg értelmes folytatás, hiába a 20 éves szünet? Mondjuk azért negatívat is kapott, Boyle vizuális stílusát szidva. Majd meglátjuk ha végre itthon is mozikba kerül.

t_two_trainspotting_ver7_xlgt_two_trainspotting_ver8_xlg
t_two_trainspotting_ver9_xlgt_two_trainspotting_ver10_xlg

human
írta
2017. 02. 06. 14:04
megjelenés
8
hozzászolás


Trainspotting 2-előzetes

Lehet jó lesz? Danny Boyle rendezi, mint az első részt, és a trailer egyrészt szép, másrészt a régiből pont jó dolgokat elevenít fel. Hope someone cares. A szereplőgárda is visszatért, és a történet is 20 évvel később játszódik, szóval a korok is stimmelnek majd.

trainspotting-poszter

A tovább mögött nézhető.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 11. 03. 11:30
megjelenés
10
hozzászolás


A T2 új teasere

Úgy tűnik a Trainspotting marketingesei nem akarják elfogadni, hogy csak egy T2 létezik, és azt James Cameron rendezte. Ellenben az első Trainspottingból jól felelevenítettek egy jelenetet ehhez a teaserhez. Mivel nem színtiszta komédia volt előzmény, azok katasztrofálisan szoktak folytatódni, így akár még jól is elsülhet egy sequel ennyi idő után. A rendező és a szereplők legalábbis visszatértek.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 07. 25. 18:30
megjelenés
4
hozzászolás


Rent-boy

Evan McGregor is befutott a Trainspoitting 2 forgatására. Kattra a többi lesifotó is nézhető.

34A0089A00000578-0-image-a-1_1464247997091

human
írta
2016. 05. 27. 03:57
megjelenés
2
hozzászolás


Forog a Trainspotting 2

Rengeteg év után végre tényleg készül aa folytatás. Talán végre, mivel nem vígjátékról van szó, bár voltak az eredetiben vicces részek, így még az is lehet, hogy jól sül el. A szemüveges sapkás az Danny Boyle, ő rendezte az első részt.

Trainspotting 2 filming in Edinburgh

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 05. 16. 03:40
megjelenés
7
hozzászolás


Májusban forog a Trainspotting 2

Danny Boyle módosította a dátumot, tavasz helyett nyár felé, májusban kezdik a melót, hiszen a 4 főszereplő akkor ér rá. Elvileg még 2016-ban akarják moziba küldeni, mivel az az első rész 20. évfordulója. Boyle nagyon bizakodó, szerinte a forgatókönyv minden karakternek elég teret ad, pedig attól tartott, hogy csak kettő bontakozhat majd ki igazán, a többiek meg csak kényszerből vállalják el a filmet.

A Trainspotting könyvbeli folytatásának címét, a Pornót dobják a filmnél, gondolom érthető okokból.

Trainspotting

human
írta
2015. 09. 28. 03:52
megjelenés
3
hozzászolás


Danny Boyle a Trainspotting folytatással szemez

A rendező egy filmfesztiválon járt a Steve Jobs filmjével (jókat hallani róla), és közben természetesen a Trainspotting kettőről is kérdezték. Elvileg mindenki visszatér, 20 évvel öregebb karaktereket alakítanak. Boyle pedig rendezi, szerinte már csak az időpontok összeegyztetése a fennakadás, hiszen mindenki máshogy ér rá, főleg az amerikai sorozatokban szereplők. Egyikőjük például épp Sherlock Holmes a CBS-en.

Now it is only a matter of getting all their schedules together which is complicated by two of them doing American TV series.

Trainspotting

human
írta
2015. 09. 08. 03:54
megjelenés
11
hozzászolás


You’re Goin’ Miss Your Candyman

Óz apróságok: lesz folytatás, méghozzá Dorothy nélkül! Ja és nem Raimi fogja rendezni. Az LA Times jött is rögtön egy cikkel, amiben elemzik a Disney – Warner helyzetet. Ez utóbbié a 1939-es film, viszont nem az eredeti könyv, amiből az új film készült, és aminél Raimi még ügyvédeket is vitt a forgatásra, hogy semmiképp se sértsék meg az IP törvényeket, ne kerüljenek bajba valami kinézettel.

Danny Boyle szerint simán forgathatnak majd egy Trainspotting 2-t 2016-ban. Hahaha, vicces csávó.

A Thor 2 előzetese az Iron Man 3 előtt fog futni (meg a végefőcím után?:)

Bryan Burk producer szerint 2016-ban jöhetne a Star Trek 3, az 50. évfordulóra. Mivel Abrams eléggé elfoglalt, és már tudjuk is, hogy csak producerkedni fog ezen, így kit ültetnénk a rendezői székbe? Bryan Singert? Brad Birdöt?

És ha már Bryan Singer szóba került:elvileg a FOX felfogadta Mark Millart (fasza képregényes, Kickass, Wanted), hogy a náluk levő Marvel filmeknél legyen tanácsadó, de Singer azt állítja, hogy egy percet nem beszéltek az X-Men: Days of Future Past kapcsán. Az X-Men 1-2-t (a 3. nem ő volt:) nézve ez nem is akkora baj.

Amúgy Singer beszélt kicsit a Magneto-Xavier kapcsolatról is a filmjében:

Mark Millar szerint a Kick-Ass 2 előzetese már nincs messze.

Carrie Fisher a múlt héte erősítette meg, hogy benne lesz az EP 7-ben, aztán Lucastól hallottuk, hogy tényleg lehetséges ez, erre Whedon szerint nem kéne visszahozni a régi karaktereket.

David Strathairn is szerepelni fog az új Godzilla filmben.

Ha Iron Man stílusú Nike-ban akarnál feszíteni:

Mindenki igyekszik szépíteni a helyzetét, de a hét győztese eddig a Machinima, akik Ridley Scottal és cégével kötöttek szerződést 12 rövid sci-fi filmre, amit majd az online csatornájukon teszek közzé. Természetesen Scottot nyomják a sajtóanyagban, de vajon mennyire lesz benne az öreg, így tippre? Ugye.

Woody Allen természetesen idén is jön egy filmmel, a Blue Jasmines Amerikában fog játszódni, elnézve Woody utóbbi években készült filmjeit ez már szinte üde helyszín lesz. Az egyik szereplőről, Cate Blanchettről érkezett az első hivatalos kép:

Pár Oblivion makett:


Tetszett a The Simpsons Movie? A sorozat készítői szerint nem mostanában lesz folytatása, ne várjátok.

Egy MU trailerszerűség kimaradt a múltkor, most pótolnám:

És ha már pótlás, az Open Windows posztere is lemaradt, pedig Elijah Wood az egyik főszereplő, a másik pedig Sasha Grey. A rendező Nacho Vigalondo (Time Crimes). A nőt elfogják, a hős meg kell mentse, mindezt egy laptop és az internet segítségével.

Anton Marveltonnak is járt egy külön viralvideó a The Incredible Burt Wonderstone szereplői közül.

Bár a Harlem Shake láznak már vége, de az Avengers-szel kivételt teszünk:

human
írta
2013. 03. 12. 16:37
megjelenés
11
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.