Trontastic

Két hír is érkezett a film kapcsán, az egyik, hogy Michael “Frost” Sheen lesz/lett a rosszfiú, aki nem is fiú, hanem lehet hogy M.I. (ez utóbbi tipp volt a “lehet nem is ember” szövegből).

A másik pedig, hogy amikor a concept artokat mutogatták a Comic Conon a gekeknek, akkor ez a zene szólt, a régi Tron muzsika remixszerűsége. Ez még nem a Daft Punk keze munkája (akik a hivatalos soundtracken ügyködnek), csak kellett valami illő zenei aláfestés.


a file még elérhető, ha már nem akkor nem.

human
írta
2009. 07. 30. 04:10
megjelenés
2
hozzászolás


Tron: Legacy – rendesen a teaser végre!

A minap megtudtuk, hogy nem Tr2n-nak, hanem Tron:Legacynak fogják hívni a részt. A viralt már beindították a filmhez. Most végre a tavalyi(!) videóanyag is felkerült rendesebb minőségben a netre.

A felvétel története röviden annyi, hogy ezzel adták el a Tron kettőt a Disneynek. Ezért is tartott ennyi ideig, mire lett valami a filmből. Az alábbi 3 percet Joseph Kosinski csak azért készítette, hogy a fejesek orra alá dörgölje a folytatás coolio lehetőségét. A pénzeszsákoknak tetszett, de gondolták kipróbálják azért geekeken, így került tavaly a Comic Conra a videó… a hatását meg tudjuk. Most végre normálisabban is megnézhető. A tényleges film ennél csak jobb lesz!

Jobb minőségben:720, 1080

human
írta
2009. 07. 25. 03:52
megjelenés
45
hozzászolás


Pár rövidebb Comic Con hír: Avatar, Alice, Tron2, Resident Evil

Ők nem kapnak külön posztot, de ne maradjunk le:

Alice In Wonderland trailer immáron HD-ben is.

Hihetetlen durván megtolják az Avatar szekerét odakinn, augusztus 21-én 15 percet láthat ingyen a filmből aki kíváncsi rá és befér a 3d mozikba. Gondolom itthon is ez lesz, haha. Mellesleg a leg3d-bb filmnek egy sima 2d trailer tényleg nem szolgáltathat igazságot. Pár ember láthatta amúgy a shown, és el voltak ájulva.

A Tron 2 végleges neve ez lesz itten:

És van pár concept art is.

Most már tuti, hogy Paul W.S. Anderson rendezi a Resident Evil 4-et, eddig csak a forgatókönyve volt tuti. A cím: Resident Evil: Afterlife. Mellesleg 3d-s lesz, és több pénzt pumálnak bele mint az eddigiekbe. Na meg új trilógiát indít elvileg.

human
írta
2009. 07. 24. 03:30
megjelenés
13
hozzászolás


Iron Man 2, Tron, Wright

Először is egy újabb Iron man 2-kép, amin Scarlett épp nem tudom mit csinál, de jelenleg még nem is lényeg.

Aztán meg itt van ez a két videó, amiben a geekek bemutatják, hogy milyen geekek, konkrétan Edgar Wright, Nick Frost és Simon Pegg frizbizik.

Flynn Lives! Elkezdődött a Tron 2 kampány, check it out. Van egy ilyen is: homeoftron.

Akit érdekel, hogy Tyler Perry milyen remekművekkel került a Top 10 legjobban kereső filmes közé a minap, az megnézheti a legújabb filmjének, az I Can Do Bad All By Myself-nek a trailerét.

human
írta
2009. 07. 22. 00:49
megjelenés
15
hozzászolás


Daft Punk + Tron 2.0 = Wizard

Repkednek jobbra balra a Tron 2.0 pletykák meg minden, de ez a leigazolás most tutibb infónak tűnik: a Daft Punkot kérték fel, hogy a soundtracket megalkossa. Hát ez tényleg fasza dolognak hangzik így elsőre.

(A wizard dologról itt.)

human
írta
2009. 03. 04. 21:48
megjelenés
9
hozzászolás


Olivia Wilde a Tron 2.0-ban

A Golden Globe már csak azért is jó volt, mert páran nyilatkozgattak összevissza. Itt például Olivia Wilde dumál a Tron 2.0-ról, hogy milyen revolúciós lesz, meg hatalmas kötelező moziélmény. Mire bejön hazánkba, remélem már áldoznak majd a mozik 3D filmekre rendesen.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2009. 01. 12. 23:41
megjelenés
6
hozzászolás


Tron 2 videó

Kamerás, és hát valami ferde felvétel, szóval extrán alig látszik valami, de mégiscsak meg kell osztani azért. Tron!

Update: picit nézhetőbb verzió, valaki vette a fáradtságot és levágta a felesleget az előző videóról, így kicsit nagyobb az akció.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 07. 26. 22:48
megjelenés
28
hozzászolás


Comic Con hírözön: Payne, Tron 2, Wolverine, ilyenek

Nem csak, hogy az imdbn még nem is szereplő Tron 2-ből mutattak a geekeknek egy jelenetet, de az is kiderült a képsorokból, hogy Jeff Bridges visszatér a folytatásra. Az ott levő geekek azt mondják, hogy a képi világ bár fel lesz újítva, de valahol hű is marad az eredetihez.

A Punisher: War Zone előadáson pedig olyat eresztettek el, hogy “ruthless, ultra-violent vigilante justice” lesz a lényege az újragondolásnak, és az ott bemutatott videóanyag alapján ez stimmel is.

A Ninja Assassin-t elkövető Joel Silver az alábbit ejtette el: “I’ve always wanted to do a classic, ninja revenge film,” mindezt azután, hogy valami brutál vérengzést bemutatott az ott ülőknek.

I’m gonna cut your goddamned head off. See if that works. Bejelentés nélkül feltűnt Hugh Jackman a Comic Con-on, és csak úgy simán a nézők elé tárt némi mozgóképet a filmből. Értitek, csak úgy, mert miért ne. A lényeg, hogy tényleg feltűntek a jó arcok benne egy rövid időre: Deadpool, Gambit, The Blob, John Wraith, Silver Fox.

Az MTV úgy döntött, hogy remakeli a The Rocky Horror Picture Show-t. Pár embert biztos érdekelt ez a hír is.

Alex Proyas tagadta az Ezüst szörfös utazós pletykákat, miszerint ő rendezné a filmet.

A Max Payneből is mutattak részleteket, és mindenki azt mondja, hogy azh akció kegyetlen jó lesz. I Want To Belive. Azt modnták, hogy a fő téma a kettes részből szedve, és toldoznak még az elsőből hozzá, de mindemellett el is térnek tűlük nyilván valamennyire, hiszen nem szószerint azt akarják képrenyőre vinnie, amit már végigjátszottunk hússzor.

Justin Marks, a Hack/Slash filmváltozatát író és az új Street Fightert adaptáló csávó szeretne írni egy Children Of Men szerű Sci-fi-t. Sok sikert.

Remélem amúgy kiszivárog pár kamerás cucc a netre vaze már. Nem igaz, hogy nem láthatunk semmit. Legalább a Wolverine képsorokat!

human
írta
2008. 07. 25. 12:37
megjelenés
13
hozzászolás


← Vissza a jelenbe -


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.