Austere: Twilight Zone, Iron Man 3, Battlestar Glactica, Black Butterfly, Nyomorultak, Giant

Matt Reeves (Cloverfield, Let Me In) rendezi az új Twilight Zone filmet. Egyelőre annyit tudni, hogy nagyszabású sci-fi lesz, ami leginkább hangulatban fog kapcsolódni az eddig művekhez.

Az Iron Man 3 már a pre-productionnél tart, az lesz az Avengers mozis történetének második fejezetét megnyitó mű. Aztán Thor 2, Capt America 2, és a többi folytatás, ami szintén egy nagyobb film felé kanyaríthatja a történetet. Basszus, nagyszabású tervek, csak olyan lassan érkeznek a filmek.

Bryan Singer az Excaliburról akart csinálni filmet, de ez elbukott. Úgy néz ki, hogy a pár éve szóba került Battlestar Galactica projekthez nyúl elkeseredettségében. Azt nem tudom mi értelme, amikor a Syfy már egy sorozatban mindent megosztott velünk. Elvileg a 78-as sorozatot folytatja egyenesen.

Nic Cage ezúttal Németországban fog kolbászolni a Black Butterfly film kapcsán. Ez lesz a Bavariapool első angol nyelvű filmje, talán ezért nyúltak rögtön remake témához, hiszen a Papillon Noir című francia művet dolgozzák át.

Anne Hathaway is csatlakozott Hugh Jackman mellé a Nyomorultak szereplőgárdájába. A filmet Tom Hooper (The King’s Speech) rendezi még mindig.

Shia LaBeouf hatalmas lesz a Giantban. Egy 6 méteres gyerekes felnőttet alakít, aki a szomszéd lánnyal szerelembe esik. A filmet Gil Kenan (Monster House) rendezi.

human
írta
2011. 10. 19. 04:31
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


Thin Hellraiser Man in the Twlight Zone with Superman

Depp épp a Pirates 4 kapcsán dolgozik közösen Rob Marshall-lal, de már a következő filmjükön kotlanak. Johnny szeretné ha Rob rendezné majd The Thin Man legújabb feldolgozását. Ez egy jó kis bűnügyi regény Dashiell Hammett-től.

Patrick Lussier és Todd Farmer fogja rendezni a minap említett Hellraiser remake-et.

Warnerék felfogadák Jason Rothenberget a Twilight Zone-film írójának. Lehet lesz valami ebből lassan?

Legújabb Superman pletyka, hogy valami 35-40 körüli színészt keres Snyder a főszerepbe. Ez ugye rögtön szembemegy azzal amit minap mondott, hogy Superman korai éveivel foglalkozik majd a film.

Aki spoielresen akar olvasni az ALien-prequel lehetséges történetéről az erre fáradjon.

human
írta
2010. 10. 21. 05:42
megjelenés
4
hozzászolás


Where The, Up, Holmes, Twilight Zone, Red

Először is, Where The Wild Things Are játék is lesz, csatolják a vaszettül jó trailerrel rendelkező filmhez majd októberbe, Mivel a filmekhez készülő játékok nem szoktak nagyot ütni, így nincs sok remény a WTWTA game kapcsán sem.

Aztán meg van egy ilyen marhajó Up-promó, amit a franciáknál vetettek be.

Mivel többen írtátok, hogy áhhá, új Sherlock Holmes trailer a yahoonál, ezért szólok, hogy nem igazán. Tényleg lesz új trailer, de ez még nem az, az előzőtől 1-2 apróságban tér el, ezért is nem írtam meg külön (a yahoo linken megnézhetitek az előzőt is, csak hogy lássátok a “sok” változást).

Közben DiCaprio stúdiója pedig felfogadta a Life és az Astronaut’s Wife (a Deppes Theronos szörnyű film) íróját, hogy a Twilight Zone Moviet dobaj össze nekik. Ha csak a mozifilm lenne Rand Ravich múltjában, akkor legyintenék arra, hogy felfogadták, de a Life-fal szépített már, így akár jó dolgok is kisühetnek ebből.

Úgy tűnik alakul a Warren Ellis féle RED képregény feldolgozása, most épp Morgan Freemant vették fel az egyik szerepbe. Forgatókönyv írók is vannak már, szóval lassan alakulgat a film.

human
írta
2009. 07. 21. 01:34
megjelenés
3
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.