Valerian

Néztem a filmet, és sokáig nem értettem, hogy miért húzta le mindenki. Aztán jött az utolsó fél óra. Viszont addig!?

A történet két ügynökről szól, akik az egymással való flörtölés közben belekeverednek valami nagyobb ügybe. A cselekmény az ezer bolygó városában kezd el igazán rákapcsolni, előtte csak egy tipikus katonai bevetést láthatunk barom ötletesen megvalósítva.

Hogy mi ez az űrváros? Nagyjából a nemzetközi űrállomás, amihez egyre több faj csapódott idővel, így kilőtték az űrbe, hogy ott éljen önálló életet, és terjessze az egyensúlyt, elfogadást. Szóval olyan igazi pozitív jövőképes sci-fi. De persze ahol emberek vannak…

Namost a film első fele szerintem eléggé működik, maximum a szinkron hangkeverői dolgoznak ellene. Ugye a rendező Luc Besson miatt sokan vártak egy újabb 5. elemet, de persze az megismételhetetlen, viszont ha nem pont azt keressük, akkor egész jól pörög a film egy darabig. És még így is közelebb van az említett klasszikushoz, mint a Lucy-hoz.

Teljesen elhiszem, hogy sokan tartják szarnak ezt a filmet, de akkor is sokkal több ilyesmi, legalább próbálkozó filmre is szükség lenne a franchise tengerben. Ezt legalább nem nyírták ki annyira az öltönyösök, mint más filmeket szoktak. Konkrétan arra gondolok, hogy nyilván a visionary képregény miatt, de rengeteg vizuális ötlet van a filmben, amit Besson többé-kevésbé elhozott a vászonra is. Ez egyrészt gyönyörű volt, és érdekes is volt nézni… egy darabig.

Nyilván nem akarom elhallgatni a hibákat sem, bár sokakkal ellentétben pont nem a főszereplők castingjába kötnék bele. Bár itt nincs a csúcson levő Brice Wullus Bruce Willis és világjegy, viszont Dane DeHaan jó színész és láthatóan tudta mibe keveredik, így nem vette túl komolyan, ami átjött a filmen. Cara “szemöldök” Delevingne pedig csak magát hozta (nézzetek vele készült interjúkat), és ez a drámai részekig nem volt gond, ami az első másfél órát jelenti.

Ami szerintem neccesebb, és maradnék a castingnál, hogy a többi mellékszereplő nem sikerült show-lopóra. Na jó, pár CGI lény elment, de nincs olyan emlékezetes figura, mint az 5. elemben a pap és a segédje, vagy épp Ruby Rhod. Hogy a főgonoszról ne is beszéljünk, viszont ez átköt a legnagyobb gondokhoz.

Szóval a sztori egész jól halad, amíg az ismeretlen felé rohannak hőseink, és eközben keverednek érdekes helyzetekbe. Viszont amint egy kis szájbarágós bevándorlós történet után, úristen aki ide Rihannát castingolta, eljutunk a fő konfliktushoz, onnantól összeesik a Valerian. Nem is tudom mikor láttam ilyen rossz utolsó felvonást legutoljára. A főbb dolgokat csak megbeszélik a karakterek, ha hívhatom így a siralmas expozíciót. Mindezt teljesen hegyibeszédesen, miközben a dráma nem működik, a tanulság pedig egy rosszabb Star Trek tévésorozat részhez áll közelebb.

Értem az üzenetet, de ahogy az Avatarnál (amihez viszonyítva azért ötletesebb ez a film), úgy itt is csak semmitmondó a végkövetkeztetés. Bele lehet gondolni, viszont nem sikerült mélységet szállítaniuk. Egyszerűen rossz fakockákkal építkeztek, és így a végén összedőlt.

human
írta
2017. 08. 06. 19:17
megjelenés
31
hozzászolás


Blockbuster watch: Dunkirk

Christopher Nolan ismét bizonyított, hogy húzónév a mozis piacon, Luc Besson pedig újfent aláhúzta az ellenkezőjét – legalábbis az ígéret földjén mindenképp.

Mai jegyárakkal kalkulálva ott tartunk, hogy Nolan eddigi kilenc egészestés mozijából a Prestige-t és a Mementot leszámítva a maradék hét megugraná a százmilliót, nemzetközileg pedig szintén egyedül a Memento marad ki ebből a leosztásból. Sőt, a legutóbbi négy filmje, természetesen két szerfelett sikeres Batmannel is a kalapban a globális piacon 3.5 milliárd dollárt hozott (és itt nem is számoltam át mai jegyárakra, pedig az még dobna ezen a számon).

Nem fanboykodás ez az okos beszólások előtt, csak egy kis játék a számokkal, hogy kérdés se maradjon afelől, hogy most Nolan a top Hollywoodban és nem véletlen csinál azt, amit akar, legutóbb például a Dunkirket.

Elmondása szerint is egy baromi drága kísérleti filmmel próbálkozott, de azért ahogy a kritikában is leírtam, annyira bízott benne a stúdió, hogy 20 milliót és még 20%-os részesedést kapott az otthoni bevételből, amilyen rendezői bérezésre Peter Jackson King Kongja óta nem volt példa. A Dunkirk nyitása első ránézésre így a hatalmas bevételek után visszafogottnak tűnhet az 50 milliós hétvégéjével, de nem egy tipikus blockbuster mozi, amire ész nélkül rohannak a népek, plusz a Warner eleve kábé ennyire saccolta és a 150 milliós büdzsét bőven lehet pofozni a nyár végéig. Ilyen visszajelzések mellett a 200 elvileg a zsákban lehet Amerikában és nemzetközileg még jócskán pakolni fog hozzá.

Kevésbé áll jól Luc Besson szénája manapság, a Lucy váratlan kiugró sikere 126 millióval (manapság 139 lenne) és az Ötödik elem inflációval számolva 123-mal esne csak át a 100-as túlsó határára Amerikában, ellenben globálisan mindkettő (még) szebben termelt és ebben reménykedett a francia mester a Valerian esetében is. Besson amilyen instant klasszikusokat rendezett sorban 20-30 éve, úgy hagyja hidegen a közönséget két évtizede. A Jean D’arc kolosszális buktája után 7 évig pihent, hogy aztán az Artúr és a Villangókkal ugyanakkorát zakózzon, rendezőként meg azóta csak a Lucy-val alkotott maradandót és akkor is csak a kasszáknál. A Valerian elvileg jobban sikerült valamivel és visszacsempészi állítólag az Ötödik elem legjobb pillanatait néha, ellenben a 17 milliós nyitás maximum 50-re lesz elég Észak-Amerikában és Besson reménykedhet a világ többi részében, amivel eleve jelentősebben számoltak. Saját elmondása szerintem minimum 350 kéne globálisan, hogy a 200 milliós gyártási költség után elgondolkodjanak a folytatáson, de erre most szerintem senki nem fogadna nagy pénzben.

Közben a War for the planet of the apes sajna 60% felett esett és gyengén muzsikál otthon, de a Baby Drivernek esetleg kinézhet a 100 millió, ami nem semmi siker.

A hétvége amerikai bevételei: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2017. 07. 24. 23:25
megjelenés
23
hozzászolás


Találkozunk az űrben

A Valerian itthon a Dunkirk ellen fog nyomulni, tuti jó döntés. Nem is ez a lényeg, hanem Luc Besson űrkalandjához érkezett egy kulisszák mögöttis videó, aminek See You In Space a címe. Katt a megnézéshez.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 06. 20. 04:05
megjelenés
4
hozzászolás


A Valerian végső előzetese

Luc Besson az űrbe vezet minket, meg az ezer bolygó városába, amit valami nagy veszedelem fenyeget. Gond egy szál se, mert Valerian ügynök segít.

Értem mit akarnak kifejezni a képregényes szöveggel az elején, igen, ez az comic book movie meg minden, gyertek fiatalok, de az agyonlassított Gangsta’s Paradise nem adja el igazán az anyagot. Nem kéne ilyen fellengzősen reklámozniuk, mint azt tették az eddigi trailerekben… bár most végre nem csak utalgattak rá, hanem tényleg mutattak is egy brutál jónak kinéző akciójelenetet.

Lehet bukta lesz, de az én kétezresem befizetem majd. A videóért katt katt.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 05. 24. 16:55
megjelenés
31
hozzászolás


A Valerian új posztere

Vajon több nézőt szereznek, mint vesztenek Rihannával? A főszereplők konkrétan elvesznek a zsúfoltságban. Persze azért város még mindig. A múltkori trailer megvolt?

human
írta
2017. 04. 29. 03:47
megjelenés
19
hozzászolás


Valerian and the City of a Thousand Planets-előzetes

Time flies when you’re having fun.

Luc Besson (5th Element, Lucy) új űrkalandfilmje, amiben két ügynök megmenti a világegyetemet. Odáig rendben, hogy a CGI nem tökéletes, hiszen cserébe rengeteg helyszín és érdekes lény lesz a filmben. Már csak a hangnemet kellett volna jobban belőniük, mert az eleje tényleg fun, de utána meg túl komolynak tűnik. Ellenpéldának ott az Ötödik elem a rendezőtől, ami jó üzenettel, de végig végig erős komédiával működött.

A friss előzetes a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2017. 03. 29. 16:43
megjelenés
46
hozzászolás


Szegény Valerian mit akar ma egy poszterrel?

A jövő héten jön az új trailer Luc Besson űrkalandfilmjéhez, és hát nagyot kell durrantania, nem? Mármint ha rá akarnak venni embereket, hogy elmenjenek rá. Mondjuk én rohadtul várom, de látom, hogy ezzel a kisebbségben vagyok.

human
írta
2017. 03. 24. 19:05
megjelenés
19
hozzászolás


Itt a Valerian előzetese

Luc Besson az űrben, én meg csak telefonon, de muszáj kitenni ezt az űrkalandfilm-előzetest.

valerian-trailer-screenshot

Úgy tűnik egyelőre csak a különleges helyszíneket akarták kiemelni, na meg egy kicsit a főszereplő páros összhangját. Gondolom a trükkökön dolgoznak még, de már most is simán megnézném.

Videó a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 11. 10. 17:14
megjelenés
51
hozzászolás


Holnap jön a Valerian előzetese

Luc Besson újra az űrbe megy, de nyilván nem tudja majd megismételni az 5. elem zsenialitását. De talán. Reménykedni mindig lehet. Jött három kép a trailer elé, na meg egy kis videó is.

valeriantwo

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 11. 10. 02:40
megjelenés
15
hozzászolás


A Valerian posztere

Vajon Luc Besson (The Fifth Element, Lucy, The Professional) képes valami tényleg fun sci-fit hozni még? A Comic COnra összedobott poszter nézhető alapozásnak.

valerian_teaser-720x1067-1

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 10. 06. 17:54
megjelenés
7
hozzászolás


Így készül a Valerian

Luc Besson új űrscifije, ami a Star Warst is ihlető képregényből készül. Ehm, a John Carternek is bejött ez a megközelítés. Na jó, félretéve a múltat, úgy tűnik a sok kék háttér között igazi trükkök is lesznek, nem csak CGI. A Valerian forgatási videója a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 04. 12. 03:46
megjelenés
4
hozzászolás


Hoppá, még több Valerian

Remélem most már nem DeHaan kinézete lesz a lényeg, hanem Luc Besson új filmjének az esetleges kinézete. Eléggé régimódiak a színek, kíváncsi leszek, hogy mit vesz fel az öreg.

hiljhilhiljodgsd

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 03. 25. 19:10
megjelenés
21
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.