Weeds vagy inkább Come on mom, say yes to drugs!


Hogy miképp kell kultsorozatot csinálni? Na nézzük. Erősen rá kell készülni? Nem. Fogni kell egy kicsit őrült témát, például mondjuk anyuka a férje halála után, hogy fenntartsa a luxuslakását fűdílerkedésbe kezd. Ezt nyakon kell önteni pár jó szereplővel, kezdve a szimpatikus főszereplő lánykával akit az elnök emberei óta szeretünk. Akkor még fogni kell kár füves poént, a nem agyoncsépeltek közül, meg némi, vagy annál szükség szerint több, feketehumort, és 10 részen át keverni.

Na így robbantott a Showtime a Weeds sorozattal. Igazából megvan benne az a megfoghatatlan dolog, amit nem lehet erőltetni, csak belekerül a készítés közben valamikor. Én szermély szerint a 3. rész után éreztem, hogy ezaz. Ez kész! Percekig röhögtem a terroristást játszó kissrácon, a vibrátoros és nuncsakus poénokon. Na persze most csak azok értik miről van szó akik nézték, de még nektem sem késő, most álljatok neki amíg könnyen elérhető.

Azt viszont nem hiszem el, hogy az adó aki ezt a már most kultsorozatot rendelte ekkora gyökér, hogy a siteja csak US-ből érhető el. Az imdbnek volt ilyen rossz húzása, hogy a fórumok olvasásához is regisztálni kell. Mire mentetek vele okosak, és a showtime is mire megy vele, hogy nem terjed a sorozat híre rendesen, így kevésbé valószínű, hogy megveszi valami másik országbeli adó. Na persze ami mostanában itthon is szabályozásképp megy nem valószínű, hogy lemehetne országos adón egy ilyen sorozat.

human
írta
2005. 12. 11. 02:11
megjelenés
17
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.