Zack and Miri Make a Porno

Az van, hogy ezt Kevin Smith benézte. Egy pár pillanatra azt hitte ő Judd Apatow és kommerciális sikert tud csinálni egy furcsa romantikus történettel. Hát nem tudott. Mielőtt nagyon felháborodtok, egyáltalán nem Judd Apatow az etalon, de ő az akinek megy az anyagi siker is ebben a témában. A pénzügyi so-so felsülés ellenére a Zack and Miri Make a Porno egy baromi jó darab, és szinte az utolsó betűig Kevin Smith film, méghozzá a Clerks & Chasing Amy minőségből.

Zack and Miri amint épp forgatja azt a pornót

A történetet már a címből ki lehet találni: két anyagilag leégett lúzer, pár ismerősét belerángatva, nekiáll pornót forgatni, merthogy abban van a pénz. A két lúzer egy nő meg egy pasi, akik barátok, de sosem jártak. Nyilván a sok káromkodás alá most is elbújt Kevin Smith romantikus énje, aki Apatow túlhúzós megoldásaihoz képest meglepően feszesre vágta még a csöpögős részt is szerencsére.

Az a helyzet, hogy Seth Rogen jó arc, de ebbe a filmbe nem ő kellet volna. Valahol itt hasalhatott el Smith papa. Ugye nyilatkozta, hogy milyen jó Apatow munkássága, mert végre mainstream lett az a fajta humor, amit ő már a 25 ezer dolláros filmjében is űzött. Mivel tényleg mainstream lett, így kapott pénzt is a projektre, ezért megpróbálta tényleg kommerszebbre venni a figurát, de nem ment. Pedig a színek meg a rendezés meg ilyesmi megvolt, a szövegek meg teljesen a Smith minőségűek, viszont ez sem segített, ez továbbra is underground film kaliber maradt, haverfilm, ahogy az eddigi munkái. Na, a sok temetés mellett muszáj megemlíteni, hogy az árát visszahozta, főleg majd a dvd-vel még nyereséges is lesz, de nem siker, ez tény.

Bár Rogen rossz választás volt, a többiek remekeltek. Feltűnik Jay egy normális szerepben, nem magát alakítva, meg Randall aki szintén nem magát alakítja. Nem színészzsenik, viszont pár karakter simán megy nekik. Justin Long pedig külön említendően zseniális. Aztán a pornó többi szereplője közé még egy igazi pornóst is választott Smith, ahogy azt kell. És hát a főszereplő hölgy, Elizabeth Banks meg gyönyörű, de nem tudom elhinni, hogy ilyen szép nők ilyen lepukkant módon élnek a mai világban. Rózsaszín lufi.

Zack and Miri Make a Porno értékelés

Ez simán 8/10 volt, még ilyet Kevin, még.

human
írta
2008. 12. 13. 14:52
megjelenés
17
hozzászolás


Zack és Miri meg a szigetreklám

Bár kinn már lepergett a bemutató, és nem emelkedett apatowi magasságokba Smith bátyánk, azért még várós ez a pornófilm forgatás erre felé, bár úgy néz ki az R5-re szorulunk.

human
írta
2008. 11. 10. 13:49
megjelenés
11
hozzászolás


És végül Zack + Miri

A hirtelen felgyűlt videók posztolását letudva álljon itt az új Kevin Smith film TV-spotja. A trailereket már mindenki látta, de mintha lenne új jelenet ebben.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 09. 23. 14:31
megjelenés
5
hozzászolás


Csomó Zack és Miri kép

Trailerek, poszterek blabla. Durván félkómás vagyok, így csak beömlesztem Banksot ide (meg a többi szereplő is van a képeken, pl Jay is, aki nem Jay-t fogja alakítani itt ugye.)


Mrs Bush ugye a W-ben, lolz.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 09. 18. 04:36
megjelenés
11
hozzászolás


Betiltott Zack and Miri poszter

Amerikában nem engedték ki az utcára, de szerencsére a Kanadaiak nem voltak ilyen prűdek.

Zack and Miri make a porno movie poster

human
írta
2008. 09. 05. 14:02
megjelenés
28
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.