Még Transformers

Csak röviden, a Pearl harbour-ból vett át jelenetet egy az egyben ez a Michael Bay gyerek, legalábbis az alábbi képek alapján. Ebben nem az a nagy show, hogy ezt tette, hanem ki az aki ilyet csak úgy simán kiszúr? Azt mondják, a háttérben levő hajók alapján egyértelmű a dolog, hiába más a nagy anyahajó valamennyire.

30 hozzászólás a “Még Transformers” bejegyzéshez

  1. Hm… Kár, hogy az utóbbiban Harbor-t nem Transformerek dobták szét, megnéztem volna a filmet nemcsakegyszer.

  2. olyan is van, hogy külső vágóképeket (repülő kamera new york felett, napfelkelte ilyesmi) simán stock-ból vesznek. a hangeffekteknél meg egyenesen alap: ld. hollywood egyfajta repülőgépföldetér és csikorog a gumija effektel dolgozik.

  3. ahhahha, mar aszittem, lesz a cikkben egy csatahajova atalakulo transzformer, na, az fasza lett volna.

  4. “ki az aki ilyet csak úgy simán kiszúr?”

    Mondjuk az aki véletlenül pont előző nap nézte meg a PH-t vagy olyan aki már látta 3-szor.Mi ebben a különös?Nem abból kell kiindulni, hogy 6 éve adták a moziban.

  5. Nekem az tűnt fel a film közben, hogy a romos ház ahova a gyerek befut a kocával nem az ahol a The Islandben Ewan McGregor lelőtte a klónját? (A nagy előtér ahová Megatron az ablakon jön be)

  6. dave: Én a starcraft-ból hallottam csomó hangot filmekben… persze ez is ilyen tyúk vs. tojás dolog, de SC előtti filmekben nem hallottam :)

  7. Önmagát ismétli. Lásd: helikopter a naplementében. Egyből Arma Gedeon neve jutott eszembe.

  8. Önmagát ismétli, de ha valami hülye japán rak galambokat a filmjébe, az meg művész…

  9. Csak annyira művész mint Bay. Nincs bajom a helikopterrel. Mosolyogtam amikor megláttam. De a 4.0-án nem. Írtam kommentet is. Akit érdekel, olvassa el.

  10. háhááá ekkora arcot:D szerintem ha megtehette miért ne tette volna meg? nemgondolom, hogy ezzel rontana a filmélményen, de legalább megóvott magának pár millát:D

  11. az hagyján, hogy önmagától használ vki footage-t, de amikor a Militia c. zs-filmbe a T2-ből “emelték át” a Cyberdyne épület felrobbanását…. na az sokkal durvább :D

  12. minden filmben és unisoftos gameben szinte ugyan az a nightvision hangja:D és sc2/farcryban halottam először azóta csomo filmben ,,szemet szúr”

    repülőgépleszállás meg a másik :)

  13. ezekkel a képekkel lehetne ojat is játszani h “Keresd meg az 5 különbséget a 2 kép között!” :D

  14. másik nagy kedvencem az, hogy a lámpák leoltódnak pl. sorendben, és sötét lesz, akkor a minden egyes lámpa mély puffanó hangot ad ki. És mindig ugyanaz a hang.

  15. És akkor mi a f*sz van?
    Aki ezt megtalálta azt lelőném a g*cibe!
    Úgy csinálnak, mintha nem lennének ötletei Bay-nek.
    Még jó hogy ez a képkocka az utolsó fél órában van.
    Sz**ják le egymást, nem tudom melyik köcsög tudott volna ilyen múvit összehozni.

  16. igazad van manhunter…
    ki a lótúrót érdekli?
    ettől lesz rossz a film?
    menjetek már…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.