The Force Awakens – egy nem rajongó perspektívájából (spoileres)

(A boxoffice rovatot vivő író mindjárt el is mondja, hogy miért ragadott klaviatúrát — human)

Pont abba a korosztályba születtem, aki az óvó szülői szemtől ritkán elszakadva lopva inkább Amerikai Ninját, Die Hardot, Predatort, vagy éppenséggel Nagy Zűr Kis Kínábant lesett, „most csukd be a szemed” unokatestvéri cenzor kíséretében, mintsem fénykardozó Jediket.

tfa_poster_wide_header-1536x864-959818851016

A Star Wars akkoriban már nem tudott az a megismételhetetlen gyerekkori csoda lenni, mint pár évvel korábban, akkor már pont kicsit jobban kinyílt a világ. Első találkozásunk mégis maradandó volt, a Pro7-en történt, akkoriban nagyjából 7 évesen a Looney Tunes-ból hozott német szókinccsel gazdálkodtam, ám így is egyből szembeötlő volt, hogy ennek ellenére történet plot nem igazán maradt előttem fedetlen. Három héten keresztül péntek este leültem a tévé elé, egész kötetlenül szórakoztam, majd a záró akkordnál akkoriban még szintén gyér káromkodási skillekkel felvértezve igyekeztem környezetemnek feltenni a kérdést, hogy mi a f*szt is hupákolnak ezek a hülye macik a lézeres katonákkal szemben? Mire gondolhatott a költő? Már akkor éreztem, hogy valami itt sántít, úgyhogy tiszteletteljesen elköszöntem a franchise-tól, hogy 12 évesen a Baljós Árnyak előtt immár magyar hanggal hiánypótoljak – a maradandó élmény viszont ismét elmaradt.

Aztán húsvétkor imádott – és egyben SW rajongó – nagybátyámtól érkezett a nagy meglepetés: egy Phantom Menace vhs kazetta, amiért szégyen, vagy sem, akkoriban teljesen megőrültem. A filmvégi csatánál konkrétan darabosra kopott egy idő után a szalag. A gyalázatot tetőzte az elkövetkező karácsony, amikor némileg idejétmúlt Pentium 266-osom megkapta élete első 3D kártyáját, és immár a klaviatúrán is rophattam Obi Vannal (dupla ugrás leérkezéskor ütés = karddal pörgés megvan?). Teljesen odavoltam.

Aztán jött a tinédzserkor, amikor mindent tudsz és mindent jobban tudsz. Én akkor már eldöntöttem, hogy akármilyen formában is, de a filmekből fogok megélni [összejött? – a szerk], ezért következetesen és autodidakta módon Kubrickokat, Felliniket, stb nézegettem, elemeztem és az hittem mindent tudok rendezésről, plánokról, vágásról. Na most ha ilyen attitűddel ül le az ember egy George Lucas rendezés elé, akkor a komoly lelki sérülések elkerülhetetlenek. A Klónok Támadását fejben milliószor darabokra szedtem, és az esetlen rendezés miatt már akkor iszonyatosan tudtam gyűlölni. Ott eldöntöttem, hogy a Star Warssal közös rövid, ámde legalább boldogtalan pályafutásunk véget is ért.

11875118_1007880092596925_2204135516599208531_o

És a túlságosan hosszúra nyúlt nosztalgiázás után érkeztünk meg 2015-be, amikor a korábbi sérelmek még 10+ év távlatából is éltek és Lucas komplett kilépése ellenére minden Star Wars promó felesleges bohóckodásnak tűnt, és úgy gondoltam, hogy csak akkor adok ki érte majd pénzt, ha kiemelkedő kritikákat kap.

Ez bejött, szóval én meg bementem, a moziba be. A filmet követően – és a bevételi adatok pontos monitorozgatása mellett – egyértelműen kijelenthető, hogy én vagyok a tökéletes közönség:

  1. nincsen komoly prekoncepcióm, így sem a fanservice-re, sem pedig hatalmas újdonságokra nem vágytam, és úgy általában, elvárásom sem volt. Ennek ellenére a sztorit ismerem, és alapvetően hiába nem szeretem, a nosztalgia faktor ennyi év után akkor is beüt, ha jó, ha nem.
  2. akármekkora is a rajongóbázis, ekkora bevételnél a legnagyobb százalékot akkor is az „átlagnéző” hozza, vagyis én, aki csak egy jó blockbusterre és mókára vágyik.

Ezen a két vázlatpont mentén pedig végül is egy kiváló popcorn mozit kaptam. A film in medias res felütése és kvázi kezdeti darabos dramaturgiája szinte ide-oda kapkodva mutatta be a – már jól ismert – világot, és sokakkal egyetértve én is a film első kábé egyharmadát élveztem a legjobban. Ott sikerült elkapni valami oldschool csibészséget, egy 80-as, 90-es évekbeli űrscifikaland hangulatot, ami egész hamar beszippantotta az embert, hogy aztán inkább az akciókra támaszkodva robogjon tovább az egyszerűbb A-ból B-be, aztán C-be hullámvasúton.

swtfareybb8_large

Amekkora bevételi monstrumról van szó, számos szűrőzés után ki tudja hány ötlet maradt meg J.J.-től, és mi az, amibe erőszakkal tolták bele, de érdekes módon a jelenléte nem magában a történetvezetésben érezhető, hanem hogy minden egyes jelenetet megpróbált kimaxolni a maga módján. Az abszolút jellegtelen, tarkaságában is színtelen és szagtalan előzménytrilógia CGI forgataga után végre kimentek terepre, és az akciók közben ott vagy, érzed a robbanásokat, dőlnek rád a kavicsok és lemezek még 3D nélkül is.

Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2016. 02. 19. 10:30
megjelenés
54
hozzászolás


The Avengers: Age of Ultron – írta anthony711

Sokan készülnek az Ant-Man-re úgy, mint a Marvel első nagy bukására. És ha az még borítékolható is, hogy az Ultron nem lesz bukás, nagy valószínűséggel meg fogja osztani a képregényes filmuniverzum rajongóit.

Egy olyan mozival állunk ugyanis szemben, amely már nem viselheti magán azt a “nagy esemény” jelzőt, amellyel az első része büszkélkedhetett. Ez pedig számtalan problémát hoz fel, annak ellenére, hogy az Age of Ultron nagyon jól sikerült, sokkal jobban, mint az előző része.

Kezdem a negatívumokkal: a film túlzsúfoltnak érződik. Vagy ha jobban akarunk fogalmazni, akkor azt is mondhatjuk, hogy túl hamar ér véget, és túl sok mindennel kell foglalkoznia. Egyrészt ott van a hatalmas, bonyolult történetfolyam, amely ugye maga az Age of Ultron. Másrészről a film magán viseli azt a terhet, hogy nem csak a Captain America 3-at vezeti fel, hanem az Infinity War-t, de még a Thor: Ragnarok-ot is elhelyezi a térképen. Ezáltal rengeteg feladata lesz, amire nem mindig van elég ideje.

Tudjuk is, hogy Whedon a 3 órás vágatból hozta létre azt, amit mi kaptunk, és ez erősen érezhető a moziban. Így a film nem az lesz, mint ami az első része volt (nevezetesen összehozta a Marvel szálait, és egy nagy robbanással zárta le őket), hanem éppen középen jár, elindítja az újabb szálakat.

A másik hatalmas negatívum, hogy a Marvel még mindig nem tud lekattanni az “égből érkező veszély”-re kihegyezett fináléról, és ez már a két legkiválóbb filmjében is nagyon zavaró tudott lenni, és erősen visszavett a végső értékelésből (Guardians, Cap2). Ezt leszámítva az akciójelenetek is jól vannak megkomponálva és összerakva, azonban nem mondhatóak olyan bombasztikusnak és hatalmasnak, mint az első részben látottak. Ez nem is biztos, hogy nagy baj, de egyeseket zavarhat.

Említhetjük még azt is, hogy Black Widow-val nem nagyon tudtak mit kezdeni egy romantikus mellékszálat leszámítva, de az már csak kötekedés lenne. Ugyanis mindezek mellett a film nagyon jól sikerült, talán a Marvel egyik legjobbja.

Úgy ültem be rá, hogy kifejezetten utáltam az Avengers első részét, annak történetnélküliségét, valamint a tényt, hogy nem szól másról a film, csak arról, hogy a nagy szuperhősök egy vásznon szerepelnek. Ehhez képest Whedon látszólag az előző rész összes gyerekbetegségét kijavította: a filmnek van egy bonyolult, komplex témákkal átitatott története, folyamatosan érezhető a veszély, hatalmasak a tétek, nem pusztán annyi, hogy elpusztul a világ… Ráadásul a gonoszok sem arctalan űrlények, hanem végig ott lebeg a háttérben a tény, hogy ezek Tony teremtményei.

A filmnek továbbá van stilisztikai érzéke, és végre úgy néz ki, mint egy igazi film, ellenben az első résszel, amely csak két hatalmas set-piece volt lekamerázva, mindenféle stílusérzék nélkül. Érezhető a nagyobb bizalom Whedon-ban, aki ezúttal már nem csak névlegesen volt rendező, hanem adott a filmnek identitást. S bár az Avengers 2. érezhetően sötétebb és komorabb, mint az előzménye, a feszes dialógusok és az okos szkript ezúttal is jelen van, noha jócskán alacsonyabb mértékben.

Szóval Whedon egy nagyon érdekes, problémás, vitaindító filmet készített, amely mindent összevetve is sokkal jobb, mint az első rész, vagy a Marvel összes többi próbálkozása. Az Age of Ultron azonban nem tudja levetkőzni magáról egy pillanatra sem ezt a “középjátszmás” érzést, hogy itt most nem a főattrakciót látjuk, hanem csak valaminek (valamiknek) a felvezetését. Ezen az érzésen még az sem segít, hogy az első rész során érzett izgalom is hiányzik már, amely abból eredt, hogy először láttuk kedvenceinket egy filmben (az Avengers egyetlen mentőöve). Szóval ha a Marvel két legjobbja, a Guardians és a Winter Soldier 9/10, az Avengers pedig 7/10, akkor ez egy 8,5/10. De mindenképp az erős ligában helyezkedik el, ugyanis az is érződik rajta, hogy a Marvel minden egyes filmjével közelebb lép ahhoz, hogy felnőtteknek szóló mozikat gyártson.

Vannak országok ahol már megy a film, a londoni premieren látta a site aktív, értelmesen kommentelő tagja. Spoilereket nem nagyon láttam.

human
írta
2015. 04. 23. 14:18
megjelenés
66
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.