Dunkirk

Egy kicsit albeh veszi át a blockbustereket, nekem még 1-2 hét mire újra mehetek rájuk – human

Christopher Nolan nem érdemtelenül nőtte ki magát hollywoodi jelenséggé, okosan bólintott rá a kötelező stúdiófilmekre, amelyek szünetében szépen vitte a szívének kedves(ebb) projekteket is, hogy végül eljusson arra a pontra – ami olyan kevés rendezőnek adatik meg – vagyis hogy azt csináljon, amit csak akar. Ez a karrierösvény most a Dunkirkben teljesedett ki, amihez mellesleg egy 20 millió dollár + 20% a bevételből csekket is csomagolt a Warner.

Dunkirk sztorija jó eséllyel derenghet még a töri órákról, de csak a kötelező ismétlés kedvéért 400.000 szövetséges katona ragadt a névadó parton, körülölve a tengerrel, másik oldalról meg a még inkább fenyegető német csapatokkal és itt kéne valamit cirkumveniálni. A sztori nélkülözi az eposzi csatákat, a hatalmas hősöket, a végkifejletet leszámítva a katartikus csúcspontokat, szóval elég vastag kérdőjeleket vet fel, hogy miért esett erre Nolan választása, amikor a világon bármit megfilmesíthetett volna.

A megfejtés a film megtekintését követően (és közben is) egyértelmű. A rendezőt még huszonéves korában a környéken hajózva rántotta be a hely varázsa, illetve az epikus evakuálás története, rittyentett is gyorsan egy alig 70 oldalas forgatókönyvet, aztán úgy döntött ül rajta még vagy 25 évig, amíg 1. bármelyik stúdió bevállalja a kvázi kísérleti dramaturgiát, 2. neki is lesz elég rutinja, hogy visszaadja azt, ami összeállt a fejében.

A Dunkirk története ugyan is három szálon fut, amely önmagában még kevés lenne az üdvösséghez, ellenben az, hogy mindegyik eltérő idősíkot dolgoz fel, egészen sajátságos szerkezeti kihívásokat és ziccereket eredményez. A sarokba szorult katonák epizódja egy hetet, a hajón feléjük érkező civil felmentő sereg egy napot, Tom Hardy a levegőben huligánkodva pedig egy órát kap a fiktív játékidőből.

A film eleve jókora távolságot tart a nézőktől, szemlél, megfigyel, még csak nem is vizsgálódik, csak ott van az események állandó gócpontjában, ahol szinte nem is húsvér karaktereket követünk, hanem inkább testet öltött érzelmeket. Ráadásul nem is szélsőséges érzelmi skálákon ingázunk, a félelem, a rettegés és a túlélési ösztön nyilvánul meg egy-egy katona (esetlegesen civil) cselekedetein keresztül és megpróbál minket is valamilyen szinten beemelni a történetbe.

Hogy Nolan mennyire következetesen tart távolságot direkt, vagy éppenséggel miként nem tud magával húzni a sztoriba, ebben nem szeretnék állást foglalni, de az események láncolata közötti állandó kapcsolgatás tudatosan, vagy sem, de kizökkenti a nézőt. A partszakasz bemutatása az első percektől kezdve rémisztően fenyegető a hatalmas kietlen totálok ellenére is és amikor az ember éppen elkezdene filózni a saját múlandóságán, hirtelen kiszakadunk a fojtogató élettérből és megyünk tovább.

És ezt a jó(?) szokását a film végig megtartja, a mai túlnyújtott stúdiófilmekkel szemben a becsületére válik a mindössze 100 perces játékidő, amit Nolan eszement feszültséggel tölt meg, az elsőtől az utolsó percig kisebb pihenőkkel kapkodod a levegőt és szorítasz az egy-egy ismerősebb arc életéért. Hiába a szinte indokolatlan mennyiségű székkarfa markolászás, fél óra után elkezdtem agyalni, hogy most vajon az egyedi dramaturgia kínálta kihívások, illetve lehetőségek és az embertelen feszültség oltárán vajon Nolan feláldozta-e annak a lehetőségét, hogy a nézőt érzelmileg is közel engedje a filmjéhez? Nem akarok túlságosan bölcsészbe átmenni és lélektani elemezgetésbe csúszni, de miközben szinte árad a vászonról a katonák sugallta borzongató fenyegetettség érzése, a film inkább szinten tartja a pulzusodat, de mintha egyáltalán nem pályázna együttérzésre.

Ezt támasztja alá, hogy a film végi kötelező, néhol akár még giccsesnek is titulálható megmozdulások ellenére, tényleg nélkülözi a zsáner jellegéből kötelezően adódó pátoszos megnyilvánulásokat, felszólalásokat és a lehetőségeihez mérten csupán objektíven megfigyel. A színészek ehhez tökéletesen asszisztálnak, körvonalas archetípusokat kapunk: Mark Rylance visszafogott, de mégis két lábon járó megtestesült humanizmus, Hardy hős figura (aki valamilyen Nolan fétisből kifolyólag most is maszkban tolja a film 99 százalékát), a kvázi főszereplő Fionn Whitehead meg a kisember, a mi kis avatárunk. Egyedül a One Directionös csávó lóg ki, akinek az érzelmei szintén teljesen reális mélységekben járnak, de valahogy mégis furcsa az önző dicsőségvágy a többiek puszta életösztöne mellett.

A film Nolantől megszokottan technikailag csodálatos, a tripla dramaturgiai csavar csúcspontjai ahogy illeszkednek egymásra és alkalmanként összefonódnak egészen bravúros és mellette a képek, a vágás, a zene, hangok összhangja egyszerűen lenyűgöző. De ezzel soha nem is volt gond nála, de ismét csak az az érzésem, mint mindig, hogy túl nagy fába vágja a fejszéjét és amit látsz a vásznon, az elmarad attól, mint ahogy látod. Mert az utóbbit, amit technikailag letesz ismét az asztalra, azt tényleg tanítani kell, pont, ezen nincs mit vitázni. Szóval a film összességében hibátlan, de mégsem tökéletes.

48 hozzászólás a “Dunkirk” bejegyzéshez

  1. Karfába kapaszkodós, lélegezni is elfelejtős fantasztikus az egész. Az egyik ha nem a legjobb mozi ami valaha született. Viszont igaza van a kritikusoknak is, filmként már nem állja meg a helyét. Kicsit nrkem a Gravitáció jutott eszembe, moziban mindent megér, otthon a laptopon, de még nagy tv-n viszont biztos nem lesz ekkora élmény.

  2. Nem úgy ültem le a Dunkirk elé, hogy egy klasszikus értelemben vett háborús filmet fogok látni. Abban az esetben, szerintem nagy eséllyel csalódtam volna.
    Úgy ültem le, hogy egy túlélő-akciófilmet lássak, háborús közegben. Így viszont, nagyon is tetszett végül, amit kaptam. Az időtartam igencsak megfelelő, jó, hogy ezt nem próbálta Nolan eladni a szokásos filmhosszával, mert azt valószínűleg katasztrófa lett volna. Nekem egy kicsit számítógépes játék után érzetem is volt, nem akarok ezzel tiszteletlen lenni, szerintem a film sem volt az, csak mint eszközt érzem nem csak az operatőri munkára sokszor, de magára a karakterekre is. Merthogy kvázi a lehető legminimálisabbak, de azért, hogy “beléjük bújhassunk”.Szóval kicsit úgy éreztem egy több szálon futó FPS játék szereplői vagyunk, lehet hülye hasonlat. A Gravitációt anno szidták páran, mert nem igazán tudtunk meg olyan sokat a főszereplőről és így nem mindenkit izgatott annak az élete. Nos a Dunkirkben ez ugyanúgy megvan, pont annyit tudunk a civilekről, a katonákról, amennyit kell…nincs idő másra, hogy ez feszes legyen, és a szálak egymásba érhessenek. Szerintem, ha valaki nem képes szorítani akár az űrben, akár háborús környezetben a másik emberért háttértörténet nélkül, csak azért, mert embertárs, az tök feleslegesen ül be bármelyik ilyen filmre.
    A zene és a megfelelő hossz miatt is feszült a film. A fényképezés gyönyörű. Az ismertebb színészeknek nem igazán kellett olyat alakítaniuk, amit más ismeretlenebb arcok nem lettek volna képesek szerintem. Amúgy izgalom volt bőven, és könnyen együtt éltünk a filmmel, értem ezt úgy, hogy visszatartottuk a levegőt és hasonlók :D
    Viszont ez egy nagyon egyszeri élmény. Annak viszont megéri.

  3. “Szóval a film összességében hibátlan, de mégsem tökéletes.”

    Hogyan lehetne egy film tökéletes? Csak sajnálni tudom azt aki így néz filmeket. Ezeknek a szórakoztatás a céljuk. Egy élmény szerzése. Nolan pedig kifejezetten erre hegyezi ki a filmjeit.

  4. és milyen lett a szinkron? bár gondolom, nem beszélnek benne annyit, hogy el tudják rontani.
    félek Hardy maszkos motyogásából egy szót se értenék OV vetítésen felirat nélkül XD

  5. @clegane:

    Nekem is ez a félelmem az OV-val. Mi lett a feliratos vetítésekkel ? Olyat csak a Valerianból láttam.

  6. Ez a film szerintem gyenge. Egyszerűen nem értem ezt az óriási kritikai hypeot. Háborús filmnek értékelhetetlen, drámának harmatos, a képi világa meg steril és unalmas. Nálam ez max 6/10

  7. Na az a helzyet gyerekek, hogy nem szokasom szinkronos mozit nezni, de az imax miatt kivetelt tettem, MEGERTE! Olyan komoly hangok vannak imaxben, hogy lehidaltam. A hangvagas 100% oscar dij!! Nem log ki a szinkron, pedig tenyleg feltem tole. Szoval Imax Imax Imax, ilyen hangokat meg nem eltem at moziban, amikor visszalonek a bombazorol majdnem elhuztam a fejem :))

  8. Egészen zsigeri, torokszorító, székbepaszirozós élmény. IMAX itt iis, a szinkron rendben van, főleg hogy, a lényegi jelentek mind kommentálásához nélkül zajlanak. Hardy amúgy a szemével is olyat játszik, hogy ihaj. Túlzás nélkül állítom, hogy nincs 10 sornál több szövege. Nem is kell. Nem volt miről beszélni. Nincs motyogas sem, szóval OV sem akadály.
    Igazi mozi élmény, de szerintem a Gravitacióval ellentétben, ez majd Blue-rayről is megállja a helyet. Vagy csak nekem jönnek be nagyon ezek az idő vonalak között ugró, de párhuzamosan zajló események, iszonyat feszültséggel. Őrületen szorítasz olyan karaktereknek, akiknek kb a neve sem hangzik el, és ez így van rendben, nem egyszer megkönnyeztem. És igen az a hangvágás. Damn. Micsoda hangok voltak ott…!
    Nekem a Rises és az Interstellar nem vitte le a fejem, sőt, így még többet vártam Nolantől, de most nálam nincs egy szó panasz sem. Csak állótaps.

  9. Igazi nagyvászonra termett remekmű.
    Csak néhány kósza gondolat:
    A repülős szegmens csúcspontja és levezetése valami fantasztikus volt.
    Ha valaha háború törne ki én Mark Rylance karaktere mellett akarok lenni.

    Fantasztikus élmény volt,de azért én is utánaolvastam,így tudtam nagyjából hogy mit várjak tőle.
    Év végi top10-ben biztosan benne lesz.

  10. Óriási filmélmény volt. Ez nem egy Saving Ryan, de nem is kell elvárni tőle, mivel teljesen máshogy közelíti meg a témát, és személy szerint engem iszonyat felkavart, mintha tényleg ott lettem volna a srácokkal a parton. Hatásvadász, ami az elejétől a végéig pörög, nem ül le, és nem hagy békén, mint maga a háború. Lehet utálni Nolant, de ez az egyik legjobb film volt amit valaha láthattam.

    IMAX only

  11. Hát sokkal jobbat vártam!!
    A film maga technikailag fényképezés hang stb tényleg zseniális!!!
    Még az idősíkok feldolgozása is!
    Mondjuk azt is megértem hogy ez a Nolan stilus sok embernek nem igazán jön úgy át!
    Viszont a forgatókönyv hát közepes! Mondjuk azt gondoltam hogy nem lesz történelem hű mint általában a háborús filmek mert hát a szövetségeseket mindenképp tömjénezni kell….! Viszont az nagy pozitivum hogy kiemelte hogy nem fogadták a katonákat Angliábán mindenhol hősökként sőt inkább gyávákként néztek rájuk sokan saját magukra is! Plusz hogy a film végén mindenkinek aki tud egy kicsit gondolkodni egyértelmű volt hogy a németek hagyták őket elmenekülni!
    A légi csaták nagyságát hiányoltam oké nem akartam egy Pearl Harbor vagy egy angiai csata szintűt de sztem a film hez képest elég visszafogott volt amit sajnos azzal kompenzált Nolan hogy Hardyt mint szuperpilótát mutatta be aki még motor nélkül is zuhanás özben lelő egy ellenséges gépet!! Na az már sok volt!!
    Jó volt de jobbra számítottam !! Ettől függetlenül újrázás még a hétvégén kötelező!!

  12. Teljesen egyetértek az írással. A folytonos feszültséget sajnos nem lehetett fent tartani, ezért is ült meg néhol a film, vagy inkább átcsapott vontatott vívódásba, ami nem feltétlen baj, hisz ez az esemény kb így nézett ki. Ha akció dúsabb lett volna, akkor talán el is vesztette volna azt a valamit, ami kiemeli a háborús filmek közül. Viszont ez inkább amolyan thriller szerű, mint akció. De kifejezetten tetszett a realitása, amikor a stukák alá szállnak, majd a bombák süvíteni kezdenek.. Ugyebár a németek voltak olyan kedvesek, hogy a bombák orrára orgona sípokat raktak, hogy azzal a rémisztő hanggal megtörjék az ellenséges katonákat. Pl ez a rész a moziban csontig hatolt. Vagy ahogy az angolok arroganciáját kezeli a film.
    De lehet azért ült le nekem néhol, vagy inkább úgy mondom, hogy kiestem a pixisből néha, mert előttem, mögöttem és bal oldalamon folyamat pofáztak az emberek. Hihetetlen basszameg, hogy még mindig nem képesek az emberek megtanulni azt az alapvető illem szabályt, hogy moziban, könyvtárban nem pofázunk hangosan meg telefonozunk a mások pofájába.

  13. Human. Azt hogy érted hogy nagy fába vágta a fejszéjét?
    Szerintem ez így volt jó ahogy van. Ez egy mestermü lett szerintem. Amikor vége lett a filmnek csak ültem szótlanul bámultam ki a fejemből, mert annyira letaglózott, hatalmas. Ezt mindenkinek látnia kell, ha tehetitek Imax moziba.

  14. nem én írtam a posztot, ahogy azt a bevezető és a poszt végén a név is mutatja

  15. “De lehet azért ült le nekem néhol, vagy inkább úgy mondom, hogy kiestem a pixisből néha, mert előttem, mögöttem és bal oldalamon folyamat pofáztak az emberek. Hihetetlen basszameg, hogy még mindig nem képesek az emberek megtanulni azt az alapvető illem szabályt, hogy moziban, könyvtárban nem pofázunk hangosan meg telefonozunk a mások pofájába.”

    Jaja, ezért mentem én mindig hétköznap délelőtt anno, bár nyáron akkor is vannak mások és elkúrják az élményt.
    Kár, hogy nincsenek kisebb, kibérelhető különtermek, úgy tuti megint járnék moziba.

  16. Azt szerintem könnyű szívvel ki lehet jelenteni, hogy ez Nolan eddigi legjobb filmje, talán összességében is, de rendezésileg biztosan.
    Maga a forgatókönyv most is hagyott pici kívánni valót maga után (engem a végén kicsikét idegesített az éppencsak nem giccsbe hajló pár perc (hiába volt ez is tulajdonképpen valós), ez már az Interstellarnál is zavart kicsit a vége felé.

    De persze ettől még így is 10/10-es moziélmény. Ja, igen. Moziélmény. Méghozzá IMAX moziélmény!

    Pár napja kiakadtam, hogy nem lesz OV IMAX vetítés, és azon tanakodtam mit csináljak, végül arra jutottam, hogy (feltételezve, hogy tényleg annyira jó mint mondják), először megnézem IMAX-ben, aztán OV-ban 2d-ben.

    Nos, valóban esélyes, hogy másodjára is meg fogom nézni (szerintem egyáltalán nem egyszeri film, ahogy valaki fentebb írta), de csak is IMAX-ben. Nincs értelme máshogy. A szinkron teljesen oké lett, ráadásul max. a film ötödében van párbeszéd, de még lehet ezzel is sokat mondtam, tehát egyáltalán nem zavaró. A látványt meg nyilván az IMAX adja vissza teljességében.

    Hogy film lesz-e ennél jobb idén, elképzelhető, de moziélmény tuti nem. Nolan-t én továbbra is zseniális rendezőnek tartom, aki mindig képes újat mutatni és egy picivel feljebb és feljebb rakni a lécet. Tényleg olyan mitnha nem tudna (nagyot) hibázni.

  17. DarthMalgus:

    Sokkal kozelebb all a valosaghoz a filmben bemutatott legicsata, mint pl. amit a pearl harborban mutattak. Amugy meg nem zuhanas kozben lotte a stukat, ezt honnan vetted? Allo motorral siklott…nagyon sok ilyen talalat volt a vilaghaborukban, az a stuka zuhanobombazaskor megy max 300al, a spitfire motor nelkul siklas kozben mondjuk 170-180 az optimuma, kicsit belenyom es siman utoleri a stukat, merul mint a balta de repul es nem pedig zuhan.

  18. Ragnar SPOILER!!! Ja olyan sokáig siklott párszáz méter magasan, hogy még légicsatába tudott keveredni, majd végigsiklotta az egésznapos evakuációt, és végül a kiürült partra leszállt, hogy elfogassa magát a németekkel. :DDD Azért ebből is látszik, hogy a kevesebb néha több.

  19. Mel Gibson most tanulhat Nolan-től, hogy a háborús film nem egyenlő a mészárszék stílusú filmkészítéssel. Itt a Dunkerk rendesen meglepett: csak a SPOILER! vérző fejű civil tinédzser fiú volt a filmben vörös és a lekváros szendvicsek.

  20. Ennyire jó filmet rég láttam! Valamiért a Saul fia jutott eszembe az elejéről…de ez lehet az én hülyeségem.

  21. Nyílméregbéka: A 3 szál nem egy idősík, párhuzamos sztorik, de nem egy időben. A repülős szál csak néhány óra, tehát szó sincs azokról a hülyeségekről amit írsz. Ha ilyen fogalmatlan vagy, akkor inkább maradj csendben szerintem.

  22. @Nyílméregbéka:

    SPOILER

    “majd végigsiklotta az egésznapos evakuációt, és végül a kiürült partra leszállt, hogy elfogassa magát a németekkel.”

    Nem ott szállt le szerintem, ahol az evakuáció volt, hanem tovább siklott a partmentén, és az már a németek területe volt. Hiszen szinte azonnal jöttek is érte, majd elfogták, miután kiszállt, épp felgyújtotta a repcsit.

    @Attush

    Mel Gibson csak ne tanuljon semmit. Elég jó ő így is. Más a stílusa, de nagyon jó. Egy élmény volt Hacksaw Ridge! Nolan földhözragadtabb, és reálisabban mutatja be a dolgokat. De sokszor az nem szórakoztatóbb. Őszintén szólva, a Hacksaw-t előbb nézném újra, mint a Dunkirk-öt. Pedig a gyomrom borsó szemű volt végig ennél. Az a suspens “zene” gyerekek, ami végig kísérte az egész filmet. Banyek, áhhh…kész voltam. :))

  23. Imádom Nolant de kezdem azt érezni, hogy az őt körülvevő hype miatt sokan nem tudták objektíven nézni a Dunkirköt. Minimalis spoilerek lesznek.

    1. Nulla feszültség. Ezek a katonák elvileg két oldalról voltak fenyegetve-a tenger és az ellenség között- de egy pillanatig nem éreztem azt, hogy fogytán lenne az idejük, mert annyira közel járnak már a németek. Ki voltak szolgáltatva elvileg, de ez csak szövegben hangzott el nem igazán éreztem.

    2. Fulladáspornó. Ez a film kb arról szól, hogy hány féle módon lehet megfulladni a tengerben. Általában azért kellett izgulni h az adott karakter ne fulladjon meg.De amúgy Tom Hardyn kívül nem is nagyon volt kiért izgulni. A karakterekről semmit nem tudtunk meg teljesen arctalan volt mindenki,ugyanakkor a 400.000 katona is maximum pár ezernek érződött.

    3. A zene elhiszem, hogy atmoszfératemető akart lenni,de engem inkább idegesített sokszor (pedig volt pár ismerős hang a The Dark Knightból)

    4. A megbontott idő teljesen öncélú volt semmi pluszt nem adott a filmhez, ha Cilian Murphy karaktere nem tűnik fel az egyik mentőcsónakban, akkor az ember kb észre sem veszi, hogy nem párhuzamosan futnak a szálak.

    5. A vége egy kliséhalmaz giccsparádé egy közhelyes monológgal, 0 payoffal. Egyszerűen nem lehetett érezni a TÉTET a film alatt. Azt mondják, hogy karfa markolászó élmény. Ez maximum azért lehet, mert a hangkeverés olyan jó, hogy néha be kell fogni a fülét az embernek annyira hangos a film.

    6. Az atmoszféra teremtő képek szépek voltak, főleg a repülős szálon. De sajnos ez az egész, mint film értékelhetetlen szerintem. Drámához nem elég drámai, háborúshoz nem elég háborús, történelmihez meg nem elég történelmi.

  24. Nandi27:

    Az jó akkor úgy érzem előre magam mint a CSillagok közöttnél, hogy a szájöns fiksönből lett egy családi dráma ami még talán oké lett volna,ha működik nálam,de semmi tét, semmi atmoszféra, semmi ne jött át.
    Úgy érzem ez a sok hájp megint nem nekem kedvez.

  25. A kritika ismét remek, de a film szerintem sajnos csak 6/10-et ér, erősen közepes, ennél sokkal több volt az egészben. Pl. a Vágy és vezeklés öt perces vágás nélküli Dunkirk-je jobban nézett ki, ez sok mindent elmond a végeredményről. :(

  26. Tegnap neztuk meg a moziba a kedvesemel IMAX-be!!!!!Nekem nagyon tetszet!!!!!Egyszeruen le billincselo Nolan nem tud hibazni,tokeletes szineszi jatek,gyonyoru latvany,es tomenytelen mennyisegu feszultseget!!!Ezzekert a pillanatokert erdemes moziba menni!!ALLOTAPS

  27. Kicsit túl volt tolva ez a film. Úgy érzem. Nem emlékszem semmire ami megfogott volna benne, légi csatákból állt a film , meg abból h várták mikor jön egy másik hajó a német katonákat még csak nem is mutatták holott mindenki arról beszélt h itt vannak a seggükbe. 7/10

  28. Ghostface:

    én pont ezt nem éreztem. a filmet nézve végig az volt az érzésem, hogy gyakran hatásvadász jelenetekkel meg vagyok vezetve, ezért a végénél sem maradt semmi katarzis, csak köszönöm, szép volt, de ennyi. nem ragadt meg, utána sem kattogtam rajta, csak elismerés, hogy technikailag ez nagyon rendben volt.

    a nagy fába vágta a fejszéjét meg: ahogy írtam, a dramaturgia felfűzése, az esemény komplex bemutatása, mellette a suspense (az egymásra borított cselekményszálakkal) és állandó feszültség teremtése, ez így egyszerre sok volt. ezért is nem adott nekem érzelmileg semmit az egész, pedig nem hiszem el, hogy ennyire igyekezett volna a távolságtartással.

  29. Szerintem fantasztikus élmény volt IMAX-ben. A fényképezés, és a hangok nagyon pengén sikerültek, a vadászgépek mintha a fejed fölött süvöltöttek volna el, a bombák az arcodba csapódtak, nagyon rendben volt. Igazi nagyvászonra termett remekmű Nolan papától.

  30. A mentőakció méretét, jelentőségét figyelembe véve, grandiózusabb filmre számítottam. Kicsit a Honfoglalásra emlékeztetett, amiben hat magyar harcolt öt besenyő ellen és ez volt a magyarság létét fenyegető veszély.
    Itt is volt néhány hajó, pár száz katona, két-három repülő mindkét oldalon aztán ennyi.

  31. Christopher Nolan filmjei közel talán ez tetszik a legjobban. Ill. fej-fej mellett halad a Mementóval, ami azért érdekes, mert tök más filmek.

    Az utóbbi pár filmje talán egy kicsit túlsáfosan is hosszúra sikeredett, modorosan komolykodók voltak (ezt mondjuk az Eredetnek smán elnéztem, merthát, hmmm, eredeti volt, de az Interstellarnál már fájdalmas volt). Ez, ebben jó, semmi sallang.

    Mondjuk azért így is volt gyenge pontja, a szenvedés a parton megfeneklett hajóban kissé túl volt lihegve, és hát Tom Hardy röpködése a végén elég röhejes volt. Arról nem is beszélve, hogy engem baromira kizökkentett, hogy sok tengerparti jelenetben ahol látni a házakat (mint az előbb említett repülésnél), nagyjából meg sem próbálták álcázni a modernebb épületeket.

    Pár poszttal itt fentebb jajgattam, hogy megfájdul már a fejem a képregényfilmek komputeranimációitól. Öcsém, egyszerűen lehidaltam, hogy mennyivel látványosabb tud lenni három Spitfire repülése az üres tenger felett, ha jól használják a technikai eszközöket (beállítások, fények, szögek).

  32. A warner és syncopy logókban elrejtett tengerparti kép után bumm egyből amilyen jól indult a feszültség- és félelemkeltés annyira veszett el ez a varázs a későbbiekben. Ezt nálam az idősíkban ugrálás vágta keresztbe. Pl a repülő lezuhanós-kimentős rész ami egymás után mutatva pörgősebb lett volna. Imax ide vagy oda amikor bekúszik a fiatal srác feje mellé a nagy hajó úgy rángott a kép majdnem elszédültem. Azt már megszoktam hogy az amúgy mindig zseniális Zimmer zene túl van nyomva az összes Nolan film alatt, de egyetlen repülő miatt ugyanazt a nyúzás muzsikát ellőni ötödjére a végén már soknak éreztem. Ahogy többen is írták CGI mentes megoldások nálam is mindig előnyben, rengeteget ad hozzá a filmélményhez. Nem az év filmje, de kár lenne kihagyni. 7/10

  33. Jelenleg, egy Liszt(zeneszerzőről) szóló film, nem megy fel 200 millióra(US), mint az aranykorban.(30-40-50-es évek).
    De ma már a Egy csodálatos elmés sem.
    A mozi most a tömegjelenetből szerzi a nagy bevételt, a többi házimozi.
    Jó, hogy most nem bőrgatyában és maszkban volt ugrálás,és hangorkán.
    Remélem a stúdiók rámennek a történelmi filmekre,a csatákra.
    Csak egy szabály van, Nolan kapja az összeset:)
    Rendező, stáb hiány van.
    Ha bukik egy ww2 film, azt mondták lejárt, közben csak el van szúrva a még nem bizonyított eleget filmesekkel.

    Film.
    Elmentem a partra, megnéztem a küzdelmet az életért.
    Beállítások egyszerűen nem engednek el.
    Ennyi.Semmi több, de itt nem kell moralizálni, a humánumnak a sok szenvedés után magától kell jönnie.
    10/9.

  34. Olyan volt ez a film, mint az érzelmek nélküli szex.

    Amíg benne vagy jó, de az orgazmus után nem marad semmi, csak fekszetek egymás mellett.

    Az biztos, technikailag, dramaturgiailag, szóval egy az egyben egy igazi audiovizuális orgia a film.

    Ellenben nem marad utána semmi, csak az űr.

    Nem a sztorit hiányolom, mert ezt kárpótolta a zseniális, ugrálós megvalósítás.

    Ellenben a karakterek által lehetett volna közel hozni a filmet érzelmileg a nézőkhoz, de ez itt nem történt meg.

    Nem kedveltem meg egy szereplőt sem, nem voltak kidolgozva.
    Számomra még mindig a Ryan kozlegeny az etalon, napokra nyomot hagyott bennem annakidején…

  35. A háborús filmek, vagy háborúhoz köthető filmek kategóriája nem a szívem csücske. Nolan rajongó vagyok, úgyhogy ez az elegy vmennyire hozzásegített ahhoz, hogy helyén kezeljem a Dunkirk-öt..
    Szőrös szívvem azt mondanám, hogy ez egy írtó steril film, MINDEN szempontból. Filmrajongóként meg azt mondanám, hogy egészen egyedi filmélményt adott, nem az év filmje, de emlékezetesre sikeredett.

    Hogy nem sikerült egyik szereplő sem iránti vmiféle érzelmet korbácsolni, nálam ez nem igaz:D Nem feltétlen kell bemutatni vkinek az egész életútját ahhoz, hogy bizonyos tetteivel, döntéseivel ne szorítsa össze a szívem akár egy mm-nyit is.
    Szóval ez a része sztem működött. És mivel a történelemnek ezt a szegmensét nem szívesen teszi ki senki az ablakba, nyilvánvalóan nem várható katarzis. Nem is értem, hogy aki katarzist várt, mire számított…olvassatok utána. Szép és jó, hogy több ezer katonát sikerült kimenekíteni, de több mint harmincezren haltak ott meg.. Szóval ha a kép egészét nézzük, nehéz tiszta szívvel örülni..

    Borzasztó hangos volt, borzasztóan szép képekkel teli. A kevés szövege ellenére tőlem fokozott odafigyelést igényelt, hogy fel tudjam venni a film ritmusát. Ebből az 1óra/1nap/1hét felosztásból talán csak az egyik szintet (1hét) nem sikerült igazán átadni, a többi előtt emelem kalapom.

    Nyilván nem kerül be a top3 Nolan film közé, de ez betudható a legelső mondatomnak. És azt érzem, hogy a rendező úr ezt inkább magának készítette, ami nem baj. Tegye csak bele a saját világát, elképzeléseit, az meg hogy ha nekem nem jön át a választott történet/kategória miatt, legyen az én problémám.

    Egyébként remek kritika lett, egyet tudok érteni vele.

    off:
    De az, hogy még IMAX-ben is kifogom a későn érkező, akkor is és a film alatt VÉGIG pofázó ostoba bamba nőt, arra már nincsenek szavak, amikkel kifejezhetném, mennyire gyűlölöm és megvetem azokat az embereket, akik nemhogy a környező embereket, de magát a filmet sem tisztelik meg ennyivel.

    7/10 de nem mindenkinek való és nagyon sokan nem fognak tudni úgy tekinteni rá, ahogy kellene.. pedig emögött is volt ész

  36. Örülök hogy nem csak én látom így! Steril, moziban egyszer nézős darab, kiváló hanggal és operatőri munkával, de egy erősen túlértékelt közepes film lett, amit nem fognak évek után is emlegetni és mérföldkőnek tekinteni, ebben biztos vagyok. Furán fog hangzani de örülnék ha Nolan bukna és visszatérne a kis költségvetésű intelligens film készítéshez, mert már minden csak a monumentalitásról szól és nem érzem benne a szívet.

  37. Csak egy rövid megjegyzés: írjátok, hogy Imax, Imax, csakis Imax… De Uraim: kicsiny országunkban egyedül Budapesten van Imax mozi… Ott is mindösszesen egy, azaz egy darab… Szóval ez nekem (Budapesttől 130 km-re élőnek) kicsit fura… Akkor kinek is készítünk filmeket??? Ja, és eszembe jutott a Ben Hur anno… Csakiz moziban, csakis nagy vásznon… :-)

  38. Tőlem is csak egy azaz 2 rövid megjegyzés:
    Nyugodtan nézeted normál moziban is, az élményen nem fog rontani
    Nemcsak urak írnak erre az oldalra:D

  39. human: világos, persze, csak érkezett egy-két-három-négy komment, amely azt sugallta, hogy ennek a filmnek az igazi élményét csakis az Imax adja. Ezt tartottam furának. Nyilván, van igazság benne, de ma egyelőre csak keveseknek adatik meg az a szerencse, hogy Imax moziban nézzenek meg egy filmet.

    blady: köszi, és jogos! Elnézést a Hölgyektől! :-)

  40. Egy kis segítséget kérnék.

    Debrecenben alig van feliratos vetítés, így OV-ra foglaltam ma estére.Alapfok körüli angollal érdemes beülni rá?Úgy értem keveset beszélnek benne és esetleg az se túl nyakatekert?

    Ütöttem most le szinkronosra is és nagy dilemmában vagyok, nálam tényleg rengeteg elvesz a szinkron szinte mindig, és kva szomorú vagyok h választanom kell hogy vagy a felét, 60% át értem vagy a szinkronon baszom fel magam

  41. Tegnap néztük Dunaplázában, és nem volt teljesképernyős, és eléggé éles sem a kép. Nagyon felhúztam magam, ugye nem direkt volt így?!

  42. Nem tudok hozzátenni semmit az előttem leírtakhoz, személy szerint én rég voltam már úgy moziban, hogy alig vártam, hogy jöjjön már végre a stáblista. Itt ez volt sajna a helyzet, pedig Nolan filmjeinek zömét (Memento, Batman Begins + TDR, Inception, Interstellar) szeretem, ez viszont egyszerűen nem kötött le.

    Egyrészt mert, ahogy írták fentebb, a minimalista megvalósítás miatt nem nagyon éreztem én sem feszültséget, nem jött át, hogy a seregnek a popójában vannak a németek és mielőbb el kell hagyniuk a partot.

    Másrészt viszont a technikai megvalósítás és az operatőri munka hiába tényleg patent, a képi világ szerintem nagyon steril és unalmas (a távolságtartó, enyhén modoros sterilség mondjuk valahol minden Nolan filmben tettenérhető szerintem, de itt az alap téma és a minimalista “történet” miatt különösen kiütközik). A négyszázezres sereg párezresnek érződik, a parton pedig arra sem ügyeltek, hogy a háború után felhúzott modern épületeket meg kikötői darukat kiradírozzák.

    Az eltérő idősíkok szerintem is feleslegesek voltak, szükségtelenül csavartak az amúgy minimális narratíván – a követhetetlenségéről mindent elárul, hogy a film elején szöveggel kellett jelezni, hogy elvileg mekkora időszakot fed le a három nézőpont. Szerintem elég lett volna csak az utolsó 1-2 napot feldolgozni, egyrészt mert a hajós és repülőgépes perspektíva valahogy jobban összeállt, másrészt meg mert a partszakaszi részek amúgy is csak max. egy két napot lefedő szálnak érződtek a nappali meg esti snittekkel.

    Moziban egyszer nézős, de ott is inkább a gyakorlatias technikai megvalósítása és a remek operatőri munka miatt. Egyébként szerintem erősen túlértékelt film, és bevallom, az Interstellar (vagy épp az időrendet szintén csavargató Inception és Memento) után nekem csalódás. Kb. 10/4 vagy 10/5-ös.

  43. 32: “. Kicsit a Honfoglalásra emlékeztetett, amiben hat magyar harcolt öt besenyő ellen és ez volt a magyarság létét fenyegető veszély.
    Itt is volt néhány hajó, pár száz katona, két-három repülő mindkét oldalon aztán ennyi.”

    Ez volt az en nagy szivfajdalmam is. Kamaradarab lett ez igy. Jo kamaradarab, ugyesen epitett feszultseggel, de a mentoakcio grandiozussaga igy nem johetett at.

    Azt meg meg most sem tudom eldonteni, hogy a Memento stilusu idovonal-osszezavaras jot tett-e a filmnek. Erdekes volt, ennyiben most kiegyezek.

  44. @Attush : Mel Gibson szintén rohadt jó rendező, nem kell leckéket vennie. Az pedig, hogy egy csata “mészárszék” -e vagy sem azt a történelemből tudjuk. Sajnos a legtöbb csata igenis mészárszék….. belekkel leszakadt végtagokkal légnyomástól eltorzult hullákkal és cafatokkal. Nem mindegy melyik csatát ábrázolják így, de sokszor kell is, ha realisztikusan akarják ábrázolni a dolgokat.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.