Spenser Confidential: csak a minimumot hozzák?

Esküszöm nem tudom eldönteni, hogy most a készítő Peter Berg & Mark Wahlberg páros csak leszarta az egész filmet, vagy tényleg ennyire elvesztették a kreatív útjukat az évek során? Pedig a közös menetelésük a nagyon jó Lone Survivorral kezdődött, erre a Netflix filmjében vállalhatatlan amit villantanak.

A Spenser Confidential a bűnügyi regényeket fosó Ace Atkins egyik könyvén alapszik. A csávó 2011 óta írt 17 művet… A Spenser Confidential konkrétan bemutatja a híres bostoni (na vajon Mark miért érdeklődött a filmért:) Spenser első ügyét. Bár ha jól látom nem a Wonderland volt az első könyv (a 8-ból), amiben feltűnt a karakter.

A tényleges lényeg, hogy egy volt zsaruról szólnak ezek a történetek, akit az igazságérzete nem enged nyugodni, segít Boston ártatlanjain, akiket a rendszer eltapos. A mostani filmben mondjuk tényleg személyes is az ügy, mivel azt a férfit ölik meg, aki miatt hősünk anno börtönbe került, de a gyilkosságban egy ártatlan áldozat is akad, így Spenser beszáll, és hát nyilván nagyobb az egész összesküvés, mint elsőre látszik.

Az alapfelállásból bármi lehetett volna. Mark Wahlberg elmegy a főszerepben, a segítőtársai is korrektek, Alan Arkin persze csak szokás szerint hozza amit kell. Ami meglepett, hogy a “tessék, improvizálj pár vicces mondatot” Iliza Shlesinger mennyire rendben volt néha. Bár lehet az akcentusába bele lehet kötni. Nem is ez a lényeg, mert mondom, az alapokból lehetett volna építkezni.

Ezzel szemben a film konkrétan olyan, mintha egy első vázlatot forgattak volna le, vagy valami kókler vágta össze a végeredmény, aztán “jó lesz az a Netflixre, hagyjuk már” módon elmentek sörözni, miután beküldték a 70%-os utómunkás Spenser Confidentialt. Egyszerűen nem következik minden jelenet egymásból, mindjárt mondom bővebben, és konkrétan nem is tudják eldönteni mit akarnak.

Egyrészt ott a haverzsarus irány, ugratja egymást Spencer és a segítője, Hawk, de ezt nem tolják meg eléggé. Másrészt pedig a melodrámát, a komorságot és a nyomozást iszonyat erővel tolják. Viszont ahhoz meg az ügy egyszerűen nem elég kidolgozott. A zsáneres végkifejletet tekintve ebben a formában B-mozis a film, nem pedig egy presztízs thriller-dráma. Amivel nincs baj, csak a Spencer Confidential nem B akar lenni, ez tisztán látszik rajta, de sem a könnyedség, sem a másik oldal nem megy neki. És igenis itt bejön az, hogy nem plothole-okon akadok ki, vagy ilyesmi, de az ügy olyan random “nyomokon” halad előre, hogy tényleg rossz volt nézni. Amikor megakad az cselekmény, akkor mindig van valami kényelmes (írói szempontból) fordulat, és kész. Nem áll össze.

És az észrevételemet, mármint hogy nem volt benne a szívük a készítőknek, szerintem az akciójelenetek húzzák alá. Biztos apróságnak fog tűnni, de ahogy Mark Wahlberg “átugrik” dolgokon, vagy ahogy az elvileg nagybunyós karakterét vágják a verekedésekben, abban tökéletesen látszódik a törődés hiánya. El sem hittem, pedig a karakter viselkedésének alappillére kéne legyen a viselkedése ezekben a helyzetekben. Az egyedüli amit itt pozitívnak mondhatok, hogy nem tör el minden bútor amikor valakivel “találkozik”, riszpekt a kaszkadőröknek.

Konkrétan tényleg azon filóztam közben, hogy oké, a Netflix szabad kezet ad a készítőinek, és ugye keresi a saját filmes blockbuster vagy aszerű franchiseját, de néha olyan, mintha ezzel a kreatívok visszaélnének. Vagy csak erősebb gyeplő nélkül egyszerűen trehányok, ha nem rosszindulatot tételezünk fel a háttérben. Nincs senki, aki rámutat, hogy csiszolják még azt a művet. Persze van, aki jót szállít így is, van aki csak kiéli magát és elvan (mint Bay a Six Undergrounddal), de van aki letudja a munkát és kész. És ez a film az utóbbinak érződött.

human
írta
2020. 03. 08. 03:30
megjelenés
9
hozzászolás


Birds of Prey

Először csak értetlenül csóváltam a fejem, hogy ez a film miképp születhetett meg, de pozitívan nézve a helyzetre: tök érdekes, hogy ugyanaz a stúdió, ugyanazon a képregényes univerzumon alapulva olyan eltérő filmeket képes kitolni, mint az Aquaman, Shazam, Wonder Woman, Joker és hát ez a valami…. film talán.

A történet a Birds of Prey bűnüldöző csapat megalakulásáról szól, amiben itt Black Mask és hát Harley Quinn játszik erőteljes szerepet. Ennyi a sztori, összejönnek a nők, mert a rossz embernek keresztbe tevés miatt muszáj nekik. Aztán belátják, hogy hiába végeztek egy feladattal, jönnek majd az utódok, azokat is le kell nyomni.

De valahogy a film sem erőlteti meg magát a történettel, és nem is az egyszerűségre gondolok, hanem a kidolgozásra. Minden, de minden vázlatos benne (van egy jelenet, amiben rátámadnak Harley-ra, és utána puff eltűnnek a semmiben, csak hogy egy másik érzelmi pontot, az árulást mutathassa a film inkább). A legalapabb dolgok mozgatják a karaktereket, és sokszor ezeket is csak kimondják, nem is mutatják. Konkrétabban Black Canary-t el kell fogadnunk, hogy “hát így volt”, és kész. A Huntressnél még próbálkoztak, Harley, aki amúgy nem is tagja a Birds of Preynek pedig kétszer is elmondja, hogy egyetem-pszichológus-szerelem-joker.

Tudjátok mi jutott úgy a felénél az eszembe? Hogy ez az egész Birds of Prey olyan, mint a zaj. Nem is az, hogy üvölt a zene, de közben képileg is. Konkrétan nem lehet azt mondani, hogy “van pár jó jelenet benne”, mert igazából csak pár pillanat van, azt is a verekedésekért felelősök találták ki, nem a rendező. Nyilván itt is akad olyan nevetséges, hogy valaki fegyvert fog az egyik nőre, erre az valami bonyolultabb hosszú akrobata mutatvánnyal fegyverezi le (ez amúgy sok akciófilmben zavaró).

Viszont az tény, hogy Harley atletikusságát ezúttal komolyan vették, és használja a harcokban. Konkrétan magával az akcióval nem is lenne akkora baj, szemben minden mással, de ott meg ez a tipikus gilrpower zene üvölt, mint a Captain Marvel “i’m just a girl”, meg ilyesmi. Kiabál valami popzenész, miközben kiabálnak a karakterek, miközben minden töréshang ultrahangos, mondom, valahogy nincs egyensúly, csak zaj, az érzékek túlterhelése megy. Pedig lehet ezt jól csinálni, csak itt nem ment.

Konkrétan a Charlie’s Angels ugrott be az akcióról, a komédia részről pedig Paul Feig mindenféle művészi elképzelés nélküli rendezései. Ez utóbbi az igazi mély vágás, tudom. Vajon a színészek mikor éreztek rá, hogy mi lesz ebből? Ewan McGregor például minden mindegy módon túltolta, szórakozott kicsit a munkával, és ez át is jön a vásznon. Ezen kívül Huntress karatere korrekt volt, két poénra épült, de azok működtek. És ennyi a pozitívum? Bírom Margot Robbie-t, de ez így most nem.

Belátom, hogy ez a harsányság, a túltolás egy koncepció része volt, tényleg, de ahogy kivitelezték az nem működik. Pedig lehetne benne valami, láthatóan illene a karakterhez, de amit itt kaptunk annál nekem konkrétan a Suicide Squad is jobban tetszett.

Az R besorolás pedig vicc, teljesen a Joker sikere utáni hozzágondolás, semmit nem hiszek el az interjúkból, hogy “mindig is annak szántuk”, mert akkor nem pár utólag odatett vérfelhő lenne, amiből süt, hogy PG-13 is könnyedén lehetett volna.

A végére pedig nyilván azt mondhatom még, hogy van a végefőcímben valami, nem jelenet, de szerintem nem érdemes bennmaradni érte.

human
írta
2020. 02. 07. 14:30
megjelenés
44
hozzászolás


The Wandering Earth

Lehet csak nálam van rossz helyen az iránytű, de szerintem a Netflixre is felkerült Wandering Earth egyáltalán nem esik bele sem az “annyira rossz, hogy már jó”, sem a tényleg jóba, pedig ebbe a két fajta éltetésbe is belefutottam már. Sőt, a trükkjeit sem igazán tudom méltatni. Basszus, nem akartam ennyire negatívan indítani, kezdjük újra?

Kína legnagyobb sci-fi blockbusteréről van szó, ami elvileg olyan látványos, mintha egy Roland Emmerich filmet (2012, Day After Tomorrow, Independence Day) néznénk. A lényege, hogy a nap elkezd átalakulni, így a naprendszerünk lakhatatlanná fog válni x idő múlva, ezért a Föld kormányai összefognak: építenek egy rakat föld-hajtóművet (ami ha jól veszem ki, akkor a magból meríti az energiát a működéshez), az emberek egy részét pedig a felszín alatti városokba költöztetik. Aztán a Jupiter gravitációját kihasználva el akarják indítani a bolygót egy közeli csillaghoz, hogy ott éljen majd tovább a fajunk mintegy 1000 évnyi utazás után.

Eléggé wtf alapok ezek, és a konfliktus nyilván az lesz, hogy szar kerül a levesbe, izé, tervbe, és már a Jupiterrel való parittyázás során is akadnak problémák. Amit csak összefogással lehet megoldani. És itt jön be a propaganda? De persze többnyire olyan formában, mint az amerikai filmekben amúgy, avagy a világ megmentéséhez mindenki kell, viszont a cselekmény azt sugallja, hogy Kína legyen a vezető ebben. Ezt csak a fő kérdésre értve, hiszen a Kínai utat a mikró szinteken is bemutatja a karaktereken keresztül, akik teljesen mást keresnek, mint például az Interstellar, vagy akár csak a fent említett Emmerich-filmek hősei.

De igazából ez a Wandering Earth legnagyobb problémája: a karakterek. Nem a célok, amikért küzdenek, hanem ahogy kezeli őket a mű. Nem természetesek a döntéseik az addig látottak fényében, és többnyire csak magyaráznak, hogy mi miért van, mutatás helyett. Ahogy sokszor a rossz amerikai filmekben, úgy itt is, néha csak azért csinálnak valamit, mert akkor nagyobb lesz a tét, vagy úgy előrébb mozdulhat a cselekmény, mi meg csak nézünk, hogy “ez túl random”. Az önfeláldozások így inkább viccessé válnak, és mindenféle hozzáértés nélkül, teljesen furcsán vannak kitartva is ezek a jelenetek. Bár itt lehet a kulturális különbség is közrejátszik ezek értékelésében. Az biztos, hogy az egész gépiesnek hat, nem lehet érzelmileg elmerülni a sorsukban.

Persze leragadhatunk a látványnál is, ami aztán tényleg megosztónak tűnik. Amikor az űrt mutatják, az teljesen korrekt, viszont a felszínen folyó akción egyáltalán nem éreztem azt a “hatalmas budget”-et. Amúgy ha jól látom, 60 millió alatti összegért készült a film, szóval igazából ez érthető is. De mondom, még ha be is fogadjuk a látványt, kevés ilyen pusztítást bemutató darab van manapság, akkor is a történet akadozása az, ami miatt a rossz oldalon landol végül a Wandering Earth.

Igazából tudjátok mi ugrott be a legjobban közben, már azokon a műveken kívül, amikből merített (nem Emmerich-re gondolok, csak nem akarom lelőni): a Mag (The Core). Arra az idiótaságra hasonlít ez, nem pedig a viszonylag jól összerakott katasztrófafilmekre.

human
írta
2019. 05. 20. 13:22
megjelenés
21
hozzászolás


Röviden: Night School

Méghogy nincsenek sztárok manapság: ez a vígját csak és kizárólag Kevin Hart miatt jutott el a 100 millióig. Nyilván milliárdig egy név már nem tud elvinni valamit, de a közepes költségvetésnél még vannak akik képesek nagy teljesítményre.

Mindezt azért mondom, mert a Night School valami siralmas volt. Igazából nem is film, hanem pár szkeccs ötlet összefűzve egy siralmas történettel. El lehet mosolyodni párszor, ha az épp aktuális jelenetben levő poén elmegy, viszont amint filmként, a nagyobb képként tekintünk rá, akkor máris bosszankodhatunk.

A főszereplő egy középiskolából kibukott, de azért sikeres csávó, aki a munkahelye megszűnése után rájön, hogy minden értelmesebb helyre legalább érettségi az elvárás. Nosza, el is megy a régi sulijába esti tagozatra. Nehezítés a diszlexiája, és az örökölt hülyesége, meg az is, hogy a jelenleg igazgat egy olyan csávó, aki még középiskolából neheztel rá. Közben még van valami szál a menyasszonyával is, aki elől titkolja, hogy milyen is az élete. Meg… Igazából már ezen látszik, az alap tákoltságán, hogy mennyire vehették komolyan a filmet.

Benne lettem volna egy agykikapcsolósba, azért is ültem elé (még mielőtt ráveszem magam egy nagyobb projektre), sőt, tudjátok, még az elszállt vígjátékokat is szeretem, de ez elsuhant mellettem, vagy nem tudom. Semmiképp nem ajánlott. Pedig olyan jó lenne, ha több értelmes vígjáték készülne.

human
írta
2019. 02. 08. 18:50
megjelenés
7
hozzászolás


Jurassic World: Fallen Kingdom

Ilyen az, amikor a lelketlen hollywoodi gépezetnek ötlete az nincs, csak látja egy film bevételét, és erővel összehozza a folytatást hozzá.

A Fallen Kingdom kapcsán egyetlen dologban reménykedhettünk: a rendezőcsere, J.A. Bayona érkezése talán végre talál valami szívet is a dinoszauruszok történetében. Ez nagyjából 2 percre sikerült neki, amikor tényleg sajnáltam az állatokat.

Azon kívül valami siralmas a film.

Na jó, nem teljesen, akad 1-2 tényleg jó pillanat benne, de ezek olyan borzasztó forgatókönyvre vannak felhúzva, amilyet ritkán látni. Nem azt mondom, hogy Transformers 5 mélység, de a legklisésebb zsánerpillanatokkal nézhetünk szembe folyamatosan, miközben ásítozunk és vigyorgunk pár baromságon. Mármint konkrétan párszor felröhögtem, és nem ott, ahova láthatóan poént tettek, hogy oldják a feszültséget.

Kicsit több baromsággal egy új Hurrican Heist vagy Geostorm lenne előttünk, ami azért elég durva egy alapfilmet is tartalmazó franchise-nál. És itt is azt tűnt fel, hogy már megint a kritikákra reagálnak. Talán mert más ötletük nincs? Büszkén mutatják, hogy a nőn most nem magassarkú van, csak azt felejtik el, hogy valójában milyen volt a karaktere az első részben. Nem azt várom el, hogy realistán börtönben legyen, de kicsit olyan, mintha megcserélték volna a személyiségeket, egyáltalán nem onnan kellene induljanak, ahol a film elején látjuk őket.

Ahogy a film utolsó harmada is ilyen. Volt egy koncepciójuk, ami talán működhetett volna, de utána erővel odarángatták a sakkbábukat, és teletömték felesleggel a megcélzott horrorfilmes alapokat. Na meg a legelső Jurassic Park fordulatok kacsintós átértelmezését. Arról nem is beszélve, hogy össze sem tudom/akarom számolni mennyiszer kerültek p(r)atthelyzetbe a főszereplők, hogy utána egy békés T-Rex vagy Veluciraptor megmentse őket. Tipikusan minden feszültség elmegy, ha a felépített veszélyhelyzetből egy random tollvonással mindig ki lehet húzni a karaktereket.

Igazság szerint még sorolhatnám, de egyszerűen nincs kedvem. Nem számítottam sok jóra, de azt tényleg nem hittem, hogy az érzelmi intelligencia nulla plot-o-szauruszos első részt alul lehet múlni. Hát sikerült, méghozzá már a forgatókönyvnél.

Hogy a marketingcsapat munkájáról ne is beszéljek. Mármint spoileres lenne, de ebben a kampányban nagyon-nagyon sok olyasmit ígértek be, amit a Jurassic World: Fallen Kingdomnak esélye sem volt valóra váltani.

human
írta
2018. 06. 09. 01:01
megjelenés
97
hozzászolás


Mute – a boring találóbb cím lett volna

Eljött az ideje, hogy Duncan Jones ismét kevesebb pénzből dolgozzon. Csak mert a Moon zseniális tőle, a Source Code is elment, de mióta nagyobb bukszából dolgozik, azóta két gagyit szállított nekünk a Warcraft és a Mute duójával. Főleg ez utóbbi fáj, mivel a Netflixnek hála itt valószínűleg megkapta a kívánt költségvetést és szabadságot. És erre volt képes.

A Mute története a jövő Berlinjében játszódik, ahol egy technológiatagadó néma pincér és egy sötét múltú pincérnő összejön. Elvileg nagyon szeretik egymást. Aztán a múlt kopogtat, a nő eltűnik, a férfi pedig film noirosan egyre nagyobb mocsokba kénytelen merülni, hogy előkerítse.

A probléma, hogy itt is hiányzott valaki, aki rendbeszedi a forgatókönyvet, vagy épp a rendező kezére csap, amikor változtatni akar rajta a helyszínen. Viszont szemben a Netflix másik kapufájával, a Brighttal, itt még a szereplőket körülvevő világ sem igazán érdekes, akármilyen pöpec is a látvány. Talán mert ez nem urban fantasy. Mondjuk még így is tele volt sci-fi ötletekkel a Mute, a mostani technológia továbbgondolásával, csak ez semmire nem elég, mert a történetből hiányzott mindenfajta… finomság? Érzelmi töltet? Kohézió?

Az biztos, hogy láthatóan a Blade Runner lebegett a rendező szeme előtt, olyan módon akarta keverni a film noirt és a sci-fit. És megvolt benne a lehetőség valami jóra. Csak aztán elkúrta.

Pedig a történet pofonegyszerű, csak pár emberen át el kéne jutni a gonoszhoz a főszereplőnek, és közben megtudni a sötét dolgokat. De ez már ott sem stimmelt, hogy sem a szerelmesek kapcsolatát, sem pedig a férfi kötelességtudatát nem alapozták meg. Ehelyett néha tök random jelenetek követték egymást. Nem volt igazi ív, vagy épp tét semmiben. Kivéve az utolsó 20 percet.

Egy icipicit spoileres leszek innentől, de mindenképp akarok beszélni róla. Aki meg akarja nézni, az ne olvasson tovább.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 02. 26. 19:58
megjelenés
16
hozzászolás


The Man from Earth: Holocene – avagy borecene

Hogy lehet így elrontani egy baromi érdekes film folytatását? Pedig mindenki pozitívan ült elé, hiszen az előző film rendezője csinálta, a főszereplő is visszatért. Hogy sülhet ez el rosszul? Hát…

Az első film ugye arra az alapötlete épült, hogy pár egyetemi professzor egy erdei kabinban érdekes filozófiai vitába bonyolódik, amikor az egyikőjük kijelenti, hogy többezer éves. A többiek először nem annyira hisznek neki, de idővel megremeg a világképük, mert nem tudják egy kérdéssel sem sarokba szorítani az embert. Aki az egész után továbbáll, mivel kénytelen folyamatosan változtatni a környezetét, hiszen a kora nem változik, ami elég feltűnő pár év után.

Erre a második rész semmit sem tartalmaz az első szellemiségéből. Az egész olyan, mintha valami fanfiction lenne egy E. L. James kaliberű író által. Komolyan, még a pornós kinézetű csaj is belekerül a történetbe, bár a szextől végül eltekintenek. Nem is ez a lényeg, hanem hogy a filozófia, az érdekes vallási és társadalmi kérdések most nem kerülnek elő. Ehelyett a játékidő arra megy el, hogy abszolút minimálköltségvetéses módon 4 egyetemi tanuló elkezd a professzora után nyomozni, mert megsejtik a fenti titkot, miszerint 14000 éves az öreg.

A “nyomozás” egy 20-30 perces felvezetőnek megfelelt volna, hogy a vége ismét a lényegről szólhasson, de nem, itt elmegy vagy 60 perc vele. A “fiatalok rádöbbennek” nem oda jut, hogy az élet nagyjából értelméről beszélgetnek vele ezúttal másfél alapoktól indulva, mint az első rész öreg professzorai, hanem egy thrilleres tetőpontja van az egésznek. Tetőpontnak pedig csak a bagázsból a legrosszabb fiatal színész által játszott srác hite remeg meg John miatt.

Arról ne is beszéljünk, hogy kickstarteren kalapozták a filmhez a pénzt, ami meg is látszik a film kivitelezésén. Ez azt is jelentette, hogy végül ők maguk tették fel torrentre azzal, hogy akinek tetszik, az utólag fizethessen. Dicséretes terjesztési modell lenne, ha a film jobbnak bizonyulna. Viszont a kickstarter kapcsán még az is előkerülhet, hogy sorozatot terveztek belőle, amit a film végi cliffhangerrel fel is vezetnek. Tök feleslegesen, és a fordulat a Forever című sorozatból ismerős lehet. Ezeket már csak amolyan plusz infónak írtam csak ide, mert a film megítéléséhez ezekre nincs igazából szükség.

Az egyetlen amit pozitívumként tudnék említeni, hogy a tényleges színész öregedését beleszőtték a történetbe, megmagyarázzák, hogy az emberiség tettei miatt miért kezdett el öregedni John. Mondjuk ez is eléggé szájbarágós üzenetet tartalmaz.

human
írta
2018. 02. 15. 16:18
megjelenés
13
hozzászolás


Spy: Statham lopja a showt

Erről csak ti tehettek, a sok pozitív kommentetek miatt néztem meg, bár ne tettem volna.

Spy_Jason-Statham

Az persze tény, hogy Statham baromi jó a filmben. Ennek kapcsán meg is értem, hogy páran jól szórakoztak a Spyon. Bármikor feltűnt a csávó, mindig lehetett szakadni, na de ezzel el is fogytak a pozitívumok, és hát egy mellékszereplőről van szó, akinek talán 15 perce ha volt összesen.

Tipikusan olyan volt a Spy, mint a többi Paul Feig-film (az új Ghostbusters rendezője). Az megvan, hogy komédia, ami kicsit ki akarta figurázni a kém-akciófilmeket, de a kezdő lövöldözés olyan unalmas volt, mintha egy tipikus pg-13 20 percen át menekülünk szar akciófilm lenne. A humor kimaradt. És később is ilyen jellegtelen volt a film, mint a rendező többi műve.

spy11

És hát Melissa McCarthy. A legpozitívabb amit róla el lehet mondani, hogy a szokásosnál kicsit elviselhetőbb volt. Na de ugyanúgy káromkodott, mint máskor, a bejáratott rutinját villantotta, csak egy icipicit érzelmesebbre csinálták a karakterét előtte.

A káromkodás külön vicces volt, mármint hogy mennyire mankónak volt használva. Akadt pár kreatív oltás, ezt abszolút elismerem, csak igazából helye nem volt annyira a filmben. Leginkább azért nyomta a főszereplő úgy, mint egy kocsis, mert igazi poént nem tudtak írni. A humor helyett kurvára fel kellett dobniuk a szürke szar kaliberű mondatokat vele, különben feltűnt volna mindenkinek, hogy kibaszottul üres a fosinger filmjük.

ct-spy-movie-review-melissa-mccarthy-20150604

Persze láttam már rosszabbat, na meg a humor a leginkább ízlés függő, például a kínos kajálós jelenetet az elején áttekertem volna szívesen, de akkor is egy maximum közepes darabnak tűnik a Spy, amin néhol lehetett nevetni.

human
írta
2015. 09. 27. 12:14
megjelenés
56
hozzászolás


Röviden: Tak3n

Takháromn, avagy Liam Neeson harmadszor is takarított, és mit tesz isten, jobb, mint a második rész. A probléma, hogy nem sokkal.

Továbbra sem értem, hogy miért hisze Hollywoodban bárki Olivier Megaton tehetségében. A csávó egy kontár. Nyilván a Taken első része megismételhetetlen, még ha hasonlóan erős filmet csinálnának, akkor is kicsit csalódás lenne, de sajnos még csak nem is ezzel a helyzettel állunk szemben.

A történet ezúttal annyi, hogy megölik Bryan Mills feleségét, ő a gyanúsított, de nyilván nem hagyja a zsarukra az ügyet, így elkezd utánajárni a dolgoknak és közben szétüti mindenki gégéjét. Egyszerű sztori, illene egy ilyen filmhez, bár kicsit túlcsavarták, mert… nem is tudom, hülyének gondolták a nézőket. Ennek a következménye az, hogy a gonosz karaktere eléggé 1 dimenziós, rögtön kinyírva az izgulás faktort.

A legnagyobb probléma inkább az, hogy Megaton képtelen jó akciójelenetet rendezni, ami pedig elég fontos lenne egy olyan stílusba tartozó filmben. Agyonrángatja a kamerát, koncepció nélkül, a vágás borzasztó, a kitalált akciók pedig kicsit unalmasak. Mills első menekülését megadom neki, de utána nagyjából 0 a film, amiben Neeson hozza amit kell, Forest Whitaker is ozza a szokásos zsaru figuráját (a SHIELD-ben jó volt vele), de ők sem tudják megmenteni a földbeállástól a filmet.

A posztereken az volt, hogy it ends here, remélem ezután békén hagyják már karaktert.

human
írta
2015. 03. 31. 17:17
megjelenés
6
hozzászolás


That Awkward Moment (Csajkeverők): that? az összes az!

Van az az érzés, amikor a film 3. percében ráébredsz, hogy ez szar lesz. Na az Awkward rendelkezik vele, méghozzá akkor üt a ménkű, amikor a három főszereplő jóbarát egyik tagja elmeséli a válását. Pedig poénosnak szánták a jelenetet.


Tipikusan olyan romantikus komédia, aminél az utóbbi nem nagyon van jelen, pedig szerintem az volt a cél, hogy vicces legyen a film, amellett, hogy a modern párkapcsolatok egy részét bemutatja. Gondolom a 3 jóbarátos bevezetőből kitűnik, hogy mind máshogy áll a nőkhöz, így tulajdonképpen 3 darab 30 perces kisfilmet kapunk nagyjából, bár Efron története kicsit jobban ki van emelve.

– You had sex with a beautiful woman for me?
– Yes.
– Thank You.

Szerintem a színészekkel nincs baj, de a forgatókönyv és a rendező simán elgáncsolta mindet. Ez a legjobban ott vehető észre, amikor a végefőcímbe belefűzött vicces és elrontott jeleneteket nézi az ember. Többet lehet rajtuk mosolyogni, mint az egész filmen.

Az Awkward Momentből minden hiányzik ami egy jó vígjátékhoz kéne. Nincs benne lendület, játékosság, mindenki kicsit kínosan érzi magát a szerepében, és a többi. Mindemellett még igazi romantikus filmnek sem működik, mivel az összes bonyodalom halálunalmas és még csak kidolgozva sincsenek a már említett 3×30 miatt.

– I just took a shit in there.
– Every time!

A film megnézésre után ezekre lesz szükségetek:

Mit mondhatnék ide a végére? Mindenképp kihagyásra javasolt, pedig a most feltörekvő fiatal tehetséget elnézve akár jó is lehetett volna.

human
írta
2014. 06. 24. 14:15
megjelenés
4
hozzászolás


Monuments Men: tévésorozat agyonvágva?

A Műkincsvadászok simán lehetett volna jó, elég csak megnézni a szereplőgárdát, de valami rohadtul mellément benne.

Monuments-Men-tobb-ilyen-kellett-volna-sracok

Most komolyan, megnézed ezek az arcokat, és máris kialakul benned egy előzetes kép a filmről. A legfőbb probléma a Monuments Mennel, hogy kibebaszott ritkán vannak mindannyian közös jelenetben. Az a pár perc, amikor ez megtörténik, az szórakoztató, és olyankor úgy érzed, hogy ebből lehetett volna valami, aztán…

A történet ez esetben ugye annyi lenne, hogy a második világháborúban volt egy osztag, aki a műkincsek után eredt. Jó öreg Hitler összeharácsolt mindent, ki is akarta állítani a Führer múzeumban, de a saját hadseregük által is akadályozott eltökélt férfiak a nyomára akadtak a képeknek és szobroknak, mentették a náciktól amit lehetett. Sőt, nem csak a németektől kellett tartaniuk, hiszen az oroszoktól is a műkincsek után eredetek páran.

El is jutottunk a második problémához: Clooney, aki ugye rendezte, igyekezett minden állomását tudósítani ennek a műkincs keresésnek. Ez többnyire azt jelenti, hogy ilyen 5 perces kisebb epizódokból áll a film. Oké, ez tipikus lenne, a probléma, hogy nem igazán kötődnek össze élvezhetően ezek a szálak.

Ezzel még nincs is vége a negatívumoknak, hiszen az egész projekt már ott hibás, hogy nem döntötték el a stílusát. Egyik pillanatban Damon és Clooney karaktere hülyül, mintha az Ocean’s 11 második világháborús verzióját néznénk, a következő percekben meg halálkomoly hegyibeszédet kapunk a művészetek fontosságáról az emberiség egészének számára. Ez utóbbi jelenetek katasztrofálisak a filmben, amiben sok komolynak szánt történés paródia szerűen van előadva, és az elhulló csapattagok semmiért nem gyászolhatóak igazán, annyira nincsenek felépítve számunkra. (Kerítsük elő a szobrot, mert NEMEMLÉKSZEMANEVÉRE ezt akarná, így jóvátenné a NEMTUDJUKMILYEN bűneit.)

A Monuments Men lehetett volna jó, kíváncsi lennék arra, hogy mi veszett el a vágószobában, de tényként kezelhető, hogy nem lett az.

human
írta
2014. 02. 23. 17:49
megjelenés
19
hozzászolás


The Internship – másfél órás Google reklám

Ja nem is ez a reklámos volt az alcíme. Na mindegy. Szóval a Gyakornokok az, ami miatt elhiszem, hogy sokaknak egy Millers a nyár vígjátéka.

az internship főszereplő hármasa egy képen

Arról szól, hogy két technikai analfabéta sales veterán a jövőjébe invesztálba kénytelen a Google gyakornok programjában részt venni, hogy utána állást szerezzen a cégnél. Na most ami a történt ezen gyors összefoglalásáról klisé eszedbe jut, az mind benne van a filmben. A fiatalok cikizik őket, a technikába szépen beletanulnak On The Line, az öreg rókák bulizni viszik a geekeket és a többi.

Mindezt elmondani nem tudom mennyire idegesítően szuperjónak lefestett Google környezetben. Komolyan elhiszem, hogy jó lehet ott dolgozni, de ezt a film elég rosszul emelte ki. Nyilván az sem segített, hogy a poénok többsége a Big Bang Theory magasságú geekséget súrolta, azt amikor 50-esek próbálnak írni a fiatalokról. Amit tetéznek a tipikus konfliktusok és életbölcsességek…

Valójában az Internship tökéletesen bemutatja Vince Vaughn karrierjének állását is, csak ő nem tanul belőle. Ebben a másfél órában tisztán látszik, hogy a nagy dumás karakter, ami egy Bárbarátokban még tökéletes volt, a Wedding Crashersben pedig még elment, az már nem működik számára. Azért őt emelem ki, mert Owen Wilson szokott próbálkozni mással is.

Az egyedüli, amit a film előnyére tudnék írni, az a folyamatos pozitivitás. Lehet pár embernek ez is kihúzza a gyufát, de ahogy az őket érő kritikákat lereagálják a szereplők az működik. Ennek megfelelően olyan 4/10 magasságába lőném be, de mindenképp kerülendő.

human
írta
2013. 11. 05. 17:44
megjelenés
21
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.