The Hitman’s Bodyguard… motherf**ker

Csak kaptunk nyár végére még egy jó kis baromságot. Mondjuk sok filmmel ellentétben (khm, Dark Tower legutóbb) a trailer nem hazudott sokat, és a Hitman’s Bodyguard le is szállította, amit beígértek.

A történet röviden annyi, hogy a főszereplőnk egy TripleA testőr, aki egy rosszul sikerült ugye után nagyon mélyre zuhan meg a karrierjében. Így kénytelen elvállalni azt a feladatot, amiben egy háborús bűnös ellen tanúskodó bérgyilkost kell megvédenie, méghozzá olyat, aki már többször meg akarta ölni.

A recept egyszerű, a rosszak elől menekülés közben a két főszereplő sok súrlódás és poén mellett egyre jobban összekovácsolódik. És a poén részt úgy értem, hogy nem is tolták bele mindet az előzetesbe (bár a motherfuckeres monológ mekkorát ütött volna, ha azt is titkolják). A menekülést pedig úgy, hogy még akciófilmnek sem rossz a film.

A filmbe komolyabban csak a megvalósítása miatt tudok belekötni, és ott vesztett nálam pontot. Most a technikai dolgokra gondolok, miszerint eléggé tévésen nézett ki néhol, pedig még ezek közben is látszott, hogy azért költöttek rá, hiszen a kaszkadőrök izzadtak miközben törtek a kocsik és repültek a headshotok. Máshogy mondom: teljesen lapos bevilágítások mellett zajlottak az akciók. És ezt néha még meg is fejelték némi bloommal. Ez már a trailerben is zavart, és hát most a moziban is, mintha valami olcsó Nichola Sparks darab lett volna pár érzelmesebb jelenet tőle..

Ha már technikai dolgok: a rengeteg európai helyszín lehet csak a spórolás miatt volt, de basszus, teljesen üdítő volt ilyesmi környezetben ez az őrület.

Viszont a filmet az előbbi gondokon simán átlendíti a főszereplő páros, és az egész gyorsan, bár néha kiszámíthatóan zajló történet. Konkrétan aki kedveli a ‘buddy comedy’ alstílust, a trailer alapján szimpi neki Ryan Reyolds és Samuel L. Jackson duója, az mindenképp menjen el rá.

Elvileg jön a kánikula újra, szóval itt van mellé egy tipikus, a stúdió által valamennyire kockázatosnak gondolt kis blockbuster szerűség mellé, hogy lezárja a szezont.

*A szinkronról nem tudok nyilatkozni, gondolom majd kommentben páran, mert nincs az az isten, hogy Samuel L. Jackson motherfuckerezést magyarul nézzek. Ez nem az Avengers, itt szabadon beszélhetett. Tik-tak motherfucker.

19 hozzászólás a “The Hitman’s Bodyguard… motherf**ker” bejegyzéshez

  1. *nincs az az isten, hogy bármit szinkronosan nézzek legalább 10 éve. (SL Jacksonnak mindig hozzátesz a hangja, még az Avengersben is, nem beszélve hogy ott RDJ-nek hangjátéka nagyban a karaktere része Starkként).
    Kritika alapján érdekel a film, de várós a digit megjelenésig.

  2. Engem pont érdekel a szinkronos verzió a sok káromkodás miatt.(Wall street farkasa is remek ebből a szempontból.)
    Majd itthon megnézem felirattal is.

  3. Engem meg pont nem érdekel Jackson századik fuck-ja. Ebből a szempontból jobb a szinkron. De a film mindenképp nézős.

  4. Izé szerintem meg nem lett jó vagyis inkább közepes volt semmi extra, szóval nem éri meg a pénzt költeni rá.

  5. Magyarul nem rosszak a káromkodások, de sajna pont a motherfuckerezést cseszték el. Valamennyi motherfuckert köcsögnek fordítottak.

  6. Azért az amszterdami jeleneteknél jó volt, hogy a forgatás helyszíneit felismertem, hogy ott jártam már :-)

  7. Kurva jó volt a film, nagyon élveztük, végig röhögtem az egészet. Jackson szájából a Motherfucker még mindig verhetetlen.

  8. Üditő szórakozás. Majdhogynem jobban tetszett mint a Nice Guys. Egyetértek hogy az akciókban akadtak béna megoldások. Pár homályos fókuszálás és a kamionos jelenetnél a cgi erőlködés teljesen felesleges volt. Ettől függetlenül simán nézhető. Mi majd itthon nézzük eredeti nyelven. Amúgy teljesen rendben volt a szinkron.

  9. Hú hát én nem hasonlítanám a Nice Guyshoz, mert annak azért van egy stílusa, szinten maradó hangulata és azért akcioterén is mások.
    Nem akartam elmenni erre, de ez lett egy barátunk évi egy választása csoportügyileg. Mert úgy éreztem ez egy itthoni nézésre könnyedén bevárható, egyszeri szórakozás. De igazából még elsőre is annyira átlagos minden téren, hogy lehet itthon nézve is rossz lenne a szájízem. A motorcsónakos akció közben már minden másra gondoltam, hosszabb volt, mint amennyit én elbírok ezekből, mert nem igazán találtam kreatívnak. Ha már akció az RR üldözése éttermen és szerszámoskészleten át már sokkal jobban tetszett. RR és SLJ között persze tök jó a kémia és Salma Hayek is az volt, de Elodie és RR között szerintem semmi nem volt és így a románc rész baromira nem jött be. Huh amúgy Elektranak biztos jó lehet a csajszi, de nagyon örülök, hogy nem ő lett Wonder Woman.

  10. elfogult vagyok a szereplőkkel, meg a zsánerrel szemben is, de még így is jobb volt, mint amire számítottam. tökéletes kémia tényleg, jó helyszínek és a végére kicsit túl sok lett a moralizálás és “elkomolykodták”, amire előzetesen nem gondoltam volna, de talán még ez is belefért. egy kis + / –

    pozitívumok:

    – szépen és jól követhetően koreografált akciók. király zenékkel, jó ritmusban, jópofa helyszíneken és kreatívan vezetve.
    – a flashbackek egytől egyig zseniálisak voltak.

    negatívumok:

    – a tárgyalásnál már le kellett volna zárni, felesleges volt ott még továbbgördíteni a sztorit. persze így tudtak beletömni még pár fontosnak tűnő mozzanatot, de kicsit sok volt.

    – és a legnagyobb negatívum, ami konkrétan rontott a véleményen: hát az operatőr, amit leművelt azért remélem soha többé nem kap munkát. az elején azt hittem, hogy nem sikerült a sok fény miatt néhol ráélezni a képre, de később látszott, hogy ez konkrétan valami koncepció akar lenni. rengeteg életlen, túlexponált kép volt, éjjel, nappal, természetes, vagy mesterséges fénynél is és egyszerűen szarul nézett ki. mintha egy középsulis amatőrfilmes első szárnypróbálgatása lenne. közben meg a totálok, a városi vágóképek és a flashbackek nagyon szépek voltak. vagy egyszerűen ennyire balfasz az operatőr a dv kamerával, de akkor meg legalább a rendező, vagy egy producer rászólhatott volna, hogy ez így nagyon gáz. konkrétan lerontotta az élményt és nagyon idegesítő volt.

  11. hu, nagyon erős közepes film, a közös jeleneteik jók voltak, de egyébként n+1-ik futószalagon tolt film, semmit mondó karakterek, zene és képi világ. Ha már előkerült a Nice Guys, az egy ezerszer jobban átgondolt mozi, volt stílusa, erre emlékezni se fogok néhány nap után…

  12. aj olyan szigorúak vagytok:D szerintem hozta, amit ígért. Én jókat mulattam rajta. Rettegtem a szinkrontól, nem is akartam, de a szerelemért mindent :D Teljesen elviselhető volt, a sok köcsögözésnél mindig oda tudtam képzelni a Jackson sipákoló hangjával fűzerezett motherfuckerözést, így talán nekem még szórakoztatóbb volt. Nálam pl pont fordítva van, valószínűleg erre jobban fogok emlékezni, mint a Nice Guys-ra. Gosling is tud vicces lenni, de tőle vhogy jobban elhiszek egy pszichopata szerepet. Reynolds meg tökéletesen tudja hozni a félőrülteket, még akkor is, ha bevágnak mellé vmi tyúkot és nincs meg a kémia. Nem az a lényeg, az a lényeg hogy Reynolds és Jackson között megvolt a kémia, és jól müködött együtt a két karakter. Nice Guysnál vhogy ezt annyira nem éreztem..

  13. A szinkron egész jó volt, a poénok működtek, többször felröhögött velem együtt a közönség :)
    Hozza amit ígér, a főszereplő páros jól működik, én csak ajánlani tudom (a képi világ nekem nem tűnt fel negatívumként vsz kevésbé vagyok érzékeny), legyen 7,5/10

  14. Nekem nagyon tetszett, jókat nevettem rajta, Jackson-Reynolds páros fasza volt, no meg hála az égnek Szegeden is vetítették eredeti hanggal, így nem kellett várni a “netes megjelenésig” :) Kolléganő kérdezte, hogy milyen volt, annyit mondtam neki, hogy ha tetszik a trailer, a film is fog.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.