Röviden: Dunkirk

Az a pillanat, amikor abbamarad a zene és elhallgat az órakattogás az eszméletlen. A film emlékeztetett, hogy miért is járok még mindig moziba sokszor: az ilyen élményekért is, mint amilyen a Dunkirk volt.

A történet ugye egy mentőakció története, méghozzá 3 idősíkon, amik összeérnek a végére. Ezzel, és a karakterektől való távolságtartással valamennyire kicsit kísérletező lett a film, hiába álltak neki 100 milliós büdzsével.

Előzetesen nem vártam annyira, hiába Nolan film, mert nem elszállt koncepció volt — persze a kedvence, az idő így is előkerült –, így talán még erősebbet ütött. Nyilván nem a történet bonyolultsága, hanem a kivitelezése, ahogy folyamatosan ott a feszültség, ahogy mindent beterítenek az IMAX-szel felvett repülőgépes jelenetek (az a látvány!), ilyet ritkán érezni moziban. Nolannak most mindfuck nélkül sikerült, szemben az Incepctionnel. A Dunkirk úgy hatott, mint a The Revenant, a Gravity és a Mad Max: Fury Road. Moziba kell látni, és szerintem ezt sokan érzik, mivel hetekkel a premier után is félig tele teremben néztük.

Simán megértek mindenkit, akit nem győzött meg, ezen tuti nem fogunk most vitatkozni, szemben a Mad Max “semmi nem történik” ellenérveivel (bár ha erről akartok beszélgetni azt ne itt tegyétek, hanem a kritikánál), viszont engem bepréselt a székbe, és nem engedett el egy pillanatra sem.

Abelh rendes kritikája a filmről.

human
írta
2017. 08. 29. 12:40
megjelenés
16
hozzászolás


The Revenant (A visszatérő)

Brutálisan gyönyörű.

THE REVENANT

A Revenant kapcsán megkerülhetetlen, hogy a készítési körülményeit is beleszámítsuk a műbe, hiszen nagyon látszik a filmen. A rendező egész egyszerűen a maximumot várta el a színészeitől, és a felvetett “pár jelenetet csinálhattunk volna stúdióban” gondolatokra az volt a válasza, hogy ha mindenki kényelmesen és jól érezte volna magát a forgatáson, akkor egy szar lenne a végeredmény. És nyilván két jelenet, meg fagyos földön való kúszás között 10 takaró alatt teáztak a színészek, de még így is látszik, hogy mennyit követelt tőlük a szerepük.

A történet amúgy nem túl bonyolult: pár prémvadászon rajtaütnek az indiánok, menekülés közben úgy alakul, hogy a főszereplő hátrahagyása közben az egyik vadász megöli annak fiát. A félig halott férfiban pedig feltámad a bosszúvágy, és ez emberfeletti teljesítménybe hajszolja.

THE REVENANT

Igazából ez a film nem túl mély. Nem csak az egyszerű “Leo megy” alapot értem ez alatt, hanem például a Mad Max elég progresszívan nyúlt az autóüldözéshez, és női szerepek helyzetéhez, addig itt a bosszún és túlélésen felül nincs sok minden. Az emberi szellem erőssége és hasonlók előkerülnek, de nincs semmi plusz vagy újszerű megközelítés benne, már persze a tökéletes megvalósításon kívül. A Revenent végig egy szinten marad, na de milyenen!?

Akkor el is jutottam oda, hogy a film gyönyörű. Nem úgy, mint Alejandro González Iñárritu előző filmje, a Birdman volt a “vágátlanságával” (az mélyebb film is amúgy), hanem lélegzetállítóan. Amikor néztem, szinte el sem hittem, hogy a Revenant elkészülhetett. Az egy jelenet kivételével csak természetes fényeket használó fényképezés, a színészi alakítások, a könyörtelen táj, egész egyszerűen lenyűgözött.

THE REVENANT

Mindezt valami eszméletlen brutalitással fejelték meg. Iñárritu ezúttal nem (csak) érzelmileg szorongatott meg minket, hanem képileg is. A könyörtelen kor teljesen átjön a vásznon. Na és az akciójelenetek… szinte szavak sincsenek rá, hogy a túlélés keménysége mellé milyen adrenalint kaptunk. Nyilván nem Mad Max-szerűen túlpörgetettek, hanem a realizmus felé tendálnak (kivéve egy jelenetet), és az egész filmre jellemző minimalizmust kihasználva ütnek. Itt ha eldördül egy fegyver, arra a néző is összerezzen, hiszen a hangok is tökéletesek.

Igazi moziélmény.

human
írta
2016. 01. 18. 18:00
megjelenés
64
hozzászolás


Mad Max: Fury Road – a jövő az őrülteké?

Úristen mennyire hiányzott egy ennyire jó blockbuster a mozikból. Amiről Bay csak álmodozhat, és ami után az Age of Ultron akciói gagyik, bár azok amúgy is.

Bár nem csak ebben erős a film, de muszáj előrevennem, hogy ennél jobb akciójeleneteket nem láthattunk mostanában moziban. A CGI-jal mindent meg lehet tenni, amit sok rendező ki is használ, de ha kimész rengeteg kocsival a sivatagba, és összetöröd őket, akkor az közelebb lesz a hihető fizikához. Ha a kemény jeleneteidet kaszkadőrökkel csinálod, akkor azok tutira életben akarnak maradni, így realistább marad a látványod.

A Fury Road végig pörög, de nem úgy, mint a Transformers 3 utolsó unalmas órája, hanem tökéletes ritmusban, légzésre alkalmas hullámvölgyekkel, amikről magasabbra vezet mindig az út.

A történet amúgy rém egyszerű, egy posztapok világban megszöknek az egyik hadvezér tenyésznői, az meg utánuk ered. Max pedig a nőkhöz csapódik, de egyenrangú félként. Erre még visszatérek. Ennek az alapfelállásnak megfelelően folyamatos a fenyegetettség, az üldöző sereg mindig ott kavarja fel a homokot a távolban, és innen pörgünk fel a kirobbanó csúcspontokhoz.

A film amúgy tökéletes példája a “show, don’t tell” filozófiának, amit baromira nem tart be senki sem, mert amikor tiniknek is meg kell felelj (PG-13), akkor szájba kell rágj mindent. Így születnek olyan felesleges expozíciók, amikben minden szereplő sokat beszél magáról. Nyilván vannak írók, akik ezt is jól tudják művelni, de általában nem blockbustereket csinálnak.

A lényeg, hogy itt a baromi kevés párbeszéd ellenére is tökéletesen érhető mindenki múltja-jelenje és jövője. Szinte minden a cselekedetekben van. Ki-hogy viselkedik, mit tesz. Persze vannak szájbarágós szimbolikák is, a rabláncok levágása például, de ezek vannak kisebbségben.

El is jutottunk a negatívumokhoz. Az egyik ilyen, hogy a film címe Mad Max, ennek ellenére lehetett volna több belőle. Most ezt annak ellenére mondom, hogy a macsófilmes klisék felrúgása nagyon jót tett a filmnek. Zseniális, hogy a női főszereplők nem a férfi katalizátorra várnak szökésükhöz, hanem saját tervvel cselekednek is, és Max csak hozzájuk csapódik bajtársként. Szóval nem a megmentő Max kellett volna, hanem csak több játékidő neki.

Azért nem lett teljesen elnyomva a címszereplő, az ő karaktere is fejlődik a film közben, hiszen a jövő nem az őrülteké, mert az látjuk hova vezetett.

Nyilván nem létezik tökéletes film, vagy tökéletes blockbuster, de az említett negatívumok ellenére is fantasztikus moziélmény lett a Mad Max: Fury Road. Nem akarok túl mély mondanivalót belemagyarázni, hiszen mennek A-ból B-be, de ha az akción túl tekintünk, akkor sem csalódunk.

human
írta
2015. 05. 24. 20:27
megjelenés
148
hozzászolás


Gravity

Lélegzetelállító.

Gondolom nem titok, hogy az idei nyár letörte a moziba járási kedvemet. Azóta volt már egy Rush, ami kicsit helyre rázott, erre jött a Gravity és egy huszárvágással helyrerázott. Ilyen filmek miatt éri meg moziba menni. Ilyen filmeknek áll jól a 3D. Erre való a CGI.

Lenyűgöző a Gravitáció. Tényleg nincs rá elég jelző. A történet minimalista, a Hubble teleszkópot szereplő csapat bajba kerül az űrben, a nem embernek való közegben. Innentől egy túlélő film kezdődik. Bár a trailerek azt sugallták, hogy Bullock sodródik a végtelenben, de ez egyáltalán nincs így, szinte végig történik valami a filmben, a 90 perc alatt talán 300 másodpercet van tényleges nyugalom.

Nehéz szavakat találni arra, ami a vásznon történik. Rengetegszer éreztem az, hogy a szinte semmi alapozással rendelkező karakterekért izgulok. Nagyon erősen átjön az űr magánya, a tehetetlenség érzése, az a közeg ahova ember nem illik, és mégis ott vagyunk. Emellett a hangokat sem baszták el. Nincsenek hatalmas robbanás hangok, ami valami eszméletlenül félelmetes tud lenni. Nem akarom elspoilerezni, de van egy kettő olyan impozáns jelenet, hogy arra nincs szó.

Mindezt olyan látvánnyal, hogy leborulok.

Alfonso Cuarón megcsinálta. A Children of Men végtelen hosszú snittjeit új szintre emelte már a Gravity nyitásával, amiben 17 percen át nincs vágás, és ezt rögtön elkapja a nézőt. Engem elkapott. Egy folyamatos nézőpontból kapjuk az első katasztrófát az arcunkba, és onnantól nincs megállás. Később remekül beránt hasonló megoldásokkal.

A hangok hiányát zenével pótolják, hiszen csöndben, vagyis a két főszereplő közötti rádióbeszélgetés alatt, csak a nacho ropogása hallatszana. A feltörekvő Steven Price rendesen odatette magát ezen a részen, tökéletesen működnek a taktusai a film alatt, bár kicsit többször lehetne csend, de ez már nem rajta múlt.

Még ilyet. Többet.

human
írta
2013. 10. 04. 15:53
megjelenés
99
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.