Könyv: Hogyan rohanj a vesztedbe (x)

A Ted elkövetőjétől, de a borítón legalább minden nagybetű, így nem futunk bele. A múlt héten nem csak ti nyerhettetek a könyvből, hanem én is kaptam egy példányt az Agave kiadótól, na meg a könyvesboltokban is kapható.

Az a helyzet, hogy én régen elég sok “film után könyvet” könyvet olvastam, olyat amik tényleg a film után vagy mellé íródtak, nem pedig belőlük készült a mozi. A többségüknél ez sokkal gördülékenyebben olvasható. Bár direkt nem akartam az utolsó oldalig jutni, de 60-ig elrepült az idő. Avagy amolyan nyári vicces ponyva szint, de senki sem várt itt szépirodalmat gondolom.

Amúgy tipikus Seth MacFarlane humor az egész. Olyan, mint a Family Guy vagy épp a Ted. Nekem úgy tűnik, hogy a forgatáson improvizáltak is dolgokat, így 1-2 poén mintha eltérne. Ezen kívül a helyzetek leírása is kicsit mást emelhet ki, mint amit esetleg az ember moziban néz. Pl. a könyvben elmosolyodtam az aranyásó kutyáján, amikor Anna először hívja magához, míg a moziban ez semmi extra nem volt. Na meg Seth MacFarlane színészi képességei sem jelentenek olvasás közben gondot.

Amit viszont ki akartam emelni, mert engem zavarni szokott, hogy miért kell a mozis posztert ráhúzni a könyvre? Itt szerencsére ott a választás, és ha a külső borítást leveszi az ember, akkor alatta egy sokkal képzeletbarátabb kép lapul (fent a jobboldali). Az is a filmből van, de jobban illik egy vicces vadnyugati könyvre.

A hivatalos tartalom itt olvasható ha gondoljátok.

*a poszt teljesen az én véleményem, annyi volt az (x), hogy mindenképp írjak a könyvről pár szót. A filmről is fogok estefelé, vagy holnap.

human
írta
2014. 06. 17. 12:00
megjelenés
4
hozzászolás


The Master csütörtöktől a mozikban (x)

A többszörös Oscar®-díjra jelölt író-rendező Paul Thomas Anderson (Magnólia, Vérző olaj) ezúttal a második világháború utáni Amerikáról készített felkavaró portrét. A film története az ex-tengerészgyalogos Freddie-t (Joaquin Phoenix) követi nyomon, aki leszerelését követően az alkoholhoz fordul, és sehogy sem találja a helyét. Élete azonban gyökeres fordulatot vesz, miután megismerkedik egy elhivatott és karizmatikus szellemi vezetővel, Lancaster Dodd-dal (Philip Seymour Hoffman), aki egyre több követőt szervez maga köré.

Anderson legújabb alkotása felkavaró, elgondolkodtató és nem utolsó sorban zseniális színészi alakításokban gazdag. Ajánljuk mindazoknak, akik szeretik, ha egy film még hetek múlva is foglalkoztatja őket. Április 11-től a Corvin, Művész, Puskin és Toldi mozi műsorán.

human
írta
2013. 04. 10. 18:13
megjelenés

hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.