A Star Is Born (Csillag születik) – egy másik pedig elhalványul

Érdekes ez a film, mert kijőve nem azt éreztem, hogy modern klasszikust láttam, csak egy régi történet új nézőkek szóló változatát. Meghatott, nem tagadom, de valami mégis hiányzott. Hogy is szokták ezt mondani: rendben volt. Pedig egyik eddigi változatot sem szerettem, a legelső 81 éves, sőt, a téma tipikusan olyan, aminél adja magát a remake gondolata, és nem istenkáromlás kiejteni.

A történet egy öregedő, illúzióktól mentes férfi és egy bárban talált gyöngyszem szerelméről szól. A country énekes Jack karrierje, és mint kiderül, kreatív lendülete már lefelé tart, csillaga halványul, amikor meglátja a La Vie En Rose-t éneklő Ally-t, és benne mindazt, amit már elvesztett.

A nő nem hisz magában, de a férfi felrántja magához, egy pillanatra ugyanott jár a csillaguk, minden szép. Utána jön a távolodás. Viszont ha az éjszakai parkolóban indult szerelmüket eladta nekünk a film, akkor végig érthető marad, hogy a sok borzasztó dolog ellenére miért tartanak ki egymás mellett.

A film legnagyobb ereje talán az, hogy egy kicsit régimódi, nem gyakran látunk hasonlót a mozikban manapság. Tudja miképp játsszon az érzelmeinkkel, a hatásosra kihegyezett jelenetek ütnek. Viszont valahol érdekes, hogy elvileg a mélység megtalálásáról mesél, ami modern, felszínes korunkban tényleg fontos lenne, de valahogy mégsem tudja igazán megragadni.

Vagyis rosszul mondom, meg tudja, csak túl sok időt pazarol Ally karakterére. Iszonyat szépen kerüli el a kliséket a Star Is Born, ami meglepő, hiszen örök történetnek érződik. A férfi önpusztító viselkedése mögé nem a nő egyre növekvő sztársága iránti irigységet teszi, Jack lélekben végig támogatja párját, hanem máshova helyezi azt.

És ez a történet üt.

Avagy hiába tűnik úgy, hogy Ally feladja az őszinteségét, csinál látszólag lelketlen popzenét, erre valamennyire csak legyintünk, de nem Lady Gaga alakítása miatt, hiszen az rendben van. Viszont Jack folyamatos süllyedése… ha szabad ezt használnom, gyönyörű. Persze inkább azt kellett volna mondanom, hogy tragikusan szép.

Igazi pop-film. Kíváncsi leszek miképp alakul a díjszezonos útja majd, mert szerintem kicsit eltolták az arányokat, és a tetőpont, a végső dal nem sikerült erősre. Kivéve a mocskos húzást benne, ami szíven ütött. Nem hiszem, hogy örökre emlegetni fogjuk, de a nézése közben ilyesmi nem jutott eszembe, megragadott a történet.

human
írta
2018. 10. 07. 19:57
megjelenés
21
hozzászolás


Upgrade

Alapozásnak azt kell tudni, hogy a Bumhouse cég mögött álló Jason Blum rengeteg 4-5 milliós projektet pénzel, mert a sok bukta között, bár még azok többsége is simán visszahozza a pénzét, van 1-2 gyöngyszem mindig, ami hatalmasat kaszál. Ilyen volt például a Get Out, vagy a Split. Itt a teljes lista arról, hogy mikhez volt köze.

Elsőre azt hittem, hogy felveti a sok pénz és most többet kockáztatott, de a wiki szerint 3 millióba került az Upgrade, amit egyszerűen nem tudok elhinni. Ennek többszörösét tippeltem volna, hiszen még egy nagyobb szabású akciójelenet is volt.

Hogy a körülményekről a filmre térjek: a viszonylag közeljövőben járunk, amikor az emberek és a gépek már kezdenek összeolvadni, szinte mindenkinek van huzalozása, léteznek olyan katonák, akiknek a kezébe puska van építve, az önjáró elektronikus autók mindennaposak, a rendőrség drónjai szinte mindent látnak, és hasonlók. Igazi cyberpunk hangulat süt az Upgrade alapjaiból.

A történet középpontjában egy oldschool férfi van, aki még nem gépiesítette a testét, és amúgy sem tartja sokra a lélektelen masinákat. A mindennapjait benzines kocsik gyűjtők számára történő javítással tengeti. Az egyik ilyen portéka leszállítása után hazafelé látszólag balesetet szenved a feleségével, akit pár feltűnő ember meg is öl, miközben őt gerincen lövik, amitől nyaktól lefelé lebénul.

A rendőrség sehova sem jut az ügyben, így amikor a férfi egyik volt kliense felajánlja, hogy egy még nem engedélyezett, a gerincébe ültetett chip segítségével visszaadja a mozgásképességét, akkor belemegy. Nem is sejti, hogy ez a chip valójában egy mesterséges intelligencia, aki majd segíti a bosszúhadjáratában.

Azt hiszem essünk is gyorsan túl a negatívumokon: az előzetes és az alapsztori is egy B-mozis, vérgőzös cyberpunk darabot ígért, ami nem annyira lassít majd le. Ehelyett kicsit komolyan vették a készítői, nem mertek eleget kacsintani kifele a grindhouse alapok mögül. Szerencsére ez a végére be is ért, avagy az arrafelé felvetett gondolatokban már helye volt ennek az elképzelésnek, és ez alapból enyhít az összképen.

Ezen kívül az akciók valami eszméletlenek. Tele vannak ötlettel, nem csak a már említett “kézpuskát” újra elővéve (van még egy érdekes jövőbeli fegyver), de kamerakezelésben, koreográfiában is odabasznak. Bevallom egy kicsit unatkoztam a komolyan vett, de teljesen tipikus bosszúfilmes felvezetés közben, viszont a hadjárat első lépcsőfoka teljesen elkapott, és ezt később képesek voltak felül is múlni.

Konkrétan a film utolsó fél órája már hozta azt a szintet, amit a rengeteg pozitív kritikát látva előzetesen vártam tőle. Valahogy az emberrel marad. Igyekeztem spoilerek nélkül ajánlani a filmet, de a kommentekért már nem vállalok felelősséget.

human
írta
2018. 08. 20. 16:01
megjelenés
42
hozzászolás


Mission: Impossible Fallout — Ethan Haunted

Amikor olvastam albeh cikkét a bevételről, akkor még nem is sejtettem, hogy ez a Skyfall hasonlítás nem csak a pénzre lesz érthető. Hiába volt drámai a Casino Royale, a Skyfall mégis máshogy, a régebbi témákhoz nyúlva volt komorabb. Na a Fallout is ilyen, csak Mendes-szel ellentétben az akcióhoz is jobban értenek.

És igen, a negatívummal kezdem: túl sokat magyaráznak. Eddig csak lazán függtek össze a Mission Impossible filmek, de most mintha leült volna egy rakat író azzal az elhatározással, hogy összerántják a szálakat, létrehozzák az MIU-t, a Mission Impossible univerzumot. Ez illik a franchisehoz, végtére is egy sorozatból nőtt ki, csak valahogy sok volt emiatt az információöntő rész a Falloutban.

Nyilván voltak hatalmas MIU ötletek is, például az első részből ismert Max lányának behozása, és az, ahogy Ethan találkozott vele. És igen, ezzel már a pozitívumoknál vagyok, mivel a sok expozíció mellett is iszonyat jól van összerakva a film. Van egy olyan verekedés a film vége felé, nem Ethannel, aminél konkrétan csak a folyamatos tétemelés ügyes megoldásán vigyorogtam végig. Abban minden benne van a készítők profizmusáról.

Ahogy az akciójelenetekben is mindent láthatunk Tom Cruise megszállottságából, amit jó nézni. Eszméletlen mi mindent belezsúfoltak a filmbe látványilag, konkrétan nem is tudnám kiemelni, hogy mi tetszett a legjobban. Ha nem lennének a magyarázós részek miatt enyhébb szünetek, akkor pillanatok alatt elrepülne a film játékideje, és adrenalinnal tele jönnénk ki a moziból. Könnyebb lenne azt is elnézni, hogy kedvenc női karakterünket kicsit a plot betömésére használják, nem mindig logikusan, de folyamatosan ott tűnik fel, ahol kell neki.

Ellenben Henry Cavillt külön is ki akarom emelni. Amúgy is bírtam a csávót, hiszen például a Man from UNKLE-ben hatalmas, de itt olyat villant, hogy ha producer lennék, már próbálnék valami rendes akciófilm franchiset keresni neki, és nem nyugodnék az esetleg bukták után sem addig, amíg nem találom meg. Lehet kicsit hülyén fog hangzani, de amikor odacsapott, akkor az jutott eszembe, hogy a csávó tiszta kinetikus energia.

A történetről nem sokat mondtam, igazából a MIU dolgok mellett azzal foglalkozott, hogy Ethan keresi a morális iránytűjét. Félve néz vissza a múltjára, mert retteg attól, hogy a sok bevetés közben elvesztette az emberségét, több mindent hajlandó beáldozni a küldetésért. Bőven érdekes boncolgatás egy komorabb Mission Impossible filmhez. A tényleges cselekmény némi uránium megszerzése körül bonyolódik, és az előző rész gonosza is feltűnik kicsit.

Összességében nekem a Rogue Nation flowja jobban tetszett, de a sok szuperhős “akciófilm” között üdülés ilyen régimódi, igazi kaszkadőrös, jól összerakott, látványos, valamennyire régimódi akciófilmet látni. Nagyon remélem, hogy Tom Cruise nem tököl, és még vagy kettőt összehoz. Az elvarrt szálak után bármerre mehetnek, lehet funabb. Igen, leírtam ezt a szót, na és.

human
írta
2018. 08. 03. 16:04
megjelenés
58
hozzászolás


T2 Trainspotting

What’s ‘choose life’?

Nem hittem volna, hogy lehet folytatni a Trainspottingot, főleg ennyi év távlatából. Danny Boyle más véleményen volt, és neki lett igaza. Nyilván.

Tippre a Trainspotting folytatását csak azok élvezik majd igazán, akik már éltek pár felnőtt évet. Ezt nem negatívan mondom, csak nyilván nem minden film szól mindenkinek. Míg az első rész tele volt fiatalos energiával, addig most a nosztalgiával való múltba tekintés volt terítéken. Ez alatt nyilván azt is értve, hogy az ember mit bán az életéből, most hol tart és kik azok, akikre ennyi év után is számíthat a maguk módján.

Mondjuk van egy tényleges történet is, amiben Renton visszatér szülővárosába, ahol sok régi ismerőssel fut össze. Ahogy telnek a percek, úgy csúszik egyre lejjebb a nosztalgia rózsaszín szemüvege, és kerül előtérbe az igazság, kiderül, hogy mégsem olyan fényes Renton új élete, 16 mínusz 4 ezer font az nem volt elég semmire és szépen lassan kiöregedett a modern korból. Közben Sick Boy, egy gyönyörű nő és Renton nyitni akar egy kupit, izé, szaunát. De ezt a plotot folyamatosan elnyomják az emlékek, legyen az valami régi dolognak az emlegetése, a megbánás, vagy épp konkrét jelenet előszedése a Trainspotting első részéből.

Rendezésileg lenyűgöző volt a film. Lehet, hogy Boyle stílusa nem illik egy Jobs filmhez, de a videóklippes vágás és látvány sokszor beszippantott. Hipnotikus volt a T2 Trainspotting lendülete. Arról nem is beszélve, hogy a drogozásból Radio Ga Gagával indító akciójelenetbe átmenés lenyűgöző volt, de valójában mindeközben olyanokon járt az eszem, hogy Begbie mintha a múltat keltené életre, és mutatná be, hogy a kőkemény ragaszkodás hozzá nem egészséges, de az előle való menekülés sem igazán.

Arról nem is beszélve, hogy az impotenciával a képünkbe tolt szimbolikán át egyértelművé válik, hogy modern korban változó nemi szerepekről is van pár keresetlen szava a filmnek. És akkor Spudot még nem is emlegettem, aki mindeközben megtalálja a hangját, és a végén tökéletesen lezárja a történetet.

Az biztos, hogy innentől ha előkerülnek a ténylegesen jó folytatások, akkor a T2 nem egy filmre lesz csak érthető. Durva, hogy ez az év milyen erős volt ilyen szempontból, hiszen a Blade Runner 2049 mellett itt sem gyalázták meg a múltat, hanem tovább merték gondolni, és a megvalósítása közben sem csúsztak el.

Dreaming is free.

human
írta
2017. 12. 28. 14:55
megjelenés
14
hozzászolás


Thor: Ragnarök

Guardians of the Galaxy rajongók előre, hiszen a Ragnarök egyértelműen arrafelé tendál és nem a komolykodó Marvel filmekhez, vagyis… bonyolult. Pedig utóbbiakból még kicsit csúfot is űz, mivel a “modern mondákból” semmi sem szent számára egy kis poénkodáshoz, és ezzel emberibbé is teszi Thor történetét tulajdonképpen.

A film röviden arról szól, hogy Thor és Loki rég elveszett nővére előkerül, nem mellesleg a halál vagy valami hasonló úrnője, és mivel hatalmát Asgardból meríti, így nem meglepő módon át akarja venni ott a hatalmat. Nyilván első körben ez sikerül is neki, így kerül Thor egy szeméttel teli bolygóra, ahonnan kiverekedve újra megpróbálja lenyomni a testvére segítségével a testvérét. Vagy valami ilyesmi. És még Hulk is feltűnik.

Namost egy dolog biztos: a humor eszméletlenül működik a filmben. Ebben közrejátszik Chris Hemsworth karizmája, na meg az, hogy az eddigi filmeken végigvitt karakterfejlődése építettek vele. Ja nem, ez már a drámához tartozik. A lényeg, hogy Thor és Hulk tényleg baromi jó buddy komédia jeleneteket kapott, és mellettük Loki és egy kemény csaj és egy kőszikla is jó pillanatokat kap. Nem elég, hogy a trailer nem lőtt el mindent, de a meghagyott poénok legjobbjai azok, amik valami régebbi Marvel filmre utalnak vissza. Például amikor Loki nézi a gladiátor mérkőzést ott egyszerűen borultam.


Most jöhetne a gond, meg a rossz gonosz, de ez csak félig igaz. Bár Hela magában tényleg nem a legjobb ellenfél, ellenben ahogy általa kiteljesítik az eddigi Thor kalandokban ezek szerint felvezetett történetet, azt kénytelen vagyok megdicsérni. Pedig elsőre nem is hinnénk azt, hogy ezek a filmek tényleg egy trilógiának készültek, de valahogy sikerült azzá tenni őket. Plusz a helyszín miatt itt még az sem merülhet fel, hogy miért nem jön segíteni az Avengers többi tagja.

A legfőbb bajom konkrétan az volt, hogy némelyik harc egyszerűen unalmas volt. Míg a humorban tudták a mértéket, addig itt többször is eljátszották, hogy valaki egyedül ment hatalmas tömeg ellen. Bőven elég lett volna például a humoros kezdés után csak a nagy döggel összecsapnia Thornak, minek kellett oda a CGI tömeg —
bár logikusan ezt is tudom, hiszen be kellett mutatni a fegyverhez való viszonyát, ami a végső harmadban fontos pontot jelent, de olyan kiszámított az egész. És hiába értem miért volt szükség Hela első csatájára, tétet nem igazán lehetett érezni közben.

Tényleg csak oda tudok kilyukadni, hogy jól volt összerakva a film, de Marvel receptet csak és kizárólag a humor meg a különleges helyszín húzta fel ténylegesen. Ahogy azt már a Guardiansoknál is megjegyeztük, több ilyen kilógó filmet kéne csinálniuk. Hiába volt itt is szó Odin múltja és Thor viselkedése kapcsán komoly dolgokról, mégis jobban befogadható, mint például amint a vérkomolynak kinéző Black Panther tervez.

Az biztos, hogy kíváncsi leszek az Infinity War után mi marad az MCU-ban, de egyelőre nem tudom várni valahogy ezeket, főleg egy ilyen év után, amikor a Guardians 2, a Homecoming és a Thor 3 mind kilógott a maga módján.

human
írta
2017. 11. 05. 02:21
megjelenés
59
hozzászolás


Blade Runner 2049 – így kell folytatást csinálni?

Egy film csak a Blade Runner rajongóinak? A folytatás nézése közben végig olyan érzésem volt, hogy igyekeztek teljesen átvenni a régi szellemiségét, és ahhoz méltót alkotni. Ez egyben is azt jelentette, hogy akinek unalmas volt az eredeti, az itt sem fogja a karfát szorongatni, akármilyen akció-scifi-t is sugalltak a trailerek. Ez közel sem blockbuster.

Mindenképp azt venném ide az elejére, hogy milyen elképesztően gyönyörű film. Nyilván ennek kettős hatása van, hiszen a néhol baromi hosszan kitartott jeleneteknél aki nem tudja élvezni a látványt, az elég nagyot koppan. Persze mindezt nem csak Denis Villeneuve rendezői víziójának köszönhetjük, hanem a fényképezésért felelős Roger Deakinsnek. Nem először dolgoztak közösen, és gondolom nem is utoljára fognak.

Ahogy az egész art direction is rohadt jó, ahogy az eredetinél. Ez egy olyan világ, ami létezőnek érződik. Na meg az emberiség szemétdombjának, hiszen 2019 óta még többen költöztek ki a kolóniákra, így a túlzsúfolt városon kívül még elhagyatottabb az egész környék, amit be is járunk a főszereplővel karöltve. Éljen a posztapok.

Teljesen úgy érződik, hogy a technológia az első résztől idáig fejlődött. Végig felismerni, hogy hova nyúlnak vissza Villeneuve-ék, de közben mégsem csak egy újraforgatás ez a film, hanem vannak saját gondolatai is. Valahol vicces a szintén Fordot használó franchise reboot The Force Awakens-hez hasonlítani, egyrészt a színész alakítását, másrészt az ambíciókat, amikkel nekiálltak a filmnek.

A történetről direkt nem akartam írni. Igazából ugyanúgy a “mitől vagyunk emberek” kérdését feszegeti, mint az eredeti. Itt is egy nyomozó ered pár régi replikáns nyomába, viszont ezúttal egy sokkal nagyobb szabású ügybe botlik, miközben faarccal néz ki a kocsija szélvédőjén a már említett elhagyatott tájak fölött. És zavar le 1 perces kirobbanó, de nem nagyszabású, hanem realista akciókat. Erre amúgy tökéletes casting Ryan Gosling, hiszen ez simán megy neki, ezt még az utálói is elismerhetik.

Tényleg csak azt tudom mondani, hogy így kell feléleszteni egy régi franchiset. Lehet Scott is hasonlót próbált véghezvinni a Promethusszal, de nem sikerült neki. Szerencsére a Blade Runnerről végül letett, így Denis Villeneuve csinálhatott még egy maradandó sci-fit nekünk.

Viszont egy negatívumot szerintem mindenképp kiemelek: a zene. Ennél Zimmer csinált már sokkal jobbakat is, de gondolom azokra sokkal több ideje volt. A ricsaj konkrétan néhol kizökkentett a jelenetből, és így nagyjából ezen, meg a néhol feltűnő túlmagyarázaton volt tettenérhető a stúdió beleszólása, de szerintem nem voltak túl erőskezűek, hiába 150 milliós befektetés a film.

A Blade Runner 2049 nem olyan volt, hogy ujjongva jöttem ki a moziból, de még most is eszembe jutnak belőle részletek. Valahogy az emberrel marad, viszont nem eseményfilm, szemben az utóbbi évek téli blockbustereivel. Tippre megosztó lett a végeredmény, de én mindenképp örülök, hogy mertek kockáztatni. A bevételekről pedig mindjárt ír abelh.

human
írta
2017. 10. 09. 20:07
megjelenés
50
hozzászolás


Hacksaw Ridge (A fegyvertelen katona): Isten vele van?

Az öregurak kijöttek a barlangból, és megmutatták, hogy kell tökös filmeket csinálni a 21. században is? Fura ilyet mondani arra a filmre, ami egy fegyvertelen katonáról szól.

hacksaw1

A történet középpontjában Desmond Doss áll, aki kötelességnek érzi, hogy részt vegyen a II. világháborúban. A probléma, hogy a vallása tiltja a fegyverhasználatot, így szanitécnek áll, és így akar segíteni a bajtársainak. Persze azok eleinte nem nézik jó szemmel, hogy nem akar puskát fogni a srác.

Amúgy egy tipikus háborús film a Hacksaw Ridge, ami szinte teljesen a karaktereire támaszkodik. Szép nyugisan bemutatja Desmond jellemét, és azt, ami miatt egyre vallásosabb lett. Viszont ő sem lehet tétlen a fasizmus nyomása ellen, így jöhet a bevonulás- és kiképzés-kombó, ahol elég sok kellemetlenség éri a vallása miatt, mivel gyávaságnak tűnik a döntése.

Aztán az egyelőre még naiv katonákat kivezénylik bevetésre, be kell venniük a film címét adó gerincet, ami tele van japánokkal. Így jutunk egy olyan harctéri jelenethez, ami simán visszakanyarodik a Ryan közlegény kezdőképsoraihoz. Nagyon-nagyon durva vérengzés, ami senkit sem kímél, és ha nem is teljesen realistán, de visszaadja a háború borzalmát.

Pont a durvasága még egy olyan pluszt is ad a filmnek, hogy izgulhatunk a valamennyire megkedvelt karakterekért, mivel bárki, aki feláll a csatamezőn, az megkaphatja a fejesét, vagy más gyomorforgatóbb halálnemét.

hacksaw2

Mindez egyszerűen magával ragadó az utolsó fél óráig. Rendben, előtte is kicsit kurta volt, ahogy kikerültek a csatamezőre a katonák, ott a vágó vagy az író nem remekelt, bár így is hosszú a film. Ellenben míg a karakterépítés közben egyáltalán nem zavaró a vallási téma, addig a végére kicsit túl sok lett a szimbolika (az a fürdés) és a hősies zene.

Nekem ez vett el a film erejéből. Nem kellett volna a visszafogottságból ennyire átmenni a túlzások mezejére. Mindezt úgy mondom, hogy például a Hazafiban amikor Gibson fut a zászlóval az simán elfért. Persze a Hacksaw még így is jobb film annál, sokkal fókuszáltabban közelíti meg a témáját, talán pont amiatt is zavaró a túlzás a végén.

human
írta
2017. 01. 27. 18:56
megjelenés
49
hozzászolás


La La Land (Kalifornia álom)

Nem szeretem a musicaleket, így nem is nézek túl sokat. Egyéni ízlés nyilván, de a nagy táncos jelenetek nem szórakoztatnak. A La La Land ennek ellenére is tetszett, bár lehet kevésbé, mint azoknak, akik odavannak az ilyesmiért.

lalaland-k1

Konkrétan az elején kicsit megijedtem, amikor két olyan tipikus musical darabbal kezdett, amit nem szeretek. Persze technikailag ezek is szépek voltak, sőt, az egész film gyönyörű. Na meg a kezdő jelenet látszólagos vágás nélkülisége már alapból lenyűgöző.

Most jön a de… de szerencsére egy földhözragadtabb (nem negatívan értve) film is megbújik a sok dalolás alatt, később mellett. Egy szerelmes történet az álmokról, gondolom emiatt kapja a film a rengeteg “menekülés a valóságból” megjegyzést, pedig szerintem pont az a jó, ahogy egyre inkább beüt a realitás a filmben és mélyülnek ezzel a karakterek. Itt ez a két szerelmes fiatal vágyakkal, álmokkal, és szépen lassan rájönnek, hogy ezek valóra váltása mivel jár. És erre akaszkodva még a kreativitásról is elfér pár gondolat a La La Landben.

Még egyszer visszatérnék arra, hogy milyen gyönyörű a film. Most nem Gosling szemeire gondolok, hanem az éjszakai jelenetekre. Na jó, a nappaliakra is áll a dolog, de Los Angeles a lámpák fényében megigéző, olyan amiért a nagyvásznat kitalálták. Komolyan, még azt a hosszú sztepptáncos jelenetet is feldobta az időpont.

lalaland-k2

Amit nem tudnék éltetni, az Gosling. Emma Stone mindenét beleadja, de Gosling csak a kinézetével illik a filmbe. Avagy tényleg egy ilyen szép férfi kellett szerintem a főszerepbe, de egy kicsit több lelkesedés elfért volna. A kettejük közötti kémia is elég felemás volt, néhol nagyon klappolt, de azért rossz pillanatok is voltak bőven benne.

Azon mondjuk magam is meglepődtem, hogy mennyire felkapott lett a film. Úgy tűnik az emberek ki voltak éhezve már egy tényleg jó musicalre, ami a régi idők felidézése mellett valamennyire modern is. A végére csak ez az érdekesség maradt: egy videóban (indavideo backup) a sok musical, amikből idézett a film.

human
írta
2017. 01. 25. 15:50
megjelenés
21
hozzászolás


Nocturnal Animals (Éjszakai ragadozók)

Ilyen egy jó dráma, amiben elrejtettek egy feszült thriller alszálat is. Az, hogy nem mindenkinek való, már a kezdőképsorokból egyértelművé válik: a főcím alatt négy meztelen, túlsúlyos nő táncol, mintha valami cirkuszban lépnének fel. Akit ez elriaszt, az semmiképp se menjen el a filmre.

NOCTURNAL ANIMALS

A történet egy kapcsolat végéről szól, csak épp 3 szálon át bemutatva. Az egyik azt mutatja be, ahogy összejött a volt férjével, a másik a jelenlegi életét mutatja be. A harmadik? Az egy könyv. A férfi küld neki egy Nocturnal Animals című regényt, ami egy feszült thriller, bosszútörténet.

Nem is annyira enyhe értelmezési segítségnek megkapjuk, hogy régen a feleségét és Nocturnal Animalnak (éjszakai ragadozónak) hívta. Nem akarok jobban belemenni, mert basszus, ha valaki megnézi, azt nagyon jó húzások várják. A regény tulajdonképpen a kapcsolatuk végét mutatja, csak allegóriaként.

Ami a legfeltűnőbb a film közben, hogy a rendező Tom Ford mennyire odafigyelt a részletekre. A kezdő képsorokkal ellentétben a történeten semmi felesleg nincs, szinte az utolsó másodpercig ment a szabás. Ami lassú kell legyen, az olyan, ami feszült, az pont kellően az.

NOCTURNAL ANIMALS

A részletesség még a fényképezésre is érhető, mert a realista nő csak egyenes vonalak között (egyenes út, szögletes ház, kád és hasonlók) létezik, addig az álmodozó írót megszemélyesítő karakter a regény szálon a vonalak közül megérkezik a kesze-kusza kereszteződésekhez és S alakú utakhoz.

Az alakításokról pedig főleg csak áradozni lehet. Most nem is konkrétan Amy Adamsre gondolok, akinek valójában tök nehéz a szerepe, pedig többnyire csak könyvet olvas és gondolkozik, de rajta kívül Jake Gyllenhaal szokás szerint domborított, Michael Shannon odabaszott és a sokaknak az új Godzillából ismerős Aaron Taylor-Johnson is villantott egy nagyot.

NOCTURNAL ANIMALS

Stílus szinten tökéletes a film. Ez taszító is lehet, mert valamennyire felületesnek tűnik tőle a mű, és én sem oda állnék, hogy a legmélyebb dráma, viszont számomra eszméletlen moziélmény volt. A könyv szálon izgultam, a dráma szálon együtt éreztem, és igazából minden pillanata elkapott. Nem érzelmi hullámvasút a film, inkább csak a brutalitás áradt belőle.

human
írta
2016. 11. 19. 16:35
megjelenés
12
hozzászolás


Arrival

Menjetek el rá. Nem akció-sci-fi, lassú, gondolatokkal operál, de nem képzeli magát az új Űrodüsszeiának, így nem is gebed bele abba, hogy megpróbál felnőni ahhoz.

arrival-tabla

A történetről bőven elég annyit tudni, hogy jönnek az idegenek, leszállnak a Föld 12 pontján, és várják a kapcsolatfelvételt. A nemzetek mind máshogy állnak neki a dolognak, az amerikaiak egy nyelvészprofesszorral, aki megpróbál kommunikálni velük, és megtudni miért jöttek. Ne olvassatok jobban utána!

Nem akarok jobban spoilerezni, de a kommentekre majd vigyázzatok, így főleg csak arról írnék, hogy milyen fantasztikus élmény volt. Nem lehet mindent a rendezőre kenni, de megint Denis Villeneuve neve van ott egy ilyen élmény végén. A feszültséget gyönyörűen építik a katartikus csúcsponthoz, a zene lenyűgöző, a kép többnyire gyönyörű.

Ahogy fent említettem, szerencsére nem vállalta túl magát a film, és annak készítői. Ez lecsupaszított történethez vezet, ami egy kivétellel lassan hömpölyög előre, és olyan talán egy kicsi gondolkodásra készteti az embert. De nem olyanra, hogy “ott mi történt, ez mit jelent”, hanem, hogy is mondjam, az ezutániakra. Már ha bele akarunk bámulni az emberiség tudatába. Nem akartam ennyire Coelho-san, de már mindegy.

Azért úgy is működik, ha felállunk utána és csak a két óra alatt átélt érzelmeinkkel gazdagodunk.

Most kimegyek a teraszra, rágyújtok még egy cigire és újra meghallgatom az On The Nature of Daylightot.

human
írta
2016. 11. 11. 03:30
megjelenés
75
hozzászolás


Star Trek Beyond: a nyár eddig legjobb blockbustere

Ebbe a filmbe ezer helyen bele lehet kötni, kezdve a kamerarángatástól, ami rosszabb, mint az előző Star Trekeket rendező JJ. Abrams bármelyik művében, a történet faékségén át Kirk furcsa kinézetéig.

Most jön a De. De minek? A Beyond nem lesz új klasszikus, viszont pont elég dolgot dob a mérleg másik serpenyőjébe ahhoz, hogy végig szórakoztató maradjon.

st-beyond-kritik1

Az előbbiek nem is a necces ‘kapcsold ki az agyad’ érvelést akarják felvezetni, mert a film közben nem kell ezt tenni. Szinte mindenki kellő motivációval esik jelenetből-jelenetbe, ami nem kicsi bravúr Justin Lin rendezőtől és a színészektől, mivel “unalmas” beszélgetős, tipikus építkezős jelenetekre nem sok idő jut.

Konkrétan az első komoly akció után szinte végig pörög a Star Trek Beyond.

A történet nem túl bonyolult, de szállítja a minimumot. Sőt, a végén kicsit meg is lepett. Na nem valami erős csavarral, hanem hogy a gonosz motivációját is sikerült jól összetenniük. Az biztos, hogy maradandóbb jeleneteket hoz Krall, mint “Robocop” az előző Star Trekben, az Into Darknessben.

A pörgés mellett mi az ami jól működik? Hát a karakterek. Spock és Bones összes jelenete jó, Kirk belső vívódása is elmegy, és a posztereken mutogatott csaj valami tündéri, plusz még korrekt háttérsztorit is kap a nagyok vívódása közepette. Mindezt tényleg úgy, hogy 4-5 percek vannak a setpiecek között.

st-beyond-kritik2

A látvány meg egyszerűen lenyűgöző. Nem a kamerarángatós részekben, amikkel kapcsolatban megértem azokat, akik fennakadnak, még nekem is sok volt néhol egy picit, viszont a tetőpontok… te atyaég. Ritkán kapnak el így látványpillanatok, mint a Beyondban tették. Még a fanfilmbe illő “ez de cool lesz” robbantgatós finálé is működött.

Valami ilyesmi kell legyen egy jobb blockbuster, főleg az idei nyáron, amikor…, hogy is mondjam, eddig nem volt a legjobb a felhozatal.

human
írta
2016. 07. 25. 20:32
megjelenés
50
hozzászolás


The Nice Guys: na végre!

Amikor kicsit félve mész be egy filmre, nehogy csalódást okozotton. Így voltam a Nice Guy-szal, hiszen a tipikus blockbusterek közül kilógott, két kedvelt színész volt benne, és az egyik kedvenc forgatókönyvíróm írta és rendezte. Szerencsére nem estem pofára, csak majdnem ki a moziszékből.

TNG_Day#48_02022015-325.dng

A történet noiros alapokra építkezik, hiszen Black odavan azokért. Egy halott pornósztárral indít, és egy fiatal nővel, akit páran el akarnak tenni láb alól. A nyomozó és majdnem nyomozó karakterekből álló párosunk pedig igyekszik kibogozni az ügyet, hogy közben megmentsék a veszélyben levő nőt.

Abszolút nem tökéletes film, sőt, voltak részek ahol leült, és néhol talán feszesebbre kellett volna írni, de basszus, mégis működik. A nyilvánvaló hasonlítás a Kiss Kiss Bang Bang lenne, a rendező előző műve, de nekem kicsit az Ocean’s 11 remake hangulata is beugrott. Ez alatt azt értem, hogy a színészek lubickolnak a szerepben, és örömmel csinálhatták, ami átjön a vásznon. Nyilván a noir stílus alapjaira építve mindketten elkúrt emberek jó pár sötét démonnal és hibával. De minden cinizmus alatt van bennük valami jó, még ha morálisan szürke is a cselekedeteik többsége. És mint említettem, remek alakítással kelnek életre Ryan Gosling és Russell Crowe keze alatt. Az előbbi a viccesebb, főleg a fizikai humorban remekelve szállítja a legnagyobb poénokat, míg Crowe inkább a szívet, hiába verőember. Az várható volt, hogy ők jók lesznek, de a Gosling karakterének lányát alakító Angourie Rice simán bírta velük a tempót.

TNG_DAY_#03_10282014-193.dng

Ami pedig végképp meglepett, hogy a finálé hiába volt kicsit durrbele, bár összeértek azért a szálak, mégis rengeteg kockázatot vállalt pár fordulatával. Mindezt a tippelt 50 milliós költségvetése mellett merte tenni. A humor lehet nem vitte volna el a 2 órás játékidőt, de a meglepetések felrázták az utolsó fél órát is.

Egyszerűen tényleg csak azzal tudom zárni, hogy több ilyet a moziba, és több munkát Shane Blacknek, bár esetleg egy másik vágóval és őszi dátummal. Az biztos, hogy az Iron Man 3-mal szemben itt szabadabb kézzel hatalmasat alkotott.

human
írta
2016. 05. 28. 21:52
megjelenés
32
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.