Doctor Strange in the Multiverse of Madness

A meglepetéseket semmiképp sem akarnám elrontani, szóval spoilermentes kritika, ahogy mindig, csak most valamiért extrán kiemelem ezt. Viszont így nagyon nehéz értelmesen a film érzelmi központjáról írni.

Ami biztos, hogy itt az új Marvel-film, és néha úgy éreztem, mintha a netes kritikára is reagáltak volna vele, bár inkább Sam Raimi rendezésének tudnám be, hogy így sült el. Konkrétan: nincs minden viccel elütve. Van humor a filmben, de minden látható képtelenség normálisan van kezelve, nem erőltetik a kikacsintós “mi sem vesszük teljesen komolyan ám” hangulatot. Igen, olyan, mint Raimi első két Pókember filmje. Lehet ez megosztja a rajongókat is?

A történetről elég annyit, hogy egy démon üldöz egy fiatal lányt, aki képes a multiverzumok között mászkálni, mivel le akarja szívni a képességét. Doctor Strange pár társával pedig segít neki, ami nyilván azzal jár, hogy maga is kiköt egy másik univerzumban, olyanban ahol a piros a menj és a zöld az állj. Izé, tényleg nem akarok több mindent ellőni, de ez a terep bizony a kesztyű levételére is terepet ad a hősök kapcsán.

Vicces, hogy azt hittük micsoda Loki-sorozat kapcsolódások várhatóak itt a Multiverse of Madness cím alapján, erre valójában több szálon is megérkezett a tényleges folytatása az Endgame-nek, és a Marvel sorozatok közül talán a WandaVisiont érdemes megnézni hozzá. De utóbbi sem kötelező, természetesen minden fontosabb dolgot elárulnak a filmen belül is!

Ami mindenképp érdekes, a film megvalósítása, hiszen azon alkalmak előtt ülhetünk, amikor egyedi rendezőre bízták a munkát, akit nem egy 2 milliós indie filmtől rángattak el, és aki így minden MCU szabály és kötöttség között is képes volt valamennyire kivillantani a szemfogát. Még az akciójelenetekben is! Ugye képesek voltak erre még páran, nem akarom A Nagy Raimi zászlót lengetni, de a film második felében egyértelműen látszott, hogy nem mindent a Marvel VFX csapat tervezett el 5 évvel a forgatás előtt (túlzok nyilván).

Nem fogom a horror jelzőt nagyon dobálni, egyáltalán nem tartanám ezt a ‘Marvel filmek horror kirándulásának’, de letagadhatatlan, hogy némelyik jelenet azért abból a zsánerből merített ezúttal. Nekem a Carrie-Terminátor hatású menekülés jött be a legjobban, iszonyat hatásos volt. És mondom, nem erőltették minden esemény humoros feloldását a vérengzés közepén. Mármint… ööö… ha nem is horror a film, azért a 14 éves gyerkőcök lehet meglepődnek majd néhol.

Viszont összességében eltartott egy ideig, mire rendesen be tudott indulni a cselekmény és Raimi keze felvillanhatott, mert a sok magyarázás helyett már a cselekedetek is számítottak, szóval valójában míg a film második fele nagyon szórakoztató, és van benne pár épphogy az eddigi MCU-val kompatibilis húzás, mire addig eljutunk az kicsit döcögős, és ott még a Marvel csapat kezét is jobban éreztem. Na meg ott van az is, hogy ez a “bármikor feltűnhet rég látott esetleg halott karakter más univerzumból”, amit megfejel, hogy bárki lehet alakváltó, nos bár kreatívan lehet egyben tartani, de nézőként kíváncsi leszek mi sül ki a dologból hosszabb távon.

Még a végére: 2 jelenet is van a végén, amiből viszont az egyik teljes kikacsintás Raimi rajongóknak. A kommentek között biztosan lesznek spoilerek. Óvatosan!

human
írta
2022. 05. 06. 21:01
megjelenés
54
hozzászolás


Ambulance – koherens káosz

Nem tűnt messzire Michael Bay, volt tőle 6 Underground pár éve, de az új mozifilmje megerősítette, hogy a víziója töretlen – itt most nem azt mondom, hogy jó vagy rossz, de megnézed ezt a filmjét is, és teljesen Bay.

Igazából az is vitathatatlan, hogy manapság már teljesen más a mozis színtér, mint 10 éve, így szépen-lassan felértékelődik egy ilyen film is, sőt, ez az április teljesen a “régi idők” blockbustereit fogja idézni most. Konkrétabban úgy mondanám, hogy az Ambulance nem jó-jó, viszont rohadt szórakoztató, nem csak Bay, de a teljesen elszabadult Jake Gyllenhaal miatt is. Sőt, még az új Mátrixban megutált srác is javít, bár neki jutott a “simább” szerep.

A történet? 2 óra pörgés. Oké, van kis alapozás, leégett tengerészgyalogos a rákos felesége műtétjére akar pénzt szerezni, és felkeresi rég nem látott testvérét, aki belerángatja egy bankrablásba. A fejenként 8 milla könnyű megszerzése helyett lövöldözés tör ki, és a két testvér közösen menekül egy mentőautóban, ahol hátul a mentős próbálja életben tartani a zsarut, akit ők lőttek le. Utánuk egész Los Angeles, meg az FBI, meg a ki tudja még ki mindenki, és egy hatalmas kutya is.

Már az alapozás közben sem pihent egy másodpercre a kamera, egy beszélgetés közben is körbejárt, de ami a lövöldözéstől történik, az a Speed speeden. Tele van képtelenséggel, aki nem bírja Michael Bay későbbi műveit az szerintem ne erőltesse, nem tért vissza a Szikla korszakához hirtelen a rendező, ellenben nekünk többieknek baromi vicces hullámvasút, tele hülyeséggel, keménységgel (idézőjelek), és a brillírozó Jake Gyllenhaallal.

Tényleg vicces valahol, hogy az Ambulance szanaszét szedhető lenne logikával, például hány zsaru hal meg egy sebesült társuk megmentése közben? Vagy úgy konkrétan minden jelenet rohadt fura, hogy ránézésre teljesen az ugrott be: Bay kiment a szokásos “ez cool” “az cool” jeleneteket forgatni, ugye volt egy fő történetük, és az egész a vágószobában állt csak össze, nem pedig a preprodukcióba terveztek el mindent rendesen.

Konkrétan Jake elmondta, hogy az egyik helikopteres jelenetet teljesen random forgatták. Bay szólt, hogy szerzett két helikoptert, hajtsanak, jó lesz. Elsőre remek PR sztorinak tűnik, de nézed a filmet, és látod, hogy az LA folyónál történő helikopteres jelenet valahogy kilóg, össze-vissza repkednek, Jake mindig máshonnan lő rájuk, egyszerűen nem illeszkedik rendesen az ottani sztorihoz… és mégis kellett. KELLETT.

Míg a Moonfallnál azt éreztem, hogy baszki, ilyen filmekkel nehezen csábítanak majd vissza nézőket, addig most ennek teljesen az ellentettje áll fenn. Elszállt, idióta film, minden héten nem mennék ilyenre, de most kellet Bay. Bár van némi érzelmi töltete az AmbuLAnce-nek, de az eléggé elnagyolt, és nem veszi magát komolyan egy percre sem. Na meg végig pörög.

human
írta
2022. 04. 09. 03:21
megjelenés
15
hozzászolás


Apollo 10½: A Space Age Childhood

A sok “nem film” dobálózása közben nem lenne tisztességes, ha az Apollo 10½: A Space Age Childhood nem kapná meg, hiszen ez csak egy korlenyomat amit végignarrálnak, miközben rengeteg apró pillanatot bemutatnak az 1960-as évek Amerikájából.

A történet… az nincs. Houston, 1960-as évek, az űrverseny, a zajló vietnámi háború, és a felnövéstörténet. Vagyis a történet szót át kell húzni, mert az nincs benne. Egy NASA-nál logisztikusként dolgozó férfi családjának legkisebb tagjáról szól, aki ott nő fel, egy fejlődő országban, ahol még nincsenek gyerekvédelmi szabályok, és minden nő csak ontja a gyerekeket, zajlik a baby boom.

Viszont van egy központi álom, ami lehet a háborúk árnyékában született, a Holdra tartó verseny fontos része volt a hidegháborúnak, de mégis remény adott egy szebb jövőre, amit a technológia segít. Amikor még el lehetett hinni, hogy jobb lesz a jövő. Érdekes, mert a filmet készítő Linklater teljesen nosztalgikusan simítja el a rossz részeit a múltnak, de közben azért mégiscsak bemutatja azokat, a lég és vízszennyezést, az erőszakos gyerekjátékokat, de még az űrprogram kritikája is elfér benne.

A jelen mindig a múltra épül, nem lehet csak visszafelé nézni, hogy “régen minden jobb volt”, hiszen valójában nem is emlékszünk pontosan a múltra, csak egy változatára. Innen persze akár azt is lehet mondani, hogy a jelenre majd mi is nosztalgikusan nézünk vissza, amit épp átélve lehet segít kicsit máshogy nézni azt ami történik velünk.

Hogy a gondolatain felül milyen a kész mű? Az első óra nagyjából remek, ha az embernek kedve van a kényelmes múltba révedésre, de utána a harmadik harmad eléggé leül. Egy év múlva meg ha eszünkbe jut az Apollo-10,5: űrkorszaki gyerekkor, akkor majd azt mondjuk, hogy kellemes nosztagiabomba volt, aláhúzva amit láttunk benne.

human
írta
2022. 04. 04. 18:13
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


CODA

A CODA azokat jelöli, akik a siket szüleikkel ellentétben hallanak. A film főszereplője is egy ilyen tini, aki világ életében a halász családját segítette, folyamatosan fordított nekik, de nyilván ahogy közeledik a középiskola vége, úgy kezdenek a saját álmai is kristályosodni.

Az előbbiekből gondolom egyértelmű, hogy egy felnövéstörténetről van szó, amit a fenti helyzetbe csomagoltak. A lány láthatóan énekes akar lenni, és a tanárja szerint is megvan benne valami plusz, viszont akkor magára kell hagynia majd a szüleit, ezt a problémát húzzák el a tetőpontig, amibe még egy tini szerelem is belefér.

Igazából semmi nincs erőltetve vagy túltolva itt, amit mindenképp az erények közé sorolnék, vagy legalábbis könnyen beleeshetett volna a sajnálat csapdájába a CODA, de a teljes természetességbe ment. Vagyis talán egy idealizáltba, mivel annyit emlegetik, hogy csúfolás így meg úgy, de nagyon keveset mutatják ezt, ahogy a feloldozását is. Az igazi érzelmi központ mindenképp ott van, mint egy átlagos ilyen felnövéstörténetben, miszerint hagyni kell kirepülni a gyereket a fészekből, a saját álmait követni.

Nézés közben inkább az lepett meg, hogy mennyire tévésorozatos az egész kidolgozása, egy aranyos és érzelmes remek indie film, ne értsetek félre, de nem is több ennél. Konkrétan az iskolai jeleneteket mintha más vette volna fel, mint a halászhajón játszódókat.

Az egyetlen ami tényleg erős volt benne az a harmadik felvonás, amikor ráfeküdtek a lány és a családja közötti eltérésre annak első fellépésekor. És utána is. Ott bizony ment a nem hatásvadász, hanem simán jó lélekhúr pengetés. Ahhoz viszonyítva minden más kicsit elnagyolt volt, legyen az a szerelem vagy épp a halászat konfliktusa. Bár itt is akadt rengeteg vicces és jó karakterpillanat.

Mindezek alapján a téma lélekmelengető kidolgozása miatt járt ide az Oscar jelölés, nem másért, mert képileg, és ‘erőileg’ ez elmaradt egy Manchester By The Sea vagy hasonlótól, bár egy Green Book… A CODA bizony a nem rossz, de a nagyoktól azért messze levő Me and Earl and a Dying Girl vagy a Perks of Being a Wallflower mellé illik, nem pedig a legnagyobb filmek közé. Ideje tarolnia gondolom.

Élveztem, az erején aranyos volt és a záró 30 perc nagyon működött, tényleg nem akarnám, hogy valaki iszonyat lehúzásnak lássa az előbbieket, bőven nem közepes a CODA. Na meg mostanra egy kicsit a “tényleg ez kapott Oscar jelölést” rácsodálkozás csökkentette az élményt azért.

human
írta
2022. 03. 24. 04:12
megjelenés
8
hozzászolás


Don’t Look Up (Ne nézz fel!) – csak előre a tévére!

Adam McKay önmagában megérne egy cikket, azaz hogyan lesz Will Ferrell egyik házi rendezőjéből Oscar-győztes, kétszeres Oscar jelölt, plusz mellesleg egy olyan sorozat executive producere, mint a Succession. Amellett viszont semmiképp ne menjünk el, hogy a karrier-pálfordulás óta elkövetett három filmjéből pont a legelső, a The Big Short lett a legjobb, legérettebb darab, de szerencsére a Don’t Look Upban sikerült ismét letekerni a Vice-ban túltolt kínos humort és felesleges kikacsintásokat. Nem teljesen, de az előjelek ismét kedvezőek voltak.

A Don’t look up egy katasztrófafilmes sztárparádé, és ráadásul az abszolút fogyasztható kategóriából, ami azért a Netflix esetében közel párját ritkító eredmény. Az pedig, hogy sikerült megnyerni Leot a főszerepre, különösen izgalmassá tette a projektet a kezdetektől. Sokszor leírtuk már, de ismétlésképp érdekes lehet, hogy a sztárstátusz a 2000-es évek elején leáldozott Hollywoodban, de DiCaprio az utolsó olyan fecskévé nőtte ki magát, aki valahogy mégis talpon tudott maradni ebben a minőségben és egymaga beviszi a moziba a nézőket. Ennek tükrében az ő szereplése két alternatívát vetített elő: a. a Ne nézz fel olyan bravúros forgatókönyvvel bírt, amire nem tudott nemet mondani, vagy b. a sztori erősen rezonált a szívéhez olyannyira közeálló klímakatasztrófa témájával.

B. Bé bé béé. A sztoriról spoilerek nélkül sokat nem írnék, röviden annyi elég, hogy Leo és JLaw felfedeznek egy bolygógyilkos meteort, ami jó eséllyel kiírthatja az emberiséget – ha ütközik a Földdel. Erre fűzik rá a nagyon durván szatirikus történetet, ami az emberi hülyeség legmélyebb bugyraihoz gyűrűzik. És azt ne vegyük el tőle, hogy teszi ezt rendkívül kreatívan. Gyakorlatilag a két és negyed órás műsoridő nonstop kifigurázása a mai társadalmi jelenségeknek minden oldalról: van itt blőd, manipulatív tévéműsor, politikailag végtelenül inkorrekt háborús hős, ostoba – de valamiért közérdekű – celeb magánéleti baromságok, elszállt techguru, Trump analógia és szürreális nyereséghajhászás a katasztrófát meglovagolva.

Na már most ez így felsorolva is kapásból sok, és talán ez az első ok, amiért a film annyira nem működik. McKay megpróbál a jelenkor szinte összes társadalmi, politikai csapdájára reflektálni, amitől a film rendkívül tömény (de mégsem sodró lendületű) és elkerülhetetlenül epizódikussá válik a kvázi gagek sorozatától. És nem mellesleg az egészet olyan humorral fűszerezi meg (Jonah Hill agymenései pl.), ami sokaknak túl hamar fekszi meg a gyomrát. A film a fentiek miatt látszólag felszínesen kapargat sok témát, de mégis mire úgy-ahogy összeáll egy egésszé valahogy nehezen emészthetővé válik… mivel sok ember nem is igazán szereti, ha nyíltan leckéztetik, vagy éppenséggel a világnézeti meggyőződéseiket rugdossák. A Don’t Look Up ebben pedig egészen szemérmetlen, vagyis McKay szerint a népesség nagy része komplett idióta, aki szemellenzővel a fején rohan a vesztébe és rántja magával az egész bolygót. Mivel nap, mint nap mindenhol ezt látod, hallod, tapasztalod, valahogy sok újdonságot tényleg nem sikerült becsempészni a történetbe.

Ennek ellenére ez végre egy ütős(ebb), jó Netflix mozi, rengeteg okos ötlettel, technikailag profi megvalósítással, helyenként ha nem is kiemelkedő, de mindenképp maradandó színészi produkciókkal és egy ügyes analógiával, ami manapság a klímakatasztrófától a Covidig bármire ráhúzható. Szatíraként pedig maximálisan megállja a helyét.

abelh
írta
2022. 01. 12. 13:21
megjelenés
46
hozzászolás


Spider-Man: No Way Home… azaz Spider-Man: Endgame

Igazából spoilerek nélkül iszonyat nehéz írni erről a filmről, de megpróbálom. A kommenteket sem annyira javaslom kivételesen, még ha kerülgetik is a forró kását, akit érdekel egy hatalmas fejezet lezárása Pókember életében, az menjen el rá, aki bírja a karaktert az szintén, aki jó.. áh csak sorolhatnám.

A lényeg, hogy az utóbbi hónapok MCU felhozatala után egy “régi” karakterrel ismét szórakoztató darab érkezett a mozikba. Nem új klasszikus és viszonyítási pont a franchiseon belül sem, de jó volt nézni… olyasmi okok miatt amiről nem tudok spoilermentesen beszélni.

A történet ugye onnan veszi fel a fonalat, hogy a Far From Home végén Alex Jones felfedte Spider-Man személyazonosságát, az egész világ megtudta Peter Parker nevét. Ez igazából nem annyira sok bonyodalmat hozott, és nagyon halványan ment bele a közösségi média által irányított közvélemény kérdésébe, pedig itt volt a magas labda. Még így is arra jut Peter Parker, hogy jó lenne ha senki sem tudná a személyazonosságát, és elmegy Doctor Strange-hez egy felejtő varázslatért, ami balul sül el, emiatt a multiverzumból elkezdenek megjelenni más gonoszok, akik tudják Pókember személyazonosságát.

A fentiek mind benne voltak az előzetesben, azért mertem nyugodtan ellőni, de tovább tényleg nem mennék. Bár olyan érzés, mintha csak összefogták volna a régi gonoszokat, és kapnák egy fanservice-t, amire legtökéletesebb példa lenne, hogy Dafoe karaktere benyögi a meme “I’m something of a scientist myself”-et, valójában ügyesen kezdtek is valamit a helyzettel. Tulajdonképpen helyre tették a karaktert, mindent összerántottak a múltjából, több film történetével zsonglőrködve, hogy a végére ismét képregényhű lehessen Spider-Man, végképp kilépve az eddig ráhúzott “új Iron Man” irányból. Ebből a szemszögből nézhető a záró 10 perc, és tulajdonképpen ismerhető el, hogy mekkorát markoltak. Mindezt úgy mondom, hogy némelyik érzelmi csúcspont a kicsit darabos megvalósítás miatt lepattant rólam, mégis el kell ismernem a teljesítményt.

Azt gondolom mondanom sem kell, hogy némelyik visszatérő gonosz az eredeti színészével mekkora alakítást nyújt. Nyilván egy Dafoe vagy Molina ismét odateszi magát. Sőt, a Shang-Chi vagy Eternals, vagy épp a Black Widow után jó olyat írni, hogy a végső csata nem ásítós. Abba mondjuk nem mennék bele, hogy az egész alapfelállás mekkora hatalmas lyukakat jelent, ha elkezdünk logikusan nézni a cselekményre. A No Way Home az érzelmi beatekről szólt, aki nagyon logikával ül elé, az mindenképp koppanni fog, nekem is elvett néha az élményből.

human
írta
2021. 12. 17. 04:03
megjelenés
60
hozzászolás


King Richard: ha van egy terved!?

Miképp lehet olyan sportikonokról, a teniszcsillag Williams testvérekről filmet csinálni, akik végigtaroltak mindent a profi karrierjük alatt, és kik láthatóan többnyire szerették is egymást? Elő kell venni a gyerekkorukat!

Érdekes, hogy a King Richard úgy a legtipikusabb életrajzi film, hogy valójában az alapötlet mögötte teljesen meglepő. Egyáltalán nem Serena és Venus Williamsre koncentrál, hanem az apjukra, aki az edzőjük volt, és teljesen felrúgta az utat, amivel valójában a profi tenisz világába lehet jutni.

Mindeközben viszont a tipikus lépcsőfokok vannak, a nehéz környékről származás, az elutasító edzők és támogatók, a tűzhöz közel kerülés nehézsége. Láthatjuk miképp szereznek először rendes edzőt a lányoknak, miképp vesznek részt ifjúsági versenyeken, milyen nehézségekbe ütköznek eközben. Mondom, bejáratott panelek, pedig a fókusz mintha más helyen lenne.

Az előbbiek miatt érzem úgy, hogy valójában kisiklott a film. Persze szívmelengető nézni, engem is elkapott, és van egy remek lendülete, ami simán lekötött a végéig. Viszont mindezek mellett valahogy semmi sem érződik a filmben igaznak és megérdemeltnek, vagy hogy mondjam, rózsaszín a szemüveg. Nem jönnek át a tétek, de még az sem, hogy Richard miért is rántotta ki a lányokat a megszokott tenisz pályáról, mit “újított”. Nyilván értem, hogy látta az ifjúsági versenyeken amint a többi teniszsztárt nevelő szülő kiégeti a gyermekét, és ennek milyen hatása van az ezen az úton haladó fiatal lányokra. Mindehhez hozzájárult a nehéz környék ahol a Williams család felnőtt, azt akarta rendes gyerekkoruk és esetleg oktatásuk legyen amire visszaeshetnek ha baj van, de nem éreztem ezt nézőként. 10-20 perceket áldoznak tévéinterjúkra, amit Richard ad, csak hogy valamennyire átjöjjön mennyire súlyos az a tény, miszerint nem voltak ifjúsági versenyeken a lányok, bár ez valamennyire érinti felszínesen azt is, hogy maga Richard milyen nárcisztikus lehetett, de csak 1-2* van megemlítve ahogy magának követelte a figyelmet.

A film egyszerűen nem kritikus a főszereplővel, felszínesen érinti Richard tényleg kérdéses pontjait, a sok korábbi gyerekét, vagy hogy a lányok születése előtt készített sztárcsináló terve, ami mögött lehet igazi szeretet volt, micsoda nyomást helyezett rájuk. Ott van az esetleges dráma, de akkor nem lenne elég feelgood a King Richard? Végtére is a Williams lányok végül áldásukat adták a filmre, happy end az életben a történet vége, ha nagyon haragudnának esetleg az apjukra, akkor nem fogadták volna el a kvázi felmentését, csak így meg mint film… nem erős a hatású, ellenben kellemes szórakozás nagyon szép nosztalgikus módon elkészítve.

Ami szerintem tényleg rossz húzás volt viszont, az mindenképp a cím. Láttam már hasonló poénkodást, és egyet is értek vele: a King Richard-ról valami új Shakespeare adaptáció ugrik be, amihez nyilván köze sincs. Oké, Will Smith egy King Oscart akart behúzni vele, majd meglátjuk jelölésig eljut-e vele. Az biztos, hogy bedobta mindenét a szerepbe, a legtöbb színészkedés megvolt. Igen, csak őt emelem ki, nyilván remek a casting minden szinten, de egyszerűen a végeredmény az a Will Smith Show.

human
írta
2021. 11. 23. 16:40
megjelenés
4
hozzászolás


Den of Thieves valami

A film aminek semmi joga nem volt arra, hogy ilyen szórakoztató legyen. Elnézted az előzeteseket, és minden egy gyengébb szereplőgárdás Heat (Szemtől szemben) másolatra mutatott, ami igaz is lett 80%-ban, de összességében mégis volt benne valami.

Nyilván az élményben közrejátszik, hogy jó rablós filmből kevés van, hát még moziba szánt változatból, mióta a Fast & Furious az MCU felé kacsingat végképp. Amúgy pont a Wrath of Manről ugrott be, hogy pótolnom kéne a Den of Thievest, mert többször is emlegettétek kommentben a meglepetés minőségét, erre igazatok volt. Azért ne bátorodjatok fel! (per s nyilván).

A felépítés a bevált: vannak a profi rablók, amit láthatunk is egy kisebb akcióban bemutatva. Nyilván nem elég nekik a sok kis zsákmány, van egy hatalmas célpontjuk, amihez egyrészt kell egy újonc, másrészt elég nagy falat lesz még számukra is a feladat. Ezen kívül van egy borzasztó magánéletes zsaru, meg a többi “modern cowboyok vagyunk” társa, akik a nyomukban vannak.

Igazából nem a történet a fontos, nem attól lett ez nézhető, hanem a megvalósításától, kezdve a magát kiskirálynak képzelő zsarut alakító Gerard Butlertől, a sok kisebb szerepben ismerős arcon át, konkrétan a végső harcig. Érdekes a rablás is, a pepecselés ahogy összehozzák, a filmben található fordulatok némelyike, de az egész élményt az húzza fel, hogy a végén ha nem is múlják felül a Heat lövöldözését, ki tudná azt megtenni(?), mégis egy baromi fasza akcióval zárul a film, amiben nem maradhat mindenki életben. Ez nem cool rablós, hanem “realistább”, ha mondhatunk rá ilyet.

A lényeg: azon rablós film rajongók, akik valamiért kihagyták anno, a nem túl erős reklámkampány fényében szerintem teljesen érthetően, azok adjanak neki egy esélyt. Nem mellesleg a napokban mondta Butler, hogy a folytatás jövőre forog majd.

human
írta
2021. 09. 20. 15:11
megjelenés
9
hozzászolás


Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings

A film amit soha senki nem hív a teljes címén, hiába tényleg a Tíz gyűrű legendáját meséli el, ami egyáltalán nem csak a gonosz kezén levő tényleges gyűrűket jelenti. Konkrétabban viszont a MCU következő fázisának egyik alapkövéről van itt szó, ami… teljesen elfogadható lett. Olyan jobb MCU minőség, a Black Widowt simán lekörözi sajnos, amit úgy értek, hogy lehetett volna ScarJo utolsó kalandja is jobb.

Na de a konkrét filmre térve, bár Shang-Chi eredettörténete, amiket mostanra már eléggé unok, így valamennyire hátrányból indult, de legalább nem a szokásos “random erőt szereztem/találtam, szépen lassan ráébredek” módon épül fel, hanem tulajdonképpen egy családi dráma harcművészetbe csomagolva.

Egy ideig gondolkoztam rajta, hogy történetnek csak ezt írjam-e: egy család gyásza miután a főszereplő anyja meghal. Mindannyian máshogy dolgozzák fel a tragédiát, az apa sajnos elakad benne, és megpróbálja visszacsinálni ami történt, méghozzá bármi áron. Ez így egy sima indie film is lehetne, ami kapcsán érthető, hogy a rendező előző munkái a Short Term 12 és a Just Mercy.

A nagy blockbuster rész az előbbi drámán az, hogy az apa valami 1000 éve harcol 10 talált mitikus tárggyal, a gyűrűkkel a kezén, amik amolyan szuperfegyverek. A hódításai közben találkozik egy varázslatos falu gyönyörű védelmezőjével, egymásba szeretnek, és így leteszi a halhatatlanságot is jelentő gyűrűket. Innentől boldog családként élnek, két gyerek is születik, de a férfi sötét múltja kopogtat.

Amúgy nem tudom mennyire kéne tényleg a történetbe menni, mármint az eddigiek benne voltak a trailerben, de valójában flashback szerkezettel göngyölítik fel a motivációkat, ami számomra egy picit döcögött a végére már. A lényeg, hogy Shang-Chi maga profi harcművész, és családja közös traumája neki sem tűnt a múlt, sok harccal kell eljutni a feldolgozásához.

Ami eléggé pozitív volt, az Shang-Chi első két harca, az előzetesben mutogatott buszos és ami nem sokkal utána van. Itt tényleg úgy érezni, hogy a színész benne van a bunyóban, még akkor is, ha nyilván neki is van kaszkadőrje. Ötletes sokszor a koreográfia. Sőt, kiemelném, hogy a végén sem égbe lövő lézer van, hanem olyasmi, ami a keleti főszereplőhöz jobban illik. Nyilván Disney módra a minimumot szállítják, a nyugati ízlésen nem akadhat fel a mű, de akkor is, legalább vizuálisan ötletes.

Nem mellesleg a szereplőgárdát is bírtam. Nyilván Tony Leung és Michelle Yeoh alap, de Awkwafina elég jó vicces sidekick volt a film első 2/3-ában. A főszereplő Simu Liu pedig mint mondom, az akcióban remek volt, a dráma is elment neki többnyire.

Viszont a problémám mindenképp az volt, ami már egy ideje rengeteg embernek feltűnt, szóval nyilván tőlem sem lesz nagy megfejtés: túl tipikus a képi világ nagyja. Míg a film elején a buszos jelenetben még igyekeztek, a végén már teljes CGI háttér előtt ment a harc. Lehet furcsa ilyet mondani, de lehetett volna keletibb az egész film, és nem úgy, mint a végén. Nyugodtan használhattak volna színeket többször, nem csak a James Bond beállítás lenyúlásakor. És igazából még a végén is beszürkült az egész, ott ahol érdekes motívumokból merítettek.

Egyszerűen nem volt saját karaktere a filmnek, ami azért szomorú, mert láthatóan a wuxia művekből merítettek, de iszonyat lenyugasotították, ha mondhatom így. Mondjuk a Crouching Tiger, Hidden Dragon véleményekre visszagondolva érhető a döntés, de így ez a fűszer is csak 1-2 látványos apróságot jelentett egy harcot kivéve.

Amolyan évadközbeni “rész” a Shang-Chi, a nagy dobások közötti elszórakozós. Nem a Thor 2, hanem inkább az Ant-Man ugrott be. A poénok egy része ül, a történet elmegy, az akció szórakoztató nagyjából, a gonoszt felemeli a színész, ilyesmi. Még így összegzésként megemlítem: tetszett, hogy nem erőltették túl a nagyobb képet, tényleg többnyire elvolt a saját drámájával a történet, de a végére már látszott valamennyire, hogy azért az MCU fő sztoriba is kell majd Shang-Chi.

Vajon az átlagosnál azért jóval kevesebb nézővel is elég erős alapkő lesz?

human
írta
2021. 09. 04. 14:12
megjelenés
25
hozzászolás


Beckett

A Netflix filmje nem üt, de pont azt képviseli, amiből már nagyon kevés van mostanában: a közepes költségvetéses thrillereket. Azokat, amikben a Beckett nem lesz maradandó, de legalább van. Konkrétan az összes hibája ellenére egyszerűen jó volt nézni, amin nekem nagyot dobott a megvalósítása, nem csak az európai helyszíne, de erről majd kicsit később.

Az első, cselekményt beindító fordulatot lelövöm majd, a trailerben is benne van, aki teljesen meg akar lepődni mindenen az az ajánlásommal adjon neki esélyt? A történet középpontjában Beckett és a felesége áll, akik valami politikai tüntetés miatt inkább otthagyják a Athént, ahova eredetileg utaztak nyaralni, és vidékre tartanak, a nyugalomba. Csak az odafelé vezető úton autóbalesetet szenvednek.

A fordulat az, hogy a baleset közben belecsúszik a kocsijuk egy házba, ahol Beckett lát egy nőt és egy gyereket. Másnap törött karral ébred a kórházban, és ahogy a rendőrséggel elkezdi összetenni az eseményeket említi amit látott, erre a rendőr “ott évek óta nem lakik senki”. Más okból, de visszamegy a baleset helyszínére a férfi, ahol egyszerűen rálőnek, és innen indul be a film. Nyilván alapvető kérdés, hogy ki és miért akarja megölni? Ennél jobban nem is mennék bele.

Innen nyilván oda is mehettek volna, hogy a John David Washington által alakított főszereplő valami volt katona, aki odacsap, miközben kideríti, hogy mibe keveredett. De nem az. Egy átlagember, aki láthatóan belekeveredett valamibe, és folyamatos menekülésre kényszerül. Még amikor akciójelenet van, az sem valami látványos agyonkoreografált valami, hanem a finálét kivéve sokkal hihetőbb, tulajdonképpen élet-halál harc. Nyilván akadnak túlzások, jó pár törött csont lenne a testében a “kaland” felére, de még belefér.

Amerikai oldalról nekem Hitchcock, vagy ha populárisabb, akkor a Szökevény ugrott be, meg a rengeteg politikai thriller, néha nem csak a helyszín miatt, de az európaiak is. Van egy késelés, ami mintha a Polipból jött volna. Akit érdekel, a rendező nyilatkozott arról, hogy mik inspirálták, még az előbb említettnél is sokszínűbb a felhozatal. Csak jó filmeket sorol fel nyilván, ha valaki szemezgetne és van kedve nézni valami régebbi thrillert.

Ami viszont lenyűgözött, az a film kinézete. Egyrészt a rengeteg tipikusan európai helyszín teljesen más érzés. Egy falu az egy falu, nem pedig egy kisváros, ahogy a benne lakói is tipikusan idevalósiak. Itt amúgy érdekes rendezői döntés, hogy a görög szöveg nincs leszinkronizálva vagy fordítva, teljesen a főszereplővel lehetünk néha az értetlenségben, annyit tudhatunk csak mint ő, vele foghatjuk fel miről van szó. Már persze ha nem tudunk görögül.

Az igazi csúcs pedig a fényképezés volt. Először csak azt hittem, hogy na tessék, végre nem teljesen digitális tipikus Netflix kinézet, legalább az utómunkával igyekeztek filmessé tenni a hatását, erre megnéztem és nem, hanem filmre forgatták a Beckettet. Így már értem miért voltak olyan szépek a színek, minden visszafogottságuk ellenére. Nekem ez feljebb húzta az élményt simán, miközben valamennyire izgultam a folyamatosan menekülésre kényszerülő karakterért.

Elismerem, hogy rosszabb a Beckett, mint amilyen filmeket megidéz, de mégis a jobb Netflix-húzások közé sorolnám könnyedén.

human
írta
2021. 08. 28. 12:09
megjelenés
15
hozzászolás


The Suicide Squad (Az öngyilkos osztag 2.)

A film amire legkíváncsibb voltam még a nyáron, erre pont nem értem rá csütörtökön és pénteken, sőt, még a sajtóvetítéskor is volt dolgom, szóval még az sem lett volna opció, ha előre gondolkodom véletlenül. Egy kicsit most ezt a várakozást okolom azért, hogy nem annyira tetszett a film…, vagyis az első fele nem jött be igazán, de aztán a második felhúzta a végeredményt.

A Warner/DC mindig beszívja amúgy? Tudom, nem így kéne kezdenem, de behozták Whedont a Justice League-be, hogy csinálja nekik jobban Avengers hangulatúra a filmet. Azt már tudjuk, hogy nem sikerült, és Snyder víziója jobb volt. Erre most behívták James Gunnt, és kevésbé ismert DC karaktereket bíztak rá, hogy ismételje meg amit a Guardians of the Galaxy-nál tett, kicsit szabad kezet kapva kedveltesse meg őket velünk. Bár ez utóbbi sikerült, de a film jóval elmaradt a Marveles párhuzamától. Na meg a Piszkos 12-től is. Kicsit olyan volt, mintha Gunn az Troma és többi múltját most nem jól keverte volna egy populáris receptbe.

Mindezeken nem segített, hogy a The Suicide Squad extra csomaggal érkezett, hiszen volt egy trailer csapat által vágott első része, sőt, az egyik karaktere már spinoff filmet is kapott a Birds of Prey-jel. Ezt kellett nagyjából rebootolni, ami tulajdonképpen a most tárgyalt film főcíme előtt meg is történt szerencsére. Egy pozitív dolgot hozott, hogy volt már első rész: nem kellett tökölni az alapok súlyos időket rabló lefektetésével, jött Waller és “levonunk 10 évet az ítéletedből, ha vállalod a munkát”, aztán már csöppentünk is az akcióba, mert ahogy a nézők, úgy a szuperbűnözők is hallottak a programról.

A filmről konkrétan az jut eszembe, hogy ilyen egy B film. Talán a sok buszozás miatt a legutóbbi Predátor-mozi ugrott be, de annál nyilván sokkal jobban egyben van, szinte minden lépés logikus és működik a történetben. Ami mégsem stimmel, az részemről direkt volt úgy, például minden ami King Shark szerepe az egész küldetésben, és ahogy arra hivatkoznak a központban.

A történet annyi, hogy Waller pár régi és pár új karaktert is befog a tengeri csillag fedőnevű kutatás felszámolására. Az egész labor egy dzsungelszigeten van, ahol katonai elnyomásban élnek a népek, ide kell behatolni az öngyilkos osztagnak, ami bizony rengeteg vérengzést jelent. Meg poént, amik csak úgy záporoznak, akkor is amikor nem kellett volna? Nehézbombázás van a humorból, hátha pár betalál. Most tényleg oda tudok visszakanyarodni, hogy az első óra nem annyira jött be, mert egyszerűen rengetegszer érződött erőltetettnek.

Aztán valahogy mégis elkezdett működni az egész. Tudom, kellett a felvezetés, Gunn ismét korrekten megalapozta a történet szívét Idris Elba és Daniela Melchior köré. Sőt, nagyjából itt volt Harley Quinn a legjobban használva eddig a filmek közül, és John Cena-t sem sokan fogják utálni ebben a szerepben, hiszen kicsit lopta a showt. De persze az igazi a saját utakat járó King Shark volt Stallone hangjával. Nekem nagyon feldobta az egészet. A karakterek magukban működtek, de valahogy mégsem volt meg az a lendület és dinamika sokáig, amitől jobb lett volna a film, hogy a nézői kapcsolódási pontokról ne is beszéljünk.

A legviccesebb, és nekem legjobb jelenet az volt, amivel a trailerben is sokat poénkodtak, amikor Idris Elba és csapata megy megmenteni Harley-t, de az már megszökött addigra a fogságból. Konkrétan az a szökés olyasmi, mint a Birds of Prey rendőrséges jelenete, viszont mégis sokkal jobb, mert átadja a karakter őrületét, de valahogy működik az erőszak. Persze nem realista, de hát képregényfilmet nézünk.

Meg valójában a film első felében is volt egy “tipikus amerikai” jelenet, amit semmiképp sem spoilereznék el, de ott azért rendesen mosolyogtam. Nyilván a sok filmet néző fejemnek általában 1 ismertebb arc castingja is árulkodó, szóval látszott hova viszik ki, de még így is feldobott. Ezzel szemben az említett Harley jelenet, és ami utána van képtelen és idióta akció, az simán remek, sőt, vizuálisan sokkal ötletesebb, mint a képregényfilmek 95%-a.

Szóval amolyan kettős élmény, mert egyszerűen lassan döccent be. Nyilván elnézve a GI Joe, Jungle Cruise és hasonló blockbustereket a mostani nyáron, akkor azokhoz viszonyítva szórakozás volt, de semmit nem váltott meg. Az pedig, hogy átugrotta az első rész által feltett lécet, az nem is kérdés, hiszen olyan alacsonyan volt. Ezt egyszerűen nem írnám a pozitívumok közé.

human
írta
2021. 08. 08. 01:49
megjelenés
73
hozzászolás


Wrath of Man: egy kicsikét dühös néző

Az első kérdés látatlanban az, hogy mi foghatta meg Guy Ritchie-t a 2004-es francia Cash Truckban, ami végül a Wrath of Manben kulminálódott? Gengszterkedés pipa, enyhén egyedi dramaturgia pipa, Staham szintén, de összességében ez első ránézésre kevés.

Újranéztem a trailert, hogy akad-e bármi soványka spoiler, amit a történetvezetésből nem kéne ellőni a kritikában, de mivel maga a film sem egy furmányos darab, sok mindenbe nem tudnék belerondítani. Kezdünk egy gyilkosságba forduló pénzszállító kirablásával, kicsikét később pedig Statham magányos igazságosztóként beépül ugyanebbe a fuvarozó cégbe, mivel neki feltételezhetően köze volt az indító képsorokhoz.

Ritchie a filmet több szegmensbe foglalta, ezért külön-külön megismerjük az előzményeket, a rosszfiúkat és hogy mi is történt azon a bizonyos napon. Nagy csavar, vagy megfejtés nincsen, egy korrekten levezényelt thriller az egész, de Ritchie kevés identitással tudta, vagy akarta megtölteni és valahogy az egészre jellemző valamilyen furcsán lappangó, de ki nem aknázott potenciál.

A film az első etapban nagyon erősen játszik rá Statham karakterének anonim szuperhős jellegére, a kicsit már-már tolakodó zene és az összes aprócska elszólás ketyegő bombaként terelgeti a hősét – végig a robbanást várod, amikor Statham elszabadul és kicsinál mindenkit. Aztán jön az első akciójelenet, amit kábé kompletten láttál a trailerben, menő meg minden, de nem igazán katartikus.

Úgyhogy vársz tovább, de most ide ugrunk az időben, most oda és azon kapod magad, hogy a film középső fele kis túlzással pisztolydörrenés nélkül telik el. A hangsúly eltolódik a főhős motivációjának, hátterének felderítésére amiben ugyan nincs üresjárat, viszont egyáltalán nem különleges…szóval tényleg mit is keres itt Guy Ritchie?

Nincsenek emlékezetes jelenetek, megoldások, beszólások, Statham baltaarcúbb és egydimenziósabb, mint valaha, de manapság ez is elég ahhoz, hogy egy 10/6-os zsánerdarab legyen, miközben maga a zsáner sem egyértelmű. Hogy mossam a kezeimet: egyszeri szórakozásnak profi mozi, de ha akciófilmet vársz a trailer csúnyán megvezet, ha kicsit egyedibb Ritchie filmet akarsz, szintén hoppon maradsz, a Statham rajongók viszont boldogok lesznek, mert ez tökéletesen az ő szintje és ebben semmi degradáló megnyilvánulás nincs.

A végén azért megérkezik a katarzis egy szépen levezényelt akciószegmensben, de szintén nem olyan formában, ahogy vártad, úgyhogy a hiányérzet a záróképsorokkal is megmarad. És sem a trailer, sem a film felütése, sem az alkotók névsora nem ezt ígérte. Statham brutálisan dühös, mi meg egy kicsit. 

abelh
írta
2021. 06. 25. 16:03
megjelenés
15
hozzászolás


A Quiet Place 2 (Hang nélkül 2.) – kivétel amikor hitelen minden hangos?

Nekem ez volt az első film amin a Tenet óta voltam, szóval próbálok kicsit hátrább lépni az érzéseimtől is, mert azért jó volt abban a székben ülni újra, és alig voltunk, ami a film szempontjából jól jött. Feléledt bennem a régi moziszeretet. Amíg lehet majd menni persze.

A lényeg, hogy a Quiet Place 2 tavaly tavasszal került volna moziba, de nyilván a világjárvány miatt kénytelenek voltak elhalasztani a bemutatóját. Sőt, már tudjuk, hogy jól döntöttek, hiszen csak Amerikában 100 milla fölött jár, és ehhez majd jön a PVOD bevétel is nemsokára. Emily Blunt már azt emlegeti, hogy egy trilógia második részét láttuk, ezért is Part II valójában az alcím. Még mielőtt a lecsóba vágok: vicces belegondolni, hogy míg Blunt és az immáron rendező férje, John Krasinski ilyet tesz az asztalra, addig a leghírhedtebb főszereplő & rendező páros, Melissa McCarthy & Ben Falcone mire képes

A történet tulajdonképpen onnan folytatja, ahol az előző rész abbahagyta. Annak a végét elspoilerezem. Szóval végre van a családnak, így az emberiségnek is fegyvere a Földet megszálló, eddig sebezhetetlen űrlények ellen. Mit kell vele tenni? Hát elújságolni másoknak. Ugye az előző filmben látták a többi “kolónia” tüzét, így első körben az egyik ilyen felé mennek. Ott bajba kerülnek, aztán találkoznak egy régi ismerőssel, aki náluk többet vesztett el az idegenek érkezése óta, és ő kicsit pesszimistábban látja a maradék emberiség sorsát, hogy egyáltalán érdemes-e megmenteni mindenkit…

Igazából a fő morális kérdésnek ez tűnik. Cillian Murphy alakítja az új szereplőt, főleg ő fejlődik és változik a történet során. Na meg az eredeti család siket lánya, aki a bátor apja nyomdokaiba lép. Igazából lehetne jobban is értelmezni ezt a részét a Hang nélkül 2-nek, de valahogy nem ez a lényeg, helyette sokkal inkább a cselekmény kötött le, olyan sebészien kialakított túlélős, posztapok akciófilm ez a folytatás. Mondjuk nem mentek az Alien-Aliens útra, azaz lett sokkal több lény, és került az irtásuk a középpontba (majd a 3. részben?), de azért több a veszély, kevesebb a dráma.

A sebészit komolyan értettem, szinte tankönyvlecke, ahogy a több szál összes feszültsége egy közös tetőpontba vezet. Katarzisba? Na jó, az már túlzás lenne, főleg, hogy egy kicsit kiszámíthatóvá is teszi. Egyszerűen csak remek mestermunka. Mindezek ellenére szerintem aki már az első rész közben is kiakadt a “butaságokon”, amiért nem építkeztek a vízesés mellé és a többin, nos neki szerintem továbbra sem ajánlott.

Jól szórakoztam, de nem mondom, hogy kötelező, ellenben izgalmas is látványos volt. Sokkal több az akció, így a látvány is, és természetesen most is van “butaság”. Idézőjeleztem, mert hűtött lakásban kényelmes életből nézve nyilván vannak érdekes döntései a karaktereknek, de a saját eddigi viselkedésüket sosem dobják félre, csak hogy több izgalom legyen. Egyszerűen a vérükben van, hogy szétválnak, ez már a cold openben, ami az idegenek érkezésének napján játszódik, egyértelműen alá lett húzva.

Még kiemelném, hogy a trailerek egész ügyesen rejtegették a filmet, maradtak meglepetések, és némileg félre is lettünk vezetve velük, amit mindenképp a pozitívumok közé sorolnék, ahogy a játékidőt is, semmi túlzás, sebészileg másfél órára metszve az egész, és annyiba nagyon működik. Jó volt újra moziba menni, főleg hogy erre, és nem egy Cruellára tettem.

human
írta
2021. 06. 18. 21:35
megjelenés
15
hozzászolás


Nobody – senkit nem szabad lebecsülni?

Nem is tudom melyik sorba illik jobban a film, hiszen a Takenes “drámai színészek inkább pakolnak” zsánerbe is tökéletesen elfér, de nyilván már a poszterből is lejött, hogy inkább a John Wick miatt kapott zöld utat a Senki. Vagyis hívjuk Bob Wicknek? Viszont a végére… jaj előre szaladtam.

A történet egy senkiről szól, aki nappal az excelt bűvöli egy lepukkant cégnél, este az elhidegült asszony mellett képtelen aludni, és a fia sem tartja semmire. Ellenben már a a bevezető montázsban is tisztán látszik, hogy az erőnlétét igyekszik toppon tartani folyamatos edzéssel. Az egyik éjszaka betörnek a családi otthonba, és hiába lenne meg a lehetősége lecsapni az amatőröket, mégsem tesz semmit, amiért látszólag még az asszony is gyávának tartja, hát még a fia…

Gondolom a John Wick emlegetése miatt egyértelmű, hogy valami iszonyat brutál múltja van a csávónak, aki egy macskás karkötő miatt végül mégis a rablók nyomába ered, és emiatt egy este verekedésbe keveredik pár orosszal, akiket nem kímél, de persze valakinek a valakije az egyikőjük. És eddig kemény meg összeszedett a film? Mert szépen lassan átcsúszik valami másba, és kilép a komor, komolyan vett John Wick másolásból!

Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a Nobody elég megosztó lehet, mert a maga képtelen módján egy komoly akciófilmként indul. Hangulatos, ahogy a sötét múltú senkiben aktiválódik az állat, és ahogy erre különböző emberek ráébrednek. Az első nagy verekedés elemi erejű, hiába képtelen. Viszont utána tudjátok mibe megy át a Senki? A Denzeles Equalizer, vagy a Reszkessetek betörők, vagy ilyenek juthatnak eszünkbe. Eltúlzott erőszak, 100000 mellé lőtt golyó, komédiás haverakció.

Elsőre nehezen fogadtam a törést, és nekem valamennyire lehúzta az utolsó fél óra, ahol feltette a kezét a forgatókönyvíró, és nagyjából csak ötleteket húztak egy kalapból, amik látszólag összefüggtek egy történetté, csak hatalmas bakugrásokkal.

Bob Odenkirk mint főszereplő szintén érdekes választás volt, többnyire működött, de azért az akcióban segítették a vágások rendesen, ellenben a drámai részeknél remekelt, és a képtelen, erőszakos komédiában is bírtam. Ahogy Christopher Lloydot is baromi jó volt látni!

Összességében szórakoztatott, talán a legjobb blockbuster eddig idén, de igazából nem volt magasan az a léc nyilván. Részemről a rendező előző filmje, a Hardcore Henry jobban egyben volt valahogy.

human
írta
2021. 04. 26. 16:50
megjelenés
25
hozzászolás


Röviden: Raya and the Last Dragon

Éljen az összefogás, bízzunk meg egymásban, és akkor minden rendbe hozható, újra egyesülhet a világ. Avagy egy szokásos Disney mese pozitív üzenettel és remek animációkkal.

A történetben egy mesebeli királyság szerteszét szakadt, mert a törzsei önzően maguknak akarták a hatalmat. Egy régi átok újra feléled emiatt, és egy ősi sárkánykövet össze kell rakni az elűzéséhez, amire még egy sárkányra is szükség lesz.

Ahogy a trailerből látszott, eléggé kalandfilmes a Raya and the Last Dragon felépítése, először a sárkányt kell megtalálni, aztán a varázskődarabokat összeszedni a különböző törzsektől, miközben még a kővé változtató szörnyek is ott vannak állandó fenyegetésnek. Tetszett, ahogy összejön az iszonyat aranyos csapat, és ezzel a film vége is felépül velük, miközben tényleg vicces és pergő kalandokba kerülnek a szereplők.

A kinézet pedig hozza a szokásos gyönyörű szintet, ami ugye az évek során eléggé közel került a Pixarhoz (nyilván némi szellemi tőke elszipolyozásával onnan), de mégis saját art style-t képes tartani. Egyedül a “cicákon” lovaglás fizikájába tudnék belekötni, annyira mechanikusnak tűnt.

Amolyan kellemes mese volt az egész, nem azt mondom, hogy meghatott, de jó volt új blockbustert nézni, hiszen ezen teljesen érezni a mozikba szánását. Kíváncsi is vagyok mekkorát ment volna ott.

human
írta
2021. 03. 24. 17:32
megjelenés
11
hozzászolás


I Care A Lot (narrátor: not really!)

A Netflix kiemelt premierje volt az I Care a Lot, még a meme gyártást is erőltették twitteren, és amikor vége lett, akkor egyszerűen felbaszott. Azóta utánaolvastam kicsit, és úgy tűnik, hogy engem teljesen más miatt húzott fel, mint a filmre egy csillagot szórók többségét.

A történet egy olyan nőről szól, aki lefizetett orvosok és öregek otthona vezetők segítéségével, bírósági végzéssel lesz idős emberek hatósági gyámja. Nyilván nem azért, mert fontosak számára az emberek, hanem mert mindenüket eladva fizeti magának a drága konzultációs és hasonló díjakat, tulajdonképpen kiforgatva őket vagyonukból. És akkor még csak a főszereplőről írtam, akit zseniálisan kelt életre Rosamund Pike, megidézve a Gone Girlt.

Az eseményeket az indítja be, hogy az egyik öreg néni áldozatnak mintha lenne valami sötét a múltjában, amik kapcsán több rossz ember sem nézni jó szemmel a nő munkásságát. Ők sem akarnak változtatni semmin, csak egy áldozatát akarják kiszedni a markából. Mondhatni nem túl szimpatikus karakterekről van szó.

Az I Care A Lot egyik komoly húzása, hogy tényleg nincs benne kedvelhető személy. Vagyis ez egy kicsit érdekes helyzetbe is teszi őket, mert a film második fele azt akarja elérni, hogy érdekeljen minket az idősöket kiforgató nő és szerelmének a sorsa. Láthatóan ez csapódott le sokakban negatívan, mert sikerült is a filmkészítés eszközeivel a készítők terve, aztán a nézők rádöbbentek, hogy komolyan egy morálisan koromfekete emberért aggódtak.

Viszont a görbe tükör feltartás mégsem működik, mert van egy olyan szál, ami a fekete-fehér mozifilmek módján működik, szóval szétizzadták magukat egy rohadt érdekes kérdéssel, aztán hátraléptek, hogy egyszerűen megoldják. Konkrétan ez lehetett volna az új Wolf of Wall Street, amikor ránéznek a végén a nézőre, de az ambíciót… nem is tudom ki gáncsolhatta el, de az biztos, hogy éjfekete dramedyként nem találtak piacot neki. Vagy lehet magát akarta megnyugtatni a film utolsó perceivel az író.

Viszont a kezdeti idegességem idővel valahogy pozitívba csapott át. Konkrétan a Fontos vagy nekem legjobb része, hogy a “YOU GO GIRL” mentalitás sötét oldalát bemutatják. Lehet kapok ezért, de szinte a toxic femininity jelző ugrott be. Konkrétan aki innen úgy áll fel, hogy a leszbikus főszereplőkkel “már megint a propagandát nyomta a Netflix”, úristen de sokat hallom ezt a hülyeséget, annak kár filmeket nézni.

Emellett mekkora volt az is, hogy az Elon Muskhoz hasonlókat stanoló embereket hogy leoltották. Valójában tökéletes lett volna befejezésnek az a filmbeli interjú, amihez hasonlókat gyakran láthatunk “self made” milliárdosokkal “én csak kitartottam” “magamtól értem el mindent”. Ez lett volna a hab a tortán igazán.

Mindig mondom, hogy a megosztó filmek jobbak, mint a közepes semmilyenek, így nem tudok tényleg lebeszélő lenni. Volt pár iszonyat érdekes dolog az I Care A Lot-ban, velem maradt, és igazából két hibát tudok felsorolni, amiből az egyik az, hogy túlságosan igyekszik Rosamund Pike karakterét megkedveltetni, és szerintem sikerül neki.

human
írta
2021. 03. 10. 17:08
megjelenés
21
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.