No Hard Feelings

Szóval Jennifer Lawrence úgy döntött, hogy a Causeway-jel és ezzel tér vissza, és itt mindent bevállal? Mi történt, felfogadta Matthew McConaughey ügynökeit? A No Hard Feelings megpróbált érvényesülni a moziból, de még streamingről is kihalt “mocskos” vígjátékok zsánerében. Félig sikerült is neki.

A film ötlete láthatóan a helikopter szülőkből indult ki, na meg abból a hirdetésből, amiben ilyen emberek kerestek a fiuknak valakit, aki randizik vele. Mármint “randizik” vele, kimozdítja abból a félénkséggel teli agyonvédett buborékból, csigaházból, amikbe tulajdonképpen tették a nevelésével. Így fogadják fel Jennifer Lawrence karakterét, aki csak a szülőházát akarja megvédeni, és szüksége van a feladatért járó jutalomra.

A film elég látványosan osztható két részre, hiszen a midpointig az a lényeg, hogy az idősebb nő miképp szedi fel a teljesen tapasztalatlan, tulajdonképpen kisfiút. Mármint 19 a srác, de egy pillanatra sem tűnik felnőttesnek. Ebben a részben a poénok többsége működik is, ami bőven elég lenne egy ilyen vígjátékba. Aztán a második felére a No Hard Feelings átmegy egy dramedy-be, amibe… semmi poén nem jut. Érthető miért komolyodik meg a történet, így 2023-ban nem lehet árnyalás nélkül tolni, de ezt jobban is meg lehetett volna oldani.

Az egészben amúgy nem kicsit vehető észre, hogy azért nem csak a szülők a probléma, hanem hogy itt egy generáció, akik nem tudják mit kezdjenek a szexualitással. Nyilván nem mindegyikőjük, de a film közepe után van egy bulijelenet, amiben nagyjából szétoltják a “woke” kultúrát a csigaházuk védésére használó fiatalokat, azokat akik sírnak, hogy minek szexjelenet egy filmbe, és direkt félreértelmeznek poénokat is, hiszen hátha így zsebelnek vele egy kis like-retok áradatot.

Érdekesen egyensúlyozik a film a régi és modern kor között, igyekszik találni egy kiegyensúlyozottabb utat benne, talán pont ez is húzza le kicsit. Mármint a végére érzelmileg is fel kell nőni a történetnek, ami ugye onnan indult, hogy egy 32 éves nőnek el kell csábítani egy 19 éves srácot (és érezni is ezt a különbséget), viszont a komolyodás mellett sajnos elfogynak a poénok. Igazából nem is értem miért nem vették észre a készítők a törést, mivel ha nem is a kapcsolatban, de máshonnan lehettek volna poénok. Például Lawrence karakterének a barátai oldaláról maradhatott volna a humor, akik baromi jók a film első felében, mi a fenének felejtették el őket a végére?

Ami durva, hogy ezt láthatóan Lawrence választotta, mostanra azért biztos nem rábeszélték arra a szexualitás nélküli meztelen jelenetre, amit itt bevállalt, hanem talán még ő is íratta bele, egy végső csapás a f**pening utáni érzéseinek. De tényleg, az összes szexuálisan töltött jelenetben nulla a meztelenség, ellenben az a poén… aki eddig nem tud róla, az meg fog lepődni, én borultam ki a moziszékből.

A lényeg, hogy ez egy jó moziélmény, egy ideig nagyon szórakoztató, és a komolyodása sem borzasztó, emellett meglepett, hogy az általam annyira nem kedvelt túl kínos, szekunder szégyenes humornak mennyire a jó oldalán tudott maradni, pedig a témában benne lehetett volna egy ilyen mellényúlás.

14 hozzászólás a “No Hard Feelings” bejegyzéshez

  1. Számomra erősebb volt a film drámai oldala, mint a vígjátéki. Előbbi jobban működött.

  2. Köszönöm human, hogy megnézted és leírtad a véleményed mert így legalább nem kell nekem megnéznem, hogy közben hányinger kerülgessen tőle.

    Sajnos az internet pöcegödre nagyon csúnyán ráállt a filmre és ami van benne ami egy újabb indok arra, hogy feketelistára tegyem megnézés nélkül.

  3. A film egy teljesen jó vígjáték, és itt vettem észre először, hogy Jennifer Lawrence valójában gyönyörű (nem a meztelen jelenet miatt).

  4. Megpróbálom átformálni a mnondatomat, pedig szerintem sfw volt.
    Rajongók a virágbolti verziót felskálázták és kivilágították, és a művésznő ruha nélküli felsőteste nagyon természetellenes és mű. Biztosan cgi volt.

    Crash mire célzol internet pöcegödre alatt?

  5. Kalap:
    Hát ahhoz képest a készítők és Jennifer is lenyilatkozta már, hogy nem volt CGI az a ruha nélküli jelenet. De ettől te jobban érzed magad, akkor legyen CGI.

  6. Miért lenne CGI? (Sajnos) már mindent is láthattunk Jennifertől az akarata ellenére. De ezután más filmben is ledobta már a ruháit (Red Sparrow).

  7. Én is megnéztem végül, sajnos azt kell mondjam, hogy a trailerben az ÖSSZES poén benne van. De tényleg! Amit viszont a film második felében csinálnak, hát azt jobb lett volna nem látni, már nekem volt ciki, hogy tepert a kis hülyegyerek bocsánatáért JLaw…

  8. tökjó volt, egy-két poén megidézte nekem a pite találkozós részét:D ott oltották le utoljára ilyen finoman? a népet.
    Nagy kár, hogy nem készül több ilyen film – legalábbis ami a poénosabb oldalát illeti… meztelen jelenetre totál nem számítottam:D kiugrottam a hajam alól, annyira lesokkolt, de ugyanolyan vicces volt:D mókás látni a cgi vs nem az “vitát”…nekem igazából teljesen mindegy melyik, iszonyat menő a csaj, hogy ezt a jelenetet így lehozta. Szülés után szeretnék én is így kinézni, a gravitáció elleni harc meg sajna eléggé egyoldalú.. talán Halle Berry az egyetlen, aki legyőzte:D vagy elcsalta, nem is akarom tudni, de teljesen mindegy, azok csak cicik:D

    Lényeg, hogy jól áll neki a poénkodás és imádom, amikor kijön belőle az állat:D

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.