A hobbit: Smaug pusztasága

Csak úgy repül az idő! Egy éve történt, hogy megtekinthettük, ahogy kedvenc hobbitunk elindult élete nagy kalandjára törp kísérőivel és mágus csatlósával. Vagy várjunk csak, lehet, hogy ő csapódott inkább a hős törpök kicsiny csapatához, levegő után kapkodva, és egy bizonyos szerződést a magasba lóbálva? Meglehet. A lényeg, hogy nekiindultak, mindahányan voltak, hogy végezzenek Smauggal, a gaz sárkánnyal, és visszaszerezzék tőle a törpök királyságát, no meg a királyság nem csekély mennyiségű kincsét, amire az álnok bestia rátette a karmát.

hobbit smaug pusztasága lostot idéz

Útjuk azonban félbeszakadt, miután kis híján elérték a Bakacsinerdő rengetegét. De itt az idő, hogy szőrös lábú betörőnk megmutassa, mégis csak abból a betörő-fából faragták, amire a törpöknek szükségük van, és hogy – ahogy arra leszerződött – észrevétlenül belopózzon a hatvan éve szunyókáló sárkányhoz, lehetőleg nem felriasztva elhúzódó álmából.

Persze, mielőtt még megkereshetnék a Magányos Hegy titkos bejáratát, hogy egyáltalán bejussanak a rémséghez, át kell kelniük Thranduil király erdei birodalmán és egy kisebb tavon, miközben a faképnél hagyott orkok sem tettek le a törp vér kiontásáról. A nagy hajszát jobbról gigászi óriáspókok, balról cameók és szép tündelányok szakítják félbe, szemből pedig egy egész tóra épült város! Micsoda megpróbáltatások a szó szerint kicsiny csapatnak, még ha némelyikük törp létére egész magas is. A pipát pöfékelő pöttömebb társukról nem is beszélve, akinek mindezek után még egy tűzokádóval is szembe kell néznie. A hobbitok bátorsága bizony páratlan.

Az a helyzet, hogy a Sárkányszív óta nem láttam igazán jól filmvászonra vitt, rendes karakterrel bíró sárkányt, és esküszöm, még a hangja is néha Connery-ére emlékeztetett, bár lehet, hogy azt már csak odaképzeltem a teljesebb kép kedvéért, mindenesetre Cumberbatch hangján nem kevés effekt van. De sem a hang-, sem a speciális képhatásokra nem lehet panasza szerintem senkinek.

Az első rész sötétebb tónusa visszavett kicsit, és valamelyest több akciónak adta át a filmidőt. Jó volt újra látni, hogyan lehet közvetlen közelről nyilazni, de a törp-akrobatikának is megint szemtanúi lehetünk, mint ahogy ismét fülünkbe duruzsolja egy tündelány is a varázsigéit, amitől már Arwennél is libabőrös lettem.

hobbit smaug pusztasága a fán

Én most is jól szórakoztam, már alig várom a következő részt, és már előre sajnálom, hogy vele ismét véget ér egy Középfölde-trilógia. Szívesen megnézném utána A szilmarilokat is, de azt hiszem, az még odébb van.

A kimaradottak egy része

Amikről nem írtam “nagyot” vagy közepest, de láttam mégis. Bár lehet nem ugrik be mind, de azért filmes naplómat kicsit teljesebbé teszem most velük.

Brooklyn’s Finest

Az utóbbi évek legjobb zsarus filmje. Ennyit elég is tudni róla. A Kiképzés (na meg sok szar film) rendezője hozta. Moziban néztem, westend és az életlen kép, nem vártam sokat, de olcsó nap volt és akartam a nagy vásznat. Aztán beszippantott, és a végén kiköpött, gecin.

The Men Who Stare At Goats

Ez érdekes eset volt. A trailerben tényleg minden poént ellőttek, viszont mégis ott röhögtem az egész teremmel rajtuk. Zseniális film? Nem, de baromi szórakoztatónak bizonyult.

She Is Out Of My League

A szextúra csapata hozott még egy jó vígjátékot. Kicsit béna volt, de mégis szerethető végig.

Whip It

Barrymore első rendezésével sem volt komoly baj. Nem lesz nagyon emlékezetes, de az előzetes félelmeimmel ellentétben egész jó volt.

Old Dogs

Miééééértt? Egy-két fizikai poénon fel lehet nevetni, de ez a film egy katasztrófa.

Funny Games (US)

Nekem tetszett ez a változat. Minden modorossága ellenére.

The Runaways

Szexi film, de sajnos nem sikerült elég puskaport összeszedni a másfél órára, így néhol elég unalmas is.

Micmacs

Ezt megtámogattam moziban, hátha legközelebb a 720p előtt sikerül bemutatniuk a rendező új filmjét. Jeunet (Elveszett gyerekek városa) csinált egy Heist filmet, csak épp a saját(ságos) stílusában. Remek élmény.

Chloe

Hát, ebből arra emlékszem, hogy Moore és Seyfried közösen meztelenkedik. Tudom, felszínes. Megcsalásos dráma, nem fogott meg túlzottan.

Aviator

A Shutter Island után nem sokkal be kellett ezt is pótolnom. Baromira tetszett. Mondjuk már ott megvett, amikor a színesfilm megszületésével és korai technikáival követte le Howard Hughes életének egy részét. Majdnem 1 órán át érdekes volt a kinézete, mire eljutottunk a rendes tricolorig.

Nightmare on Elm Street

Szórakoztató és buta remake. Abszolút egyszer nézős, de annak elmegy. Tinihorror létére az álomjelenetekbe folyást egész jól oldották meg.

The Backup Plan

A csaj azután fut össze élete párjával, hogy mesterségesen megtermékenyítették. Ez alapból katasztrófa ötlet. Ha már romantikus vígjáték féle kéne, akkor sokkal inkább a The Switch-et ajánlom. Az sem a legjobb, de J-Lo itteni szerencsétlenkedésétől mindenképp megmenthet.

Ratatouille

A Pixar azon filmjei közé tartozik, aminél nem értem a kiemelt imádatot. A másik ilyen A hihetetlen család. (A Cars meg csak simán rossz felnőtt fejjel.) Nem azt mondom, hogy rossz film volt, de a megszokott szintjüket szerintem nem érte el.

The Wolfman

Szépen volt fényképezve, de 20 percet simán átaludtam rajta, és nem vesztettem semmit. Sajnos. Farkasemberes témát vettek komolyan, aztán a stúdió nem véletlenül tologatta annyit a bemutatót.

Wonderful World

Tipikus indie dráma. Semmi sem emeli ki a tömegükből, mondjuk úgy 7 pontos, de nincs értelme ajánlani, mivel nem vesztesz semmit, ha kihagyod. Ha mégis megnézed, mondjuk egy Little Fockers helyett, akkor viszont nem bánod meg.

Defendor

Nagyon sötét film egy emberről, aki szuperhősnek képzeli magát, de nem az. Nem is értettem utólag a trailereit, hiszen azok viszonylag könnyed drámának mutatták be, amihez képest bizony durván lehúzós anyag.

Letters to Juliet

Nagyon nagyon nagyon közhelyes film. Mint valami rossz sorozatepizód, vagy tévéfilm, erre mozikban mutogatták. Nem az, hogy fél másodperc alatt kitalálható szinte minden mozzanata (és itt nem csak a nyilvánvaló összejönnekre gondolok), de emellé még üres is.

Biztos van még pár, ami kimaradt, meg 1-2 aminek továbbra is tervezek egy legalább bekezdéses írást, de egyelőre ennyi.

Rövid kritikák jó és rossz filmekről – második rész

A legutóbbi ilyen összefoglaló óta (filmek amikről nincs erőm többet írni) eltelt több mint fél év – ideje teleírni a filmnapló részt, csak hogy öreg koromban is tudjam mennyi időt csesztem el ténylegesen.

The Cleaner – 6/10

Samuel L. Jackson, aki nem a bűnözőknek, hanem az átlagembereknek takarít hullákat. Tényleg, ez a szakmája. Amikor haláleset van a családban, akkor a hullát elviszik a nemtudomkik, viszont a kifröccsent vér meg a többi eltakarítása a családtagokra marad, és ilyenkor hívják őt. Mindez egészen jól megy addig, amíg egy nap olyna hulla után takarít el, aki hivatalosan csak eltűnt – viszotn Sammy tudja, hogy halott, nyilván. Innen egy kis nyomozós sztori az egész, nem túl nagy fordulatokkal. Ami miatt mégis valamennyire emlékezetes, az büntetű vizuál. Komolyan, amikor takarított a takarító, ott bevetettek mindent, amit a CSI-okban láthatunk, csak valahogy sokkal profibban, szebben.

Penelope – 7/10

Hát emberek, a malacorrú lány története elég szórakoztatóra sikerült. Egyrészt James McAvoy (Wanted) nem idegesítően hozza a romantikus komédia férfi főszerpelő szerepét, másrészt Christina Ricci pedig baromi aranyos végig. Mindezt nyakonöntötték egy kcisit higított Pushing Daisies képi világgal, és sikeresen mosolyt varázsoltak a néző orcájára. Nyilván semmi megváltás nincs a filmben, de nagyon kellemes szórakozás, sokkal kellemesebb mint például egy 27 idegen igen.

The Golden Compass (Az arany iránytű) – 7/10

Nem olvastam a könyvet, és a trailerek alapján nem tagadom, volt némi előítéletem a filmmel szemben. Szerencsére átléptem rajta, mert különben kihagytam volna ezt az egész jó élményt. Valahol sajnálom, hogy nem lesz folytatása valósznűleg (mozgóképben, mert könyvben ugye van), mert anyagilag bukott a film. Hiába na, Kidman és Craig valahogy nem vitte el hátán a filmet bevételileg, ellenben a látványvilág, és a kislány főszereplő szórakozásilag igen.

The Great Debaters – 5/10

Egyrészt ez nem a mi témánk, mert a rasszizmussal, a rasszizmus elleni apró léésekkel foglalkozik, ahogy az afro amerikaiak szép lassan emberszámba vetetik magukat a fehérek szemében az előző század első harmada felé. Mindezt vitázással teszik. Szintén olyan téma, ami itthon nem ismert, mert nálunk nincsenek ilyen nagy, nyilvános viták, ahol valaki nem meggyőződéssel vitázik, hanem versenyből, és az érvelés a lényeg, nem az, hogy melyik oldalra osztják a versenyt szabályozók. Na szóval a filmben hosszas harc után végül a Harvard ellen mennek a színesbőrű vitázók, és izé. Biztos igaz történet alapján, de nekem végig olyan érzésem volt, hogy mekkora oscar bait ez a film, erre semmilyen szobrot nem kapott most télen. Valahogy olyan volt, mint a “tipikus életrajzi filmek.” De lehet csak a téma távolsága miatt hagyott hidegen szinte teljesen – hiába jó vitázást nézni.

Legyőzhetetlen (Invincible) – 8/10

A Prérifarkas Blues megnézése után rákattantam a focis filmekre, beiktattam párat. Ilyen volt az Invincible, és meg kell mondanom, hogy nem kicsit ütött a cucc. A finálét vagy 5* néztem meg visszatekeréssel. Egy csapatnak és a szurkolóinak a reményéről szól, vagyis annak visszaszerzéséből. Egyszerű emberek ritkán kerülhetnek a tűz közelében, de mivel a csapat olyan siralmas helyzetben van, azért nyílt próbákat rendeznek. Olyan felvételiket amik során átlagemberek bekerülhetnek a nagyok közé. És Vince Papalet (Mark Whalberg) addig fűzik a haverjai, amíg végül el nem megy erre a próbára, és beválik. Persze onnan még rengeteg szenvedés vár rá, de valahogy így képzel el az ember egy jó sportfilmet. Nagyon élveztem szinte minden percét.

A cserecsapat (The Replacements) – 6/10

Szintén focis, de ezúttal máshonnan közelítenek a témához. A nagy csapatok sztárjai sztrájkolnak a több fizetésért, viszont a kihirdetett meccseknek le kell menni, ezért lecsúszott játékosokat vesznek fel ideiglenesen a helyükre. Helyetteseket. Irányítónak meg Keanu Reevest, aki hozza a szokásos kőarcát, meg elcsábítja a pompom lányok vezetőjét. Nem mondom, hogy szar volt a film, de erősen csak az egyszer nézhető kategóriát erősíti.

The Game Plan – 3/10

The Rock egy Disney családi vígjátékban. Baromi nagy bevétel, baromira tipikus és unalmas film. A történet annyi, hogy éli az agglegény életét, erre egyik nap hirtelen beállít a 8 éves lánya, aki onnantól vele él kicsit, és felborítja az életét. Láttuk már? Persze. Amerikai focis környezetben? Nem emlékszem, de nem is akarok. Ahogy több betűt sem pazarolni rá.

Megleslek.com – 1/10

A valóságshowkról szól a film. Több nem is jut eszembe hirtelen róla. Na jó, egy család életét közvetíti a neten kamerák segítéségel, meg ilyenek. Áh.

Bagboy – 5/10

Hülye ötletre épül, de a My Name is Earl pont előtte nekem a film előtt. Csomagolási versenyekről szól. Szintén olyan téma, ami nekünk elsőre idegen, de amerikában vannak boltok ahol a pénztáros után még van egy alkalmazott, aki szépen bepakolja nekünk az árut zacskóba (de jó lenne a corába ilyen, a szétnyithatatlan műanyag zacsik helyett). Namost ezeknek a srácoknak meg lányoknak vannak ilyen versenyei, ahol összecsaphatnak, hogy ki csomagol a leggyorsabban és precízebben. Ami miatt valamennyir ejó a film, az a fiatalok hülyülése (legjobb a nigga wannabe gangszter) meg az, hogy viccesen komolyan veszik ezt az egész csomagolást, az országot járják a versenyekért, aztán meg nyernek 100 dollárt vele. Érdekes volt, de nem maradandó.

Rövid kritikák jó és rossz filmekről

Ezek lennének azok a filmek, amiket láttam, de külön bejegyzés nem született, magánéleti vagy lustaság okok miatt, és valószínűleg már nem is fog születni róluk. Van köztül jó, rossz, ilyesmi, például rögtön az elsőt ajánlom is megtekintésre.

Híd Terabithia földjére (Bridge to Terabithia) – 8/10

Ez a film teljesen meglepetésként ért. Ugye a trailer alapján valami Narnia szerű gyerekfantasy-t vártunk (napokban megnézem azt is végre), ehelyett a barátságról és a képzerőerő fontosságáról kaptunk egy teljesen szerethető filmet. Nagy döbbenet volt végig. És ne feledjük, ezt egy magyar rendezte. Tudom, hogy sokkal nagyobb pénz volt a Terabithiára mint akármelyik hazai műre, de egy két trükktől eltekintve, akár a Badacsonyban is készülhetett volna könnyedén. Részemről ajánlott a megtekintése.

The Condemned – 4/10

Na, arról van itt szó, hogy ez egy macsó akciófilm. A történet annyi, hogy az interneten közvetítenek egy trópusi szigeten játszódó valóságshowt, ami vérre megy, és csak 1 valaki maradhat életben a végére (persze elitéltekkel csinálják). Ilyen full izomkolosszus palikkal van tele a Condemned, és sajnos amikor a főszereplő csávó érzéseket próbál kimutatni – na nem sokszor – olyankor rájön a nézőre a röhögőgörcs. A film próbált a 80-as évek akciófilmjei felé kacsingatni, de nem nagyon sikerült neki sajnos. Az egyedüli pozitívum a teljesen vérgonoszt játszó Vinnie Jones.

Férj és férj (I Now Pronounce You Chuck and Larry) – 4/10

Adam Sandler a nőcsábász összeházasodik tűzoltó férfipartnerével, valami egészségbiztosítás vagy nem is emlékszem már mi miatt. Az állam meg vizsgálja hogy nem-e átverésből tették. A film persze viszonylag merész a nagyjából homofób világunkban, de sajnos Sandleri nagyoncsöpögős jelenetbe borul a végén. Igazából ami pozitívum az egész Chuck and Larry-ben az a mellékszerepben feltűnő Jessica Biel. Testrefeszülő macskacuccban, meg ilyenek. Tudom sekélyes, de lettem volna Sandler helyében, amikor a mellét fogdossa, amiközben a nő bizonygatja, hogy az tényleg igazi. De tényleg. Nem hiszem el jó!? Én is tapintással akarom tesztelni.

Gray Matters – 5/10

Ezt bevallottan csak a szinpatikus szereplők miatt néztem meg. Ugye ott van Thomas Cavanagh (aki az Ed főszereplője), aztán ottvan Heather Graham akit a Scrubsban imádtam meg, és végül meg Bridget Moynahan, aki egyszerűen csak yummie. És ha azt mondom, hogy egy baromi szexi leszbicsók elcsattan a két női főszereplő között, akkor már tuti felkapja pár férfiolvasó a fejét. A film arról szól, hogy Heather azt hiszi leszbikus, és amikor Tom, akinek a húga, felszedi Bridgetet és megkéri a kezét, akkor ráhajt a nőre. Most leegyszerűsítettem, de ebből nagyjából érthető a sztori. Egyszernézős limonádé romantikus cucc, pár poénnal.

The Good Night – 6/10

Elöször is, ez nem komédia. Hiába a Galaxis útikalauz csávó, meg hiába Simon Pegg meg Danny de Vito. És még pár poén is akad, de azon kívül egy elég depresszív hangulatú film. Arról szól, hogy a főszereplő az álmaiban látott nőbe lesz szerelmes, mert a valóságban mellette fekvőt már nem szereti igazán. Legalábbis ez a kiindulás, a kaland. Az álomnő pedig Penelopé Cruz, aki baromi jól néz ki a filmben. Hogy minél többször láthassa az álmaiban, azért ilyen irányított álom szakemberhez megy. Sajnos ez is csak egyszer nézős, nem fogunk rá emlékezni évek múlva. Ezért is írom most ide, hogy ha visszanézném 60 évese, hogy mire csesztem el az időt, akkor itt virítson. Persze inkább a Chuck and Larry miatt leszek mérges magamra, mert ez egynek elment, pici hangulata akadt.

Peaceful Warrior – 7/10

Na, ez sem világmegváltó film, de bírom az ilyen jól kidolgozott tanítómester/tanítvány sztorikat. Nick Nolte is jó volt a filmben, szóval onnan már meg is vettek. Egy balesetet szenvedő atlétáról szól, akinek azt mondja az orvosa, hogy sosem versenyezhet majd többet, de egy benzínkútnál dolgozó pasi azt sugallja, hogy mégis. Az elménk által saját magunk elé gurított akadályok legyőzéséről szólt leginkább a Peaceful Warrior szerintem.

És akkor kifújt!

Ennyi lenne, amiket most szépen kihúzok az írni kéne listáról, amin még így is maradt 6-7 film, de azok saját bejegyzést kapnak majd, vagy esetleg később egy ilyen posztot. Ladies.

Az első nagy filmszeánsz

Na összeültünk, és bár csak 4 órát aludtam, mégis egyedül a második film alatt ájultam be majdnem, na meg a 11-es héven hazafelé. Amúgy az utolsó film vitte a napot, de erről majd ha odaértem. A lista: Hight Tension, Jarhead, The Descent.

intermission: lasagnét toltunk ebédre, ami jól sikerült. ezt most csak a blog hatás miatt írom ide.

Első áldozatunk a Magasfeszültség (High Tension) című film volt, de talán nem ezt kellett volna előre rakni, mivel elég sokat dumáltunk alatta, és ez a feszültségből semmit nem hagyott. Amúgy ez egy fasza film, nem világmegváltó, de azért brutalitás meg vér szempontjából jó volt. Fosni nem nagyon lehetett rajta, főleg így nézve.

Rövid történet: két csaj megy az egyik szüleihez vidékre tanulni, de már az első este elszabadul a pokol, egy önkielégítés+cici után, mivel feltűnik egy furcsa furgonos gyilkos, aki nagyon lassan megy, de megállíthatatlanul. Sok sok vért összevissza fröcskölve. Ha nem így néztem volna akkor egy 7/10 lenne szerintem, így csak hat lett.

Második filmnek a Jarhead került, és ez volt az, amin én majdnem bealudtam. “Elvont”. Az alap, vagyis a film végkövetkeztetése még akár jó is lehetett volna, de én erre nem voltam felkészülve. Mármint úgy, hogy a trailer egy pörgősebb, némi akciós háborús filmet ígért. Ezt ugye rögtön el is lehet felejteni.

Helyette kapjuk a Jarheadek sok gyakorlatozását, meg az uncsi katonák gyilkolni akarnak, háborút akarnak faszságot, amit már láttunk párszor. És ugye azt, hogy 1) az olajért harcolnak 2) a modern háborúk szarok. Az értékelés meg 4/10 mondjuk, de lehet felértékeltem. Itt már nem dumáltunk közben.

Cut, intermission, dehidratálás

A harmadik áldozat az nem film volt, hanem a Studio 60 pilotja, amit én már harmadszorra láttam, de még most sem untam. Sorkin egy zseni. Pont.

És végül az utolsó, a harmadik film a The Descent volt. Hát ez odabaszott, de emberesen. Sejtettem, hogy jó lesz, na de ennyire?

A történet röviden: 6 csajszi lemegy egy barlangba, ahol elszabadul a pokol, mivel furcsa lények lakják, és a kivezető út beomlott (ami bármelyik 5 horrorfilmet látott embernek várható volt).

Nem is a történet a lényeg, horrornál szokásos módon, hanem a helyszín tökéletes eltaláltsága. Ezek a csajok nem cicababák, és olyan lyukakon kúsznak, meg olyan sötét van, cska csak pislogok. A film már a szörnyek nélkül is nyomasztó, de velük meg brutálisan véres. Persze tipikus ilyesztések is vannak, de beszopod, mert ez ilyen. Én 8/10-et szórok rá.