Ez a film football-pornó, ha a Saw tortúra-porn. Így, az FNL nélkül meg vagyunk lőve egy kicsit, merthogy rászoktunk a minőségi foci képanyagra és drámára, erre az NBC bizonytalankodik a berendelés ügyében. Amíg nem oldódik meg az FNL helyzet, addig meg előkaptam ezt a, hónapok óta a pótolnivaló kupacban fekvő, Prérifarkas Bluest. És milyen jól tettem.
Merthogy ez a film jó, de még mennyire. Azt azért egy pillanatra se higgyétek, hogy James Van “Dawson” Der Beek képességeiben kételkedtem, hiszen a Vonzás szabályaiban már bemutatta mit tud. Abban kételkedtem, hogy ebben a témában még van kiaknázni való. Persze új történetet nehéz mesélni amerikai foci témakörben, de ha jó színészcsapatot meg poénokat kevernek össze, egy pont megfelelő adagolással rendelkező mixben, akkor ott ilyen jó feelgood mozik keveredhetnek ki végeredményként.
Igen, eltalálták az arányt. Az első órában Van Der Beek néha tényleg olyan Dawsonos volt, de aztán levetkőzte a fenébe. Az egész film, bár egy kis kötelező komolyságot is raktak bele azért, FUN. Nagybetűvel, akkor is. A Varsity Blues a foci és a sport szeretetéről szól, nem pedig a magánéletükről. A játék van végig a középpontban, na meg a játékosok bulizása, hogy a megrendelő MTV is megnyugodjon. De komolyan, sikerült átéreztetni, hogy Moxon (a főszereplő Van Der Beek kölök) imádja a játékot.
Van egy meccs, ahova enyhén másnaposan mennek egy sztriptízbárból , és akárhogy szenvednek végig, mégis imádják a focit, még a vesztes helyzetben is teljesen. Vagy csak szerintem volt baromi poénos az egész? Aki látta tudja mire gondolok. Thunder. Az említett jelenetben szereplő kaszkadőröknek meg valami díjat kéne adni, mert olyan eséseket mutatnak be, hogy az ember azt hiszi szilánkosra tört a gerincük, aztán mégsem. És mindezt lassítva. Jobban nem tudom elmesélni, látni kell. A filmet is.
James Van Der Beek képességeit már éltettem a film kapcsán kicsit, most jöjjenek a többiek. Jon Voight a megszállott edző szerepében, Amy Smart mint az okos barátnő, Ali Larter mint a kurvás pompomlány, aki az egyik jelenetben egy szál tejszínhabkrémben tűnik fel (kép – tudom, hogy nem tejszínhabot használtak, de az én szememben mégis), Scott Caan a buliállat és Paul Walker a szépfiú. Na meg a Bacon nevű disznó.
Prérifarkas Blues értékelés
A pom-pom lányok is játszhatnának helyettetek. Ez bizony feelgood volt vazze, egy 7/10-et el is szórok rá (tavaly 8 lett volna lehet). A nagy drámázások közepette jó volt szembesülni ilyen foci- és funorientált mozgóképpel. Azért voltak benne rossz részek, ott esett kicsit az összpontszám, de kellemes élmény volt.
Stimm. Fura amúgy, nfl meccset még sosem néztem végig, de a focis filmek bejönnek, főleg amikor vannak bennük kurvás pompomlányok (még ha ilyen Ali Larterek is játszák őket) :D
human: ja, hogy még nem láttad :)
gridiron gang és facing the giants ugyanúgy megjárja (utóbbi kicsit vallásos felhanggal)
az any given sunday után szorosan a második legjobb focis film
itt maradjunk ennél, igyekszem írni majd a többiről is ;) gridiron pl ottvolt emellett.
Lol! Ahogy néztem a képeket, nekem rögtön a “Not another Teen Movie” ugrott be, mert abban 1 csomó jelenetben ezt a filmet parodizálják, eddig nem tudtam, hogy mi volt, de a képekből ítélve a focis jelenetek egy az egyben innen voltak, és még a tejszínhabos is benne volt (csak ott srác csinálta, ami nem olyan fasza)! Szóval nézős ez a film, meg az FNL pilotját már töltöm!
A filmbuzinak sokat lehet köszönni! :D
Szerintem ritka gyenge film. Vagy 4 éve láttam, de nagyon untam.
Hú a múltkor nem is tudom miért, de nekifutottam a We are Marshall című filmnek, de olyan bealvás lett a vége. Nem hiszem, hogy valaha is fogok még focis filmet nézni az Any Given Sunday-en kívül.
Ezt a filmet mondjuk régóta szeretném csekkolni, de sosem jutok hozzá.
Ez azért teljesen más hangulatú, próbáld be. Főleg hogy nem a profi fociról szól.