Black Panther: feketén-fehéren

Bár már pénteken kifakadtam twitteren a filmre, de nem sok kedvem volt megírni ezt a kritikát. Gondolom feltűnt már, hogy szoktam védeni a kritikusokat, még ha én nem is vagyok igazán az, mert többnyire segítenek mindenkinek elhelyezni a filmeket valami kontextusba, hiszen egy átlagembernél sokkal több művet látnak.

Mondjuk ha ilyen szempontból nézzük, akkor a Black Panther-t is helyére tették a sok éltetéssel, hiszen jelenleg mintha tényleg előtérbe kerülne a filmek politikai kommentár része, simán elnyomva a technikai megvalósítását a műveknek.

Mert ez a Black Panther nem jó annak, aminek készült: blockbusternek. Nem azért, mert ki vagy be kell kapcsolni az agyat közben, hiszen egy tényleg jó blockbusterhez sem kell kikapcsolni, hanem mert egyszerűen nem izgalmas. Gyönyörűen elmélkedik a rasszizmusról, egyáltalán nem “a fehérek rosszak búú” módon, amitől sokan tartanak ha meghallják az előbbi mondatot. Viszont azon kívül egyszerűen üres, vagyis nem szórakoztató. Bár ezzel nem sokan értenek egyet.

Rögtön ott kezdődik, hogy a film flashbackkel indít, aminek jelentősége lesz a finálé felé természetesen. Na most már itt ejtenek rögtön egy hibát, hiszen kettő jelenetet kéne mutatniuk, mert a mindkettő fontosnak bizonyul, de ehelyett az egyikről csak beszélnek. Nem akarok túlzottan leragadni ennél, de tökéletesen bemutatja a film egyik baját: sokszor csak mondja, nem mutatja. És még a beszélgetéssel is hihetetlen mennyiségű időt basz el.

Konkrétan mire elérünk a fő konfliktus erősödéséhez, addigra már a film több mint fele elmegy! A politikai kérdéseket persze alapozzák a sok beszélgetés közben, csak hát az ilyesmi már a Star Wars Prequeleknek sem jött be. Ezen az sem segít, hogy a film első komolyabb akciójelenete a trailerben mutogatott éjszakai kocsikon ugrálós. Ami még szarul is néz ki, plusz semmi tétje nincs. Ritkán akadok ki azon, hogy egy Marvel filmben mekkora a bodycount, de amikor az egyik lándzsás afrikai testőr embereket döf át, meg még ki tudja miket művel a fegyverével, és közben leszólja a “barbár lőfegyvereket” akkor már kiakadt a bullshit mérőm, hiszen csak azért nem látszik brutálisnak amit ő művel, mert a film nem mutatja milyen pusztítást végez egy mellkason átdöfött vibratium vagy miafene fém lándzsa. Konkrétan 10-20 perces videóesszéket lehetne megtölteni azzal, hogy milyen siralmas az első fő akciójelenet, amit csak tetéz a Marvel spórolása a CGI-jal. Lehet javítottak a kocsikon való ugráláson a trailer óta, de ez nem igazán érződött a moziban. Súlytalan az egész, mármint fizikailag, nem pedig a vér hiánya miatt.

Innen sok beszéd után eljutunk oda, hogy kétszer is verekednek egy vízesés tetején, és mindkétszer csak ámulok, mennyire gagyi. Pedig a Black Panthert rendező Ryan Coogler ezelőtt valami Creedet csinált, amiben volt egy eszméletlen boxmeccs. Hát itt nem tudom mi vezette a kezét a közelharc megalkotása közben. Mások voltak a kaszkadőrök? Vagy a Creednél azt inkább Stallone-nek köszönhetjük? Pedig itt is jó színészek vesznek részt ezekben a jelenetekben, sőt, a Párducot alakító Chadwick Boseman még a Civil Warban is jobban harcolt, szóval biztosan nem ő a szűk keresztmetszet.

Hogy a végső akciót már ne is emlegessem, hiszen a sok beszéd mellett a konkrét történések, a konfliktus kiteljesedése 5 perc alatt van ledarálva, és visszakanyarodva a flashbackekhez, az egyik fő résztvevőjének a motivációja sosem volt mutatva. Így a nevetséges CGI mellett (szinte Justice League szint) még érzelmileg sincs felvezetve. Persze a Fekete Párduc és a kicsit máshogy gondolkozó Sárga Párduc (Killmonger) konfliktusa valamennyire működött, csak épp a Killer Instinct játékot idézte a bunyójuk (spoileres kép, bár trailerből screenshot).

Ja igen, még azt akartam kiemelni, ha már lendületben vagyok, hogy Wakandát miért nem mutatják? A nép sosincs igazán jelen, nem tudjuk ők hogy éreznek, vagy épp gondolkoznak a film által felvetett gondolatokról, ők ki mellé állnának a Black Panther fő kérdésében.

Azért némi pozitívumot is említenék, miszerint a film gonoszai egész jók voltak. Andy Serkis iszonyat szórakoztató, Michael B. Jordan pedig kihozza a maximumot a szerepéből. Ami nem sok, hiszen csak a film végét kapta meg igazán, mert… ki tudja miért.

A lényeg az lenne, páran úgyis görgettek amikor meglátták ezt a sok karaktert, hogy a Black Panther túl van hypeolva, miközben csak egy sima Marvel film ez is. Sőt, még ott is lemarad az igazi élbolytól, mert hiába Wakanda, meg Afrikai motívumok, ha még így sincs igazi egyénisége.

human
írta
2018. 02. 19. 20:40
megjelenés
77
hozzászolás


Darkest Hour

Végtére is izgalmasabb volt, mint egy törióra. Mondjuk pontatlanabb is, nem? A Darkest Hour bemutatja a Dunkirk előtti időket, amikor Winston Churchill gatyába rángatta az angol politikusokat.

Nem is tudom hogy vágjak bele, de az biztos, hogyha altatóra lesz szükségem a jövőben, akkor fehér zaj helyett akár ezt a filmet is betehetem majd, olyan unalmas volt. Nem túlzottan kedvelem az Oscar bait kifejezést, mert sokan (köztük pár kommentelő is) elsütik minden kicsit is megosztóbb témával foglalkozó filmre, de ide muszáj lesz kiszórnom. Mondjuk ez is komoly társadalmi kérdéssel foglalkozik, csak burkoltabban reflektál a modern korunk erősödő szélsőségeire.

Ellenben a Darkest Hour annyira tipikusan “fontos” film, ami már halálunalmasnak bizonyul. Mint a király beszéde. Nem mellesleg mintha kerülgetné is a forró kását Churchill körül. Egyrészről iszonyat hatásvadász módon mutatja be a kapcsolatát az angol néppel, másrészről pedig elég rossz filmes módszerekkel szedi elő a korábbi ballépéseit, amik amúgy rengeteg életbe kerültek. Viszont ettől még a katonai döntései mögötti kétely drámája is gyengül.

Ahogy néztem a filmet végig szúrta a szememet, hogy a rendező milyen kiszámított módon igyekszik játszani az érzelmeimmel. Ami nem is lenne baj, minden mű hasonlóra törekszik, de ebben a stílusban valahogy mindig ugyanazokat és ugyanúgy mesélik el a múltból, szépen kisimítva, jólszabottá téve a cselekményt. Ez az ami a hasonló kosztümös drámákat szokta jellemezni, és ami miatt nem is vagyok oda túlzottan a műfajért. Semmi élet nincs a Darkest Hourban.

Hogy ne legyek végletekig negatív, azt simán meg fogom érteni, ha Gary Oldman ezért Oscart kap. Míg a filmnek nem adnék semmit, ő a szívét-lelkét beleteszi, és még ebben a nehéz jelmezben is sikerül érzelmeket átadnia. Hogy is szokták mondani: “a legtöbb színészet”. Rengeteg munkát tett bele, ami tisztán látszik, csak hát a Darkest Hour ezzel is csak a közepes szintig volt képes feltörni.

ui: a film nem keverendő a The Darkest Hourral. Kackac.

human
írta
2018. 01. 19. 16:08
megjelenés
23
hozzászolás


The Commuter – “nem volt jegye”

Liam Neeson a Non-Stop rendezőjének új filmjében ezúttal vonatra száll. Nyilván nem rejtvényt fejt az út alatt, mivel a gonoszok nem tanultak az eddigi munkásságából.

Ez lenne a Commuter amúgy. Egy ingázó volt zsaruhoz az egyik nap odamegy egy ismeretlen női utas, és azt mondja neki, hogy 100 000 dollárt kap, ha kiszúr számára valakit egy táskával a vonaton, akiről nagyjából azt tudni a csomagján kívül, hogy meddig utazik. Nyilván nem vállveregetést szánnak neki. Eleinte csak a pénzzel akarják motiválni, de utána elkövetnek egy hibát: a családja életét fenyegetik. El is borul az öreg.

A Commuter így nem meglepő módon a végére átmegy Liam Neeson többi akciófilmjébe… vagyis inkább így mondom: a Non-Stopból vagy a Takenből átmegy a Taken 3-ba. Ezt úgy kell érteni, hogy a film első órája baromi jó. Ötletes ahogy bemutatják az eddigi ingázó éveit, elmerülünk a rutinjába, amit megszakít a nő. Először kicsi a tét, érdekes miképp lehet talán megtalálni valakit ennyit információ alapján.

Eleinte már-már realista a film, egy izgalmas thriller, ahol a nagy akció egy bunyó, és nem is mindig a főszereplőnk nyer. Aztán a végállomáshoz közeledve egyre valószerűtlenné válik a film, hogy egy iszonyat látványosnak szánt képtelenségbe, akciójelenetbe torkolljon. Nem is igazán a személyes ízlés kérdésébe mennék itt, mert a probléma nem az, hogy nekem nem tetszett, hanem nincs összhang az első 2/3 és a befejezés között.

Maradhattak volna reális szinten a végére is, láttunk már olyat még Neesontól is, és akkor most egy jó akciófilmen lennénk túl, de sajnos nem így tettek. A kitalálható fordulatokba direkt nem mentem bele, az szerintem simán elfér egy ilyen Commuter kaliberű zsánerfilmbe.

Így is elment, csak…. kisiklott? Haha, de jó vagyok.

human
írta
2018. 01. 13. 11:29
megjelenés
7
hozzászolás


Bright – ez nagyjából mellément

Megérkezett a Netflix blockbustere, a közepes költségvetésű urban fantasy-je, amire bőven költöttek. A rendezői székbe beültették David Ayert (Suicide Squad, End of Watch), a főszerepre megszerezték Will Smith és Joel Edgerton párosát, de még a gonosz arcvonásai sem lesznek ismeretlen sokaknak.

Részemről vártam, hogy a közepes költségvetésű látványfilmek sorát fogja elhozni, erre a kritikai fogadtatása sajnos siralmas lett. Mondjuk ennek ellenére lehet a Netflix belső mérőjének megfelel majd, eléri a kitűzött céljaikat, hiszen hiába eszméletlenül fos a Ridiculous 6, mégis meghosszabbították Adam Sandler szerződését a streaming szolgáltatónál. De hogy a konkrét filmre térjek.

Nem kertelek: valamennyire objektíven nézve a Bright nem jó. Ellenben nekem tetszett. Ennek kifejtéséhez kicsit a történetbe is bele kell mennem: a film 2000 évvel a sötét úr eljövetele után játszódik egy alternatív valóságnak kinéző világba, ahol a mágia még jelen van, és Los Angelesben az orkok, a tündérek, az emberek, és még más fantasy lények élnek… hát nem békességben. Inkább egy bandák által uralt városnak tűnik a hely.

Főszereplő rendőrpárosunk az egyik éjszakai hívása során belekerül valami hatalmas játszmába, ami a már említett sötét úrral is összefügg, de földi szinten csak egy varázspálca utána hajszáról szól. Avagy az éjszakát végigmenekülik, miközben próbálják megakadályozni, hogy a “bármire képes” tárgy rossz kezekbe kerüljön. Kicsit gyűrűkura urban fantasy-ben. Vagyis End of Watch is, mert arra a hangulatra törekedtek közben. A lényeg, hogy egyszerű lehetne a történet, egy menekülés bemutatása nem lehet nehéz, de egy szétszabdalt, ritmustalan, többször logikai hibákkal teli valami a végeredmény.

Ami biztos, hogy nekem David Ayer kezd egyre gyanúsabb lenni. Mert hiába szállította a már említett End of Watch-ot rendezésileg, vagy épp a Fury-t (bár annak a vége), ha melléjük egy Sabotage és egy Suicide Squad fért be. Mondjuk az egész életművét elnézve is csak az jut eszembe, hogy hullámzó, viszont eddig pont az ilyen zsarus történetekhez értett a legjobban, mint amilyen a Bright kéne legyen, de itt szinte minden mellément. Az biztos, hogy a Brightnál kíváncsi lettem a vagy 3 millióért megvett Max Landis-fogatókönyvre (Chronicle, Victor Frankenstein), mert annyi mindent véltem felfedezni Ayer régi munkásságából, hogy szerintem eléggé átírhatta. Például van egy szál, ami egyenesen a Training Day-ből érkezett.

A lényeg, hogy a Bright közben többször is eszembe jutott a Suicide Squad. Egy picit jobban függnek össze a jelenetek, mint ott, de valahogy mégis inkább csak darabokat látunk az éjszakából, nem pedig egy összefüggő történetet. A főszereplők botlandoznak a néha cool, néha siralmas setpiece-ek között, hogy eljussanak a pár részinformációból összetehető még valamennyire jó végkifejlethez is. Sajnos a végére itt is kicsit elrugaszkodnak a film egyetlen tényleges előnyétől, a földhözragadtságtól.

Ennyi duma után eljutottam végre oda, hogy nekem miért tetszett: mert a világ teljesen természetes benne. Most nem a rasszista felhangra gondolok, ami áthatja a mindennapjainkat és szájba van rágva itt, hanem ahogy minden él. Kinéznek a kocsiból, és egymás mellett sétál ork és ember. Nincs minden kiemelve, hanem néha csak a háttérbe el van sütve valami ötlet vagy lény, ami teljesen… ismét csak azt tudom mondani, hogy természetessé teszi a film világát.

Amikor vége lett szinte már nyúltam is a Shadowrun könyveimért. Nekem ez átrángatta a döcögős narratíván a filmet. Mondjuk erről a profi Will Smith – Joel Edgerton páros is tehetett, mert néha hiába volt szarul felvezetve egy konfliktus, ha ők a jeleneten belül képesek voltak adni neki valami alapozást.

Mindehhez még hozzátenném, hogy az akciók is maradtak a földön, ami kifejezetten jót tett a filmnek. Bár ott is akadtak gondolok, péládul Will első lövöldözésénél, de basszus, utána sem szálltak el, és a fő jelene kifejezetten üdítő volt. Konkrétan a film minden hibája ellenére is sikerült felvezetni a végső csatát rendesen. De előtte meg ott volt az Ork templomos… kitudja mi.

Igazából az illik a filmre, amit Ayer karrierjére használtam, hogy hullámzó, de valahogy mégis elkapott.

human
írta
2017. 12. 23. 15:38
megjelenés
23
hozzászolás


Star Wars Episode VIII: The Last Jedi – avagy az Episode IX felvezetése és a Force Awakens-t ért kritikákra való válaszolás a stúdió részéről

Általában úgy szoktam az ilyen írások elé ülni, hogy elsőnek megpróbálom értelmezni az érzéseimet, és hogy ezt miért vagy épp mivel váltotta ki a film. Néha nem fejthetem ki a spoilerek miatt, sokszor csak nem megy, néha nincs kedvem magamat beletenni egy írásba, néha meg egyszerűen csak nem érzek semmit. Na ez utóbbi történt most is.

Vagyis valamennyire szomorú voltam a moziból hazafelé, de az annak szólt, hogy szeretni akartam a filmet (bár a kritikusok hurr durr utálni ülnek be mindenre), de nem tudom. Azért nem tudom, mert… semmilyen. Hiába tűnik úgy, hogy pár Star Wars beidegződést felrúg, mégsem próbálkozik semmivel igazán. Amivel mégis, ott pedig darabokra lehet szedni sokszor.

Pedig nagyon kompetensen van megcsinálva, és egyszerűen gyönyörű képileg. Most nem csak az űrcsatákra értem, amik között van egy lélegzetállító rész, hanem a drámai jelenetekre is. Nem egy Blade Runner 2049, ahol szinte minden kép kimehetne a falra, de azért akad bőven látnivaló benne.

Nyilván értem, hogy a blockbuster készítés az csak üzlet, de ennyire biztonsági játékot nyomni benne az néha már egy kicsit unalmas. Itt menne új utakra végre a franchise, amit úgy képzeltek el a Disneynél, hogy válaszolnak a Force Awakenst ért kritikákra, jobb helyszíneket kapunk, pár érdekes, eddig nem látott lény is becsúszik, és nem másolják teljesen az Empire Strikes Backet. De ez csak reakciós filmgyártás, nem pedig valami saját elképzelésre épülő “trilógia” építése.

Őszintén kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert szerintem sokan fogják szeretni, de nekem most egy kicsit elegem van ebből a tvsorozatozásból. Ez a film magában szinte semmi, egy kis átírással 50 perces lehetne, felvezetve Rey és Kyle változásait a “fináléra”, amit 2 év múlva nézhetünk majd. De tényleg, az írók Lost darát tartottak előtte? Mert ahhoz hasonló szinten nem beszélnek meg a karakterek egymással semmit, csak a Losttal szemben itt minden előtte elhangzó információ szerint meg kéne tegyék, így csak teljesen mesterséges konfliktusnak érződik. És ezzel nem Rey-ékre gondoltam.

Az egyedüli ami tényleg tetszett benne, az Ray itteni útjának a vége és amit Benicio Del Toro karakterével műveltek. Bár utóbbi eléggé sok közhelyt is elpufogtatott. Mondjuk ez utóbbi kapcsán kicsit vicces, hogy milyen komoly témákról is akart mesélni a Last Jedi, és közben milyen gyerekes humort használt a feszültség feloldására sokszor. Egyáltalán nem éreztem összhangot az erőben, izé, írásban.

Még talán folytathatnám, de már nincs kedvem. Ezt a filmet is úgy lehet a legjobban védeni, hogy szükség volt rá, valami újat indított el, talán új rajongókat szerezve a Star Wars brandnek. Na de a Force Awakenst meg úgy lehetett védeni, hogy muszáj volt olyannak lennie amilyennek, mert annyi mindennek kellett megfelelnie. Egyiket sem úgy, hogy magában üt. És közben elment 3 év.

(A kommentekben ha SPOILER-t írtok akkor a komment legtetejére biggyesszétek oda a figyelmeztetést.)

human
írta
2017. 12. 14. 15:58
megjelenés
284
hozzászolás


Barry Seal: A beszállító (American Made)

Nem hiszem, hogy túlságosan hosszú leszek, hiszen ezt az American Made-et egyedül Crusie karizmája viszi el a végéig, nélküle talán a mozikig sem jutott volna el.

A rendező Doug Liman karrierje elég hullámzó, hiszen az utóbbi évek egyik legjobb blockbustere, az Edge of Tomorrow mellett van ott Jumper, Mr. & Mrs. Smith, Fair Game is. De előttük meg az első modern Bourne meg a Go. Az biztos, hogy nem szállított egyenletes minőséget, és A beszállító sajnos a rosszabbak közé tartozik, évek múlva eszünkbe sem fog jutni.

Pedig egy érdekes korszakban mutatja be az amerikai álmot, hiszen a hidegháború alatt elég törvénytelen üzletekkel is a jófiúk oldalán lehetett állni. Persze a CIA közreműködésével. A főszereplőnk is kereskedelmi pilótából lesz Közép-Amerika mindenese, az a csávó, aki fegyvert visz le, embert és kokaint pedig fel, méghozzá komolyabb gondok nélkül.

Mivel Cruise mellett a film egyetlen pikantériája, hogy Amerika döntéseiből láthatunk párat, így nem is mennék bele jobban. Inkább azt tenném még hozzá, hogy aki szereti a narrátoros “akkor ez és ez történt” filmeket, miközben megtud pár érdekességet egy korszakról, az nézze meg. A közelmúltból a Narcos ugrott be hasonlónak, de nyilván mélyebbre nyúlik vissza a stílus, aminek talán a legerősebb képviselője Scorsese.

Viszont pont a kicsit dokumentarista jelleg miatt nincs igazi érzelmi magja a filmnek. Csak a tények vannak sorban, és itt jön képbe Cruise, aki a “semmiben lebegő” információmorzsákat képes élettel megtölteni. Pár karakterpillanatot csak miatta érzünk át, hiába nincs rendesen felvezetve.

human
írta
2017. 09. 01. 13:00
megjelenés
11
hozzászolás


Röviden: Message from the King

Ez egy jó film is lehetett volna. Elég rövid voltam?

És nem is ilyen képpel kéne kezdeni, de ez az a hangulat, ami miatt egyáltalán belenéztem a Netflix pár héttel ezelőtt bemutatott filmjébe. A történet röviden: a főszereplő Afrikából elugrik Los Angelesbe segíteni a húgának. Későn ér oda, a lány addigra már halott, szóval indul is a bosszúhadjárat, ami film noirosan egyre sötétebb dolgokat fed fel a alvilág mélyében.

Azt azért leszögezném, hogy nem egy akciófilmet kell elképzelni. Ez nem a Chadwick Boseman főszereplésével készült Taken remake, viszont néhol teljesen megragadó a film hangulata mégis. Bírom az ilyen lemerülős történeteket, mert minden képtelenségük ellenére is valahogy olyan… emberiek, hiszen végtelen sötétség van bennünk.

A probléma leginkább az, hogy szinte minden túl van húzva. Ezt úgy értem, hogy nem lassan hömpölygő a történet, ha fogalmazhatok így, hanem akadozós, nagy szünetekkel, amikben elég durván le tud ülni. Így lesz a végeredmény pár jobb pillanattal megtámogatott közepes.

human
írta
2017. 08. 18. 14:50
megjelenés
3
hozzászolás


Atomic Blonde

Oké, szóval mondom. Ez egy közepes film, de van benne egy olyan 20 percesnek érződő akciójelenet, ami miatt már megérte megcsinálni. Na és Theron még mindig gyönyörű, bár lehet ezt nem kéne ide írnom, mivel a film eléggé arra épít, hogy erős női karakter… bár utána meg nyugodtan lebeg az idomai fölött, ami kicsit kapufa döntés.

Odavagyok az akciófilmekért, de olyan kevés tényleg jó készül, hogy meg kell becsülnünk ami mégis eljut a mozikig közülük. Itt van például az Atomszőke, amit a John Wick rendezőpáros egyik tagja csinált, tökéletes bizonyítva, hogy nem igazi rendező ő még. Komolyan, le sem tagadhatná, hogy a filmek akciójeleneteiért volt felelős régebben. Ez a Wicknél nem volt gond, mert a misztikum építésen túl a pofonegyszerű sztori gördült folyamatosan előre.

Itt viszont egy csavarosabb kémtörténetről lenne szó, amit egy kihallgatásra fűztek fel. Gondolom a Usual Suspects is a szemük előtt lebegett a forgatás közben, na meg biztos pár kémfilm is, viszont a sztorinak semmi lendülete nincs, pedig rengeteg kém élete múlik egy lista előkerítésén, a vallatásos felépítés csak arra jó, hogy valamennyire összekösse a klipeket és akciójeleneteket.

Mert az Atomic Blonde tulajdonképpen ennyi, egy baromi jó 80-as évekből merített zenei válogatásra fűzött agyonstilizált klipgyűjtemény. Aztán jön az az akciójelenet és minden rendben. Na jó, előtte is elmegy, csak nem igazán érződik filmnek. Igen, megint odajutottam, hogy válogatásalbum. Persze cool, hiszen látványilag a helyszínkiírásokon kívül gyönyörű a film, és maguk a jelenetek is sokszor működnek, csak közben a csavaros kémsztori nem, ami a történet lenne.

Tudom, hogy lehúzásnak érződik az egész, pedig Theron jó, McAvoy pedig szintén, és párszor eléggé vigyorogtam rajta, az akciók elképesztőek, de sajnos ez nem lesz klasszikus. Egynek viszont simán elment, és abból az egyik legszórakoztatóbb fajta.

Amúgy lassan vége a 80-as évek nosztalgiájának? A Stranger Things volt a zenit és most jön az ereszkedés. Putty. Hogy én is nosztalgiázzak kicsit a hazai termelésből.

human
írta
2017. 07. 31. 19:43
megjelenés
15
hozzászolás


Alien: Covenant – ezt miért kellett?

Úristen ez a film. Egyszerűen nem is tudom hol kezdjem, mert valójában eléggé összetett a válasz a “jó?” kérdése.

Kíváncsi vagyok mennyire fogunk egyetérteni, vagy épp miért nem, de szerintem ez a film borzasztó, és egyben jó is. Még ne dobd a követ, vagy épp éljenezz, mert iszonyat sok baromság van benne, viszont emellett szerintem érdekes kérdésekhez is mer nyúlni. Az más kérdés, hogy ez utóbbira egyáltalán szükség volt-e.

A főbb gondjaim oda vezethetőek vissza, hogy mintha a Covenantből hiányozna vagy fél óra játékidő. Sokszor volt olyan érzésem, hogy kimaradt pár jelenet. Mármint Ridley Scott tud filmet csinálni, tudja mi kell az feszültségkeltéshez, ezt a film első nagy akciójelenetéhez vezető út szépen be is mutatja. Erre a finálé nagy akciójánál “spórolt” az alapozással. Vagyis ott durván vágtak, és csak az érhetőséghez szükséges minimumot hagyták benn.

Ha viszont nem játékidő és a vágás a gond, akkor az, hogy látszólag két filmet gyúrtak össze eggyé, mert így blockbuster lehet a végeredmény. Ehhez viszont már bele kell picit mennem a történetbe. Csak olyasmit fedek fel, amit előre tudtunk a reklámkampány miatt, csak most jobban kifejtettem.

Szóval a film alapja az, hogy a Covenant hajó telepeseket szállít az űrben, és egy rádióadás miatt válaszút elé kerülnek, aminek a végeredménye az, hogy letérnek az útjukról és kivizsgálnak egy közelebb levő lakható bolygót. Mi már tudjuk, hogy ott ki várja őket: David. A lényeg, hogy az ember épp terjeszkedik az univerzumban, amit ez a hajó is képvisel, és amit a Prometheus alapján a kopi tervezők nem igazán akartak hagyni anno.

És itt jön a kettősség, miszerint: fizikai szinten egy Alien fejezetet kapunk, jön a menekülés meg az emberből kirobbanó undormányok, viszont mellett van egy filozófiai része is a teremtésről, ami érdekes. Vagyis nem minden nézőnek az nyilván, de szerintem az.

Avagy a Covenant sokkal mélyebben belemegy a Prometheus kérdéseibe: az ember képes teremtésre, de ki teremtette az embert, és valójában miért is élünk. Leegyszerűsítve, a vallási felhangokat kihagyva. Mindez a két Android közös beszélgetéseiben csapódik le, mivel a Covenant küldetésen egy a Davidhez hasonló szériás robot van, aki már máshogy lett programozva, mint korai elődje. Mindjárt be is írja valaki, hogy furulyáznak, és igaza is van! Viszont számomra nem ez volt a negatívum.

A probléma sokkal inkább a fizikai szinttel van, az akcióval. Komolyan mondom, a Moon költségvetésével megcsinálva egy “Walter megy az űrben és ráakad Davidre” film milyen jó lenne már? Ehelyett sajnos kaptunk egy rakat karaktert, akiknek a sorsa teljesen hidegen hagy. Hullanak, látszólag drámai lenne, de kispórolták mögüle az alapokat.

Például mindenki együtt van valakivel a legénységből, de ezt nem mutatják, amiből olyanok következnek, hogy valaki meghal, egy másik karakter nagyon szenved és én meg a filmet nézve arra jutok, hogy az akkor a párja volt. Hiába volt közös jelenetük, egy csók sem fért közöttük, csak beszélgettek, azt is csak azért, hogy megmagyarázzák a küldetés útjáról való letérését. Az első fél óra teljesen olyan, mintha utólag építették volna hozzá ahhoz, hogy letértek. Nem véletlen a 6 név a Writing Credits részen.

A végére viszont mindenképp ki akartam még emelni valamit: a Prometheus legénységének idiótasága szinte eltörpül attól, ami itt folyik. Az első akciójelenetig egész korrekten jutunk el, ezt már kiemeltem, viszont utána bemenekülnek egy helyre… és ott minden komolyabb kérdés nélkül szétszélednek. Ezt persze inkább az írói bénaság részhez kell feljegyeznem, hiszen csak mechanikusan helyére teszik a puzzle darabokat, ahelyett, hogy hihető jeleneteket írnának. Ez kicsúcsosodik a kapitány baromságában. Aki látta, az tudja mire gondolok, aki nem az pedig képzelje ide a kobrasimogatást a Prometheusból.

Azt pedig már végképp csak halkan jegyzem meg, hogy ez a prequel bőven elvesz az Alien erősségéből, és nem biztos, hogy jó a lény létrejöttének ezekben a filmekben. Míg ott egy megállíthatatlan élőlény volt, aki elpusztít mindent, addig mostanra már végképp csak egy eszköz, mivel a Covenant folytatja a Prometheus gondolatait.

Egy erényt mindenképp a film mellé kell írnom, miszerint bőven ad alapanyagot. Ez a poszt is folytatódhatna még, mert például a rendezés és production ezúttal sokkal rosszabb, mint az elődnél, hogy a főszereplőről ne is beszéljünk, viszont már így is túl bő lére fogtam, és elvenne a főbb gondolatoktól. Persze a kommentekben szabad a terep.

human
írta
2017. 05. 19. 18:23
megjelenés
160
hozzászolás


King Arthur: Legend of the Sword – még egy közepes

Komolyan nem értem, hogy miért fogad a stúdió fel egy Guy Ritchie-t, ha utána nem adnak neki nagyjából szabad kezet? Ennek így nincs értelme.

Itt van ez a King Arthur is, amiből egy időben sok részt terveztek, aztán még párszor átírták a forgatókönyvet, a végeredmény pedig ez a massza lett. Viszont ezt látni is rajta, a sok tervet, mivel az egész olyan, mint egy sorozat pilotja. Plusz arra tippelek, hogy pár dolgot az “univerzum” építés miatt tehettek ebbe.

Mármint nemrég hallgattam egy mélyinterjút Ritchie-vel, és teljesen tisztában van a történetmesélés szabályaival (nálam jobban), sőt, amikor felrúgja azokat, akkor iszonyat hangulatosan teszi még ebben a filmben is, de mindeközben meg rengetegszer csak magyaráznak a nézőnek, ami a borzasztó tesztvetítések miatti utóforgatások miatt lehet, vagy épp a vágások rontanak el egy ugrást a történetben.

Arról nem is beszélve, pár jelenet egyszerűen érzelmi töltet nélkül marad… vagyis van némi alapozás, szóval Charlie Hunnamnak kellett volna jobban odatennie magát azokban. Az egyik ilyen például amikor elhajítja a kardot. Értem, hogy mit akarnak ott mutatni, és nem is teljesen jön a semmiből a dolog, viszont mégsem működik.

A történet Artúr királyról és a kardjáról szól. Gyerekként túléli a szülei lemészárlását, kurvák fogadják be és az utca neveli fel, de már ott is vezető személyiségnek bizonyul. Mindeközben a puccsot elkövető király hatalma egyre növekszik, amire ellenhatásként az Excalibur “kiemelkedik” egy tóból. Hősünk eleinte nem hajlandó elfogadni a sorsát és a kőből kihúzott kardot, de nem meglepő módon idővel beletörődik és megtalálja az igazi útját.

Negatív voltam? Akkor nyilván most jön a DE. Szóval ott a sok magyarázós jelenet, a nem elég erős többi karakter, viszont mégis van rengeteg pozitívum a filmben. Kicsit olyan, mint a Ritchie kezéből kikerült Sherlock Holmes filmek, vagy a Mátrix 2, mivel négy kurvajó jelenetet is fel tudok idézni rögtön.

A két “agyonvágott” történetmesélés és a két vizuálisan baromi jó akciójelenet miatt nem tudnám igazán lehúzni a filmet. Mármint ezek már alapból több ötletet tartalmaznak, mint sok blockbuster. Igazából szerintem a film humoros és játékos része működött (az első fele), abban lubickolt nagyjából minden szereplő is, csak a drámával voltak bajok, mert jöttek a súlyos fordulatok sokszor tényleges töltés nélkül.

A végeredmény simán nézhető lett, mert még a két szék közötti seggreülés közben is kreatívak tudtak lenni főleg Ritchie-ék. Mármint ezt neki tulajdonítom, mivel a jó pillanatokban teljesen felismerhető volt a rendező Snatch-Rock ‘n’ Rolla stílusa.

human
írta
2017. 05. 13. 19:20
megjelenés
24
hozzászolás


Fast 8: Fate of the Franchise

Így a nyolcadik film környékén az nem nagy megfejtés, hogy ezek buta, nem is, egyszerű filmek. A különbség sok sorstársához viszonyítva nem is a család, bár a karakterek közötti összetartást is jó volt látni mindig, hanem a készítők érezhető szándéka. Egyszerűbben: tudták mit csinálnak, de azt igyekeztek jól.

Ez az évek során simán tettenérhető, vagyis a reboot 4. résztől kezdve folyamatosan. Végig emelték emelték a tétet a robbanó és pörgő kamion alatti áthajtás óta, de igyekeztek a karaktereket és a történetet értelmes keretek között tartani.

Persze az amnézia meg a többi simán szappanoperás húzás volt, viszont a franchise saját szabályain belül logikus volt az összes lépés. Na meg mindig kitaláltak valami őrült akciót, amit igyekeztek CGI nélkül megcsinálni. Ha jól emlékszem még a Dubai ugratásnál is volt igazi kocsi a jelenetben, csak nyilván nem a két épület között dolgozott vele a kaszkadőr.

Viszont az utóbbi évek húzásai most érték utol a sorozat készítőit. Nyilván már a 6. rész végtelen kifutópályájánál rezgett a léc, a 7, részt pedig a Paul Walker miatti törődés mentette meg, viszont a nyolcnak már nincs ilyesmi előnye. És sajnos ez látszik is.

Termésetesen a Fast and Furious mindig is akciókomédia volt, de most egy bizonyos szinten meg önnmaga paródiája is. Mondjuk szerintem pont emiatt lett most is szórakoztató, csak nem pont azon a szinten, amit terveztek neki.

Hatalmas kettősség van bennem. Siralmas a történet, a “Dom a család ellen” jó lehetne, csak hát sajnos az indokok és a gyönyörű Charlize Theron nem működnek annyira — pedig megírhatták volna értelmesebbre is, egy tényleges trilógiába, ha már azt terveznek, ahogy manipulálja Domot az itteni gonosz. Ehelyett Die hard 4 szerű paprikajancsizás megy.

És nem, a kapcsold ki az agyad továbbra sem érv arra, amikor valamit elbasznak. Lehet pofonegyszerű a történet, senki sem vár ezektől a filmektől köldöknézős drámát, de a saját univerzumán, a filmen belül jónak kell lenni a logikának. Itt meg az eddigieknél sajnos rosszabbul sikerült összekötni az akciójeleneteket, amik fizikatagadásával továbbra sincs baj.

Viszon, és most jön a DE, igazából ez jobb Expendables lett, mint amit Stallone-ék csinálnak. A történet Commando szintű, bár feleslegesen túcsavarták (de jót tenne a blockbustereknek, ha ismét 90 percesek lennének), és a macsóság… hát az sima Tango és Cash (100 perc). Olyan egysorosok sülnek el főleg a Rock (nem hiába kapta meg azt a stafétát a Rundownban) és Statham szájából, hogy borultam rajtuk. Sőt, még Diesel is elereszt pár 30 éve talán még fenyegető, de most vicces egysorost Theron felé.

Egyszerűen az idióta humor működött most csak a filmben. Hiányzott Paul Walker, kevesebb volt a szív a Furious 8-ban, viszont még most is szórakoztatott egy bizonyos szinten.

human
írta
2017. 04. 15. 12:01
megjelenés
44
hozzászolás


Ghost in the Shell (2017)

Egy dologra mindenképp jó volt a film: utána kedvem támadt újranézni az animét, amit már lassan 10 éve láttam utoljára. Ezt nem tudom miként értitek majd.

A film története röviden: az emberi testek kimbernetikus kisegítése szépen lassan eljut arra a szintre, hogy teljesen robot testbe humán agyat tesznek. Ha ez jól sikerül, akkor ez lehet az evolúció következő lépése. A főszereplő a tesztpéldány, az akinél az elme és a lélek (ghost) nagyjából el is fogadta az új lakhelyét (shell).

Mivel ez a kísérletezgetés baromi drága, így természetese a befektetők csak fegyverként tekintenek rá, a Major-re. El is adják, így kerül a Section 9-hez, ahol terroristák ellen harcol. Itt az egyik bevetése közben egy nagyon érdekes ellenfélre akad, aki valamiért a főszereplőt is létrehozó cég alkalmazottait támadja.

Ez már alapból egy jó kis cyberpunk alap, amihez csatlakozik a filozofálgatás arról, hogy mi tesz minket emberré. A probléma, hogy nagyon egyszerű, és eléggé szókimondott, vagyis szájbarágott ez az egész réteg a filmben. Nyilván blockbustert akartak, szóval annyira mélyen nem mehettek bele, de annyiszor hozták elő, hogy szerintem azt szerették volna, ha az emberek a létezésüket feszegető kérdésekkel állnak fel a film elől, de ez nincs így. Vagy csak minimálisan van így.

A fő gond az, hogy az animéhez rosszul keverték a gondolom sorozatévadokat. Az egész egy iszonyat kiszámítható vonalon haladt, a főhős nagy felfedezései a nézőnek többnyire egyértelműek voltak, néha meg csak huszárvágással vannak valahol – ja még valamit el kell intéznem – ja még megtudtuk ezt az infót, avagy hirtelen váltásokkal halad a történet, nem annyira organikusan. Ez még egy kicsit még az akciót is elrontja.

Pedig a felszín az nagyon jó, avagy a film többnyire szép. Valahol vicces is, hogy mennyi ikonikus jelenet van az eredetiben, mert sokszor még most is egyértelmű volt, mit másoltak le szinte centire. Ez egy ideig működik, az első pár akció baromi jól sikerült, “Beat” Takeshi odacsap, még a rángatott szálak ellenére is, viszont a végső harcot egyszerűen nem tudnám pozitívan említeni. Bírom a zenét szerző Clint Mansell-t, de az ő alkotása is csak unalmasabbá tette a szinte tét nélküli harcot. Bár az “ellenfél” jól nézett ki.

Azt még idetenném, hogy Scarlett castingja elmegy, hiszen ahogy az eredetit rendező Mamoru Oshii is mondta, a test csak a shell, bármi lehet, az hogy fehér, hiszen a robotikai céget fehérek vezetik, az csak aláhúzza az énválságát a karakternek.

Ezért lehet kapok majd anyázó kommentet, de a filmet számomra külön lehúzta, hogy sok jelenetben egyszerűen nem tudtak mit csinálni a szereplők. Ezt úgy értem, hogy csak álltak körben, vagy mászkáltak fel és le céltalanul a párbeszédek közben, amitől még üresebbnek tűntek azok a pillanatok. Ilyen például a csapatmegbeszélés az alső akció után, csak nézzétek meg Scarlettet benne. Egyszerűen nem volt mit csinálniuk, amit a rendező Rupert Sanders valami borzasztó módon hozott a vászonra.

Végtére is nézhető a végeredmény, és tényleg nem minden pillanatát az animéhez hasonlítottam, de rengeteg dolog miatt csak a közepes szintet üti meg. Néhol lekötött, főleg mert kevés cyberpunk film létezik, de ez egy Johnny Mnemonic szint, bár szebb, nem pedig az új Mátrix (ami amúgy sokat merített az eredeti Gits-ből). Talán nem arra kellett volna bízni, aki eddig csak a Snow White and the Huntsmant rendezte.

human
írta
2017. 03. 31. 13:34
megjelenés
24
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.