A Prayer Before Dawn (A kíméletlen)

A filmet úgy építették fel, hogy a főszereplője egy boxoló, aki Thaiföldön az agyát szétdrogozva él, és ezért az ottani legkeményebb börtönöket kell megjárja, amikor elkapják. Az egyetlen esélye a menekülésre az, ha megnyeri a börtönök közöttit thai box bajnokságot. Tényleg ez a tagline “he fights in Muay Thai tournaments to earn his freedom”. Na most ez utóbbi kamu.

A filmben van verekedés, ez tény, de egyáltalán nem egy underdog, harcművészetes film, amiben a végső harc után szabadon sétálhat a hős. Helyette kőkemény börtöndráma, amit a kábítószerfüggéssel fejelnek meg, hogy igazán mélyre mehessen a főszereplő. Mindezt megtörtént események alapján. Hiába a börtönöket túlélő Billy Moore könyvéből dolgoztak, úgy tűnik a volt boxoló keze nem hajlott maga felé az írás közben, szépített sokat, mivel elég durva dolgokat láthatunk. Ha ki is hagyott valamit, azt lehet nem akarjuk tudni, mert így is kemény a film.

A Prayer Before Dawnnál mégis a körülmények azok, amik miatt páran fekaphatták a fejüket. Egyrészről ott van, hogy a rendezője Jean-Stéphane Sauvaire, aki odavan az autentikus dolgokért, ami ez esetben azt jelentette, hogy tényleg vettek fel jeleneteket ezekben a durva börtönökben. A látottak alapján soha nem akarnék oda kerülni, olyan állapotok vannak benn. Nem is csak a rabok erőszakossága, bár nyilván félteném a seggem, de az életkörülmények is borzasztóak.

A helyszínen kívül a főszereplő bőrébe a hangokkal is igyekeznek belerázni minket. Egyrészt folyamatos a zaj, ami ugye idegen nyelvű beszélgetést jelent, és a legtöbb helyzetbe mi is úgy kerülünk, mint Billy, avagy nem értünk egy kukkot sem, nincs feliratozva. Átadja az elveszettség érzését, és növeli a kétségbeesést.

Ez mind arrafelé mutatna, hogy ütnie kéne a filmnek, de valahogy mégsem hatott rám annyira, mint elsőre hittem, hogy fog. Iszonyat kemény, és értem, hogy a drogozás érzékeltetése miatt is esnek szét a jelenetek, erőteljes művész koncepció, viszont a karakter íve valahogy távolságtartása késztetett. Azt hittem, hogy amikor végre újra visszatér az edzéshez, megtalálja magát ebben újra, onnantól jobban leköt majd, de ehelyett utána is érdektelen maradt. Értem, hogy az addikció elleni harc egy életre szól, de legalább valami kéne Billy jellemébe, amibe kapaszkodhatunk a film nézése közben.

Így hiába a rendező törekvése, a rengeteg pozitívum mellett mégis a középszer felé tudnám sorolni a filmet. És még egyszer mondom, aki valami harcművészetes dologra vágyik, az jobban gondolja meg.

human
írta
2018. 08. 10. 15:45
megjelenés
6
hozzászolás


Extinction

És akkor a múlt pénteken debütált film, ami elindította a mai kritikalavinát, és zárja a Cargo és a Tau után a sort. Mint az utóbbi, ez is sci-fi, sőt, annál simán jobb, viszont ez még mindig csak középszert jelent. És pont emiatt érzem úgy, hogy Netflix-filmekbe innentől kevesebb időt ölök majd.

Az Extinction középpontjában egy családapa áll, aki éli nyugis életét gyönyörű feleségével és két imádnivaló gyerekével, csak épp egy idegen invázió rémálma gyötri, ami kezd nappali hallucinációk formájában is feltűnni. Bár mindenki úgy érzi csak, hogy orvoshoz kéne mennie, neki meggyőződése, hogy látomásai vannak egy érkező veszélyről. Nyilván ez jön innen, hogy tényleg lecsap a Földlakókra valami az égből.

A végeredmény pedig egy tipikus B-film lesz, aminek olyan a befejezése, mintha valami sorozatnak a kezdő epizódját láttuk volna. Mint említettem, ez már közelebb áll a Black Mirror által lefektetett tv-s sci-fi alapokhoz, és vannak benne érdekes dolgok, de valahogy mégis semmilyen az egész: az akció borzasztóan néz ki, a gondolatok 1 percben összefoglalhatóak. A fegyverek hangjának siralmasságát külön kiemelném.

A főszereplőket sem tudom éltetni. Lehet csak egy jobb rendező és színészvezetés kellett volna, hiszen Lizzy Caplan és Michael Peña is olyan, akit szerettem már más filmekben, de itt valami siralmasak. Nyilván nem segít a forgatókönyv, de az érzelmes pillanataik valami eszméletlenül üresek. Így a karaktereik sorsa sem érdekel senkit.

Sajnos még nem fejeztem be a negatívumokat: míg a film elején a támadás elmegy látványilag, utána olyan a kidolgozás, mintha az összes pénz is az első csapásra lett volna kötve. Ez a katartikusnak szánt végső harcon érhető a legjobban tetten, hiszen az nagyjából két sötét szobát jelent ez esetben, sajnos fillérekből forgatva.

Bár az Extinction ellen nem kampányolnék túlzottan, és igyekeztem spoilerek nélkül írni a benne levő meglepetések ellenére, mert nézhető, de valójában nem volt igazán szórakoztató. Tipikus háttértévé, content, nem pedig nagybetűs film.

human
írta
2018. 07. 30. 17:19
megjelenés
27
hozzászolás


Revenge

Ha már erősebb női főszereplő kell, akkor a vele szinte egy időben bemutatott Tomb Raider helyett itt van például a Revenge. Mondjuk ennek még annyi köze sincs a valósághoz, mint Lara kalandjainak.

A történet eléggé egyszerű: egy nőt megerőszakolnaak a sivatagban, elfut, és eközben felnyársalódik egy fára. A férfiak otthagyják a tetemet, később akarják eltüntetni a nyomokat. Hát ezt rosszul teszik, mivel a nő nem halt meg, és főnixként feltámadva utánuk ered. Nincsenek hatalmas csavarok, ahogy a cím is mondja, egy lecsupaszított, 4 szereplőt mozgató B-mozis bosszútörténetről van itt szó.

Ami erőssé teszi a művet, az mondjuk el is fog rettenteni pár embert: a művészi megoldások. Mondjuk már a főszereplő túlélése is jelzi, hogy mennyire feláldoznak mindent a szimbolikáért, de ez nem is baj, hiszen így lehet más a hatása, mint mondjuk a férfiak által készített I Spit On Your Grave-nek. Ja, ezt nem is mondtam eddig, de a Revenge-t egy női rendező készítette. A popóközeliekben (gondolom ennek a visszavétele) és a vérengzésben így sem fogja vissza magát a film, sőt, volt egy ahol még az én gyomrom is felfordult. Viszont érdekesebbé tette a végeredményt ez a nézőpont, plusz gondolatokat adhat a megnézése után. Már ha kilépünk a ténylegesen látott történet mögül és elmerülünk a szimbolika jelentésében.

Amit még kiemelnék, hogy milyen szép a Revenge. Konkrétan sajnálom, hogy kihagytam moziban, olyan gyönyörű a fényképezés néhol.

Az egyedüli zavaró, hogy mintha nem lett volna 108 percnyi puskapor a látottakban. Mivel egy ember kezében volt az irányítás, Coralie Fargeat nem csak rendezte, de írta is a filmet, így tippre a producerek viszonylag megbízhattak benne, a vágó pedig kemény kézzel volt irányítva. Az teljesen biztos, hogy 90 percben ez sokkal jobban ütött volna.

human
írta
2018. 06. 07. 13:37
megjelenés
30
hozzászolás


Tomb Raider

Még egy korrekt film. Hogy ez mennyire hízelgő egy franchise indító blockbusternek, azt nem tudom, de a Tomb Raider simán elment. Viszont a marketingiért felelős embereket még egyszer nem fogadnám fel, na meg a castingossal is elbeszélgetnék.

Igazából amúgy az a baj, hogy ez a legjobb esetben is csak a Nemzet aranyának a közelébe helyezhető, viszont annál komorabb. Az egyik pillanatban sír a karakter, mert megölt valakit, a “következőben” — mielőtt valaki beleköt: mennyi idő telik el, vagy 10 óra? Az gondolom bőven elég ilyesmi traumát feldolgozni — úgy lő vagy 5 embert mellkason nyíllal, hogy azok hátraesnek és rögtön meghalnak. Ezt most azért emeltem ki, mert egyrészről ott vannak a tipikus fun kalandfilmes elemek, másrészről pedig a drámai realizmus, amit a kincs megtalálása csak tetéz.

Igazából szanaszét lehetne szedni a filmet, olyan sok inkonzisztencia van benne, de valahogy mégis lecsúszott. Működtek a béna trükkök: azok a futások, amikor hátsó nézetből előre váltanak, és tisztán látszik a sebesség különbség, a borzasztó hátterek, és a többi. Ha kicsit komolytalanabb lett volna a film, akkor azt mondanám, hogy direkt idézték vele a régi időket. Így sajnos nem tudom mondani, de legalább mosolyogni lehetett rajta.

A marketingeseket pedig azért vágnám ki, mert azokat az ugrásokat nem kellett volna hangsúlyozni. Mondjuk a film két hangulat közötti ingadozása miatt érthető, hogy a trailerek sem tudtak egységes képet mutatni, de a végtermék nézése közben működtek a 10 méteres repülések.

Igazából a fentiből bármit félre tudok söpörni, viszont a castingot nem igazán. Ne horkanj fel, szerintem szép Vikander, és tényleg szálkásra fogyott, így az akrobatika, de még a verekedés is működött valamennyire (csak hát agyonvágták a bunyókat), viszont végig egy keménykedő 30 évesnek nézett ki, míg a történet szerint nagyjából 20 lehet a karakter, és úgy is viselkedik. Az apa a nyilat lövöldöző tinit hagyja ott, és 5 év telik el, nem?

A másik, ami miatt kicsit vakartam a fejem, hogy ennyi videójáték feldolgozás bukása után komolyan ennyire a folytatások felvezetésére húzták fel a részt? Mint tudjátok sorozatjunkie is vagyok, és ez teljesen olyan volt, mint egy nagyobb költségvetésű sorozat pilotja. A barátok és kapcsolatok az elején, a végén meg a hatalmas cliffhanger. Bőven elég lett volna a trailerben is mutatott (ehh marketinges srácok…) hadonászás a pisztollyal.

human
írta
2018. 06. 04. 13:53
megjelenés
33
hozzászolás


Solo

A Star Wars Story? Ilyen az, amikor egy profi filmkészítő rövid idő alatt csinál egy terméket. Lehet valami nagy savazásra számítottatok, de igazából csöndes beletörődéssel ülök most itt. A Solo közepes, ha nem a Star Wars brand alatt menne, akkor hatalmasat bukna, így majd meglátjuk mi lesz.

Random filmként 2 év múlva senki nem emlékezne erre. Pedig nézhető, néhol szórakoztató, de nulla egyediséggel bír, hiába van benne a top 10 cool karakterek egyike. Bár most egy fiatal, de a szerepben néhol elveszett színész által életre keltve.

Az is biztos, hogy most még az újraforgatások híre sem ártott számomra a filmnek, mivel pont emiatt tudtam pár negatívumát elnézni. Azt hallani, hogy a Solo 70%-át forgatta Ron Howard, amit így a mozi után simán elhiszek.

Egyrészt a Rogue One-hoz képest sokkal jobban össze van szedve a sztori, hiszen az egészet felfűzték egy rablásra, vagyis többre. Ami így rendesen rángatja előre a szereplőket egy cselekmény mentén. Mindig történik valami, mindig van következő cél, nincs kaszinóbolygó. Viszont ebben nincs semmi extra, iszonyat messze van a heist zsáner klasszikusaitól.

Az említett 70% kapcsán még durva érzés volt, hogy képileg is vagy másfél órába telt, mire először hosszabban napon voltak a szereplők (persze letekert fényerejű napon…). És ebben is az utóforgatás lehet a ludas, hiszen nem nagyon volt idejük terepre menni, vagy hatalmas díszleteket építeni Howarddal. Sokszor konkrétan tv-sorozatos a Solo kinézete, olyan közelikkel, meg szűknek érződő, egyéniség nélküli belső terekkel van tele.

Hogy a háborús részeket ne is említsük, ahol a nagy, trailerben menőn mutató lépegetős pillanat ellenére is hiányzik belőle minden hatalmasság. Most komolyan, gondoljatok vissza a filmre, és emeljetek ki bármit ami vizuálisan érdekes volt, vagyis “wow” élmény váltott ki. Pedig ilyen még a Rogue One-ban is volt, erre itt még a trailerben mutogatott Cthulhu szörny sem szállította. Talán a vonatos esetleg. A film közel sem nézett ki 200 milliósnak.

Az egyedüli dolog, ami nem teljesen szürke középszer benne, az a film lelke, egy bizonyos kapcsolat. Na nem Qi’ra (Emilia Clarke) és Solo (Alden Ehrenreich) között, hanem Han és Csubi barátsága. Az összekovácsolódásuk közben működött a film és talán a nosztalgia. Konkrétan velük voltak olyan pillanatok, ahol el is tudtam mosolyodni a moziban.

Mondom, mielőtt szétszedtek, még egyszer kiemelem, hogy elment a film, szerintem kompetensebben volt összetéve, mint mondjuk a Solo-hoz hasonló sorsú Rogue One, és az utóforgatások miatt még pár hibáját is elnézem, de ez jó szívvel is csak közepes volt nálam. És ez valahol szomorú egy ilyen franchise-nál, de még azon kívül is.

human
írta
2018. 05. 26. 02:58
megjelenés
102
hozzászolás


Black Panther: feketén-fehéren

Bár már pénteken kifakadtam twitteren a filmre, de nem sok kedvem volt megírni ezt a kritikát. Gondolom feltűnt már, hogy szoktam védeni a kritikusokat, még ha én nem is vagyok igazán az, mert többnyire segítenek mindenkinek elhelyezni a filmeket valami kontextusba, hiszen egy átlagembernél sokkal több művet látnak.

Mondjuk ha ilyen szempontból nézzük, akkor a Black Panther-t is helyére tették a sok éltetéssel, hiszen jelenleg mintha tényleg előtérbe kerülne a filmek politikai kommentár része, simán elnyomva a technikai megvalósítását a műveknek.

Mert ez a Black Panther nem jó annak, aminek készült: blockbusternek. Nem azért, mert ki vagy be kell kapcsolni az agyat közben, hiszen egy tényleg jó blockbusterhez sem kell kikapcsolni, hanem mert egyszerűen nem izgalmas. Gyönyörűen elmélkedik a rasszizmusról, egyáltalán nem “a fehérek rosszak búú” módon, amitől sokan tartanak ha meghallják az előbbi mondatot. Viszont azon kívül egyszerűen üres, vagyis nem szórakoztató. Bár ezzel nem sokan értenek egyet.

Rögtön ott kezdődik, hogy a film flashbackkel indít, aminek jelentősége lesz a finálé felé természetesen. Na most már itt ejtenek rögtön egy hibát, hiszen kettő jelenetet kéne mutatniuk, mert a mindkettő fontosnak bizonyul, de ehelyett az egyikről csak beszélnek. Nem akarok túlzottan leragadni ennél, de tökéletesen bemutatja a film egyik baját: sokszor csak mondja, nem mutatja. És még a beszélgetéssel is hihetetlen mennyiségű időt basz el.

Konkrétan mire elérünk a fő konfliktus erősödéséhez, addigra már a film több mint fele elmegy! A politikai kérdéseket persze alapozzák a sok beszélgetés közben, csak hát az ilyesmi már a Star Wars Prequeleknek sem jött be. Ezen az sem segít, hogy a film első komolyabb akciójelenete a trailerben mutogatott éjszakai kocsikon ugrálós. Ami még szarul is néz ki, plusz semmi tétje nincs. Ritkán akadok ki azon, hogy egy Marvel filmben mekkora a bodycount, de amikor az egyik lándzsás afrikai testőr embereket döf át, meg még ki tudja miket művel a fegyverével, és közben leszólja a “barbár lőfegyvereket” akkor már kiakadt a bullshit mérőm, hiszen csak azért nem látszik brutálisnak amit ő művel, mert a film nem mutatja milyen pusztítást végez egy mellkason átdöfött vibratium vagy miafene fém lándzsa. Konkrétan 10-20 perces videóesszéket lehetne megtölteni azzal, hogy milyen siralmas az első fő akciójelenet, amit csak tetéz a Marvel spórolása a CGI-jal. Lehet javítottak a kocsikon való ugráláson a trailer óta, de ez nem igazán érződött a moziban. Súlytalan az egész, mármint fizikailag, nem pedig a vér hiánya miatt.

Innen sok beszéd után eljutunk oda, hogy kétszer is verekednek egy vízesés tetején, és mindkétszer csak ámulok, mennyire gagyi. Pedig a Black Panthert rendező Ryan Coogler ezelőtt valami Creedet csinált, amiben volt egy eszméletlen boxmeccs. Hát itt nem tudom mi vezette a kezét a közelharc megalkotása közben. Mások voltak a kaszkadőrök? Vagy a Creednél azt inkább Stallone-nek köszönhetjük? Pedig itt is jó színészek vesznek részt ezekben a jelenetekben, sőt, a Párducot alakító Chadwick Boseman még a Civil Warban is jobban harcolt, szóval biztosan nem ő a szűk keresztmetszet.

Hogy a végső akciót már ne is emlegessem, hiszen a sok beszéd mellett a konkrét történések, a konfliktus kiteljesedése 5 perc alatt van ledarálva, és visszakanyarodva a flashbackekhez, az egyik fő résztvevőjének a motivációja sosem volt mutatva. Így a nevetséges CGI mellett (szinte Justice League szint) még érzelmileg sincs felvezetve. Persze a Fekete Párduc és a kicsit máshogy gondolkozó Sárga Párduc (Killmonger) konfliktusa valamennyire működött, csak épp a Killer Instinct játékot idézte a bunyójuk (spoileres kép, bár trailerből screenshot).

Ja igen, még azt akartam kiemelni, ha már lendületben vagyok, hogy Wakandát miért nem mutatják? A nép sosincs igazán jelen, nem tudjuk ők hogy éreznek, vagy épp gondolkoznak a film által felvetett gondolatokról, ők ki mellé állnának a Black Panther fő kérdésében.

Azért némi pozitívumot is említenék, miszerint a film gonoszai egész jók voltak. Andy Serkis iszonyat szórakoztató, Michael B. Jordan pedig kihozza a maximumot a szerepéből. Ami nem sok, hiszen csak a film végét kapta meg igazán, mert… ki tudja miért.

A lényeg az lenne, páran úgyis görgettek amikor meglátták ezt a sok karaktert, hogy a Black Panther túl van hypeolva, miközben csak egy sima Marvel film ez is. Sőt, még ott is lemarad az igazi élbolytól, mert hiába Wakanda, meg Afrikai motívumok, ha még így sincs igazi egyénisége.

human
írta
2018. 02. 19. 20:40
megjelenés
78
hozzászolás


Darkest Hour

Végtére is izgalmasabb volt, mint egy törióra. Mondjuk pontatlanabb is, nem? A Darkest Hour bemutatja a Dunkirk előtti időket, amikor Winston Churchill gatyába rángatta az angol politikusokat.

Nem is tudom hogy vágjak bele, de az biztos, hogyha altatóra lesz szükségem a jövőben, akkor fehér zaj helyett akár ezt a filmet is betehetem majd, olyan unalmas volt. Nem túlzottan kedvelem az Oscar bait kifejezést, mert sokan (köztük pár kommentelő is) elsütik minden kicsit is megosztóbb témával foglalkozó filmre, de ide muszáj lesz kiszórnom. Mondjuk ez is komoly társadalmi kérdéssel foglalkozik, csak burkoltabban reflektál a modern korunk erősödő szélsőségeire.

Ellenben a Darkest Hour annyira tipikusan “fontos” film, ami már halálunalmasnak bizonyul. Mint a király beszéde. Nem mellesleg mintha kerülgetné is a forró kását Churchill körül. Egyrészről iszonyat hatásvadász módon mutatja be a kapcsolatát az angol néppel, másrészről pedig elég rossz filmes módszerekkel szedi elő a korábbi ballépéseit, amik amúgy rengeteg életbe kerültek. Viszont ettől még a katonai döntései mögötti kétely drámája is gyengül.

Ahogy néztem a filmet végig szúrta a szememet, hogy a rendező milyen kiszámított módon igyekszik játszani az érzelmeimmel. Ami nem is lenne baj, minden mű hasonlóra törekszik, de ebben a stílusban valahogy mindig ugyanazokat és ugyanúgy mesélik el a múltból, szépen kisimítva, jólszabottá téve a cselekményt. Ez az ami a hasonló kosztümös drámákat szokta jellemezni, és ami miatt nem is vagyok oda túlzottan a műfajért. Semmi élet nincs a Darkest Hourban.

Hogy ne legyek végletekig negatív, azt simán meg fogom érteni, ha Gary Oldman ezért Oscart kap. Míg a filmnek nem adnék semmit, ő a szívét-lelkét beleteszi, és még ebben a nehéz jelmezben is sikerül érzelmeket átadnia. Hogy is szokták mondani: “a legtöbb színészet”. Rengeteg munkát tett bele, ami tisztán látszik, csak hát a Darkest Hour ezzel is csak a közepes szintig volt képes feltörni.

ui: a film nem keverendő a The Darkest Hourral. Kackac.

human
írta
2018. 01. 19. 16:08
megjelenés
23
hozzászolás


The Commuter – “nem volt jegye”

Liam Neeson a Non-Stop rendezőjének új filmjében ezúttal vonatra száll. Nyilván nem rejtvényt fejt az út alatt, mivel a gonoszok nem tanultak az eddigi munkásságából.

Ez lenne a Commuter amúgy. Egy ingázó volt zsaruhoz az egyik nap odamegy egy ismeretlen női utas, és azt mondja neki, hogy 100 000 dollárt kap, ha kiszúr számára valakit egy táskával a vonaton, akiről nagyjából azt tudni a csomagján kívül, hogy meddig utazik. Nyilván nem vállveregetést szánnak neki. Eleinte csak a pénzzel akarják motiválni, de utána elkövetnek egy hibát: a családja életét fenyegetik. El is borul az öreg.

A Commuter így nem meglepő módon a végére átmegy Liam Neeson többi akciófilmjébe… vagyis inkább így mondom: a Non-Stopból vagy a Takenből átmegy a Taken 3-ba. Ezt úgy kell érteni, hogy a film első órája baromi jó. Ötletes ahogy bemutatják az eddigi ingázó éveit, elmerülünk a rutinjába, amit megszakít a nő. Először kicsi a tét, érdekes miképp lehet talán megtalálni valakit ennyit információ alapján.

Eleinte már-már realista a film, egy izgalmas thriller, ahol a nagy akció egy bunyó, és nem is mindig a főszereplőnk nyer. Aztán a végállomáshoz közeledve egyre valószerűtlenné válik a film, hogy egy iszonyat látványosnak szánt képtelenségbe, akciójelenetbe torkolljon. Nem is igazán a személyes ízlés kérdésébe mennék itt, mert a probléma nem az, hogy nekem nem tetszett, hanem nincs összhang az első 2/3 és a befejezés között.

Maradhattak volna reális szinten a végére is, láttunk már olyat még Neesontól is, és akkor most egy jó akciófilmen lennénk túl, de sajnos nem így tettek. A kitalálható fordulatokba direkt nem mentem bele, az szerintem simán elfér egy ilyen Commuter kaliberű zsánerfilmbe.

Így is elment, csak…. kisiklott? Haha, de jó vagyok.

human
írta
2018. 01. 13. 11:29
megjelenés
7
hozzászolás


Bright – ez nagyjából mellément

Megérkezett a Netflix blockbustere, a közepes költségvetésű urban fantasy-je, amire bőven költöttek. A rendezői székbe beültették David Ayert (Suicide Squad, End of Watch), a főszerepre megszerezték Will Smith és Joel Edgerton párosát, de még a gonosz arcvonásai sem lesznek ismeretlen sokaknak.

Részemről vártam, hogy a közepes költségvetésű látványfilmek sorát fogja elhozni, erre a kritikai fogadtatása sajnos siralmas lett. Mondjuk ennek ellenére lehet a Netflix belső mérőjének megfelel majd, eléri a kitűzött céljaikat, hiszen hiába eszméletlenül fos a Ridiculous 6, mégis meghosszabbították Adam Sandler szerződését a streaming szolgáltatónál. De hogy a konkrét filmre térjek.

Nem kertelek: valamennyire objektíven nézve a Bright nem jó. Ellenben nekem tetszett. Ennek kifejtéséhez kicsit a történetbe is bele kell mennem: a film 2000 évvel a sötét úr eljövetele után játszódik egy alternatív valóságnak kinéző világba, ahol a mágia még jelen van, és Los Angelesben az orkok, a tündérek, az emberek, és még más fantasy lények élnek… hát nem békességben. Inkább egy bandák által uralt városnak tűnik a hely.

Főszereplő rendőrpárosunk az egyik éjszakai hívása során belekerül valami hatalmas játszmába, ami a már említett sötét úrral is összefügg, de földi szinten csak egy varázspálca utána hajszáról szól. Avagy az éjszakát végigmenekülik, miközben próbálják megakadályozni, hogy a “bármire képes” tárgy rossz kezekbe kerüljön. Kicsit gyűrűkura urban fantasy-ben. Vagyis End of Watch is, mert arra a hangulatra törekedtek közben. A lényeg, hogy egyszerű lehetne a történet, egy menekülés bemutatása nem lehet nehéz, de egy szétszabdalt, ritmustalan, többször logikai hibákkal teli valami a végeredmény.

Ami biztos, hogy nekem David Ayer kezd egyre gyanúsabb lenni. Mert hiába szállította a már említett End of Watch-ot rendezésileg, vagy épp a Fury-t (bár annak a vége), ha melléjük egy Sabotage és egy Suicide Squad fért be. Mondjuk az egész életművét elnézve is csak az jut eszembe, hogy hullámzó, viszont eddig pont az ilyen zsarus történetekhez értett a legjobban, mint amilyen a Bright kéne legyen, de itt szinte minden mellément. Az biztos, hogy a Brightnál kíváncsi lettem a vagy 3 millióért megvett Max Landis-fogatókönyvre (Chronicle, Victor Frankenstein), mert annyi mindent véltem felfedezni Ayer régi munkásságából, hogy szerintem eléggé átírhatta. Például van egy szál, ami egyenesen a Training Day-ből érkezett.

A lényeg, hogy a Bright közben többször is eszembe jutott a Suicide Squad. Egy picit jobban függnek össze a jelenetek, mint ott, de valahogy mégis inkább csak darabokat látunk az éjszakából, nem pedig egy összefüggő történetet. A főszereplők botlandoznak a néha cool, néha siralmas setpiece-ek között, hogy eljussanak a pár részinformációból összetehető még valamennyire jó végkifejlethez is. Sajnos a végére itt is kicsit elrugaszkodnak a film egyetlen tényleges előnyétől, a földhözragadtságtól.

Ennyi duma után eljutottam végre oda, hogy nekem miért tetszett: mert a világ teljesen természetes benne. Most nem a rasszista felhangra gondolok, ami áthatja a mindennapjainkat és szájba van rágva itt, hanem ahogy minden él. Kinéznek a kocsiból, és egymás mellett sétál ork és ember. Nincs minden kiemelve, hanem néha csak a háttérbe el van sütve valami ötlet vagy lény, ami teljesen… ismét csak azt tudom mondani, hogy természetessé teszi a film világát.

Amikor vége lett szinte már nyúltam is a Shadowrun könyveimért. Nekem ez átrángatta a döcögős narratíván a filmet. Mondjuk erről a profi Will Smith – Joel Edgerton páros is tehetett, mert néha hiába volt szarul felvezetve egy konfliktus, ha ők a jeleneten belül képesek voltak adni neki valami alapozást.

Mindehhez még hozzátenném, hogy az akciók is maradtak a földön, ami kifejezetten jót tett a filmnek. Bár ott is akadtak gondolok, péládul Will első lövöldözésénél, de basszus, utána sem szálltak el, és a fő jelene kifejezetten üdítő volt. Konkrétan a film minden hibája ellenére is sikerült felvezetni a végső csatát rendesen. De előtte meg ott volt az Ork templomos… kitudja mi.

Igazából az illik a filmre, amit Ayer karrierjére használtam, hogy hullámzó, de valahogy mégis elkapott.

human
írta
2017. 12. 23. 15:38
megjelenés
23
hozzászolás


Star Wars Episode VIII: The Last Jedi – avagy az Episode IX felvezetése és a Force Awakens-t ért kritikákra való válaszolás a stúdió részéről

Általában úgy szoktam az ilyen írások elé ülni, hogy elsőnek megpróbálom értelmezni az érzéseimet, és hogy ezt miért vagy épp mivel váltotta ki a film. Néha nem fejthetem ki a spoilerek miatt, sokszor csak nem megy, néha nincs kedvem magamat beletenni egy írásba, néha meg egyszerűen csak nem érzek semmit. Na ez utóbbi történt most is.

Vagyis valamennyire szomorú voltam a moziból hazafelé, de az annak szólt, hogy szeretni akartam a filmet (bár a kritikusok hurr durr utálni ülnek be mindenre), de nem tudom. Azért nem tudom, mert… semmilyen. Hiába tűnik úgy, hogy pár Star Wars beidegződést felrúg, mégsem próbálkozik semmivel igazán. Amivel mégis, ott pedig darabokra lehet szedni sokszor.

Pedig nagyon kompetensen van megcsinálva, és egyszerűen gyönyörű képileg. Most nem csak az űrcsatákra értem, amik között van egy lélegzetállító rész, hanem a drámai jelenetekre is. Nem egy Blade Runner 2049, ahol szinte minden kép kimehetne a falra, de azért akad bőven látnivaló benne.

Nyilván értem, hogy a blockbuster készítés az csak üzlet, de ennyire biztonsági játékot nyomni benne az néha már egy kicsit unalmas. Itt menne új utakra végre a franchise, amit úgy képzeltek el a Disneynél, hogy válaszolnak a Force Awakenst ért kritikákra, jobb helyszíneket kapunk, pár érdekes, eddig nem látott lény is becsúszik, és nem másolják teljesen az Empire Strikes Backet. De ez csak reakciós filmgyártás, nem pedig valami saját elképzelésre épülő “trilógia” építése.

Őszintén kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert szerintem sokan fogják szeretni, de nekem most egy kicsit elegem van ebből a tvsorozatozásból. Ez a film magában szinte semmi, egy kis átírással 50 perces lehetne, felvezetve Rey és Kyle változásait a “fináléra”, amit 2 év múlva nézhetünk majd. De tényleg, az írók Lost darát tartottak előtte? Mert ahhoz hasonló szinten nem beszélnek meg a karakterek egymással semmit, csak a Losttal szemben itt minden előtte elhangzó információ szerint meg kéne tegyék, így csak teljesen mesterséges konfliktusnak érződik. És ezzel nem Rey-ékre gondoltam.

Az egyedüli ami tényleg tetszett benne, az Ray itteni útjának a vége és amit Benicio Del Toro karakterével műveltek. Bár utóbbi eléggé sok közhelyt is elpufogtatott. Mondjuk ez utóbbi kapcsán kicsit vicces, hogy milyen komoly témákról is akart mesélni a Last Jedi, és közben milyen gyerekes humort használt a feszültség feloldására sokszor. Egyáltalán nem éreztem összhangot az erőben, izé, írásban.

Még talán folytathatnám, de már nincs kedvem. Ezt a filmet is úgy lehet a legjobban védeni, hogy szükség volt rá, valami újat indított el, talán új rajongókat szerezve a Star Wars brandnek. Na de a Force Awakenst meg úgy lehetett védeni, hogy muszáj volt olyannak lennie amilyennek, mert annyi mindennek kellett megfelelnie. Egyiket sem úgy, hogy magában üt. És közben elment 3 év.

(A kommentekben ha SPOILER-t írtok akkor a komment legtetejére biggyesszétek oda a figyelmeztetést.)

human
írta
2017. 12. 14. 15:58
megjelenés
284
hozzászolás


Barry Seal: A beszállító (American Made)

Nem hiszem, hogy túlságosan hosszú leszek, hiszen ezt az American Made-et egyedül Crusie karizmája viszi el a végéig, nélküle talán a mozikig sem jutott volna el.

A rendező Doug Liman karrierje elég hullámzó, hiszen az utóbbi évek egyik legjobb blockbustere, az Edge of Tomorrow mellett van ott Jumper, Mr. & Mrs. Smith, Fair Game is. De előttük meg az első modern Bourne meg a Go. Az biztos, hogy nem szállított egyenletes minőséget, és A beszállító sajnos a rosszabbak közé tartozik, évek múlva eszünkbe sem fog jutni.

Pedig egy érdekes korszakban mutatja be az amerikai álmot, hiszen a hidegháború alatt elég törvénytelen üzletekkel is a jófiúk oldalán lehetett állni. Persze a CIA közreműködésével. A főszereplőnk is kereskedelmi pilótából lesz Közép-Amerika mindenese, az a csávó, aki fegyvert visz le, embert és kokaint pedig fel, méghozzá komolyabb gondok nélkül.

Mivel Cruise mellett a film egyetlen pikantériája, hogy Amerika döntéseiből láthatunk párat, így nem is mennék bele jobban. Inkább azt tenném még hozzá, hogy aki szereti a narrátoros “akkor ez és ez történt” filmeket, miközben megtud pár érdekességet egy korszakról, az nézze meg. A közelmúltból a Narcos ugrott be hasonlónak, de nyilván mélyebbre nyúlik vissza a stílus, aminek talán a legerősebb képviselője Scorsese.

Viszont pont a kicsit dokumentarista jelleg miatt nincs igazi érzelmi magja a filmnek. Csak a tények vannak sorban, és itt jön képbe Cruise, aki a “semmiben lebegő” információmorzsákat képes élettel megtölteni. Pár karakterpillanatot csak miatta érzünk át, hiába nincs rendesen felvezetve.

human
írta
2017. 09. 01. 13:00
megjelenés
11
hozzászolás


Röviden: Message from the King

Ez egy jó film is lehetett volna. Elég rövid voltam?

És nem is ilyen képpel kéne kezdeni, de ez az a hangulat, ami miatt egyáltalán belenéztem a Netflix pár héttel ezelőtt bemutatott filmjébe. A történet röviden: a főszereplő Afrikából elugrik Los Angelesbe segíteni a húgának. Későn ér oda, a lány addigra már halott, szóval indul is a bosszúhadjárat, ami film noirosan egyre sötétebb dolgokat fed fel a alvilág mélyében.

Azt azért leszögezném, hogy nem egy akciófilmet kell elképzelni. Ez nem a Chadwick Boseman főszereplésével készült Taken remake, viszont néhol teljesen megragadó a film hangulata mégis. Bírom az ilyen lemerülős történeteket, mert minden képtelenségük ellenére is valahogy olyan… emberiek, hiszen végtelen sötétség van bennünk.

A probléma leginkább az, hogy szinte minden túl van húzva. Ezt úgy értem, hogy nem lassan hömpölygő a történet, ha fogalmazhatok így, hanem akadozós, nagy szünetekkel, amikben elég durván le tud ülni. Így lesz a végeredmény pár jobb pillanattal megtámogatott közepes.

human
írta
2017. 08. 18. 14:50
megjelenés
3
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.