Escape Room #elhanyagoltnovember

Rendben, ne dobáljátok a köveket, de az előbb tárgyalt Ready Or Notnál ez sokkal jobban bejött. Mondjuk ezt sem éreztem horrorfilmnek, de még csak a modern hirtelenzajos ijesztgetést sem erőltették benne, inkább tényleg az imdb-n ott levő akció-kaland áll rá. Pedig csak az “elemekkel” küzdenek az Escape Room résztvevői.

Amúgy ez simán az új Final Destination vagy Saw franchise lehet (bár legjobban a Cube-ra hasonlít nyilván), ugye már jön a folytatás — na meg konkrétan a végén fel is vezették mi várható esetleg, ezért is akartam pótolni. És meglepően lekötött.

Az alapfelállás egy sima szabadulószobának néz ki. Különlegesen meghívót kapnak a résztvevők, viszont még épp hihetőt, mivel csak 10 000 dollár a nyeremény ha jól emlékszem. Olyasmi, amit bevennének átlagemberek, és amiért “táncolnának a gazdagoknak”, míg ha 1 millió lenne, akkor rögtön gyanúsnak hangzana.

Persze gyorsan kiderül, hogy valójában az életükről van szó, mivel ha nem oldják meg a szoba rejtélyét, fejtik meg a feladványokat a kijutáshoz, akkor ott pusztulnak benne. Persze előkerülnek a múltjukból is dolgok, az a plusz réteg az érzelmi és durvulási faktorhoz.

Amit el kell ismernem, hogy egyszerűen gördül előre a film. Nem zseniális vagy ilyesmi, hanem igazi popcorn szórakozás. Mindig kézzelfoghatóan, egyszerűen szorítja őket az idő, ami fontos egy ilyesmi forgatókönyvben, a cél is egyértelmű, és ott van szobánként a folyamatos új rejtély. Vannak rétegek, még egy ilyen egyszerűen popcorn filmben is, és ha ezek jól rendeződnek, akkor ilyesmi szórakoztató darab születik. Konkrétan csak a fagyos szoba ment mellé.

Na jó, néha a múltjuk felfedése is nyögvenyelős volt, viszont ez összefügg azzal, ami utána eszembe jutott: kicsit jobb színészekkel még jobban működött volna, de valójában ebben nem vagyok biztos. Persze így is több sorozatokból ismert arc volt benne, de azért valljuk be, nem a legjobbak, hiába kedvelem őket.

Nem lesz új klasszikus, és tippre csak a folytatásai miatt marad a popkultúrában egy ideig, de konkrétan meglepett a tempójával.

(Az #elhanyagoltnovember random filmjeiről a posztjánál beszéljünk, itt maradjunk az Escape Roomnál.)

human
írta
2019. 12. 08. 15:14
megjelenés
3
hozzászolás


Ready or Not #elhanyagoltnovember

Bár nem vagyok az a nagy horrornéző, így ezt és a következő posztot nagyjából zsánerkívülállóként írom, de azért a nagyobb hírt kapókat minden évben megnézem. Mondjuk Ready or Notnál gyorsan feltűnt, hogy ez sokkal inkább komédia, mint horror, vagyis inkább a két zsáner között próbál egyensúlyozni?

A történet ugye annyi, hogy a friss arának részt kell venni egy játékban, ez az új családjában a nászéjszakai hagyomány. Valami ősi szokás ez nálunk, mivel a hatalmas vagyonuk forrásának tekintik annak az egyességnek a betartását, amit még az ükükapuka kötött. Már nem emlékszem milyen régi rokon, de nem is számít. A lényeg, hogy a nőnek húzni kell egy lapot, és ez lehet valami ártatlan játék, mittomén, sakk, de van egy kártya, ami tényleg veszélyes: a bújócska. Konkrétan ez arra megy ki, hogy reggelig túl kell élnie, miközben a család többi tagja vadászik rá.

Mondhatnám, hogy annak a legjobb, aki mindenféle előtudás nélkül nézte, de azért nem most volt már a premier, szóval az első fél óra lelövése nem akkora bűn. Nyilván a trailer is felfedte ezt. Viszont lehet emiatt, lehet mert valójában nem működött a film, de egy ideig elég unalmas volt.

A főszereplő karakter ugye fedezte fel a rejtélyt, a bújócska tétje emelkedett, de eközben igazából csak a poénok működtek. Nem oldották a feszültséget, hanem azt egy pillanatig sem lehetett érezni előtt, viszont a humor annyira sötét és abszurd volt néhol, hogy az teljesen feldobta a Ready or Notot.

Amúgy durva, hogy csak 95 eprc hosszú, mert sokkal hosszabbnak érződött. Ezt nyilván negatívumként mondom. Pedig amúgy Samara Weaving mindent beleadott a könnyedségből keményedő csaj szerepébe, nem ő tehet róla, hogy kicsit csalódott voltam a film végén.

(Az #elhanyagoltnovember random filmjeiről a posztjánál beszéljünk, itt maradjunk az Ready or Notnál.)

human
írta
2019. 12. 08. 14:54
megjelenés
6
hozzászolás


Lost City of Z #elhanyagoltnovember

Ez volt az egyik titkos favoritom a gyöngyszemtalálásra, erre hatalmas közepes csalódás. Pedig minden arra mutatott, hogy az Ad Astra-t rendező James Gray korábbi műve idővel felértékelődik, így csak be kellett már pótolnom végre. Az mondjuk igaz, hogy nem olyan unalmas, mint amilyennek anno kinézett a reklámkampány közben.

A történet Percival Fawcett életét mutatja be, aki megszállottan kereste egy korábbi civilizáció nyomait az Amazonas vidékén. Egy ilyen kutatóexpedíció közben el is tűnt, talán mert megtalálta a célját, és értelmetlennek látta a korábbi életét emiatt. A film nem őrültként, inkább a célja iránt álmodozóként ábrázolta őt, aki képes minden beáldozni a célért.

Nem mellesleg a felvetései azért is aktuálisabbak, mivel egyrészt előkerült a faji különbség, hiszen az angliaiak el sem tudták képzelni, hogy nem fehéremberek is képesek voltak bármi komoly dologra. Másrészt ugye Fawcett feleségén át eléggé előtérbe került a feminizmus is, az által ahogy akkoriban kezelték a nőket. Nem tolták az arcunkba, és pont emiatt működött ez a része a filmnek.

A főbb bajom valahogy az igazi fókusz hiánya volt. Ez a több évtizedet felölelő történeteknél gyakori, de itt valahogy még jobban feltűnt. Nem tudta jól kiemelni a lényeget, jobban átadni a karakter érzéseit. Pedig tényleg minden kellett abból, ami láttunk, ahogy a fiú kezeli az apját, de mégis követi a céljait (mondom, Ad Astra:), ahogy a feleségét kezeli, az érzelmi kapcsát a normális élethez, ahogy a kezelik a nemesek. Semmit sem hagynék ki, csak valahogy máshoz kellett volna felfűzni. Amúgy ebben láthatóan fejlődött Gray közben, mert az Ad Astra ennél sokkal fókuszáltabb, és minden a fő küldetés közben derül ki. Itt is lehet ezt kellett volna, az utolsó út közben flashbackelni esetleg? Ki tudja.

A másik gond pedig Charlie Hunnam volt. Azt tudni kell, hogy amúgy rohadtul bírom, de nincs igazi skálája sajnos. Amikor betalálnak a castingjával, olyankor iszonyat jó amit mutat, de itt szerintem mellément. Az a félmosoly, amikor felszólalt az első útja során, az a félmosoly amikor a fiával beszélt. Mindig ugyanaz, mélység nélkül. Mellette Robert Pattinson kb. remekelt.

Nem mellesleg itt van az új Spielberg? Ennyi apaproblémát Spielberg óta nem láttunk egy életműben, mint amit Gray csinálgat folyamatosan. Persze a rendező igazi példaképe inkább Terrence Malick lehet, na meg a klasszikus Hollywood nagyjai. Ezzel nem tudom hova akartam kilyukadni. A végeredmény úgy is az, hogy nem rossz ez a Lost City of Z, de valahogy mégsem az igazi.

(Az #elhanyagoltnovember random filmjeiről a posztjánál beszéljünk, itt maradjunk a Lost City of Z-nél. Holnap még jön pár kritika és végül egy összegző amúgy a hashtaghez.)

human
írta
2019. 12. 01. 20:32
megjelenés
8
hozzászolás


Röviden: Little Monsters #elhanyagoltnovember

I can’t shoot kids… again.

Valahol szomorú, hogy végül mellément ez az R besorolású zombis film. Pedig volt benne ötlet, ami már-már megmentette, de mégis a negatív oldalra esett a végeredmény.

A történet egy iskolai kirándulás körül bonyolódik, hiszen a kisgyerekek körül kitör egy zombi apokalipszis. Mármint csak azon a jól behatárolt környéken. Szóval a tanár és az ott levő másik felnőtt segítségével át kell vészelniük az éjszakát, és meg kell menekülniük. Mindezt úgy, hogy a felnőttek játéknak állítják be a dolgot, mivel akkor nem sérülnek lelkileg a kölkök.

Egyszerű koncepció, és bár a fogyasztás szatíráját most nem annyira kaptuk meg (inkább az elnyomott gyermeki énünkért szóltak), de azért a szokásos zombis panelek előkerültek. Igazából ez a film veszte, legalábbis azoknál, akik már sok hasonló filmet láttak: egyszerűen semmi meglepő nincs benne sokáig. Mindezt annak ellenére éreztem, hogy valójában a kölkök a zombik között nem annyira tipikus. A végefelé javul a Little Monsters, de addigra már túl késő.

Mégsem megbánás a vége, egyrészt mert Josh Gad borzasztó figurát játszik, és lubickol a szerepben, másrészt pedig azért volt 1-2 tényleg nem tipikus húzás is benne, csak kevés és sok töltelékkel. Például ott a Zombieland 2, amiben szintén sok minden volt elrontva, viszont sokkal több kreativitást vetettek be, így a sok mellé mellett sok telitalálat is volt.

Amúgy A Star Wars zenét nem tudták megvenni, de a Shake It Off belefért?

(Az #elhanyagoltnovember random filmjeiről a posztjánál beszéljünk, itt maradjunk a Little Monstersnél)

human
írta
2019. 11. 25. 12:05
megjelenés
1
hozzászolás


Terminator: Dark Fate – megérkezett a Terminator 3 a mozikba!

A fentit így mindenféle hasonlításhoz is a közösbe dobom, mert szerintem a Dark Fate minőségben is a Terminator 3-hoz állt közel. Igazi fanoknak csinált darab, ami semmi újat nem mond, hanem tényleg csak “ez ismerős?” “és amaz?” módon mutogat dolgokra akciójelenetek közben. Van akinek ez elég lesz, nekem például elment, de ajánlani nem annyira tudom.

Ismét meg kell védeni valakit, amihez a jövőből most egy technológiával felturbózott ember érkezik. Az életükre pedig a Rev-9 tör, aminek az a különlegessége, hogy két rétegből áll: van a bármivé átalakulni képes folyékony, és van egy magában is működőképes fémváz, avagy valamennyire duplázza magát.

A legyőzéséhez pedig régi ismerősök is kellenek, amire teljesen ráment a reklámkampány. És akkor elérkeztünk a negatívumok legnagyobbikához, már ha fanként elfogadjuk ezt a filmet 2 órát annak, ami: mindent lelőttek a marketingesek előre. Ennyire féltek a buktától. A moziban konkrétan nem volt meglepetés. Nem csak az akciókról van szó, de minden fordulatról. Mázlista, aki nem követte a kampányt, mert kicsit pipálgatni lehetett a film 2 óra nézése közben. Értem, hogy a zsánerből adódik úgyis az irány, de hogy még az összes kereszteződést is megmutatják előre, az most kifejezetten érthetetlen volt.

Na de erről nem a konkrét mű tehet, hanem pár öltönyös. A komolyabb baj, ami aláássa a Terminator: Dark Fate-et, hogy semmi gondolat nincs benne. Konkrétan, és ezt úgy vegyétek, hogy mostanra már kitörölném a filmet: ennél a Genisys is többet próbált mondani a jelenlegi big data irányról és a mindent megfigyelésről. Itt bedobják olajnak a gépezetbe a bevándorlás mellé, de meg sem próbálnak a nézőben bármi gondolatot kelteni ezekről. Nem mélyeket, de még blockbuster szintűeket sem. És a sok nosztalgiára épülő akciójelenet és kikacsintás (izé, elvárások “felrúgása” néha) közben pont emiatt lesz csak egy fanfilm az egész.

Amit a technikai oldalról nem értek, hogy miért hagynak ki ismét: az új robot megállíthatatlan gyilkológép, úgy sokkal jobban működne, ha mindent azonos tempóban csinálna. Ehelyett az van, hogy kirobban az akció közben, fut, lő, dobálózik, de amikor a borzasztó CGI-ra akarják verni valamiért, akkor tök lassan alakul át, vagyis válik szét kettő robottá. Rám kéne bízniuk a filmet. Persze csak hülyülök az utóbbival, de tényleg felakadtam ezen a rendezői döntésen. De ez csak mellékgondolat.

Azért ha nem lenne a blog, akkor lehet csak itthon néztem volna meg, nem támogatva bevétellel, de viszonylag szórakoztatott. Nem nő fel, igazából még a T3 funjához sem, de valamennyire megközelíti. Az eredeti filmeknek persze a nyomába sem ér, de ez azért nem meglepő a franchise eddigi hajtásait nézve.

(A tegnapi cikk a “Cameron belenyúlt a vágásba” folyamán: lehet jól tette? Ha meg kéne mondani, hogy merrefelé metszettek jobban, akkor lehet menne, de egyáltalán nem olyasmiről van szó, mint egy Fant4stik-nél.)

human
írta
2019. 11. 01. 04:22
megjelenés
119
hozzászolás


Röviden: Teen Spirit

Kicsit csalást azt a jelzőt használni a filmre, hogy furcsa, de mégis nagyon igaz rá. Bár valamennyire untatott, de a végén azért ütött egy olyat, ami miatt összességében nem tudom leszólni Elle Fanning új filmjét.

A főszereplője egy tinilány, aki be akar kerülni a Teen Spiritbe, a kivételesen az ő környékén is meghallgatásokat tartó énekes tehetségeket kutató reality-be. És ez mindenféle rózsaszín váz nélkül kerül bemutatásra. Az élete sem napfény és ragyogás, és bizony a műsor sem, viszont nem onnan közelítették meg a bemutatását, hogy negatívan beszélnek az ilyen valóságshowkról. Sőt, igazából nem is ez a lényege.

Elég gyorsan előkerül, hogy a lány életében levő csalódások feldolgozásáról szól. Az apja még fiatalon elhagyta a családot, és azóta ez nyomja az anyja és hát az ő vállát. Erről szól a karaktere, visszatartja ez a csalódás, vagyis gyerekkori trauma. Ide érkezik egy lecsúszott, öreg operaénekes, aki az éneklésre kezdi felkészíteni, és nem mellesleg szemkiszúrósan az új apafigura, aki nem csak a dalokban segít a lánynak. Igazából nem akarom annyira ellőni az érzelmi csúcspontot, ami nézhetőbe lökte a Teen Spiritet. “Láttuk már”-sztori, de nem pont így, mint itt.

A megvalósítás ilyen drámai indie filmes, nem kisikálva jól bevilágítva kerül bemutatásra, hanem teljesen “valóságosra” húzva mindent. Ennek ellenére igazán ajánlani nem tudom. Durva, hogy a jelenleg a Handmaid’s Tale-ben játszó Max Minghella egy forgatókönyv kredittel a hóna alatt nem csak új írási lehetőséget, de még a rendezésre is simán bizalmat kapott.

human
írta
2019. 08. 12. 13:12
megjelenés
1
hozzászolás


Röviden: Stuber

Most megnéztem a rendezőt újra, és basszus, a Goont is ő dirigálta. Ez még jobb ajánlás gondolom mindenki számára. Amúgy teljesen bejött amit tippeltem, szórakoztató buddy cop hülyülés a végeredmény.

A történet annyi, hogy a főszerelő zsaru látásjavító műtétre megy, viszont pont a lábadozása közben derül ki, hogy az általa évek óta üldözött bűnöző épp most tervez valamit. Mivel gyorsan rájön, hogy a vezetés nem igazán megy neki félig vakon, így ubert hív. Nem tudom, el kell mondanom mi az? A taxi még sofőrkihasználósabb változata. A lényeg, hogy így keveredik bele Stu is a hajtóvadászatba, hiszen furikázza a zsarut. És ennyi.

Nem bonyolult, viszont pont emiatt csúszik le simán. Tele van popkult utalással – a Sarah Connoros a legjobb? -, az akció is működik valamennyire, de persze a realitástól olyan messzire rugaszkodik, hogy jó nézni. Vagy épp rossz, ki mennyire akad le ezen. Részemről a történetben működött minden túlzás. És a poénokkal úgy voltak, hogy legalább igyekeztek beletenni egy csomót, hátha működik egy része. Így is lett.

A problémáim ott kezdődtek, hogy az uber reklám kicsit túl van tolva. Így nem lehet “régimódi buddy cop” hangulatot mondani, ha mindig kizökkent, hogy egy ennyire modern dologra van ráfűzve a történet. Na meg a szinkron keverése agyonverte a zenés akciók ritmusát. Lehet az eredetiben is ilyen, majd kiderül, de volt pár ötletes választás és arra komponált gyilkolás, amiből tippre sokat vesztettünk.

Tipikus egyszeri szórakozás, nincs egyértelmű választása a filmnek, de például egy Men In Black Internationhez képest kevésbé veszi komolyan magát, és emiatt kicsit jobban is működik benne a humor és akció keveréke. Bautista pedig nem annyira meglepetésként rohadt jó.

human
írta
2019. 07. 26. 16:33
megjelenés
6
hozzászolás


Röviden: Shaft

A folytatás, amire senki nem vágyott. A film, aminek a bevétele elvileg alátámasztja, hogy a régi franchise-ok felélesztésére semmi szükség. Erre nálunk Netflix premier (szinkronnal, felirattal), és meglepően szórakoztató.

A történetben a Samuel L. Jackson által alakított Shaft kénytelen elhagyni a családját, így Junior az anyjával cseperedik fel. De amikor a gyerekkori jóbarátját megölik, akkor kénytelen az apja segítségét kérni. Így lesz buddy cop komédia a végeredmény, meg egy átlagos nyomozós sorozat “bonyolult” fordulataival teli akció-krimi.

Ami miatt mégis szórakoztató, az a jó öreg “motherfucker” Jackson, minden jelenet unalmas, ahol nincs ott, de amikor a vászn tévén van, olyankor lehet vigyorogni. Nem fogja vissza magát. Sőt, a generációs különbségek miatt vicces a modern kor, a metoo és a többi előkerülése is. A film nem meglepő módon, de kis finomítással a férfias férfiak mellett teszi le a voksot, de úgy, hogy a nőket sem alacsonyítja le. Érdekes egyensúlyt akartak elérni. A végére mondjuk kibillen kicsit a mérleg.

Azért nem pontoznám az egekbe, tipikus szombati tespedős film, moziba nem mentem volna rá.

human
írta
2019. 06. 29. 17:43
megjelenés
9
hozzászolás


Röviden: The Professor

Ilyen semmitmondó filmet… szeretném azt mondani, hogy rég láttam, de ez sajnos nincs így. Pedig egész jól indult, és Depp is remek castingnak tűnt, csak aztán az egész mű belefulladt a saját sekélységébe.

A történet annyi, hogy a főszereplő Prof. megtudja: halálos beteg, 1 éve sincs hátra. Első dolga, hogy felrúgja a szabályokat az egyetemen és tényleg csak az arra érdemeseknek tanítson az igazi művészetről, na meg az abban rejlő fontos üzenetekről. Ez a felvezetés egészen korrekt, már persze a maga módján. A Prof. lázadásáról a Holt költők társasága ugorhat be, és hát az a film sokkal jobb, de mondom, itt sincsenek gondok eleinte. Az igazán tipikus giccset a végére hagyta a készítő. És itt tényleg az a probléma, hogy semmit nem tud hozzátenni a – ha szabad így mondani – már hasonló dramedy-kben megszokott pillanatokhoz. Nincs meg az a plusz, ami miatt fontosnak érződhet a Professor, pedig egyértelműen annak készült, nagy megfejtésnek a halálról és az élet szeretetéről.

Tényleg nem a földbe döngölés lenne a célom itt, és ha valaki még nem merült el a filmtörténelemben, ez az első ilyesmi filmje, az lehet nagyobb mélységet lát bele, de ez sajnos elég felejtős lett. Viszont Depp korrekt benne, a többiekkel sincs baj, de megint csak oda jutok hogy fine, közepes, semmilyen.

Felejtős.

human
írta
2019. 06. 15. 12:27
megjelenés
3
hozzászolás


Godzilla: King of the Monsters

Már megint a két szék esete? Pedig csak igyekeztek hallgatni a visszajelzésekre. Mondjuk lehet ott követték el a hibát? De ez egy sokkal nagyobb téma ugye, a netes rajongói faszságokkal törődés a filmkészítésben, a reakciós (bár sokak szerint demokratizált) alkotás.

Itt ugye az volt a fő gond a 2014-es Godzillával a nézők szerint, hogy kevés volt benne a szörny, és sok a körítés. Hát ennek megfelelően most több a szörny, ami jó, viszont a körítést nem voltak hajlandóak elengedni.

Inkább az a probléma a King of The Monsters-szel, hogy egyrészről egy komolyabb Bay-hamet akartak ránkereszteni, egy audióvizuális túlterhelést, ami sikerült is, csak közben meg komolykodtak, meg mondanivalóztak az emberek vonalán, szerencsétlen módon elnagyoltan. Próbáltak csalit tenni a horogra, berántó érzelmi vonalat hozni a főszereplők személyes tragédiájával, de valahogy mégsem lehetett átérezni a dolgot. Nem is tudom hogy írjam le spoilerek nélkül, de ami felé és ahogy tartottak, az annyira nevetséges volt, hogy igazi mélységet nem tudott adni. És még az Avatart szidjuk a gyerekes környezetvédelmi üzenete miatt…

Viszont a mérleg két teletömött oldalához egyszerűen túl hosszú lett a film. Ha már hallgattak a “népre”, akkor ezt all in, mindent bele módon kellett volna tenniük, és tényleg megmetszeni az emberek szálát. Akkor nem egy ilyen közepes semmi lett volna a végeredmény, hanem egy igazi rajongói film, piff-puff kisgyerek játszik a szőnyegen móka. Mert az a része működött valamennyire. Tényleg a két szék a gondom, mert a pusztítás audióvizuálisan ütött. Csak ez nem elég 2 órára, vagy fél órát ki kellett volna dobni az emberi drámából, ígyis-úgyis elnagyolt gagyi volt, és tényleg elköteleződni a pusztításpornó mellett. Ehelyett próbálkoznak folyamatosan a szupergépen (Antarktisztól Boston mennyi volt nekik? Csak, hogy a plot miatt ott legyenek.) mindenhol ott termő emberek szemszögén át léptéket adni a szörnyek harcának. Mindent alárendeltek a szerintük értelmes történetnek, amivel próbálták felfőzni a látványos harcokat egy ívre, csak ez nem sikerült.

Abba meg tényleg bele se menjünk, hogy anno miért is jött létre Godzilla a filmtörténelemben, és most hogy viszonyult az atomhoz.

A végeredmény egy néhol szórakoztató, de inkább a semmi felé hajló film. Nem bántóan rossz, kicsit sokallom a temetését, de hogy 1 év múlva arra sem fogunk emlékezni, hogy mi történt benne, az is biztos. Már most is nehéz volt, pedig tegnap láttam, egyszerűen, és ez a hatalmas bűn: iszonyat felejtős a darab. Lehetne beszélni spoileresen a főszereplő család motivációjáról, van mögötte talán érdemes gondolat, de egyszerűen nem érdekes. Szürke mindenki, és túl komolyan is vették velük a filmet.

Na de majd a Kong vs. Godzilla, mert ugye itt is bejön, hogy akármi is történt itt, nem igazi a vég, csak egy sorozat új részét láttuk. Van végefőcím jelenet, meg hát már bejelentették a következő filmet is.

human
írta
2019. 05. 31. 21:03
megjelenés
40
hozzászolás


Bohemian Rhapsody

A Queen slágerei annyira jók, hogy még egy ennyire tipikus, közepes életrajzi filmet is felhúznak. Azért nem kérdés, mert tényleg ez történt a Bohemian Rhapsody-val. Konkrétan nem értem a mű Oscar jelölését. Igazából nem unatkoztam, de hogy ez nem volt kiemelkedő, az is tuti.

A történet ugye Freddie Mercury életéről szól, ahogy összeismerkedik azokkal a zenészekkel, akikkel később Queennek hívják magukat. A film bemutatja a popzene történelem azon alapköveit, amiket ők tettek el, néhol a belső viszályaikban is elmerül, finoman mesél Mercury melegségéről, minden amit elvár az ember egy ilyen darabtól.

De semmi egyediség nincs a mesélési módjában. Időrendben halad, igazi fókusz nélkül. Annyi információt kellett 2 órába sűríteni, hogy esély sem volt komolyabb mélységre. Viszont azt tudták a készítői, hogy kell befejezni. A Live Aid koncerttel zárul a film, a zenekar újraegyesülésének látszólag csúcspontjával, amikor a közönség imádja őket. És a moziból kijőve, vagyis a kanapéról felállva ez a végső pillanat marad a nézővel.Bbe is lehet lőni a spotify-t (vagy amit használ az ember) rögtön utána.

Amúgy ha addig nem lett volna nyilvánvaló, amikor a Live Aid közben bevágnak a bosszankodó volt stúdiófőnökre, abból végképp lejön, hogy kik miatt olyan a film, amilyen. A Queen életben levő tagjai tényleg egy pr anyagot akartak, jól kiszámított, még elfogadható negatív történéssekkel, nem pedig egy őszinte filmet a zenekar hullámhegyeiről és völgyeiről.

A kérdés még Rami Malek lehet, de az a pár pillanat amikor villoghatott, az teljesen rendben volt, például az esős, de néhol meg olyan volt, mintha túltolta volna. Viszont ennyiért tényleg jár szobor? Majd meglátjuk vasárnap. A film után persze adja magát a kérdés, hogy vajon a zene miatt elővesszük-e még valaha, vagy inkább csak pörgetjük a dalokat magukban? Szinte biztos, hogy az utóbbi az igaz.

human
írta
2019. 02. 20. 16:57
megjelenés
37
hozzászolás


BlacKkKlansman

Ilyen, amikor egy rendező tisztán tudja, hogy mit akar mondani, és ezt egész korrekten le is vezeti. Kár, hogy a nagy “fontos film” érzés közben valahogy mégis untatott.

A történet egy fekete zsaruról szól, aki telefonon keresztül beépül a KKK-be. A találkozókra pedig a zsidó társát küldi. Ez lenne a fő szál, ami köré felhúzta a politikát Spike Lee. Amúgy egy olyan megtörtént esetről van szó, amihez egy kicsit hozzáköltöttek néhol, de sok képtelennek tűnő dolog pont, hogy megtörtént a 70-es években belőle.

Azért mondom, hogy fontos filmnek érződik, mert páran szerintem már felejteni akarják a múltat, szőnyeg alá seperni a problémákat, ami eléggé rossz dolog ugye, már csak a megismétlés miatt is. Itt van ez a régebben játszódó történet, egy olyan kor, amiről mindenki tudja, hogy rasszistább volt, egy szervezet, a KKK, amiről szintén mindenkinek megvan a véleménye. És mégis, a klán által képviselt ideológiák 2018-ban is jelen vannak. Konkrétan az amerikai elnök olyasmiket mond, amibe mindent belelátnak a rasszisták. Ezt a végén egy gyomrossal húzza alá Spike Lee. Ami nekem a legkeményebb volt, hogy a magyar neten is mennyi hasonló mondatot látni, néha még itt is kommentekben. Páran szerintem tényleg nem hiszik magukat rasszistának (“nem vagyok rasszista”), azt mondják, hogy a klán az borzasztóan az volt, elítélik, és mégis elhangzik pár olyan mondat a szájukból, amiket a filmben a tagok hangoztatnak.

A lényeg, hogy ez inkább csak az érdekes halmazba teszi a filmet, viszont ahogy ez el van mesélve, az egyszerűen nem kötött le. A beépülős szál furcsán darabos, a fekete nyomozó magánéleti szála konkrétan iszonyat elnagyolt, nem áll össze az egész. A casting viszont zseniális! Konkrétan Verhoeven szellemét éreztem abban, hogy Topher Grace alakítja a klán karizmatikus vezérét. A cél az volt, hogy még nevetségesebbé tegyék ezeket a borzasztó embereket, megsértsék a büszkeségüket, ami szerintem sikerült. Grace lehet nem a legjobb színész, de valaki meglátta, hogy a tudásával és múltjával mennyire ide illik. Közben meg ugye a jók oldalán Adam Driver mindent vitt, színészileg is.

Érdekes, hogy Lee munkája például sokkal szájbarágósabbnak érződik, mint mondjuk a Blindspotting. Nem teljesen ugyanarról szólnak, de ott csak párszor akasztja meg a történetet a hegyibeszéd, míg itt rengeteg jelenetből árad.

human
írta
2019. 02. 19. 17:41
megjelenés
25
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.