Chris Pine és a teljesen “ha elkapom a tévében akkor lecsúszik” CIA-film? Ez ugrott be róla. Az Amazonra jött, és tényleg semmi egyedi nincs benne, de olyan szódával elmegy zsánerdarab, amit simán el lehet nézegetni. Ez az amit 10 évvel ezelőtt az RTL szétismételt volna 8-10 havonta, és néha az ember ottragadt volna előtte.
A történet egy rosszul elsült túszejtés következményeivel foglalkozik. A CIA azt gyanítja, hogy valaki köpött akkor a rosszfiúknak, és azért nem volt sima az ügy lezárása. Vagyis sok évvel később egy új információ alapján kezdik ismét vizsgálni az ügyet, megbízva Chris Pine karakterét a vallatásokkal. A lényeg, hogy két szálon meg a történet, látjuk a túszejtés napjait, meg a modern időben ahogy Pine faggatja a volt szeretőjét, aki szintén ügynök volt akkoriban, és köze lehetett a dolgokhoz. Előkerül a régi kapcsolatuk, és a két szál tökéletesen összesimul.
Viszont maga a film semmi extra. A rendezője Zerozerozero és True Detective részeket is készített korábban, de ezt nem igazán lehet észrevenni. Vagyis hát egyben van, és szép ahogy minden részletről lassan fellebben a lepel, ahogy Pine és Thandiwe Newton is elfogadhatóan játszik, megvan közöttük a kémia, de így 1 héttel az All The Old Knives megnézése után alig tudnék valami konkrétumot felidézni belőle.
Nem mondanám, hogy nem film, egyszerűen csak ez a korrekt középszer, lehúzni nem tudnám, nyilván a zsáneren belül értve, de ebbe több fűszer kellett volna, és kicsit kevesebb unalom. Valahogy nem gördült, csak gépiesen össze volt téve.
Meg lehet nyugodni. Bármi is vágyad egy párkapcsolatban, a világon biztosan létezik egy ember, aki segít a beteljesítésében. Csak találd meg. Természetesen az a lényeg, hogy ne unatkozzatok közösen!
A történet röviden nehezen összefoglalható. Mármint spoilerek nélkül, nem véletlenül volt siralmas az előzetese is. Egy nagyon furcsa házasságról szól, és “erotikus” thriller. Mármint valójában nem kéne idézőjelbe tennem az erotikust, központi szerepben van a csábítás, és még vetkőzik is a főszereplője, viszont egy Titane vagy bármilyen Verhoevenhez képest sehol nincs természetesen bevállalásban. Talán nem is kell neki.
Igazából a Deep Water első órája egész jó volt, aztán elindult a lejtmenet, ami a végső akciójelenetben csúcsosodott ki. Nyilván az működött, amikor a film is be akart csábítani minket a rejtélyébe, valójában ez nem akkora meglepetés, teljesen lekötött, hogy mi a fene lesz ebből.
A kidolgozása is elég kettős. Amikor az operatőre az Ana De Armas imádatát akarta kimutatni (nyilván poénkodok, amikor Armas csábító erejére koncentráltak a néző felé), az nagyon szép, ahogy a mérgesen, tele agresszióval és csalódással maga elé meredő Ben Affleck is lejött a képernyőről. Viszont amint elhagyták a kis helyszíneket, lakásokat, a gazdagok piálós mindennapjait, és kimentek a szabadba, az valami siralmasan nézett ki.
Külön kiemelném a kocsis és biciklizős jeleneteket, mert olyanok voltak, mintha visszafelé haladnánk a trükktechnikában. Meg sem próbálták ezeket hihetővé tenni? Rohadt vicces volt, hogy Ben Affleck nem ült biciklire egy vágókép erejéig sem a szabadban.
Bár nehezen hiszem el, hogy tényleg moziba szánták, miután Affleck és Armas szakítottak főleg nem, hiszen micsoda sajtókörút lett volna az (voltak egyáltalán talkshowban reklámozni a filmet?:), de közben meg rohadt szomorú, hogy az ilyen felnőtteknek szánt, a klasszikusabb stúdiórendszer által gyártott darabok nem kiemelt premierek. Nem öregúrként kiáltok a felhőkre, de jó lenne, ha ezek is többször kapnának zöld utat hasonló stúdióknál. Nem volt minden jobb régen, de azért egy Basic Instinct (Elemi ösztön) blockbuster tudott lenni például, bár nyilván arra nem ülhettem be anno.
Mindezt azok ellenére írom, hogy a Deep Water azért bőven lehetett volna jobb. Bár az új hobbikkal és mással feldobódó kapcsolatokról is szól, a vonzalom megtartásáról, az unalom elleni harcról, sajnos saját maga kicsit utóbbiba fulladt.
Lehet nekem nem jelent akkora szót a Ghostbusters, hogy az Afterlife nosztalgiakupaca annyira felvillanyozzon? Csak mert néhol eléggé unatkoztam a Stranger Things által népszerűvé tett 80-as évek gyerekfilmjeinek idézésével megfejelt új Szellemirtók filmen.
A történet a pár évvel korábbi mellékkanyarral szemben tényleg folytatja a franchiset… egy ismert figura halálával. A 40 körüli lánya örökli a világvégi kisvárosban levő birtokát, és anyagi problémákkal küzdve oda is költözik a gyerekeivel. Szépen lassan kiderül, hogy valami nagyobb galibába keveredtek, ahol a Föld sorsa a tét, és hát a film címéhez megfelelően szellemek vannak benne.
A Ghostbusters: Afterlife első fele nem csak a Stranger Things színész miatt, de tényleg nagyon arra hajazó mégis, az a kalandos, felfedezős hangulat lengi be ezt is, amíg nem kopogtat a fő konfliktus. Nyilván amikor a Stranger Thingset emlegetem, akkor a Stand By Me és hasonlókat képzeljétek oda, amiket megidézett a sorozat. Annak, ahogy történnek a dolgok mi köze van a Ghostbusters névhez? Hááááát. Még ha nem is örök kedvenc a régi film, akkor is simán látszik, hogy nem azt akarják igazán megidézni. Egészen a harmadik felvonásig egy természetfelettivel enyhén megszórt tinis komédiát látunk, hogy aztán a harmadik felvonásban lemásolják az eredetit, csak most Sigourney Weaver helyett Carrie Coon keresi a kulcsot, vagy ő a kulcs, nem is emlékszem már, pedig nemrég láttam.
Nem akartam logikába kötni, tényleg nem, csak a hangulata által megítélni amit látunk, hogy miképp vezették le amit terveztek, sikerült-e a nézőket elérniük. De akkor is, az a felütés, miszerint a 80-es években léteztek a szellemirtók, és 2020-ra mindenki elfelejtette őket, ment tovább a világ a maga útján és csak elfeledett relikvia az egész szellemirtás az nekem egyszerűen sántít. Kiderült, hogy van természetfeletti, méghozzá nem csak pár elmondás meg remegő kamerás felvétel alapján, hanem egy kibaszott 10-20 emeletes mályvacukor ember mászkált New Yorkban, erre alig 30-40 évvel később erre már csak pár ember emlékszik elvétve? Nem tépem ki a hajam vagy ilyesmi, de mindig amikor ez az “elfeledett” régi dolog előkerült, akkor kiestem a filmbe való beleélésből.
Mindezek ellenére az első órával elvoltam, bírom az ilyen gyerekcsapatos hülyüléseket. 1-2 poén is megmosolyogtató ott, volt valami ártatlan bája az egésznek. Ellenben a nagy akció a végén, ugye nem semmi múltidézéssel is a másolás mellett, az már iszonyat, nem is tudom, talán unalmas volt. Tényleg ez lehet a legjobb jelző rá. Aki nem ismeri az eredetit, az élvezte vajon? Mert, és most tényleg nem piedesztálra akarom emelni a régi Ghostbusterst, nem a nosztalgia mondatja velem, hanem egyszerűen annak ismeretében iszonyat lélektelen volt a mostani film befejező 40 perce. Senkit és semmit nem építettek fel rendesen, hogy a tétek egy másodpercre is elkapjanak, de ebben lehet tényleg a másolás is közrejátszott.
Tényleg erre vártak a régi rajongók? Vagy most szereztek újakat? El nem tudnám dönteni. Lehet nemet mondaék, mivel teljesen egyszernézős volt, egy jelenetet nem tudnék felidézni így 1 hét távlatából, amit újra akarnék nézni.
Ezúttal itthon az HBO szállította az új jobb karácsonyi filmet? Ha valaki nem a régi klasszikusokat akarja nézni, akkor egy Nintendo megszerzésébe merülhet el a 80-as években játszódó történetben.
Az előzeteshez azt írtam, hogy gyerekfilm az ünnepekre, és ezt tartom is. Sosem lesz ennél több, viszont ez nem jelent automatikusan rosszat. Egy remek családi film mindig jöhet, nem? Mondjuk 10 (?) alattiakkal biztos nem nézném, mert utána lehet komoly témákról kell majd beszélgetni. Nem durvul vagy ilyesmi, de eléggé életszerűen lesz kvázi boldog a végén.
Előtte viszont iszonyat aranyos. Egy srác nintendót akar karácsonyra a 80-as években valamikor, a szülők nem támogatják ebben, így a haverokkal elkezd dolgozni a másfajta megszerzésen, ami sok bonyodalommal jár. Mindezt egy modern apa meséli visszaemlékezve a lányának, aki telefont akar, ahelyett, hogy örülne az öregével lógásnak és jobban az aktuális helyzetében élne. Ezek szerint van “kölykök küldetésen” szál, de mellé bőven akad lehetőség arra felhívni a figyelmet, hogy a szeretteink a lényeg, nem pedig a 200 centis OLED tévé, amit kaphattunk volna.
Egyszerű morális üzenet, sok mosolygás közben. Mindenképp a film előnye, hogy nem erőltették a 2 órás játékidőt, rövid történetben pont annyi a poén meg a nosztalgia van – utóbbiról meri azt is mondani, hogy nem minden fénylett ami akkor volt – hogy 90 percben még pont nem válik unalmassá.
Nincs középút a film megítélésében? Annyira kommentál az elmúlt húsz évre és a Mátrix jelenségre a Resurrections, méghozzá markáns véleményekkel, hogy elképzelhetetlennek tűnik a ténylegesen elé ülő nézőktől egy “olyan semmilyen” vélemény. De lehet nem lesz igazam.
A történetet jól rejtegették az előzetesekben, nem változtatnék ezen, a lényeg, hogy… hm, mondjuk úgy, hogy az előző filmet folytatták, gondolták tovább, emiatt néz ki máshogy a Mátrix. Vannak tipikus kérdések, amikre igyekeznek a készítők válaszolni, sok magyarázatból kiderül miért és hogyan él Neo és a többi… viszont mind olyan, amit ha logikával gondolunk tovább, akkor bizony falakba ütközünk. Ez a film is csak az érzelmi töltetre gyúrt a fő történetben?
Amellett viszont szórták a kritikát mindenre, kezdve rögtön a Warnerrel. Mármint konkrétan elhangzik a filmben, hogy mindenképp lett volna folytatás, akár 0 Wachowski bevonással, a corpo-rétnek nincs megállás. Feltehetően ezért vállalta el Lana Wachowski a rendezést, mert így legalább nem vették el tőle a művét, a nagy cégeknek meg mindegy mi van a termékben, csak legyen bemutatóra kész.
Szétvigyorogtam a fejem a “folytatás”-tematikus perceken, ami a fókuszcsoportozásával át is köthető a következő témára, hogy az emberek mit vártak a filmtől. Egy negyedik résztől. A Mátrix brand eredeti és friss szavakra rezonál, ilyet kéne alkotni egy létező IP 4. részének, ami iszonyat abszurdan hangzik, és… teljesíthetetlen?
Igazából innentől a film teljesen ebbe ment át, bár volt története, de közben főleg csak reagáltak mindenre, arra, hogy micsoda mitológiát építettek ki a fejükben az emberek a 20 év alatt, és ennek kapcsán leoltják a “régen minden jobb volt” csapatot is, csak nézzétek meg ki személyesíti meg őket. Így persze tulajdonképpen leoltják a változásokra teljesen rugalmatlanokat is, akik a Wake Up helyett a kék pirulát nyelegetik, meg a magukat piros pirulásnak hívő sheeplet, akik nem akarnak szabadságot és fejlődést, az ő érzéseiket irányítja tökéletesen a hatalom, és nem is akarnak mást ezek az emberek, csak ellenni a buborékban.
Nem akarok túlzottan haladásellenes lenni, filmben ábrázolt lelki hajléktalanként feltűnni, de a fő gond az, hogy a FILMség háttérbe szorul. Mármint ez egy jobb interjú, esetleg életfilozófia, próbál magasztosabb lenni, de valójában nagyon sok üzenetet szájba rág a Mátrix Feltámadások mindenféle művészi próbálkozás nélkül. Biztos van ami elment mellettem, és az előző 3 Mátrixot sem néztem most újra, hiszen magában is működnie kéne egy 20 évvel később készült folytatásnak, de rengeteg jelenet közben azt éreztem, hogy ez nem FILM. Nincs saját lendülete. Gyenge a története, az is akadozik a sok magyarázós expozíció közepette. Van benne más, nem vitatom, vagy három alkotói szándékot is kiszúrhatunk. Érdekes Neo élete az első órában, egyértelmű hova kacsingatnak vele, de nincs összhang.
Az egészet az tetézte nekem, hogy az akciók unalmasak. Igen, kikacsint rám a fent emlegetett kulcsszavas fókuszcsoportozás, de basszus, az akciók olyanok voltak, mintha a Westworld harmadik évadját néztem volna. A közelharc lassú és unalmas és túl táncszerű, a lövöldözés pedig “legyünk már túl rajta”. Egy-két jó vizuális megoldás akad, és a régi filmekből ismerős jelenetek bővítése bejött az elején, meg a trailerben látott vonatosban is voltak jó pillanatok, de összességében untam az akciót… egy Mátrix filmben. Nem érdekel, hogy kommentálva a készítők is tudomásul veszik a helyzetet, én nézek új ötletes filmeket, rengeteg mindennek adok esélyt, nem miattam tart itt a folytatás kultúra, ellenben olyan kevés nagy akciófilm van, hogy az egyik legjobb blockbuster akciófilm folytatásába egyszerűen többet vártam ebből a szempontból. Hogy volt merszem. Nem új bullet time-ot, nyilván nem lehet akkorát dobni újra meg újra, csak jobbat mint ami végül itt van.
Viszont egyrészt jó volt Revves-t és Moss-t látni, és szerintem az új gárda sem volt rossz, igen, az új Morpheus is korrekt. Ami viszont zseniális casting és hatalmas karakter az a Jonathan Groff által életre keltett. Majd meglátjátok, de kb. a legjobb “modern korra reflektáló” oldala a filmnek amit Groff hoz, hiszen manapság… áh nem akarok véletlenül spoilerezni. Ha belegondolunk az összes techbro gonosz semmi hozzá képest. Tökéletes.
Lehet mégis van középút. Minden fenti kirohanás ellenére elvoltam vele, jó volt Neot és a rejtélyt követni az első órában, meg szeretem az ilyen ráébredéses történeteket, aztán elkezdett akadozni a lendület. Utálni semmiképp nem tudom a Feltámadásokat, de szeretni sem.
Nyilván hülyeség olyat általánosítani, hogy aki sorozatot tud csinálni, az ne próbálkozzon a mozival, de a Sopranos előzményfilmnél teljesen ezt éreztem. A Maffiózók valamennyire rajongójaként, és amúgy a maffiás filmeket kedvelőként simán lecsúszott ez a “pilot”, de nem mondanám jó filmnek, pedig visszatért rá a sorozat készítője és az egyik bevált rendezője.
A történet valamennyire Tony Soprano eredettörténete, de valójában nem is annyira róla szól, hanem rengeteg karakterről, köztük Dickie-ről, akinek kihatása volt Tony életére is. Az ő karakterének van íve, és megfelelően sötét a sorsa, viszont mindemellett a Many Saints tele van olyan szálakkal, amiktől nem tűnik fókuszáltnak a végeredmény. Igen, az életben is sok “szál” van, viszont filmeknél nem ennyire. A rajongók kiszolgálása (ismert karakterek fiatalként) mellett rengeteg olyan történés van, ami egyértelmű folytatás-csali. Peregnek az utolsó képsorok és várjuk a jövő hetet, hogy hova megy tovább a sztori.
Az egyetlen talán kicsit kimutató gondolat az lehet, hogy Ray Liotta két alakítása két külön szerepben miképp reflektál a rajongókra, a Sopranos örökségére, bemutatja Chase mit gondol a maffiózók ideologizálásáról. Kicsit mint amikor a Rick and Morty készítők lehülyézték a Pickle Rick fanokat a Rick and Mortyban.
Ami viszont tényleg menthetetlen, mivel a pilot hangulat sorozatnézőként nem annyira zavart, az a kinézet katasztrófasága ezzel a zöldes szűrővel és a teljesen digitális megvalósítással, ami egy 1967-ben kezdődő történetnek nagyon nem megfelelő körítés. A poszt legfelső tömegképe egy screenshot az HBO Max változatból, ez pedig az előre kiadott kép még a sajtóanyagokban. Holy Shot.
Megérkezett a Különösen veszélyes bűnözők a Netflixre, ami talán a legnagyobb blockbusterük idén, és amit döbbenten nézhetünk, mert a rá költött 200 millió az orrunk előtt ég el a semmire. December végén kitennék majd egy kérdést, hogy mi történt a Red Notice-ban, akkor 99% nem tudna válaszolni. Tegnap láttam és már most elhalványult pár dolog.
A történet a világ második legjobb rablójáról szól, akire vadászik az Interpol meg az FBI-tól egy hatalmas darab profilozó figura (igen, ez a Rock, profilozó…). A rabló egy busás jutalomért össze akarja szedni Kleopátra tojásait egy egyiptomi milliárdos lányának esküvőjére. Kettő tojásról tudni merre van, a harmadikat viszont homály fedi. Nyilván az egyik legismertebbet akarja elrabolni először, amikor a Futó tippje nyomán megjelenik az Interpol meg az említett komor nézésű FBI-os.
A rablás nem sikerül, viszont eközben a Futó miatt az FBI-os neve is bemocskolódik, megy a híres rabló mellé a börtönbe, így nyilván tisztázni akarja a nevét, amihez bizony a Futót kell előkeríteni, azt akivel a rabló versenyez a tojások megszerzésében, így összefognak. Huhh, lehet csak azt kellett volna írni, hogy sok helyszínes rablós-kincskeresős.
A lényeg, hogy aki realista rablós filmre vágyik, az ne ide jöjjön, annyira képtelen és bugyuta a sztori, de közben meg kompetensen pörgeti előre a cselekményt. Nekem konkrétan a Nemzet aranya ugrott be többször, voltak pillanatok amikor az első, de többnyire a második. Igen, bár szélhámosos rablós, de amellett van benne egy kis kalandfilmes is, hiszen elő kell keríteni a harmadik tojást, amiről nem sokat tudni. Bár kicsit túlkeverés ez már a zsánerek között, de valójában elmegy.
Ami nekem kicsit jobban betette a kaput, hogy mennyire művi és ritmustalan volt a tényleges akció. Konkrétan építhettek 1-2 díszletet, de hogy a terepre nem mentek az is biztos, annyira mesterséges volt minden fény és háttér bármerre jártak az “egész Földet átszelő kalandban”, vagy hogy fogalmaztak korábban a filmről. Ezek mellett a verekedésekben olyan volt, mintha túl korán vágnának a kaszkadőr és színész között, nem folytak egybe a mozdulatok. Nézzétek meg a Netflix által kiadott kezdő üldözést itt. Sokszor a tér sem stimmel, és amikor az állványon vágnak Reynolds és a parkour srác között az egyszerűen furcsa.
Nem akartam fent ezzel kezdeni, de ha a címkén alulról kezdve végigolvassátok a híreket, akkor tényleg érthetetlenné válik az ilyen miképp kap zöld utat? Az első képkocka előtt 60 millióba volt csak a három sztár. Szinte minden stúdió licitált a projektre, de nem tudni miért? Végül a Netflixre valósult meg 200 millióért, és rendben, nagyjából megértem pont őket, ha minden stúdió elköteleződik saját streaming mellett akkor kell majd legyen ismertarcos blockbuster náluk is, és ez drága, de úristen, legalább egy kicsit legyen a legközepesebbnél eltérőbb. Technikailag a 6 Underground szarabb film szintén a Netflixtől, de mégis több egyéniség volt benne, mint ebben a semmiben.
Tudom, mindig védem a Rockot és Ryan Reynoldsot, de az idei év már nálam is betette a kaput. Mondjuk Reynolds is ráébredt, a Free Guy még elment, de itt a Red Notice után tart egy kis szünetet, ami jogos, mert már az ő humora is sok. De Reynolds legalább próbál választani filmeket, és tolta a Deadpoolt magának, miközben a Rock a Pain & Gain után úgy döntött, hogy tökéletes vanília brandet épít magának, olyat ami soha senkit nem sért meg véletlenül sem, és ezzel én beteltem mostanra, hiába örök a The Rundown és a Southland Tales, na meg az Other Guys kameó. Nem meglepő, hogy a siralmas Skyscraper és Central Intelligence rendezője mellett tart ki, amikor ezek nagyjából az akciófilmek Melissa McCarthy felhozatalai.
Ha csak egy rövid értékelés kell, akkor tényleg azt tudom mondani, hogy filmkészítésileg a nulla tényleges helyszínen kívül semmi negatívan kilógó dolog nincs benne, fordulatos a sztori és minden előbbim ellenére aki nem unja a főszereplőket annak működik majd a karizmájuk, bár Gal Gadotnak csak a sejtelmes mosolygás megy és az, hogy rohadt szép.
Itt van a ködös hétvége, simán le lehet tolni egy kis kanapészórakozásnak limonádéval, de valójában ez egy semmi, egy töltelék a Netflix kínálatában. Eközben mehet a mosógép és le lehet állítani a filmet a teregetés idejére.
Tudom, több kritika kéne, de amikor fáradtan (utóbbi hónapok) nem akarok komoly vagy szomorú filmet nézni, olyankor benyomok egy-egy ilyet, aztán egyszerűen semmi nyomot nem hagynak. Múlt héten láttam őket, de már most is nehéz lesz 2 mondatot írni róluk. Vagyis az egyiket csak félig láttam, de nem azzal kezdem, hanem:
Night Teeth (Az éjszaka fogai)
Egyszerűen nem értem, hogy az ilyen filmeknek mi értelme. Komolyan, kiadnak egy jelenetet belőle, ami egy Sydney Sweeney melleire tett közeli, és azt sugallja, hogy teljesen pulp szórakozás lehet az egész, erre széterőltetik a 12 éves fiú által írt forgatókönyvben a “társadalmi kérdéseket” is. Nem véletlenül idézőjel, mert a felső 1%-ba katapultáló csóró srác érdekes tanulság.
Izé, a film arról szól, hogy a vámpírok egy békeszerződés alapján sok éve nyugiban élnek az emberekkel közösen, és csak Los Angeles egyik nagyon kisebbségi negyede tud róluk mindent. Az egyik éjszaka valamelyik vámpír úgy dönt, hogy akkor ideje a béke felrúgásának, meg a hatalomszerzésnek, és két alattvaló csaját körbeküldi a városban, hogy intézze el a többi öreg vámpírt. A csajokat egy ártatlan srác fuvarozza, aki ráébred, hogy mibe keveredett. Amolyan “valaki látta a Collateralt, és a True Blood sorozatot”, aztán írt valamit, méghozzá olyan álkemény jelenetekkel, hogy a fejemet fogtam. A legviccesebb az volt, amikor az ártatlan srác villant a barátai előtt, mert megcsókolja a menő gazdag csaj. Igen, mondom, 12 évesé a forgatókönyv.
Tényleg nem tudom hova célozták, mert simán lehetett volna jó szórakozás, ha elmerül a képtelen hülyeségekben, de ehelyett… talán túl komolyan vették, még az akciót is, azt hitték valami többet csinálnak, mint ami lett. Inkább nézzétek újra a Blade 1-2-t.
Hypnotic (Hipnózisban)
Akármit hazudik a Netflix és az IMDB, nem fogom elhinni, hogy ezt a filmet nem egy mesterséges intelligencia írta. De tényleg, Richard D’Ovidio karrierjében van egy 12 éves lyuk, akkor bezárták valahova, és onnantól kezdve a nevét használják az MI által írt forgatókönyvek fedőjeként. Lehet ez nem erős poén, de a leírása jobban szórakoztatott, mint ez a fél film… Igen, ritkán hagyok abba művet a felénél, de nincs az az isten, hogy még 45 percet adok ennek az életemből. Inkább nézem a smogot Budapest felett, mert egyszerűen az is izgalmasabb. Nem az a probléma, hogy kliséket használ a Hipnózisban, nyilván újat nehéz kitalálni, de annyira tipikusan és unalmasan teszi, hogy katasztrófa.
Egy nőről szól, akinek ajánlanak egy terapeutát, de mi tudjuk, hogy nem simák a férfi szándékai, mivel horrorfilmet indítottunk. Vagyis thrillert inkább? A lényeg, hogy hipnotizálással gyógyít, már olyanokat akik fogékonyak rá, de hát egyértelműen nem a segítés a célja, hanem eléggé durva dolgokat programoz be. ÚÚú. A főszereplő amúgy Kate Siegel, akit a Midnight Massban bírtam legutóbb, de hát semmit nem kap a kezébe. Ez egy sorozatrésznyi ötlet kibontva másfél órában, amihez nincs benne elég puskapor természetesen. Ez nem kihagyott ziccer, hanem még a pályát sem találta meg.
The Guilty (A bűnös)
Tudjátok mit, ezt is idecsapom, nem hiszem, hogy valaha eljutna saját posztig, lévén már halogatom egy ideje a megírást (abelh jelentkezett anno, de aztán őt is elhavazták). Mivel a mostani hármasból magasan ez tetszett a legjobban, így legalább nem csak a negativitás lesz a posztban.
Azt mondjuk egyre kevésbé értem, hogy Antoine Fuqua miképp tudta összehozni a Training Day – Brooklyn’s Finest duóját, amik magasan a legjobb filmjei, mert semmi igazi egyénisége nincs a rendezésének. Tavaly például az Infinite jött tőle. Itt talán a True Detective írója segített neki igazán, meg az, hogy remakeről van szó, avagy már működő koncepcióval ült a filmhez. Na és Jake “valamiért ráfeküdtem a kommerz filmekre most” Gyllenhaal mint főszereplő nyilván jó választás, hiszen minden rajta múlik itt a szinte kamaradrámában, és simán hozza a skálát, ami mindenképp kellett ebbe a filmbe.
A bűnös sem lesz klasszikus, de hiába épül telefonhívásokra és kemény képernyő nézésre, a kibontakozó történetben vannak csavarok és valahogy szórakoztató a maga 90 perces játékidejében. Mondom, nem húznám fel a thrillerek zsánerén belül sem, de egy unalmas szombaton simán leköti az embert.
A játék előzetese eszembe juttatta Kate-et, így a hétvégén délutáni punnyadásnak belőttem a Netflix filmjét, ami nem nézett ki rossznak, szemben más húzásaikkal, de valahogy nem verte be nálam a kaput a kötelezőségével.
A történet középpontjában egy bérgyilkos nő áll, aki még nagyon fiatalon rántott be a szakmába egy tapasztalt róka. A cselekményt két elbaltázott merénylete indítja be, mindnél akad valami bökkenő, ami után főszereplőnőnket megmérgezik (bosszúból? valami más miatt?), és 24 órája van arra, hogy a dolgok végére járjon. Igazából nagy bakugrásokat végeztem a leírásnál, de annyira nyílegyenes a sztori, hogy nem érdemes többet tudni. A nő megy a ranglétrán, hogy elkapja a mérgezésért felelősöket.
A filmnek több ereje is van, az egyik, hogy jó pár dolog bemutatását a készítők is csak ragoznak túl. Ismerjük már a történetet, ezerszer láttuk, és erre építettek az írásnál, így ahelyett, hogy 30-40 perceket áldoznának a mentorral levő kapcsolatra, kapunk 3 flashbacket kábé, amik összesen ha 5 percet tesznek ki. És még sok ilyesmit mondhatnék, a nézőként ismerős helyzeteket a film úgy kezeli, hogy ott ezerrel száguldhat előre a szerinte fontos pillanatokhoz. Ez persze el is vesz a Kate erejéből, mert az emlékeink kölcsönvevésével a saját karaktereit nem építi rendesen, de mégis koherens azért a végeredmény. Ezzel lehet vitatkoznak majd páran, de szerintem sokkal kevesebb a kapcsolódási pont a sztorihoz az előbbiek miatt, viszont ha ezt nem negatívumként kezeljük, hanem csak a látványos akciókat összekötő töltelékként, akkor remek, hogy átrohan rajtuk a mű.
Ha már akciójelenetek, akkor eléggé kettős a helyzet. Egyrészt a film első harmadában van egy borzasztó cgi autós üldözés, másrészt néha a verekedésnél (főleg a kajáldásban) egyszerűen érezni, hogy mindenki sorban áll a pofonért, még kellett volna pár nap próba oda. Viszont nem akadtam ki túlzottan, mert néha meg nagyon ötletesen véres akciót kaptunk. Bár kicsit “női John Wick” akart lenni a Kate, de ezt egész jól ragadta meg, szerintem főleg a fegyveres harcoknál. A végére kicsit kipukkadt ez a lendület, és a nagy leszámolásra túl sok maradt a töltelék. Itt is akadtak jó megoldások, de nem érthető, hogy miért tettek oda annyi elhulló gyalogot. Konkrétan jobb lett volna, ha van 3 őr, és utána már rögtön a leszámolással nézhetünk szembe.
A végső képsoroknál pont ezt a fenti mondatokból talán érezhető ehhh hangulat járt át. Nem újabb semmi, de végül csak nem lett annyira kiemelkedő sem.
A borzasztó vígjáték, ami mégis működött simán. Mondjuk az R besorolás is segítette ebben, hiszen a szabadszájúság tombolt benne. A Hulu premierje volt, lehet eredetileg be akarták próbálni moziban, sosem tudjuk meg, de igazából nagyon streamingesen nézett ki, néhol mégis borultam rajta.
A történet röviden egy karót nyelt csávóról szól, aki a barátnőjével Mexikóba megy, hogy ott kérje meg a kezét egy romantikus nyaralás alatt. Na itt találkoznak egy őrült párral, akikkel arra az 1 hétre valahogy össze is barátkoznak. Utóbbiak nagyon Marci hevesen módon állnak az élethez, kokainnal isszák a martinit és az összes pénzük elszórják a nagy nyaralásra. Nyilván a két pár különböző látásmódja is vicces, ahogy a karót nyeltek lassan ellazulnak mellettük, és egyre több hülyeségbe belemennek.
Viszont a mexikói út végén a szigorúbbak úgy érzik ennyi volt, nem is adják meg a számukat a másik párnak. Azok mégis beállítanak 7 hónappal később az esküvőjükre, ahol szintén elszabadul a káosz. Nyilván a két gondolkodási véglet közötti egyensúly lehetne az üzenet. Igazából van pár őszintén jó drámai pillanata a filmnek, ami ellensúlyozza, hogy a poénok nem mindig működnek.
Aláírom, hogy néha a viccelődés erőltetett volt, néhol a kínos humor is gyenge, viszont amellett, hogy az “őrület” részek elszálltak, a túlzások működnek valamennyire, még akad pár rendes poén is, és valahol szíve is volt a filmnek. Nem volt bonyolult az üzenete, de működött. Az egyedüli amit nagyon fel tudok hozni ellene, hogy az egész úgy néz ki mint egy Sony kamerával felvett youtube show, semmi filmes hatása nincs.
A szereplőgárda John Cena, Lil Rel Howery, Yvonne Orji és Meredith Hagner, és egyértelműen Cena lopja a showt, mondjuk úgy könnyű, hogy neki jutott minden jobb poén és jobb érzelmi pillanat, pedig nem is ő a főszereplő, hiszen semmit nem változik a film során. Érdekes koktél, pont az ilyenek miatt sem lesz klasszikus, de mégis könnyen lecsúszott, kokainos martini sem kellett hozzá.
Hálistennek nem a Spectre volt az utolsó Craig főszereplésével készült Bond-film? A True Detective első évadjáért felelős rendezőre bízták a lezárását ennek a Bondnak, és néha még azt is eszünkbe sikerült juttatniuk a Skyfall-Spectre után, hogy fun is tud lenni a világ leghíresebb titkosügynöke.
Ne értsétek félre, bírom a Skyfallt, a Spectre-t egyre kevésbé, de a No Time To Die után mindkettő túl komolynak tűnik. Mondjuk az azokban felvetett szálak folytatódnak most, csak kicsit emelve a tétet, és sajnos ez a “filmes univerzum” hatás, meg annak képzelése, hogy az emberek sorozatokra akarnak igazából moziba menni, az nem tesz jót ennek a műnek. Bár lehet csak az tett keresztbe, hogy ennyit kellett várni rá a Spectre után, hiszen a világjárvány miatt extrán csúszott a film.
Konkrétan ez a legnagyobb bajom, hogy eskü figyeltem az utolsó órában, de a film gonoszának motivációja vagy kő egyszerű, vagy csak expozícióban kapjuk az arcunkba, avagy mindenki csak beszél és beszél mindenről, hátha így nagyobbnak tűnik a fenyegetés… amit sosem láttunk igazán. Mármint folyamatosan csak emlegetve van minden! Nem akarok konkrétumokat lelőni, de ha Nolant szidja valaki a Tenet expozíciói miatt, akkor itt aztán sokkal egyszerűbb motivációk túlmagyarázásával kergetik majd ki a világból. Konkrétan az utolsó órában semmi tétet nem éreztem, erre még a vágatlan (hatású) akciójelenetet is ott lövik el. Teljes csalódás. Mármint a film második fele.
A legviccesebb a No Time To Die-ban, hogy az első másfél órában meg szállították azt, amiről Bond karaktere szól, folyamatosan akcióval gördült elő a cselekmény és információ áradat is, miközben még kütyüket is használt James. Konkrétan a múltból jelenbe vágás ütött, a napfényes akció remek volt, az Ana De Armas karakterét behozó küldetést jó volt nézni. Egyszerűen zajlott a cselekmény, fun blockbustert kaptunk, amiben a fekete 007-s csajjal való “faszméregetés” is vicces volt. Aztán valahol defektet kapott az Aston Martin.
Igazából tudni mi a baj, méltó búcsút akartak a Craig által játszott Bondnak, kitalálták erre a fő mozzanatot, aztán valahogy köré írtak minden szálat, szétvágták a gondolatot és megnézték milyen puzzle darabokból rakhatják össze. Kicsit nyögvenyelősen sikerült, de még így is sokkal méltóbban távozik, mint ahogy a Brosnan Bond tette.
Nektek méltó lett a búcsú? Egyáltalán kellett búcsú, ebből a szempontból kellett a filmhez állni? Ez kicsit mellék gondolat, de bőven elég lett volna egy csak simán szórakoztató, semmi Spectre vagy hasonló szálat nem használó Bond kaland is bőven, talán az jobban aláhúzta volna, hogy Bond örök, és mindig bevetésre kész.
Lehet teljesen kiütött aggyal ültem az Amazonra szinkronosan jött Chris Pratt-film elég, de basszus, ez sem volt szar. Vagyis hülye vagyok, az volt, de a jó fajta, amin már mosolyogni lehet néhol. Nem lett meg az Edge of Tomorrow utódja, de Emmerich (Independence Day, 2012) szelleme néhol áthatotta.
A történet komolyan olyannak tűnt, amin a filmkészítő és a stúdió sokat harcolt egymással. El sem hiszem, hogy csak egy írói kredit van feltüntetve. Komolyan. Ellenben elnézve a rendezőt, hihető, hogy sok stúdió megjegyzést nem tudott lesöpörni az asztalról. Vagy csak egyszerűen erre képes az író és a rendező? Mintha nem is olvasták volna el egyben a forgatókönyvet?
A történet 2030-ban vagy mikor kezd, nagyjából a jelenben, ahova érkezik a jövőből egy csapat katona, hogy utánpótlásra van szükség ott ahonnan jöttek, rengeteg gyalogosra valami lények elleni háborúban, amiben az emberiség vesztésre áll. Az alapötletből részemről bármi lehetett volna, és az itteni időutazás kicsit bonyolítva van, el kell fogadni ezeket a szabályokat, hogy pár paradoxont kikerüljenek, máson hasal el az egész.
Ami tetszett, az nagyjából a jövőbeli háború. Olyan durr bele a közepébe onnantól, hogy a Prattet tartalmazó újonc csapat megérkezik. Konkrétan a szörnyek felvezetése, bemutatása, és designja remek volt. Tudom, arctalan űrlényhordánnak tűnnek a trailerben, de ezzel simán le mernék állni vitatkozni, mert bár igaz egy része az előbbi kijelentésnek, mégis működik. Közelről ütnek, amikor nem 100 van belőlük, csak 1-10.
Persze a sztori jövőbeli része is elkezdett akadozni sajnos, de az igazi pofon az, amikor egy hatalmas, és gyönyörűen fényképezett jelenet után megnézed, hogy még fél óra van hátra. Olyan 30 perc várt ránk, ami mintha egy másik film lett volna. Arról nem is beszélve, hogy… áh nem lövöm el, de valaki a kommentekben úgyis kurvaanyázni fog spoileresen. Nehezen fogom vissza magam a részletektől, mert én nem káromkodtam, hanem ott már végképp nevettem, és pont ezért tenném az olyan rossz, hogy jó kategóriába, mert eskü érezni lehetett mögötte valami lelkesedést. Mondjuk nem Pratt alakításán, aki szerintem rossz casting volt ide.
Konkrétan Chris Prattről egyre kevésbé hiszem el a főszereplő alkatot. Néha nem értem Hollywood logikáját. Pratt nagyon működik csapatfilmekben, ott kvázi főszereplőnek is, de amikor így rátolnak valamit, ahhoz nincs sztár ereje. Karizmája?
Bár ez is csak egynek elmegy szintet ütött meg, és akkor jóindulatú voltam az utolsó fél órával, amire a legjobban le lehet csapni az “Ezt miért így?” mérővel, mégis valahol működött néha az érzelmi háttere a történetnek az apakérdések két oldalával. Meg részemről a látvány teljesen rendben volt, tényleg moziba szánt darabnak tűnt, nem spórolósabbnak. Hopp, 200 milla volt.
Valahol sajnálom, hogy sosem tudjuk meg mekkorát ment volna, van-e még az embereknek új buta blockbusterre igénye, vagy végképp csak a régi dolgokhoz nyúlást lehet nagyvászonra küldeni. A Paramount szerint egyértelműen az utóbbi igaz, nem véletlen, hogy ezt nyugodtan adták el az Amazonnak, és nagyjából mindenki jól járt az üzlettel, talán még mi nézők is, hiszen itthon az épp 990-es akcióban megkapott Prime Videó előfizetéssel kevésbé fájhatott azoknak is, akik nálam szarabbul szórakoztak.
Amúgy ez tipikusan az a helyzet, aminél nem értettem a negativitást a trailereknél. Oké, nem nézett ki annyira jónak, de rémlik hogy “miért nem X módon használják az időutazást”, meg “miért olyan magasba teleportálják az embereket” meg ilyesmi belekötések voltak, amik tipikusan könnyen megmagyarázhatóak voltak, és ezekre van is válasz a filmben, gondolt rájuk az író, ellenben az igazi hatalmas lyukakat természetesen rejtegette az előzetes.
Megjött a Netflix által “nyár filmes eseményének” hívott R besorolású Félelem utcájának kezdése. Három héten át kapunk slasher horrorfilmeket. Vagyis az 1666-os záró rész lehet más stílusból merít majd, de a jövő heti 1978 a jó öreg Jasont hozza nekünk, vagyis a Péntek 13-at. A nyitódarab alapján olcsó másolatokat kapunk, de… ne üssetek, az eddigi alapján el lehet lenni velük.
A történet a Scream (Sikoly) kezdőjelenetének lemásolásával indít. Egy viszonylag nagyobb nevű színésznő karakterét üldözi egy beöltözött figura egy hatalmas késsel. A Sikollyal ellentétben a történet nem abba torkollik, hogy ki lehet a gyilkos, hanem másfajta rejtély van. Egy ősi, olyan amiben mintha valami megölt boszorkány megszállna átlagembereket, akik utána gyorsan megölnek pár embert. Ebbe az átokba keverednek bele a fiatalok: az emo csaj, a jócsaj, a vicces sidekick, és persze a nörd. Nerd? Na meg az emo csaj szerelme, Sam.
A sztoriból nem is lőnék el többet, vannak fordulatai, jó részük kiszámítható, iszonyat felületes az egész, de mondom, simán lecsúszik egy unalmas este. Konkrétan az tetszett benne, hogy oké, közepes, mindenhonnan merít, de legalább nem lassít. Nyilván sokszor erővel ugrik előre a történet, mechanikusan, “csak úgy feltűnik a gyilkos”-érzés, viszont nézés közben nem unalmas. Pop trash.
Ellenben azt nem tudom elnézni, hogy a Netflix büszkén retwittelte ezt az összehasonlítást a Sikollyal, amikor ebben minden benne van arról is, hogy mennyire nem nő fel a régi filmekhez. 1994-ben játszódó történet, ami tökéletes digitális kamerával fényképezve, olyan fényekkel, mintha valami random youtube videót néznék (ahol kb. kötelező ezeket venni). Semmi filmes, vagy akár VHS-es nincs benne. És semmi igazi lelkesedés? Kicsit algoritmus által összedobott érzetű az egész. Mondjuk slasher alig jön (és az évadokra széthúzottak szerintem unalmasak), szóval kb. nincs is mi mást nézni a zsánerben azoknak, akik bírják ezeket a filmeket.
Viszont pozitívum, hogy szinte mindenki castingja korrekt. Nem kiemelkedő, és páran baromira nem tininek tűntek, de elfért a viszonylag sok vérengzés mellett. Mondjuk azokba már nem is gondolok bele, hogy mi volt a gyilkos célja elvileg, és akkor miért ölte meg azokat akiket. Ha ködösen akarom mondani. A lényeg, hogy nem szabad sokat gondolkodni rajta, és szinte a Netflix legjobban szórakoztató filmje a végeredmény? Sosem lesz klasszikus, el is felejtjük majd a 3. rész után, de addig simán várom a folytatást.
Már csak a 90-es évekbeli nosztalgia playlistért megérte megcsinálni? Fiatalok most Portisheadet és Nince Inch Nailst hallgatnak? Pixies Hey-t? CHCHCHANGE. Mondjuk itt is van árulkodó rész a készítők hanyagságáról, hiszen az 1996-os Firestarter mit keres 1994-ben? És a Calibri font? Egy TFT monitoron?? He? Megyek is csinálok magyar Cinema Sins videót mindjárt. Jk.
Vagyis egy sz*p*ssal indul a fajunk igazi lejtmenete a Zack Snyder által írt, fényképezett, és rendezett A holtak hadseregében. Olyan kifinomult a film, hogy az Area 51-ből zombit szállító konvoj alig pár katonából áll, és a szakasz neve a Lovasok. Lehet nem a pontos fordítást írtam, de nyilván az apokalipszis lovasaira utal Snyder. Finomahahahan.
A történetet mostanra már mindenki tudja, avagy egy rablós film, ami a zombik által megszállt Las Vegasból akar szerezni egy valag pénzt. Nyilván ott karantén van, és a világ többi része tovább működik így van értelme pénzt rabolni. De… igazság szerint az egész sztori ezer helyen vérzik. Tudom, kapcsoljam ki mindenem, menjek vegetatív állapotba, folyjon a nyálam a popcornra, de tök egyszerű, még a saját univerzumában feltett kérdéseken is elvérzik a film, nem a fotellogikára gondolok.
Igazából nem is az a baj, hogy bugyuta, hanem hogy nem eléggé az. De komolyan. Vágom (azt hiszem:), hogy mi minden felé kacsingat folyamatosan, de az elején van egy “tipikus túlélős film” klisé kifordítás a jól menő rablás leírásával, vicces vizuális ábrázolásával (ami jó anyag volt a trailerbe), ami után még maradnak poénok, de úgy érződik az összes puskapor elsült. Van pár brutális akciójelenet még hátra, de egyszerűen átmegy tipikusba a mű. Részemről még a Holtak hajnala remakejével sem ér fel, pedig érdekes stíluskeverék is lehetett volna.
Egyszerűen túl sok szál van az Army of the Deadben, és 2,5 órás, de feleslegesen. Egy “sima” rablós film kellett volna legyen pár csavarral és zombiirtással, ehelyett van a középiskolás szinten megírt érzelmi szál, amiben lehet színészkedni, meg még pár amit nem részleteznék a spoilerek miatt, a tűzben van minden vas, csak semmit nem kovácsol belőle Snyder. Ha áttekerős érzés minden érzelgős perc, akkor arra nem mondhatjuk, hogy tényleg kellett. Közben meg gondolom verte a saját vállát, hogy micsoda fordulat az egyik után a liftből kilépős pillanat, annyira merész és váratlan… nem az.
A sok oltás után azért az ellenpont is jöhet. Fenn lehet negatívan hangzott, de az idióta kezdés elfért bőven, utána a csapat összeszedése elég szórakoztató, a jó kis Michael Bay szellemet idézte, rohadtul bírom az ilyet filmekben. “X ehhez ért”, és odamennek meggyőzni. Ezen kívül a szokásos is elsüthető, miszerint vannak remek, de tényleg olyan percek a filmben. A naplementébe repülős résznél még vigyorogtam, csak a furcsa zeneválasztás tört le néha. Aztán szépen lassan leült az egész.
Újabb bizonyíték arra, hogy Snyder írói tehetsége nem túl erős, de igazság szerint egy kicsit most a többiben is elbizonytalanított, és nehogy még egyszer DP nélkül álljon bárminek, mert ez az egész film elmosott hátteres faszság szemkifolyató néha. Teljes közepes az Army of the Dead, pedig itt tisztán látszik, hogy lehetett volna jobb, vagyis szórakoztatóbb is. Két hét múlva elfelejtjük. Mondjuk ilyen szempontból tökéletesen illik az utóbbi évek legtöbb blockbustere közé, szállította.
És még egyszer lovagolok kicsit a zeneválasztáson, de már a Snyder Cut közben is néha a fejemet vakartam, itt meg aztán főleg, annyira disszonáns volt. A Watchmen tökéletes főcímében ki választotta a zenét? Ha ott is Snyder, akkor most miért képtelen már filmek óta hasonlóan belenyúlni? Miközben a jelenet adná. Konkrétan itt a főcímbe még a Little Less Conversation is jobban illett volna, és a limonádé hangulatot is aláhúzná. Vicces, hogy a net a Cranberries számon lovagol a film végéről, amikor az sokkal jobban működött a képek alá.
Igen, tegnap Netflix nap volt, bár ne lett volna? Mondjuk az biztos, hogy a szintén heti premier Oxigén sokkal jobban egyben volt, mint a The Woman in the Window. Konkrétan a platform helyében ezt sokkal jobban megtoltam volna, de hát csak jobban tudják minek a reklámjába érdemes pénzt és figyelmet ölni, még akkor is, ha ez a jobb film.
Igazából magáról a filmről nem akarnék túl sokat mondani, mert nagyon spoileres lenne a legtöbb róla, de nehéz megállni, a kommentekkel odalenn vigyázzatok. A történet röviden ugye annyi, hogy egy nő valami cryogenic chamberben ébred homályos emlékekkel, bezárva, és nagyjából csak kifelé telefonálva derítheti ki hol és miért van. Viszont mindezt Alexandre Aja (Crawl) hozza nekünk, így néhol simán működik a feszültség, és a testi horror.
Ellenben a karakter drámája annyira nem ütött, így az Oxygen első órája nem annyira működik, kicsit unalmas, de megéri átverekedni magunkat rajta. Maga a “mi-miért” és a többi kérdés, avagy a történet a kicsit hosszú építkezés után jó helyre vezet, és wow (bár szerintem kicsit könnyen kitalálható /épp veregetem a vállam:), de érzelmileg mégsem közelíthető meg a főszereplő. Talán azt sem segített, hogy kicsit hosszú a film, bár nem teljesen igaz amit most mondok, de néha valamennyire repetitíven ugyanoda jutottunk az érzelmi szálon.
Összességében nekem még mindig a Reynolds-os Buried tetszett jobban, szerintem sokan hasonlítjuk majd ahhoz.
Erővel igyekeztem elkerülni az egyre erősödő beszélgetést a film körül, legalábbis amíg nem láttam, de a “Női Joker” poszterre való egysoros még így is eljutott hozzám. Bár ne tette volna. A Promising Young Woman tipikusan a túl nagyot akarásnak tűnik.
Nem is tudom a történetről mit lehet elmondani. Mármint van, csak valamennyire a meglepetésekre épül, és nem akarok spoilerezni. A Carey Mulligan általa alakított főszereplője egy 30-at épp betöltő nő, aki direkt elakadt az életében egy trauma miatt.
A problémája feldolgozásához néha esténként kicsípve részegnek tetteti magát és befog olyan férfiakat, akik “jófiúnak” tartják magukat, segítenek neki fehér lovagként, de valójában a lakásukra viszik és ott vissza akarnak élni az intoxikált állapotával. Ekkor hirtelen teljesen józanul rájuk ijeszt, hogy “mégis hogy képzeled!”. A Jokeres felütés alapján azt gondoltam, hogy ez durvulni fog, de valami teljesen másik irányba vitték el.
Bár kicsit képtelenségnek tűnik, hogy már több száz idegen áldozata volt (és hogy mindig csak ők találták meg így szórakozó helyeken, egy igazi pszichopata sem), de nem is ez a gond a filmmel, hanem ahogy kiderül a trauma, és amit ennek kapcsán tesz. Konkrétan a modern horror filmek közé akart beállni, és egy sima zsánerfilmbe sokkal többet tenni, fontos társadalmi kérdéseket, bár azok mindig is foglalkoztak ezekkel, csak nem úgy, mint ahogy a Get Out utáni időkben akarnak a rendezők. Ez a film sem mer egyik oldalra sem leülni rendesen.
Nem akarom lekicsinyleni a témáját, a társadalmi berendezkedés, amiben az áldozathibáztatással mindent be lehet söpörni a szőnyeg alá, női és férfi karakterek is fenntartják ezt a rendszert itt, nem igazán egészséges. Ez tény. Viszont a film látszólag amellett akarja letenni a voksot, hogy minden nőnek hinni kell, miközben ez nyilván rohadt bonyolult és simán vissza lehet élni vele, közben tudom, hogy sok bántalmazott nem is mer felszólalni, de a film egy olyan ügyet használ fel ehhez, amivel simán mehetne a rendőrségre is az áldozat.
Arról nem is beszélve, hogy ehhez pont a bosszúfilm zsánert használja a Promising Young Woman, de ott meg egyszerűen jobban kéne marnia. Főleg, hogy a főszereplő nem is az igazi áldozat volt, szóval érdekesen volt árnyalva egy nemi erőszak nagyobb hatása is ezzel a távolabb lépéssel, amivel kicsit már forgatott az I Spit On Your Grave-szerűségen. De ezzel az aláhúzás lehetőségét is eldobta magától a mű.
Hogy ne csak negatív legyek, az első fél-1 óra egy aranyos romantikus vígjáték. Mármint van benne sötét felhang, de lehet rajta mosolyogni. Érdekes kontraszt lehetett volna a vége. Emellett a legjobb húzás az volt a filmben, hogy az összes Nice Guy (szövetséges!), de ugye valójában nem azok, szerepére tényleges sorozatos jófiúkat castingoltak. Piz a Veronica Marsból, Smith a New Girlből, Adam Brody a The OC-ból.
Bár lehet csak az én sötét szívemnek, de legalább egy pontot hozzácsapott volna, és a film érdekesebb beszédalapot adott volna a témájában, ha 5-10 perccel korábban fejeződik be. Vagy ha tényleg elmerül a bosszúzsánerében.
