All Quiet on the Western Front (2022)

Őrület.

Német rendező és német színészek keltik életre az I. világháborúban megsebesült író, Erich Maria Remarque könyvének új adaptációját. Mindettől a 2022-es All Quiet on the Western Front igazinak, és kőkemény gyomrosnak érződik, benne van, ahogy a rendező mondta, a népük minden bűntudata és terrorja arról az időszakról.

Olyan durva, hogy mennyire semmi hősiesség nem volt a filmben. Nyilván az alapja egy “ezer éves” regény, szóval már merítettek onnan mások is, és “a háború pokol” sem az a nagy megfejtés, bár ki tudja frissen felnőtt kultúra fogyasztóknak milyen, de szemben a hősies 1917-tel, vagy Ryan közlegénnyel, vagy a hasonlóan naturalista Hacksaw Ridge-dzsel, itt még egyszer írom, a hősiességnek csírája sincs. Minden értelmetlen, mint ez az egész háború volt.

Egy idealista srác bevonul, de a nézőnek az előtte levő 15 perc alapján már akkor sincs semmi illúziója mi lesz itt: a háború gépezete bedarálja. Egy hasonló fiatal kimosott és a halálos sebek nyomait varrással eltüntetett egyenruhájában megy dalolva a frontra. A sok trauma és a rengeteg unalom idegenné teszi a normális élethez, és a csaták borzalmai között a falatozó urakra vágás egyértelművé teszi helyét a világban.

Vizuálisan valami brutális ez az új All Quiet on the Western Front. A film közepén levő csata, főleg így német oldalról nézve elborzasztó. Szétroncsolja a nézőt is, nincs szurkolás, nincs nemes cél, csak az értelmetlen, kegyetlen halálok, amik brutalitását gyomorforgató nézni. Tényleg bedarál. Ahogy az is, ahogy a traumán átesett főhős visszavált a közönyös módjára pár perccel a teljes összeomlása után. Máshogy nem lehet túlélni a sárban.

Egyetlen negatívum, hogy egyszerűen túl modern a film. Ez alatt némelyik kameramozgást, és a zenét is értve. Hogy is mondjam, merész kijelentés, de ezektől kevésbé lesz időtálló, jobban érezni mikor készült ténylegesen. Az 1917 is hasonló, csak ugye az még hősies is. Ha szembeállítjuk akárcsak a Ryan közlegénnyel, az most is ugyanolyan, mint amikor bemutatták, technikailag mindene állja az idő vasfogát egyelőre, míg ez (nyilván szerintem), már 10 év múlva is tettenérhetően “2020 környékén készült” érzetű lesz. De lehet csak engem rántott ki az a fura (de most nézve persze jó) zene és a túl simán mozgó kamera néha.

A regényhez képest történt változások nem bántóak. Az eltáv kimaradt, de közben voltak olyan jelenetek, amik során rádöbbentek a civil élet elérhetetlenségére, a film befejezése pedig, főleg ha figyelembe vesszük az előtte levő “a szociáldemokraták hátbaszúrják az áldozatot hozó nemzetet a békével”, amit a film vége alá is húz, egyértelműen plusz kontextus arra, hogy az I. világháború vége milyen indulatokkal vezetett Hitler felemelkedéséhez, olyasmi amit az író nem is tudhatott az 1930 előtt megjelent könyve idején.

Kicsit szájbarágós a vége üzenet, és pont a film címét ássa alá, de az értelmetlenség maradt és teljesen érthetőek a változások. Igazából az egész film nem rejteget semmit, kiteszi az asztalra miről szól, egyszerű, de ahogy meséli az mégis rohadtul hatásos.

12 hozzászólás a “All Quiet on the Western Front (2022)” bejegyzéshez

  1. Hmm, kimaradt az eltávos rész. A ’79-esben azt untam a legjobban. Az a rész nekem megtörte az egész filmet. Viszont ha ebben nincs ilyen, akkor már tényleg meg kellene néznem, csak mostanság a két óránál hosszabb filmeknek már nehezebben állok neki.

  2. Kötelezően nézős darab.

    Nekem simán bejött a all time top3 hábórús film közé. Fantasztikus alkotás.

  3. Scat: nem tudom melyik része akart a kérdés lenni. a meg kellene nézned? mert szerintem igen, meg kéne. az eltáv pedig kimaradt, de azt írtam a kritikában :)

  4. “kimaradt az eltávos rész?”

    Ennek kellett volna lennie :)

    De jaja, tudom, hogy ezt írtad, inkább egy amolyan meghökkenésként kérdeztem volna rá. A korábbi változatban elég nagy feneket kerítettek neki, azért furcsállom.

    Viszont kedvelem a háborús filmeket, szóval egyszer mindenképpen megnézem, csak a hosszú játékidő miatt halogatom. Többek közt emiatt nem láttam még “A tengeralattjáró”-t sem.

  5. #5

    Hát a tengeralattjárót szerintem nyugodtan ki is hagyhatod. Biztos jó film volt egyszer, de 2022-ben nem hiszem hogy le tudna kötni. Én 2019-ben láttam azt a filmet először (és utoljára) és hiába vannak jó pillanatai, rettenetesen vontatott és unalmasnak találtam.

    Ez a film viszont egyik sem, itt nagyon jól beszippant a hangulat és gyorsan repül a játékidő. Ez tényleg egy nagyszerű háborús film lett, kb az 1985-ös Jöjj és lásd! jutott róla eszembe, de szerintem ez jobb.

  6. Szerintem a legjobb külföldi filmet már most oda lehetne adni a németeknek. Ritkán készül ennyire jó I. vh-s film a témában. Tényleg nem olyan klasszikus a kinézete, de amúgy nagyon hiteles. Egy lövészárokban mászkálás hitelesebb itt, mint az egész 1917. Méltó könyvadaptáció született, nekem a Hacksaw Ridge óta a legjobb háborús film.

  7. Tetszett, de… SPOILER LEHET
    – A kopasz főkatona a romos kastelyban neha karikaturaszinten mozgott.
    – Azzal, hogy a fohos halalat a haboru utolso pillanataba raktak, ahelyett, hogy egy sima hetkoznap emlitest sem erdemlo esemenye lett volna, azzal a cimet tettek ertelmetlenne.
    – A gyerek megmentese, mint utolso hosies tett ugyanigy elvett az alapmu fasult uzenetebol.

  8. Szerintem az 1917el tökéletesen lehet párhuzamba venni . Bár két külön film, más rendező ,meg minden, és van köztük pár év de ugyan azt mesélik csak másik oldalról .
    A dicsőség zászlaja és a Levelek Ivo Dzsimáról tudnám hasonlítani csak az ugye eastwood mind a kettő.
    Mind amellett valami eszméletlen jó film, én nem láttam a régit, és a könyvet se ismerem,de azt hittem végén
    “””””SPOILER “”””legalább a főszereplő életben marad.

    Lehet tudni H a németek majd ezt küldik az oscarra?

  9. Tényleg az Eastwoodos filmek esete van itt is. Jól sikerült, főleg az operatőri munka, de az 1917 után nekem nem ütött akkorát.

  10. “Minden értelmetlen, mint ez az egész háború volt.”

    Volt, amelyik nem volt az? Mármint, nem a zsebét tömő háttér szempontjából.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.