Mortal Kombat-előzetes (az R besorolású)

A legfontosabb: pár másodpercre felhangzik a klasszikus dallam. Csak előtte a szokásos “ez epic” zene szól, és teljesen komoly arccal vezetik fel a filmet.

A történet: megjelölt emberek összecsapnak egy mindent eldöntő versenyen, a Mortal Kombaton. Szinte mindenkinek van valami különleges képessége, sok közelharc lesz, és komor dörmögés.

Nemtom, nektek ennyi alapján? Ugye mozi+VOD premier. A poszter alatt előzetes.

A hivatalos nem megy beillesztve:

65 hozzászólás a “Mortal Kombat-előzetes (az R besorolású)” bejegyzéshez

  1. Nekem bejön előzetes alapján, a régi feldolgozás igazi guilty pleasure a maga bájával – ez pedig talán simán nézhető lesz.

    Ízlés kérdése de: ‘Csak előtte a szokásos “ez epic” zene szól’ – inkább ez szóljon mint a sokadik rap betét a totál nem oda illő jelenetekhez. Engem teljesen kiránt a hangulatból, ha ilyenekkel próbálkoznak előzetesek alatt.

  2. Nekem az előző részekből az első is nagyon tetszett, meg a másodikból bizonyos jelenetek :)

    Örülök ennek a filmnek pláne hogy R-es, de sajnos nem hinném hogy ez fogja megváltani a játékadoptációk közül a világot :(

    De már így trailer alapján tudom hogy szívesen néznék belőle majd folytatást is :D

  3. OFF:
    Nem tudom hogy a God Of War-t miért nem akarják megfilmesíteni, szerintem nem kis potenciál van a történetben.

    És lehetne akár az is egy R-es besorolás, vagy lehet még jobb lenne sorozatként mint pl a witcher :)

  4. Hát engem megvettek kilóra.

    Jómagam is azok közé az emberek közé tartozom akik irtóznak az agyatlan filmektől, de ha van adaptáció ahol teljesen hidegen hagy a story hiánya akkor az a Mortal Kombat. :D

    Szégyelljem szerintetek, hogy jól esne ha ez a film elejétől a végéig a ringen belül játszódna?

  5. Kedvem lett újranézni a 95-ös filmet.Azt moziban láttam és ez is nagyon tetszik eddig.Jól esne nagyvásznon a gyermeki énemnek ez az újragondolt változat is.

  6. Abszolút megvettek, irány a mozi, ha lehet. Nagy tetszik : Jax kezeit Sub Zero miatt veszti el, a régi Scorpion a kötéllel és késsel, Goro, a tűz sárkány feléled.

  7. Ennek a trailernek most nagyon elhittem. :)
    Ha lesznek mozik akkor megyek, de barátokkal otthon marhulós filmként is nagyon jónak ígérkezik.

  8. ezt tuti csak a snydercut után fogom megnézni, hogy segítsen elfelejteni azt :D ez legalább nem akar Hamlett lenni

  9. nahát, a szokásos savas hányást vártam a kommentekben, erre mindenki elcsöppen tőle. akkor tényleg rendben lehet az anyag – nekem semmit nem mond, teljesen kimaradt az egész MK anno. majd ha lesz flipperes film, na akkor szakértek!

  10. Cole Young = Kuai Liang, azaz az ifjabbik Sub-Zero neve eltorzítva. Tutira veszem. Gondolom a srác a tornán jön rá, hogy ő az öcsike.

  11. No, ez akár még jól is elsülhet, bár nem árt óvatosnak lenni az eddigi videojáték adaptációkból kiindulva.

  12. Ez eddig eléggé rendbeb van, de azért azt tegyük hozzá, hogy az első filmen rengeteget dobott a zene, szerintem epic volt annak idején.
    Remélem kicsit átdolgozva halható lesz pár ismerős dallam.

  13. JEsszusom, most eszembe jutott, hogy én mindkét filmet megnéztem moziban, az első meg 25 éve ment. Öreg vagyok :D

  14. Az vagy, meg én is, mert én is anno moziban láttam az elsőt! :) A játékok nagyon nagy kedvenceim, de a film adaptáció nekem nem adta. Ez viszont végre olyannak tűnik, ami érti az MK-t, jöhet!! :) Hiroyuki Sanada Scorpionként pedig telitalálat!

  15. Szerintünk? Vagyis szerintem? Mit várhatnék tőle, de mos komolyan?
    Bunyoznak majd egy másfél, két órát, aztán vége lesz. :D Ennyit várok.

  16. @Euphonic

    Óóó nice catch, én azt hittem a tükrös jelenet alapján, hogy ő egy fiatalabb/alternatív Scorpion, az előző pár játék időmachinálása alapján. De ez valószínűbb.

  17. Gyerekkorom kedvenc bunyós számítógépes játéka volt a Mortal Kombat (Raiden volt a kedvencem természetesen), DE

    1. azért több száz (ezer inkább) trailer megnézése után már képtelen vagyok nem szkeptikus lenni, ha ilyen az alapanyag. A trailer-készítés egy külön szakma már. Szerintem bárki tudna legalább 20 olyan filmet felsorolni, aminek olyan pöpec volt a trailere, hogy simán le merte fogadni, hogy kibebaszott jó lesz maga a film is, aztán a moziban fájdalmas pofára esés volt a vége. Valljuk be, a trailerek legtöbbször jól vannak összerakva és príma filmet sugallnak (néha meg már a traileren is látszik, hogy tré lesz a film).

    2. sajnos(!) még nem igazán sikerült jó filmes feldolgozást csinálniuk sz.gépes játékból. Van 1-2 kivétel (most egy sem jut eszembe, bár a silent hill nekem tetszett, de azt sem sorolják a jók közé), de általában nem jók. Ráadásul a Mortal Kombat pont nem az a játék aminek a történet vagy a karakterek (itt személyiségre gondolok) lenne az erőssége, hanem a harc, koreográfiák, grafika, a karakterdesign.

    Szóval én nem fogom egy jól összerakott trailer alapján letenni a hajam és tapsolni, hogy ez tutira überfasza lesz, mert már ezerszer estem ebbe a csapdába.
    Meglátjuk. Fingers crossed!

  18. Nem értem ezt a fanyalgó felvezetést, nagyon állatnak néz ki, végre egy olyan feldolgozása egy játéknak, ahol nem hányunk vért már a trélernél.
    A többit majd meglátjuk, de bizakodó vagyok.

  19. Lehetséges azért hagyták ki Johnny Cage-t, mert nem illet volna a személyisége a filmbe? Úgy néz ki elég komolyra vették a figurát és nem tudom belefért volna JC vicceskedése.

    ???

  20. Komoly gond lesz ezzel… Imádom a játék szériát 96 óta. Az első film tényleg egyfajta bűnös élvezet. Nincs különösebb elvárásom a filmel kapcsolatban de ez amit itt láttam azt a keveset is alul múlja. A pillanat mikor scorpion magához rántja a “kamerát” (get over here) különösen kinos… sem a costume design ,karakter megjelenités sem az atmoszféra. Pár a X és 11 ből átemelt kötelező elem közepes szidzsiáj. Sorozatszinészekkel előadott “kano wins” és you killed my familizés lesz ez. Az előzetest követően bennem csak a szekunder szégyenérzet maradt.

  21. @Pocok
    Nos, ha Kano tufa vadparasztságát egy az egyben áthozták a 95-ös filmből, akkor Cage is belefért volna az idétlenkedéseivel. Egy ilyen filmbe nem árt egy ilyen karakter, hogy kicsit ellensúlyozza a komorságot, ez jól működött a 95-ösben is.
    Más: A tükrös jelenetet nem értettem, azaz hogy Scorpion-nak mi baja lehet Cole Young-gal, mikor neki Sub-Zero a haragosa. De fentebb szerintem ügyesen szúrták ki, hogy Cole Young az Kuai Liang lesz, aki a játékban Sub-Zero öccse és maga is Sub-Zero néven fut. És akit Scorpion majdnem levadászik, mert összetéveszti a bátyjával, akin egyszer már bosszút állt élőhalottként. Nyilván itt majd valami más csavar lesz a dologban, mert az itt fagyasztgató Sub-Zero még az eredeti, arra meg csak a tükrös jelenet utal, hogy Cole Young-nak köze van hozzá…na meg a neve.
    Amúgy jól látom, hogy egy női karakter beleivel locsolják fel a pódiumot az egyik villanásban a vége felé?

  22. Sosem voltam MK fan, én mindig is Tekkenbuzi voltam de várom ezt a filmet sztem nem lesz olyan rossz mint a régiek. Ha jól látom Johnny Cage kimaradt, na ő nagyon hiányozhat, már csak a humor miatt is. Nekem a Mortal Kombat Legends: Scorpion’s Revenge kifejezetten tetszett. Kreatív akciók és a story se volt rossz.

  23. Ezt a kis szösszenetet annyira élveztem, mint anno az első részt gyerekfejjel.
    C. Lambert Raidenje hiányozni fog :-)

    Mekkora, hogy Sub Zero lefagyasztja a kifröccsenő vért :-)

  24. Ikonikus mondatok hangzanak el a trailerben a játékokból és valakinek emiatt szekunder szégyene van egy R-es bunyósfantasy filmnél lol

    Amúgy kurvajonak tűnik, végre mintha ráéreztek volna milyennek kell lennie egy MK filmnek. Aztán lehet tényleg fos lesz de a trailer nálam simán eladta.

  25. Ja és igazán üdítő végre úgy látni diverzitást egy filmben ahogy azt az eredeti karakterek megkívánják.

  26. Úúú állat!😀 ha nyitnának a mozik, erre az ajándék mozijegyemet tuti ellőném.
    Írom úgy, hogy a régit moziban láttuk

  27. Én várom, nekem a 95-ös is tetszett és a mai napig megnézem, bár a kosztümök, a CGI és némely harcjelenet szempontjából nagyon nem öregedett jól. Ami itt az újnál kicsit aggaszt, hogy az új játékepizódokban (X.-XI. részek) már olyan minőségű a grafika, hogy gyakorlatilag az egész játék (story módban) egy több, mint 3 órás film profi harci jelenetekkel, extrém brutalitással és elfogadható szintű sztorival. Ezzel összevetve pedig ez a film nekem a trailer alapján kicsit szegényesnek tűnik, hús-vér szereplők ide vagy oda. És mondom ezt úgy, hogy nem is játszottam MK-t kb 15 éve, csak a gameplay meg a story videókat szoktam nézegetni.
    Ráadásul a hangulatnak sem tesz jót az utcán, parkoló kocsik között fagyasztgatás meg a fagyos gyárcsarnokban, vagy miben történő Scorpion-Sub-Zero hepaj. Bár lehet, épp ettől lesz kicsit formabontó és eredeti, hogy annyira nem erőltetik a misztikus távol-keleti hangulatot, mint a korábbi feldolgozásokban.

  28. Megnéztem kétszer az előzetest,mert elsőre semmi hype-ot nem váltott ki belőlem.Hát második nézésre sem.

  29. Alapvetően itt is az a koncepció, hogy mivel a game maga még mindig hasít, nyílván elmegy rá/megnézi mindenki, aki valaha is játszott vele.

    Innentől kezdve teljesen mindegy, hogy milyen lesz a film. “Direct to Film+” jellege van a mozinak.

    Én a helyükben az MK Annihalation rendezőjét Tancharoent és szereposztását hagytam volna meg.

    Ez így kuka lesz, bár a fanek megnézik akármilyen is

  30. Fura, hogy pont egy MK filmnél alakult ki ekkora diskurzus.

    Legrosszabb esetben bűnös élvezet lesz belőle

  31. Rendesen lejjebb ment az ingerküszöb , ha ez a gagyiság, jól néz ki sokak szemében. Ebből is látszik , beválik , hogy a sorozatok szintjére rontják a filmeket , így egyre szélesebb lesz mindkét fogyasztói tábor.

    Ez a film, bár ötletes, de nem néz ki jól.

  32. annál jobb szerintem, de inkább az jön le, hogy az embereket hagyományos új blockbusterekre ki vannak éhezve

  33. Szerintem az emberek alapvetően ki vannak éhezve bármire ami kicsit is ‘fun’. Nem az ingerküszöbbel van baj, hanem azzal hogy már mindenkinek tele a töke és jól jön a szórakozás..még akkor is ha az egy MK film formajaban is erhető el.
    Én amúgy láttam ennél fényévekkel gagyibb cgi-t is🙂

  34. Az első számítógépes játékaim között volt az első mortal kombat (már amelyekre emlékszem is), annak idején tetszett az első film is, egy ideig követtem a conquest sorozatot is, majd a youtube-os mini szériát, és szoktam játszani az újabb játékokkal is, úgyhogy kb. én vagyok az, akinek majdnem minden szart eltudnak adni egy próba erejéig ezzel a franchise-zal. Nekem ennyi elég is, hogy megnézzem, aztán majd kiderül, hogy mennyire lesz emlékezetes, sosem voltak nagy elvárásaim a MK-től, de olykor azt is sikerült alulmúlniuk.

  35. Ez kb. egy jó minisorozat színvonal, az előzetes alapján. A szereplők atletikusak, de 1 db értékelhető színész sincs, ami azért nem ártana, ha sztorija is lesz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.