Smile

Azért a nagyobb hype horror filmeket mindig igyekszem pótolni, hiába nem ez a zsáner a kedvencem, többnyire az ismertség határt áttörők, a kiemelkedők tetszeni szoktak. Itt nagyon nem így alakult.

A középpontjában egy az anyja öngyilkosságát még fiatalon látó nő van, aki természetesen pszichiáternek állt. Egyik este a frissen beszállított betege azt mondja, hogy valami követi, mindig feltűnik neki, és ezen megosztás után mosolyogva átvágja a saját torkát. Persze, hogy valami gonosz szellem követte, amolyan It Follows módra mindig más arcokat felvéve, de folyamatosan mosolyogva, és most át is szállt a pszichológusra.

A nő lassan ráébred, mi fenyegeti, és el is kezd nyomozni, meg a szokásos klisék, nem is mennék jobban bele. Nyilván lehet azt mondani, hogy minden történet ismert, de a mesélés módjában lehet újat hozni, viszont itt nagyon nem sikerült. Az nem elég, hogy “it’s about trauma”, meg ahogy senki nem hisz a nő közelében neki, és a felvágott csuklós szimbolika alapján it’s about depression, mert emellé kell valami film is.

Egy hatalmas nulla a Smile, ami csak jumpscare-rel dolgozik, talán az utolsó perceit kivéve, ahova elment a budget nagyja. Ezen kívül egyszerűen ennyi puskaporhoz túl hosszú is. 115 perc, komolyan? Nyilván azt elismerem, hogy van pár creepy mosoly benne, amire felhúzták az egész reklámkampányt és működött, na meg az öngyilkosságok durvák benne, de szerintem csak a végső percek húzták fel a filmet sokaknál, a készítők tudták, hogy jól kell befejezni.

Talán 90 perc alatt kevésbé tűnt volna unalmasnak, feszesebb lett volna az egész, ha oda le kell vágniuk, de nem így történt, így a főszereplő alakítása még jobban szúrta a szemem.

human
írta
2023. 01. 03. 14:16
megjelenés
19
hozzászolás


19 hozzászólás a “Smile” bejegyzéshez

  1. Köszönöm human.
    Végre valaki nem isteniti ezt a filmet.Pont ugyanezt éreztem tavaly a film megnézése után.

  2. Sajnos nem lett túl nagy eresztés, arra már nem is emlékeztem hogy ennyire hosszú volt. Igen, a marketing ötletes volt de ennyiben ki is merült. Az öngyilkosságokról meg a Mirrors ugrott be. Ott nekem eladták egyszer jól csomagolva.

    Bár egyik se váltja meg a világot, ennél csak jobban jártál volna az elmúlt két évből ezekkel: Malignant, Don’t Breathe 2, Fresh, The Black Phone, The Night House…

  3. Igazából semmit nem mutatott, amit ezerszer nem énekeltek már el.
    Sokat merített igen , a Valami követből, technikailag a jumpscare-eken kívül Ari Asteresnek (zene, képi világ, bár ezt inkább én láttam bele)
    A nagyra nőtt csúnya asszony ugye a Mama és / vagy REC szinte egy az egyben.
    Nem a legrosszabb, nem 2010-es évek tucat Kör másolat filmje, de semmi nincs benne, amiért járna neki az az elismerés, siker amit kapott.Szerintem.

  4. ahogy anno tweetben is írtam, lerágott csont, egy kismilliomodik Ringu újragondolás, amiktől már azelőtt megrekedt a duna, hogy erről a filmről hallhattunk

    a reklámjában sajnos sokkal több ötlet volt

  5. Pozitívum: nem egy buta nagymellű nőcskét választottak a főszerepre, hanem egy kevésbé szép de rendkívül tehetséges színésznőt és ez sokat dob a filmen. + az alapötlet

  6. CC moziünnepen néztük. Még a csillárról is lógtak, pedig akkor már egy hónapja ment ez a film, nem is hittem el.

    Korrekt, el lehetett lenni vele. Egy-két jó ötlet volt benne, amúgy semmi extra. Év horrorja nekem még mindig a Black Phone.

  7. Pont a lezárására haragudtam. Előtte nem sokkal, egy bizonyos fényes nappali beszélgetésnél fejeztem volna be szívesebben. Amúgy elvoltam vele, kellemesen nyugtalanító.

  8. Ráadásul a a főszereplő csaj olyan unszimpatikus, mint állat. Kábé miatta kapcsoltam ki kétszer. Mai napig nem tudom mi vett rá, hogy végül befejezzem. :)

  9. uh nekem a főszereplő csaj miatt zakózott nagyot a film, pedig elnézegettem, imádtam benne, hogy kör szerű hangulatot próbál majmolni:D

    Szívem szerint felcseréltem volna a főszereplő csajt a frissen beszállított beteggel, aki a plakátokon is van. Kevés jelenete volt, de az a kevés is maradandóbb volt, mint a főszereplőtől bármi. Lehet, f.szság, amit írok, de most is az futott át az agyamon, hogy ha már leülök egy film elé, ne kelljen már botladozó, átlagos arcot bámulnom 2 órán át. Munkába menet, sima hétköznapokon látok eleget.

  10. Egy hangyányival kevésbé lesújtó a véleményem, de egyébként egyetértek a kritikával. Fel nem foghatom, hogy lett ez 2022 legjobbjai között említve.

  11. Nekem pont a vége nem tetszett. Már megint a tipikus: “találjunk ki egy alap sztorit azt kész, aminek nincs vége, nem kell semmit megmagyarázni jóvanazúgy”
    Tíz filmből, nyolcnak nincs normális befejezése, már ezt nagyon unom.

  12. Nekem pont azért tetszett, mert ügyesen keverték össze a Valami követ, a Kampókéz, a Pokolba taszítva és az amerikai Kör elemeit. Általában nem bírom a jumpscare horrorokat, itt azonban nem használták túl és párszor sikerült megijeszteniük. Az eltalált, nyomasztó hangulat, a kellemetlen zene, az ötletes fényképezés és a trükkök számomra működtek (kivéve a végjátékot). Bár nem Ms. Bacon lesz a kedvenc színésznőm, jól hozta a karaktert. Persze voltak benne butaságok (SPOILER!!! A dokinő miért nem mondta el a testvérének, hogy az öngyilkosságok összefüggenek, ott voltak nála a rendőrségi anyagok, helyette mutatott egy durva fényképet és utána veszekedtek… SPOILER VÉGE!!!). Klisés is, főleg a vége iszonyú kiszámítható és a szörny/démon/entitás megvalósítása sem volt az előzményekhez képest félelmetes. És igen, indoikolatlanul hosszú. Mégis, az elmúlt év terméséből nekem kellemes meglepetés volt, szemben azokkal, amiket vártam, de tök mást kaptam (pl. Ők, Terrifier 2). Viszont annyira szívesen néznék már egy olyan minőségi horrort, amiben egy okos és talpraesett férfi a főszereplő! :)

  13. csuszu1 says:
    2023. January 4 at 09:29
    Egy hangyányival kevésbé lesújtó a véleményem, de egyébként egyetértek a kritikával. Fel nem foghatom, hogy lett ez 2022 legjobbjai között említve.

    Úgy,hogy az utóbbi években a színvonal már elég alacsonyan van,szóval nem nehéz “legjobb”-nak lenni!

  14. “a színvonal már elég alacsonyan ”

    Ezzel nem teljesen értek egyet. Inkább úgy fogalmaznék, hogy évek óta ömlesztik a szutykokat (bár ez a vígjátékokra is igaz), de azért akad néha egy-egy minőségibb darab.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.