The Family Plan

Azért kellett emlékeztető, hogy az Apple TV+ nem csak a minőséget igyekszik elhozni (Killers of the Flower Moon, Napoleon), hanem tőlük jött a Ghosted (ki emlékszik még rá?), és annak most a lelki társa, a Családi kiruccanás, amit viszont nem véletlenül nem küldtek moziba. Bár ki tudja, lehet ez is összetett volna 100 millát.

A történetben egy volt bérgyilkos már vagy 18 éve békés családi életet él, de rátalál a régi megbízója, és ki akarja csinálni. A csavar? A mostani családja semmit nem tud a múltjáról, így úgy igyekszik menekülni velük, hogy közben ne bukjon le. Igazából ez az amit valamennyire szórakoztató volt a filmben, amíg Mark Wahlberg roadmoviesan rángatta át Michelle Monaghant és a többieket Amerikán, miközben legyakta a nyomukban levőket.

Amint viszont elértünk a fordulóponthoz, onnantól teljesen szétesett a film. Míg előtte volt pár ötletük, és pár aranyos fordulaton lehetett mosolyogni is akár, addig a nagy leszámolás, a végső akció iszonyat unalmas lett, csak mert “valami nagy”-ot akartak. Maradtak volna kisebb szinten a problémákkal még az eszkalálódás után is, akkor talán lehetett volna ebből valami, de így siralmas lett. A videójáték mellékszál pedig úristen mennyire kringé, vagy hogy mondják a 15 évesek.

Ez egy semmi, ajánlani nem tudom, szerintem még háttértévének sem, mert olyan képtelen ugrásokkal bír, hogy még odafigyelve is WTF volt miképp jutottunk el bizonyos szituációkba, hátmég ha a telefont nyomkodja az ember.

Ellenben lehet az ünnepek alatt újra kéne nézni a Kiss Kiss Bang Bang-et, az örök Monaghan klasszikust.

human
írta
2023. 12. 20. 12:45
megjelenés
14
hozzászolás


14 hozzászólás a “The Family Plan” bejegyzéshez

  1. Utóbbi években Hollywood-ban letudják annyival a filmek konfliktus forrását, hogy a főszereplő (volt) bérgyilkos, titkos ügynök, kém, katona stb. és ezen tény köré lehet bonyodalmat írni, nem kell eredeti ötlet…

  2. Én némelyik egysoroson azért elmosolyodtam. Pl. mikor a videogamer-fia csaknem legyőzi lézerharcban akkor motyogja az orra alatt: “mégsem kell DNS-teszt”.

  3. Este néztem kikapcsolódásként, annak simán jó volt. Mondjuk az újranézési faktora zéró.
    MM meg még mindig top nő, ilyen feleséget szeretnék :-)
    Jó párost alkotnak a vásznon Wahlberggel, nem először.

  4. @Kopasz:
    Monaghan szépségével nincs baj, azzal már annál inkább, hogy gyakorlatilag minden filmjében ripacskodik. A színészi játéka kimerül a tipikus “én vagyok a bájos csaj” vagy épp valami “hú de meg vagyok bántva-ijedve-döbbenve és sajnálni kell vagy meg kell menteni” arckifejezésben. Engem rettentően irritál szegény, egy Anne Hatthaway 2, de nála rosszabb színésznő. Valszeg őt is a cukisága tartja a pályán.

  5. Akit érint: lehetne, hogy ne a kommentekben csorgassátok a nyálatokat a színészekre? Köszönöm

  6. Michelle Monaghan elképesztő ahogy kinéz, kb ő volt a film egyetlen értelme illetve Maggie Q szintén.

    Szódával a többi elment, volt néhány vicces jelenet, de ennyit tudott.

    Viszont legalább beugrott, hogy a Pancser Police-t újra kell néznem, az mai napig nagy kedvenc:D

  7. Vígjátéknak nem vicces, akció filmhez meg kevés benne az akció, egy nagy nulla volt, sajnálom azt a 45 percet amíg néztem.

    pedig MW tud vicces lenni, ha akar és jó partnert kap, de úgy látszik itt egy feltétel se volt meg, kár érte.

    A sminkes aki MM-et dolgozta meg pedig minimum kirúgást érdemel, mert szegény 47 évesen 4k-ban kinézett kb 60nak közelről, jobbat érdemel.

    Gyászos film, remélem a hasonló tematikájú Pennys film jobb lesz, vagy legalább csak viccesebb.

  8. Könnyed kikapcsolódás, humorral, látvánnyal, akcióval. Szerintem szórakoztató. Azt kaptam, amit vártam.
    A sok negatív kritika után félve kezdtem neki és kellemesen csalódtam. :-)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.